Titkok erdeje

Köszönöm nektek, hogy ti sokkal többet néztek ki belőlem, mint én saját magamból. Mindenkinek köszönöm a kommenteket, és természetesen a díjakat is. Pusz *.*

60. rész

Másnap reggel egy eléggé irritáló hangra ébredtem fel. Seb a fejünkre húzta a takarót, és én sem ellenkeztem. A nyakhajlatához bújtam, hátha akkor nem hallom ezt a fülsüketítő hangot, azonban tévedtem. A mellettem lévő szőkeség unta meg hamarabb…

- Ezt nem hiszem el! – morogtam a nyakába.

- Mindjárt lerázom. – nyögte álmos hangon.

Ahogy fordult az éjjeliszekrény felé, úgy bújtam én egyre jobban hozzá, mivel eszem ágában sem volt megválni tőle.

- Ki az? – kérdeztem már csukott szemmel.

- Kimi…

- Kimi? – emeltem fel a fejem, Seb pedig akkor nyomta meg az elfogadás gombot.

- Haver, tudod, hogy mennyi idő van? – kezdte Seb, de meghallottam, egy keservesen síró hangot.

- Ne haragudjak Seb, hogy felkeltettelek, de Ben… - ennyit hallottam, ugyanis azonnal kiugrottam az ágyból, és magamra kezdtem rángatni a ruháimat.

- Azonnal indulunk Kimi! – tette le Ő is a telefont, majd kapkodva öltözni kezdtünk.

A lépőn lefele haladva próbáltam bekapcsolni a melltartómat, de nem sikerült. Sebastian segített, hogy azért mégse így lépjek ki a házból. Még szerencse, hogy Kimiék a szomszédban laknak, így nem kellett messze menni. A bejárati ajtó nyitva volt, szabadon léphettünk be. Én azonnal a síró hang irányába mozdultam. A nappaliban találtam rájuk, Gina fogta a karjaiban, és próbálta csitítani az üvöltő babámat.

- Ben! Kicsikém! – léptem azonnal oda.

- Nézd megjött Anya és Apa! – adta át Gina, és szólt hozzá kedvesen.

- Nyugalom, Kicsikém itt vagyunk… - öleltem magamhoz és halmoztam el puszikkal.

- Manó… - karolt át Ő is minket – itt vagyunk, ne sírj. Itt vagyunk Anyával.

- Ajjja… App… - nézett ránk nagy szemekkel.

- Igen itt vagyunk. – mosolygott rá Sebastian.

Miután megnyugodott összeszedtük a holmiinkat, megköszöntük Kiminek és Ginának a felvigyázást, majd hazamentünk. Sebastianon láttam, hogy nagyon fáradt, így elzavartam aludni. Ben azonnal elfoglalta a helyét a nappali játéksarkában, és kezdte széthordani őket a helyiségben.

A nap további része eléggé csendesen telt. Mégis ez boldogsággal töltött el, hiszen most nem volt senki, aki ezt a nyugalmat beárnyékolta volna. Egyáltalán nem akartam gondolni Melaniera, és a barátnőjére, Hannára.

Este, miután Bent lefektettem, a hálónkhoz tartozó hatalmas kádat teleengedtem vízzel, majd elmerültem benne. A fejem alá tettem egy törölközőt, majd a szemeimet is becsuktam, hogy tudjak egy kicsit pihenni. Hosszú volt ez a nap is, hiszen Kimi reggel ébresztett minket, s én nem is aludtam többet. Jó volt így érezni a meleg illatos vizet, mely körbeölelt.

Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de eszem ágában sem volt arra nézni, hiszen tudtam ki közlekedik. Szöszmötölést hallottam, majd bebújt mellém a kádba. Egy kart éreztem meg a derekamon, s egy mellkashoz ütköztem finoman. Kinyitottam a szemeim és egy örvénylő kékséggel néztem szembe. Szerelem és vágy… ezt a kettőt tisztán láttam benne.

Már a tekintetétől megszédültem, megrészegültem. Egyikőnk sem szólalt meg, s én közelebb hajoltam egy csókért. Szükségem volt rá, olyan nekem mindez, mint az éltető oxigén. A popsimnál fogva megemelt, és máris az ölében találtam magam, vele szemben. A kezeim végigsiklottak a mellkasán, és Ő belenyögött a csókunkba.

Amikor kihűlt a víz, Ő szállt ki először, s végignéztem, ahogy megtörölközött. Amikor végzett felém nyújtott egyet, s megpróbáltam minél kecsesebben végrehajtani mindezt. Egy törölközőbe csavart, majd a szobába vitt, s az ágyra fektetett. Az egész éjszaka még előttünk állt…

Titkok erdeje

59. rész

Sokkot kaptam, ahogy néztem Őt a kavicságyban megúszva. Tudtam, hogy nagyon nagy a baj. Nem hallottam semmit, le kellett ülnöm. Timnek is csak a száját láttam mozogni, ahogy nekem magyaráz, de nem fogtam fel semmit. Egy kart éreztem a vállamnál, és azonnal rákaptam a tekintetemet. Britta volt. Bátorítón mosolygott rám, s én inkább lehajtottam a fejem, hogy a feltörni készülő sírásomat valahogy leplezzem.

Nem amiatt voltam szomorú, mert egyszer a szerencse nem mellénk állt, hanem azért, mert tisztába voltam vele, hogy neki mennyit is jelent ez a futam, ez a nagydíj. Tavaly itt lett világbajnok, és ezen a pályán újra nyerni akart.

Megérkezett a kerékcserére, és a fülesemet azonnal feltettem. Felfüggesztés… kipufogó… padlólemez… csak ennyit fogtam fel a rengeteg információból, amit közöltek velem. Láttam, hogy kiszállt a kocsiból, és Tommi azonnal odalépett mellé. Dühös volt, még így is láttam. Az edző, megragadta a kezét, s mondott neki valamit, az elején még ellenkezett, majd láthatóan kissé megnyugodott.

Legszívesebben azonnal odamentem volna, és a karjaimba zártam volna Őt. Ezt azonban nem tehettem meg. A sajtót is nagyon jól tűrte, és Berniet is. Adrian és Christian meglátogatását is csak egy pillanatra mutatták. Visszafordultam a papírjaim közé, s megpróbáltam valahogy lekötni magam.

Pár perccel később két kar ölelt át hátulról. A szemeim kikerekedtek, és azonnal megfordultam az erős karok között. A döbbenettől még megszólalni sem tudtam, hiszen ott állt előttem Ő, csillogó szemekkel, és széles mosollyal.

- Szeretlek… - suttogta a fülembe, majd óvatosan megcsókolt.

- Jól vagy? – jutott eszembe az első kérdés, ahogy ajkaink elváltak egymástól.

- Most már igen. Ha vége a versenynek, akkor menjünk haza, oké? Nem akarok itt maradni, és okom sincsen rá. Hiányzik Ben. – vallotta be.

- Részemről, akár most is indulhatnánk. – vontam vállat - De, ha verseny után megyünk, akkor sem késük le semmit.

A gépen ülve újra és újra lepergett a szemeim előtt a mai futam. Tudtam, hogy nincs olyan versenyző, aki az évad összes futamát be tudja fejezni. Egyszer lennie kell olyan helyzetnek, hogy a technika cserbenhagy minket.

Sebastian végigaludta az utat, míg én úgy döntöttem, hogy a jövő évi autó fejlesztéseit nézem át. Mindössze két oldalt sikerült elolvasnom, amikor éreztem, hogy a szemhéjaim elnehezülnek. Egy éjszaka kimaradt, és ezt a szervezetem nagyon is érzi. Lecsuktam a laptopot, és odabújtam a Bajnokomhoz. Nagyon gyorsan ért utol az álom…

Arra ébredtem, hogy valaki apró, óvatos puszikkal halmoz el. A szám mosolyra húzódott, és azonnal felé fordultam. Egy kéz a nyakamat cirógatta, majd egy szerelmes csókot kaptam az ajkamra. Miután a száj tulajdonosa elvált tőlem, kinyitottam a szemeimet.

- Jó reggelt Szépségem! – vigyorgott rám Sebastian – Mindjárt leszállunk, és gondoltam legyen olyan szép az ébredésed, mint ma reggel nekem.

A mellkasomban a szívem ki akart ugrani, a torkomban egy gombóc kezdett nőni szavainak hatására. A kezemet az arcára fektettem, és odahajoltam hozzá egy újabb csókért.

A leszállásunk zökkenőmentes volt, hiszen este tíz óra is lehetett már. Láttam Sebastianon is, hogy nagyon fáradt, és én sem vágytam másra, mint a meleg ágyunkra. A csomagokat is csak a nappaliig vittük, nem lett volna értelme, hogy felvigyük őket, hiszen úgyis mindent mosni kell.

- Fáradt vagyok… - szólaltam meg a lépcső alján.

- Akkor Hölgyem, nincs más megoldás, mint egy kiadós alvás, mellettem. – vett a karjaiba mosolyogva.

- Tegyél le! – szóltam azonnal rá – Meghúzod magad! – dorgáltam meg, de ez sem használt. Letett az ágyra, s én azonnal vetkőzni kezdtem.

- Azt hiszem ezt más helyzetben… nagyon kívánatos vagy… de most… - vetkőzött egy bokszerig, és máris az ágyban volt.

- Egyetértek veled, Bajnok, inkább aludjunk… - másztam be mellé egy szál bugyiban.

Egy csókot váltottunk, majd szorosan a mellkasához húzott, s én azonnal elvackoltam magam a szokásos helyemen…

Kell egy kis idő...

Tudom, hogy nagyon régen nem írtam ide, és higgyétek el, hogy nagyon szégyenlem magam emiatt. De... az életemben most olyan dolgok történtek, és történnek, hogy most valahogy az írás eléggé hátra szorult. Bocsássatok meg nekem, de kell egy kis idő...

Remélem nem pártoltok el tőlem...

Pusz: szabus