Titkok erdeje

21. rész

(Seb)

Úgy éreztem mióta ez az egész virág mizéria elkezdődött, mintha egy rémálomba lennék. Tövig nyomtam a gázt, az sem érdekelt, hogy elkapnak gyorshajtásért. Ez az utolsó üzenet vágta nálam ki teljesen a biztosítékot. Hogy volt mersze olyat írni Neki, hogy inkább látná holtan??? Még a megfogalmazás is fájt…

A futártól megkaptam a címet, s minden erőmmel azon voltam, hogy a végére járjak ennek az egésznek. Valahogy úgy éreztem, mintha egy filmben lennénk, csak épp nem vígjátékban. Anya is azt mondta már tegnap, hogy derítsem ki a virágbolt címét… lehet meg kellett volna fogadni már akkor a tanácsát…

Tudom, hogy én is hibás vagyok, hisz egyre jobban tudatosan tartottam távolságot tőle. Minden nap láttam a kisírt szemeit, de azt hittem… Igen, és itt követtem el az egyik nagy hibát! Azt hittem, hogy van valakije! Azt gondoltam, hogy van valaki, aki közeledni akar felé, csak miattam nem engedi meg neki Lili…

Ma döbbentem rá, hogy mekkora egy hazugságban éltem napokig. Ő meg teljesen tönkrement ebbe… Jóvá fogom tenni! Kiderítem, mi folyik itt! A sárgán még gyorsan átcsusszantam, és végre megérkeztem a megadott címre. Fogalmam sincs, hogy derítem ki, de kifogom…

Kiszálltam a kocsiból, s napszemüvegemet feltettem, hogy ne szúrjanak még véletlenül se ki. Lazán besétáltam a boltba, s megcsapott a lég kondi hideg levegője. Voltak vásárlók, így úgy tettem, mintha nézegetném a virágokat. Számomra elég nevetséges volt a helyzet, de én mégsem éreztem annak. Amikor a bolt kiürült, odamentem az eladóhoz.

- Elnézést… - kezdtem, s levettem a szemüveget – érdeklődni szeretnék. Minden nap egy futár hoz egy doboznyi virágot a Kedvesemnek, s azt mondta, hogy ebből a boltból szállítja ki. – tudtam, ha nem azt mondom a barátnőm nem fog segíteni.

- Egy pillanat Uram… - kezdett lapozgatni a füzetben.

- Persze várok… - dőltem neki a pultnak.

- Ez az Ön címe? – fordította felém a füzetet.

- Igen! – válaszoltam türelmetlenül.

- Már emlékszem! – világosodott meg – Minden nap telefonálnak ide, s idiótábbnál-idiótább üzenetet iratnak! Már bocsánat! – kapott azonnal a szájához.

- Nem haragszom, én is így gondolom! – értettem azonnal egyet a hölggyel.

- Annyit tudok Önnek segíteni, hogy egy német számról hívnak minket…

- Egy németről? – lepődtem meg teljesen, s az agyam azonnal beindult, hogy ki ismerheti onnan Lilit.

- Egy pillanat… - lépett el a pulttól, mert csörgött a telefon.

- Persze… - suttogtam, de úgy éreztem nem jutottam sokkal előrébb.

- Szóval – jött oda – nem tudom, miben tudnék még segíteni… de várjon! A számlázási címet megmutassam?

- Igen! – lettem ismét lelkes, hátha abból kiderül valami.

- Ez… - tolt elém egy másik füzetet.

- A fenébe! – lettem igazán mérges – Ez az én címem! Az enyém!!! – letten nagyon dühös, s csaptam a pultra egyet.

- Hogy? – lepődött ő is meg, s hasonlította össze e két füzet tartalmát – Tényleg! Jézusom! Ne haragudjon! – nézett rám félve.

- Rendezem az egészet… – sóhajtottam nagyot, s vettem elő a tárcámat – Kérem, számolja ki…

Az eladóhölgy nagyon zavarban volt, de igazán nem hatott meg a sorozatos bocsánat kéréseivel. Egy dolog ját a fejemben, hogy csalódást okoztam, még ennyit sem tudtam igazán kideríteni. Fogalmam sem volt róla, hogy mit fogok ezután kezdeni, de azt tudtam, hogy Lilinek tartozom egy bocsánatkéréssel. Épp a lila tulipánokkal szemeztem, s arra gondoltam, hogy viszek neki, amikor ismét megszólalt a telefon az üzletben…

- Igen? – hallottam a hangos kérdést, s a hölgy felém fordult, s nagyon mutogatott.

- Hogy? – suttogtam zavartan.

- Ő az… - tartotta el a kagylót, és suttogott.

- Hangosítsa ki! – vágtam rá én is suttogva.

- Értem és milyen virágok legyenek? – hallottam az eladó kérdését, s ekkor nyomott egy gombot a telefonon.

- „Rózsák… vörösek vagy egy tucat!” – hallottam az ismerős hangot.

- És üzenet legyen hozzá? – érdeklődött továbbra is az eladó hölgy én meg úgy éreztem, hogy a föld alá süllyedek.

- „Természetesen! Mondhatom?” – kérdezte, én meg úgy döntöttem, kivárok.

- Igen, mondhatja…

- „Nem fogadtad meg a tanácsom, hogy szakíts a kölyökkel! Én sokkal többet érek nála! Ő egy senki…”

- Akkor ennyi? – szuggerált a hölgy, de nem érdekelt.

- „Igen, és a cím a szokásos, hétfőn meg a számlát küldje el, rendben?” – csacsogott vidáman.

- Természetesen…

- „Viszlát, akkor majd holnap!” – köszönni akart el, én meg úgy döntöttem itt az ideje, hogy lépjek.

- Még szerencse, hogy én nem érdek semmit, a véleményed szerint… - morogtam hangosan.

- „Seb?” – a hangja ijedt volt.

- Igen Hanna, én vagyok. Ha nem érek semmit, akkor nem is fognak fájni a szavaim. – mondtam keményen – Felejts el… engem és a családomat is!

- „De Seb… én ezt megmagyarázom… az a liba és a kölyke…”

- Nem érdekel!- vágtam rá – Mondtam felejts el! Lili és Ben, pedig a családom, jobb a tudod! Viszlát! – csaptam le a telefont.

- Minden rendben? – nézett rám félszegen az eladó hölgy.

- Már igen. – vettem egy mély lélegzetet, és fújtam ki – Kérem az összes lila tulipánt… elviszem…

Titkok erdeje

20. rész

A hétvége nagyon gyorsan elment, s már azt vettem észre, hogy hétfő délután van. Sebastiant vártuk haza, s pontos volt, mint mindig.

- Sziasztok! – jelent meg egy széles mosollyal a nappali közepén.

- App! – indult felé Ben, olykor még elég bizonytalan léptekkel.

- Szia Manó! Mi újság? Hogy telt a hét? Anyát nem borítottad ki nagyon, ugye? Jófiú voltál? – tudakolta, miközben a karjaiba vette.

- Nagyon jó fiú volt. – keltem fel én is mosolyogva a szőnyegről.

- Ennek nagyon örülök. – húzott magához, s adott egy lágy puszit az arcomra. Éreztem, hogy elpirulok.

- Gratulálok! – suttogtam mosolyogva.

- Köszönöm… - nézett rám csillogó szemekkel – de ez a te érdemed is.

- Ugyan… legyintettem, de még mindig éreztem, hogy pirulok.

- Óóóó… - mutatott Ben Seb karjai közül a bőrönd mellé, ahol az első helyezettnek járó díj volt. Seb leguggolt Kisfiúnkkal a karjában a kupa elé, s megnézegették. Boldog voltam…

Csengettek. Seb a szőnyegen játszott a Bennel, de nagyokat pislogva nézett rám, hogy ki lehet. Én sem vártam senkit ma, csak a Bajnokot, aki már megérkezett. A csengő továbbra is kitartóan szólt, s én elindultam az ajtó felé, s kinyitottam azt…

- Jó napot! – köszönt egy futárnak öltözött srác – Lilien Mältzert keresem.

- Én vagyok az. – döbbentem meg, de közben Seb is megjelent a hátam mögött.

- Egy csomagot hoztam Önnek, itt kéne aláírni. – tett elém egy papírt, nyújtott egy tollat. Azonnal aláírtam. – Köszönöm, és tessék! – adott egy nagy fehér dobozt át – Viszlát! – majd távozott.

- Viszlát! – köszöntem el tőle.

- Rendeltél valamit? – kíváncsiskodott Seb, amikor beléptünk a nappaliba.

- Nem! – adtam választ – És nem is értem, senki sem tudja, hogy itt lakom a csapaton, és a családodon kívül.

- Bontsd ki, és akkor talán magyarázatot kapunk. – sürgetett.

Letettem az asztalra, s leemeltem a doboz tetejét. Egy nagy fehér papírral volt valami letakarva. Két oldalt kihajtottam, és akkor döbbentem meg csak igazán. Legalább egy tucat vörös rózsa volt benne. Szóhoz sem jutottam, de még levegőt is elfelejtettem venni. A rózsák közé egy kis papír volt beletéve, s remegő kézzel nyúltam érte. „Nem tudok úgy tenni, mintha nem jelentenél nekem semmit! Belém fog szeretni meglátod! Titkos hódolód”

Nem értettem ezt az egészet. Újra és újra elolvastam az üzenetet, de nem tudtam, hogy ezt miért, és kitől kaptam. Zavartan néztem Sebastianra mellettem, s a döbbenetem csak fokozódott. A szemeiből eltűnt a csillogás, s egy lépést hátrált…

- Én ezt nem értem. – kezdtem zavartan.

- Úgy néz ki, hogy valaki beléd szeretett. – suttogta.

- Fogalmam sincs, hogy ki küldte, és miért – magyarázkodtam.

- Hogy ki küldte én sem tudom, de azt igen, hogy miért… - lett fájdalmas a hangja, s visszament Benhez játszani.

Kedden ugyan ez lejátszódott, csak más szöveg volt benne. „Nem értem, hogy miért nem jössz rá, ki vagyok? Hisz annyi boldog pillanatot köszönhetek neked!”A rózsákat kidobtam, ugyanúgy, mint hétfőn. Seb egyre nagyobb távolságot tartott, s ez nagyon fájt. A szobámban a párnát szorosan magamhoz öleltem, s csendesen sírtam ki bánatomat.

Szerdán ugyanígy ment minden. „Fáj, hogy semmibe veszel egy kölyök miatt! Pedig megígértem neked, hogy a Fiadat is elfogadom! Szeretlek, hát nem érted?” Ki sem akartam bontani a csomagot, ki akartam az egészet dobni, de Sebastian erősködött, hogy tegyem meg, s így derült ki mit tartalmaz a boríték. Egyre kevesebbet szólt hozzám…

Csütörtökön már teljesen ki voltam készülve az egész miatt. Csengettek, s én a konyhában voltam. Összerezzentem a hangra. A könnyeim már most folytak az arcomon. Tudtam, hogy ismét a futár az. Az ajtó nyílódott… majd csukódott. Motorzúgást hallottam, s kimentem a nappaliba, ahol Ben békésen aludt a kanapén. Az ajtó mellett a doboz ki volt bontva, Sebastian sehol. Odamentem, s a boríték nyitva volt, a lap az asztalon hevert…

„Sosem hagyom, hogy boldog legyél! Nem fogom hagyni! Inkább látlak holtan, mint más karjában! Megfizetsz, hogy semmibe vettél… pedig szerettelek…”

Titkok erdeje

19. rész

A szingapúri futamig az idő gyorsan, szinte szélsebesen telt. Seb jól leplezte a problémákat, vagy Kimi nagyon jó szervező, mert mindig tett a finn róla, hogy a német ne unatkozzon. Voltunk együtt mind a hatan a gyerekkel túrázni a környéken. Azt vettem észre egy idő után, hogy Sebastian sokszor keresi a társaságomat, és ezt még jobban erősítette a gyanúmat az is, amikor Gináéknál voltunk grillezni.

A párjának annyira megtetszett az új sütőhelye, hogy minden hétvégén ilyen programot szervezett. Mondjuk sokat nem kellett mennünk, hiszen csak át kellett menni a szomszédba, de ezt udvaron keresztül is meg tudtuk tenni.

Fogalmam sem volt róla, hogy Sebastiannak Hannával kapcsolatban a dolgai miképp is alakulhatnak. Ő nem mesélt többet, én pedig nem kérdeztem. A cikk sem került többet szóba. Hiába is akart Gina kifaggatni, nem mondtam semmit. Ugyanis nem volt mit mesélnem neki. Kezdtünk tényleg úgy élni, mint egy család, s ez engem egyre jobban zavart. Tudtam, hogy ezt nem szabad… ezt nem tehetjük meg vele. Az elutazása előtti este kezdett ez a gondolat megfogalmazódni a fejemben, de nem akartam terhelni, hisz mostanában annyi gondja van. S ezeknek nagy részét mi okozzuk Bennel… Ginával ezt meg is osztottam, másnap délután, amikor biztosan tudtam már, hogy Seb a gépen ül…

- Te nem vagy jól… - oltott azonnal le – Miért akarod te is tönkretenni??? Nem elég neki Hanna…

- Pont ezért Gina, hát nem érted??? Ez a helyzet, ami most van, nem maradhat így örökké. Ezt hidd el, ő is tudja. – magyaráztam.

- És mit akarsz tenni? Visszajön és előadod ezt neki? Biztosan táncot fog lejteni örömében. Lili, figyelj ide. Tudok Hanna zsarolásáról. Ha elmentek Bennel lovat adtok alá. Akkor tényleg elhiszi az a liba, hogy ő bármit megtehet.

- De Sebastian szereti Őt…

- A francokat szereti!!! – csattant fel – Tudom, hogy nem szereti, és hidd el idő kérdése, és ennek vége lesz, s nem miattatok. Sőt!!! Bennel ti voltatok azok, akik felnyitottátok a szemét. Lili… Seb imádja Bent, és a Picúr is Őt. Kimi meg is jegyezte a napokban, hogy annyira más, mióta vele vagytok…

- Hogy?- lepődtem meg.

- Igen, Kimi szerint megváltozott. Seb előtte nem volt ennyit itthon, mint most. Körülbelül minden második verseny után jött haza. Ideje nagy részét a gyárban töltötte, vagy Tommival edzettek valahol. – intett le, mert látta, hogy közbe akarok vágni – És most ne kezd azt, hogy ez a ti hibátok! Nem! Sőt! Seb teljesen munkamániás volt, és tudod öröm azt nézni, hogy van valami a munkáján kívül, ami leköti, tovább megyek, sokkal jobban leköti. Ti, Bennel. Az a szeretet, ami itthon várja… én is sietnék haza a helyében. – kacsintott cinkosan rám.

- Gina… én nem tudom. Én nem akarom elszakítani őket… értsd meg, ez nem egészséges, hogy együtt lakunk. Te is tudod, hogy ez sokáig nem mehet így…

- Lili! – vett egy mély levegőt, majd fújta ki – Én nem fogom feleslegesen jártatni a számat, azért, hogy végre eljusson a mondandóm az eszedig is! Ezt meghagyom Sebnek… - mosolyodott el – De! Ezt ne lépd meg! Most ne lépd meg! Ti vagytok jelenleg azok, akikre támaszkodni tud! Hanna most azon van, hogy lelkileg padlóra küldje, és ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Csak nem jön neki össze, mert itt vagy neki Te és persze a Csöppség!

Erre már nem tudtam mit mondani, s Gina sem forszírozta tovább a dolgot. Nem sokkal később hazament a családjához, és én is nekiálltam az esti teendőimnek. Amikor Ben már aludt, akkor értek utol a délutáni gondolatok. Nem akartam ennek teret adni az elmémben, ezért inkább a munkámba temetkeztem. Arra figyeltem fel, hogy mellettem a telefonom csipogott, hogy üzenetet kaptam. Meglepődve vettem magamhoz, s nyitottam meg: „Remélem neked jobb az éjszakád, mint nekem! Nem tudok aludni! Utálom az időzónákat! Hiányoztok! Seb”

Azonnal az időt kerestem a telefonomon, s 0:30-at mutatott. Szingapúrban ilyenkor reggel 6:30 van. Nagy lehet a baj, ha nem tud aludni! Azonnal írtam neki: „Aludni? Persze, Ben odafenn alszik. Annyi adatom van, hogy vasárnap estig sem végzek vele! Próbálj meg pihenni, mert egész nap fáradt leszel! Lili”

Ahogy visszafordultam a papírok felé, ismét csipogott a szerkentyű. Nagyon sóhajtva vettem a kezembe. „Bagoly mondja verébnek! Ne dolgozz annyit, ne éjszakázz, kérlek! Térj aludni! Vagy hiányom okozza a fennlétet?? :P” Vissza kellett fognom a nevetésemet, így inkább egy kis kuncogás lett. Nem bírtam ki, hogy írjak vissza: „Igen, most már be kell vallanom, hogy miattad nem tudok aludni. Hiányod akkora trauma nekem, hogy a nappali párnáit már telesírtam! :P”

Kuncogva szedtem össze a papírjaimat, s kapcsoltam ki a gépet. Nyújtóztam egy nagyot, ahogy felkeltem, mert eléggé elgémberedett néhány tagom. A telefonom azonban ismét jelzett: „Szép Hölgy én ezt nem bírom elviselni! Remélem meg tud várni hétfőig, és túléli a hiányom okozta traumát! :P”

Úgy éreztem magam, mintha ismét tini lennék. Tudtam, hogy nekem is és neki is aludnunk kéne, de a szívemet simogatta a Szép Hölgy megnevezés. Nem tudtam, hogy mennyire is kéne ezt komolyan venni. Nem bírtam ki, hogy ne írjak vissza: „Hétfő? Oly messze van… hogy kibírom-e? Hát az attól is függ, mennyire sietsz haza! Hiányzol!” Miután elküldtem döbbentem rá, hogy igazából mit írtam neki. Lehet nem kellett volna a végére az utolsó szó. Ez már tolakodó, ezt már nem szabad! A telefonom azonban újra csipogott. Kissé félve nyúltam felé: „Hiányzom? Az jó. :D Ti is nekem, de nagyon. Jó lenne, ha itt lennétek, de nem minden vágyam teljesülhet. :(”

A fájdalom a szívembe mart, ahogy kiéreztem a keserűséget ebből a pár szóból. Mielőtt gondolkodtam volna, már írtam is. „Veled vagyunk most is, ne legyél elkeseredve, kérlek! A vágyakra visszatérve, pedig nekem is vannak… :P” Képtelen voltam magamnak parancsolni. Most is úgy éreztem, hogy az eszemet egy kissé szabadságra küldtem. A válasz nem váratott sokáig: „Vágyak??? :P És esetleg teljesíthetem őket? :P Nem bírnám elviselni, ha csalódást okoznék Szép Hölgy! :D”

Ahogy magamhoz tértem döbbenetemben vettem észre, hogy egy ideje az alsó ajkamat harapdálom idegességembe. Az okára nem tudtam a választ, csak a miértjére. „Teljesítheted őket… tudnál mit teljesíteni. :P” Itt kezdtem azt érezni ez már egy kissé sok volt. A telefonom azonban kitartóan csipogott. „Epekedve várom, hogy sorolja, Szép Hölgy miben tudnék segíteni, hogy fájdalma ne legyen ekkora! :P *.*”

Itt már nem bírtam ki és hangosan felnevettem a nappaliban a kanapén ülve. A jókedvem visszatér, ha velem van. „Mondjuk, gyűjthetnél sok-sok adatot a szabadedzéseken… :P” Izgatottan vártam a válaszát, s nem is kellett sokat időznöm miatta. „Csak ennyi? Azt hittem jobban hiányzom… :(”

A szám széles mosolyra húzódott. Igazából fel is hívhattuk volna egymást, de ez valahogy izgalmasabb volt. „Nem lenne elég a karakter ahhoz, hogy kifejtsem, mennyire hiányzol… *.*” Kezemet tördelve vártam a következő smsére. „Na azért! :D Így mindjárt jobban hangzik… :P” Azonnal egy dolog fogalmazott meg bennem, s ezt le kellett neki írnom. „Kis egós, ezt vártad, igaz? Egómanó! :D:P”

Alig tudtam végiggondolni mit írtam neki, máris jött a válasz. „Így sem hívott még senki, de neked megengedem! :D De akkor nekem is ki kell valamit találnom rád Szép Hölgy! :P” Nevetnem kellett, ahogy elképzeltem a fejét, ahogy gondolkodik. „Egómanóm! De akkor már valami kreatív legyen és találó! :D:P”

Válaszra vártam, de hallottam odafenn Ben nyöszörgését. Azonnal indultam felfelé, s nyitottam be hozzá. Könnyes szemekkel ült a kiságyban, azonnal a karomba vettem. A telefonom újra jelzett. „Nem jut eszembe semmi találó, bármennyire is töröm a fejem! Most csalódott bennem, ugye Szép Hölgy? :(”

Mosolyogva olvastam el az üzenetét, mialatt Ben nagy szemekkel nézte a telefonomat. „Egómanóm! Épp kis Manódat próbálom megnyugtatni, mert könnyes szemekkel várt az ágyán ülve. Azt hiszem, ez mutatja, mennyire hiányzol…”

Titkok erdeje

18. rész

Sebastiannak reggeli alatt megszólalt a telefonja, majd ahogy felvette felsétált az emeletre. Ebédkor megnéztem, de akkor még aludt. Négy órakor untam meg a dolgot, s halkan bekopogtam hozzá. Az ágyon ült, szomorú szemekkel.

- Baj van? – kezdtem kissé rekedten.

- Sem…

- Ne mond azt, hogy semmi. – telepedtem le az ágyra.

- Ben?

- Kimi és Gina játszótérre vitte Julieval együtt. – adtam neki magyarázatot.

- Értem… - suttogta.

- Nem akarsz róla beszélni? – kérdeztem tőle lágyan.

- Nagyon haragszol, ha azt mondom, hogy nem? – nézett rám szomorú szemekkel.

- Nem… egyáltalán nem. – keltem fel az ágyról – Lenn leszek, ha akarsz valakivel beszélni.

- Oké… - s léptem ki az ajtón.

A nappaliba mentem, s az egyik női magazint vettem a kezembe, amit ma adott nekem Gina. A kanapéra telepedtem, s olvasni kezdtem. Nem igazán kötöttek le a divatról alkotott vélemények, s úgy döntöttem dolgozom egy kicsikét. A konyhába mentem, s készítetem magamnak egy bögre kakaót, s laptopommal az ölemben visszaültem a kanapéra.

Adrian által küldött emailek között olvasgattam, és elemeztem a kapott adatokat, mikor arra figyeltem fel, hogy előttem áll. A konyhába indult, s én újra belemélyedtem a papírjaimba, és az adatokba.

- Leülhetek? – állt előttem egy pohárral a kezében.

- Persze – szedtem össze a papírokat, és csuktam le a gépet.

- Ne haragudj, a fentiekért. – kezdte.

- Seb… nem sértettél meg. – fogtam meg a kezét – Hidd el.

- Én mindent elrontok…

- Seb fejezd be! – fordultam felé – Mi történt?

- Hanna…

- Mit csinált? – kérdeztem félve.

- Azt mondta, hogy szakít velem, ha ti továbbra is itt laktok. – vallott színt, s fogta meg a kezem.

- És ha elköltözünk? – suttogtam.

- Akkor velem marad… - hajtotta le szomorúan a fejét, és az ujjaimmal kezdett játszani.

- És te mit mondtál neki?

- Hogy nem állíthat ilyen helyzet elé… ezt nem teheti velem… - hajolt előre, a poharat az asztalra tette, és két kezébe fogta az arcát.

- De megteheti, mert szeret téged… - simogattam a hátát.

- Ja, persze… azért sétálgat mással kézen fogva, mi? – kérdezte csöppet gúnyosan.

- Hogy? – lepődtem meg.

- Igen… ezzel van tele a német sajtó. – sóhajtott nagyot.

- Seb…

- Lili, ne érezd magad bármiért is rosszul. – fogta meg ismét a kezem.

- Seb… én tartozom egy vallomással…

- Mivel? – szorította meg a kezem.

- Én is olvastam a cikket… de…

- Értem… - váltott komolyba.

- Én nem akartam elmondani, mert féltem, hogy fájdalmat okozok neked. S én ezt nem akartam, én már okoztam épp eleget. Féltem, ha elmondom, azt hiszed, hogy be akarom mocskolni Hannát előtted. – magyaráztam neki.

- Lili… - ölelt meg minden előzetesség nélkül.

A fejét az ölembe hajtotta, s elfeküdt a kanapén. Éreztem rajta a feszültséget, s inkább simogattam az arcát, a haját. A monotonitásra nem sokkal később észrevettem, hogy a szemhéjai elnehezülnek, majd elaludt…

Titkok erdeje

17. rész

Két nappal később, amikor ismét hárman maradtunk csak, Seb leültetett a kanapéra beszélgetni négyszemközt. Ben fenn aludt már az emeleten. Sebastian nem értette szótlanságom okát, pedig tegnap, amikor még szülei is itt tartózkodtak nálunk Ben megtette az első önálló kis lépéseit. Az öröm nagy volt… én mégis szomorú voltam…

- Mi a baj? – ült le mellém.

- Semmi. – válaszoltam egykedvűen.

- Azt látom, hogy nincs semmi… nagyon is úgy nézel ki, mint akinek semmi baja sincs. – húzta el a száját.

- Tényleg nincs semmi. – próbáltam győzködni, egy elégé erőltetett mosollyal.

- Ezzel a mosolynak látszó grimasszal nem etetsz meg! – vigyorgott rám – Mi a baj? Mond el… kérlek… - fogta meg a kezem, és nézett mélyen a szemembe.

- A szüleim… hogy a telefont sem veszik fel…

- Ez miattam van. – kezdte az ostorozást.

- Nem…

- De, és ezt te is tudod…

- Ha felhívom anyukámat, kinyomja… még Ben szülinapján sem hívtak fel. Tudni sem akarnak már rólunk… - éreztem, ahogy a szemeimbe könny gyűlik.

- Lili, bárcsak tudnék segíteni. Mond, mit tegyek? – nézett mélyen a szemembe, és törölte le az első könnycseppet az arcomról – Ha elmegyek, hozzájuk meghallgatnak?

- Nem biztos, hogy jó ötlet lenne. – visszagondoltam, ahogy Apám reagált rá, mikor elmeséltem neki, hogy fény derült a titokra.

- Akkor mit tegyek?

- Semmit…

- Nem bírom elnézni, hogy ennyire szomorú vagy…

- Seb, ne gondolj most erre. Ott van a bajnokság, most ez a legfontosabb. – mosolyogtam rá szívből, és szorítottam meg a kezét.

- Tudom… - fűzte össze az ujjainkat, s éreztem, ahogy az arcom lángba borul…

Monza. Seb első győzelmének a helyszíne. Szerdán indult Olaszországba. Örült neki, hisz az egyik kedvenc pályáján lesz a futam, de ott volt a szemébe egy kis fájdalom, hogy ismét egyedül hagy minket.

Szombaton Kimiéknél voltunk kerti partin, ahol a gyerekek önfeledten játszadoztak. Gina a kezembe nyomott egy újságot, de kérte, hogy csak akkor olvassam el, ha otthon leszek. Nem értettem a dolgot, és csak este jutott az egész eszembe, amikor én is lefekvéshez készülődtem. Már majdnem végiglapoztam az újságot, amikor megértettem, hogy miért is kellett nekem ezt elolvasni. A sport rovatnál akadt meg a szemem egy cikken…

„Hoppá! Hanna!

A minap Hanna Pratert Sebastian Vettel (Red Bull Racing) kedvesét kapták lencsevégre Baden-Wüttenbergben, ahol kézen fogva sétálgatott egy ismeretlen férfival. Különböző forrásokból már hallani lehetett, hogy a két fiatal között elég fagyos az utóbbi időben a hangulat. Sőt! Bennfentesek tudni vélik, hogy Vettel nyári szünete alatt történt a pár között valami.

Vettel mindenesetre tagad mindent, de érdekesség, hogy a Belga Nagydíj után az interjúszobában élő adásban felköszöntött valakit. Nem árulta akkor el, eléggé titokzatos volt. Mindenesetre azt kiderítettük, hogy Vettel családjában senki sem ünnepli ekkor a születésnapját, és Hannának sem ekkor van. Mindenesetre érdekes…”

Kikerekedett szemekkel olvastam az egészet végig, és hatalmas lelkiismeret furdalásom lett. Ezt az egészet én okoztam. Most már értettem, hogy miért mondta azt, hogy nem működik minden jól. De akkor ők most szakítottak? Vagy Sebastian nem is tud a dologról? Nem akartam én lenni az, aki felvilágosítja, így lementem és a kandallóba dobtam az újságot, s végignéztem, ahogy elég…

Vasárnap délután, boldogan hívott fel, hogy sikerült! Megnyerte! A tévé előtt ülve néztük végig a versenyt, és amikor láttam Sebet könnyekig meghatódva, és is elsírtam magam. Egész délelőtt az újságon és a cikken járt az eszem. De úgy éreztem, jobb mindez, hogy elégedtem, mert akkor olyannak tűnne, mintha nyomoznék utána… tekintve, hogy az újság német.

Hétfő reggel lábdobogásra ébredtem. Nagyon megijedtem, s mindez a lépcső felől jött, s ez a valaki az emeletre tartott fel. Azonnal kipattantam az ágyból, szinte feltéptem az ajtót, s Ben szobájához mentem, mikor megláttam Sebet az emeletre felérni.

- A frászt hoztad rám… - fújtam ki a levegőt, de a szívem még mindig nagyon gyorsan vert.

- Szia! – suttogta mosolyogva – Megijesztettelek? – lépett közvetlenül elém.

- Arra ébredtem, hogy valaki rohan fel az emeletre… - szorítottam a kezem a szívem fölé.

- Ne haragudj… - suttogta, és megölelt.

- Semmi baj… - távolodtam el tőle – Egyébként gratulálok! Nagyon ügyes voltál tegnap! – mosolyogtam szívből rá, és öleltem magamhoz szorosan.

- Köszi!- emelt meg engem, és pörgetett meg a levegőben. – És tudom, hogy neked is köszönhetem…

- Nekem? – lepődtem meg mikor letett a földre.

- Igen. Adrian mondta, hogy a te terveid alapján készült az új hátsó szárny. – simogatta meg az arcomat.

- Igen? Akkor ezek szerint bevált. – örültem neki.

- Igen, és azt mondta, hogy Japánra is van egy meglepetésed. – fürkészte az arcomat.

- Hiába nézel így, nem árulom el. – kötözködtem vele.

- Naaaa… - vette elő a legszebb nézését.

- A-a… nem lehet. Tudod, szakmai titok.

- Nem árulom el, tudok titkot tartani. – nézett rám hatalmas szemekkel, ahogy Ben szokott, ha el akart érni valamit.

- Adrian azt mondta, hogy Neked nem árulhatom el…

- Ne már… - szomorodott el.

- Hékás! Két hét van addig mindössze… és egy pont… - fogtam meg a kezét.

- Ne kezd te is! – engedte el a kezemet – Mindenki ezzel jön… - nézett rám kissé mérgesen.

- Jó, ne haragudj… bocsáss meg… - indultam le a konyha felé.

A konyhába érve a tejet vettem ki a hűtőből, és tettem is fel a tűzhelyre. Azonban két kar fonódott a derekamra hátulról.

- Bocsáss meg… ne haragudj… - suttogta a fülembe, szorosan hozzám bújva.

- Nincs semmi… - lépni akartam a tűzhely felé, de nem engedett, ő nyúlt oda és zárta el, majd maga felé fordított.

- De van… és most megharagudtál, és okkal. – zárt a karjaival bilincsbe – Csak tudod, mindenki ezzel jön…

- Nem akarsz abba a csapdába esni, mint tavaly Alonso…

- Igen… - suttogta úgy, hogy nagyon kellet fülelnem, hogy meghalljam.

- Ne haragudj… - néztem rá, s ő is mélyen a szemembe, de ezt a pillanatot a babafigyelőben Ben hangja szakította félbe…

Titkok erdeje

16. rész

Másnap reggel kissé kómásan keltem fel, mert Sebbel vagy egy órát beszéltünk, s elég későn sikerült elaludnom. Bementem Ben szobájába, s elhúztam a függönyöket, azonban az ágy üres volt. A szám egy apró kis mosoly húzódott, mert gondoltam, hogy Heikke lehet a dolgok mögött. Amikor beléptem a konyhába, rájöttem, hogy nagyon is jól gondoltam. Heikke épp etette a kicsit.

- Jó reggelt! – köszöntem nekik mosolyogva, kisfiam vigyorgott, amikor észrevett, odamentem hozzá, és nyomtam egy puszit a kobakjára.

- Jó reggelt neked is! – nézett rám zavartan – Remélem nem baj, hogy… - állt volna fel a székről.

- Dehogy! – mosolyogtam rá – Nyugodtan maradj csak! Én addig felmegyek, és átöltözöm. A fiúk mikor jönnek?

- Sebastian felültette őket az első gépre, szóval 10 óra körül megérkeznek. – magyarázott nekem.

- Akkor még van két óra… - gondolkodtam.

- Még van egy kis időnk, mert utána úgy sem lehet főzéssel foglalkozni. – mosolygott rám kedvesen.

- Oké, akkor felmegyek, és gyorsan összedobunk mindent…

10 óra előtt öt perccel már minden kész volt, vagyis Heikke már kizavart onnan, hogy menjek ki, mert csak láb alatt vagyok. Ben a nappaliban játszott, bementem hozzá, de nem tudtam egy helyben megülni, és sokszor tekintettem ki az ablakon, várva őket. Megismertem az autót, mely nem sokkal később begördült a ház elé.

- Megjött Apa! – újságoltam boldogan Bennek.

- Aaaa… - nyújtózkodott felém, s én azonnal karjaimba vettem.

Mire kiértünk az udvarra Heikke már a karjai között tartotta világbajnok csemetéjét. Annyira megható volt mindez, s így egy kissé a háttérben húzódtunk meg, egészen addig, amíg Seb észre nem vett minket.

- Sziasztok! – engedte el Anyukáját, és jött oda elénk.

- App… - szólalt meg Ben a karomban és nyújtózkodott Seb fel. Mind a ketten megdöbbentünk, de szerintem Seb jobban, a szívem hatalmasat dobbant, hogy ezt mondta neki.

- Hogy mondtad Manó? – állt teljesen sokkolva előttünk a német.

- App… - mondta kitartóan, és továbbra is a férfihez akart menni.

- Ben! Kisfiam! – vette karjaiba, és pörgette meg a levegőben, mire Ben nagyokat kacagott.

Ránéztem Heikkére, aki a szemeit törölgette az előbbi jelenet láttán, s nekem is elszorult a torkom, és éreztem, hogy most nem biztos, hogy meg tudnék szólalni.

- Szerintem menjünk be… - kezdeményezte Heikke – a csomagokat is be kell vinni, meg ki is kell pakolnotok…

- Rendben. – kezdte Norbert – Gyere Fabi, menjünk fel, és pakoljunk.

- Várjatok, ahogy ti pakoltok az katasztrófa majd én… - magyarázott nekik Heikke, de már nem hallottunk, mert bementek.

- Hiányoztatok… - kezdte Seb – nagyon nehéz ez nélkületek. – puszilta meg Ben homlokát.

- Majd megszokjuk… de te ott dolgozol, nem lehetünk láb alatt. – cirógattam meg kisfiúnk arcát.

- Ajjja… - nézett rám Ben.

- Itt vagyok! – léptem hozzájuk közelebb, mert Seb még mindig a karjai között tartotta Bent.

- App… - fordult most Sebastian felé.

- Én is itt vagyok… - mosolygott rá lágyan, majd mellém léptek, s azt vettem észre Seb a szabad kezével átkarolta a derekamat. A szívem kihagyott egy ütemet. – Bemegyünk ünnepelni, jó? – magyarázott továbbra is kisfiúnknak – Végülis tegnap voltál egy éves…

Ebéd után előkerült a torta is, amit Gina segített beszerezni, és nem engedtem meg senkinek sem, hogy megnézze. Az asztalon bontottam ki a dobozból, a többiek nem kis megdöbbenésére. Ugyanis Sebastian forma egyes autója volt, kissé átalakítva tortaformára.

- Azta! – mosolygott döbbenten Seb – Micsoda tortája van valakinek… - vette karjaiba Bent. Láttam rajta, hogy mennyire nem akart megválni Fiúnktól, főleg mióta Apának hívta.

- App… - mutogatott előbb a férfire, majd a tortára. – App aóóó… - magyarázott nagy szemekkel a tortára nézve. Fabi volt megbízva a fényképezéssel, és folyamatosan kattogott a gép körülöttünk.

- Elfújjuk a gyertyát? Vagy Anya is kell hozzá? – kérdezte lágyan tőle.

- Ajjja…

- Itt vagyok! – vigyorogtam rá. – Elfújjuk? – mentem oda hozzájuk a gyertyával a kezemben, amely az egyes számot formázta. – Hová szúrjam? – néztem Benre.

- Óóó… - mutatott az egyik első kerékre.

- De így defektünk lesz! – nevetett Seb, Ben pedig nagy szemekkel nézte Őt.

- Dehogy lesz defektünk… - csíptem Sebastian oldalába mosolyogva, ő pedig kacagott. – Akkor ott jó lesz? – simogattam meg a kicsi fejet, de Ő csak nagy szemekkel nézett hol rám, hol az Apjára. – Most teljesen összezavartad… - csipkelődtem a férfival.

- Én??? – kacarászott – Dehogy csak mondtam, hogy defektünk lesz. – puszilta meg Bent –De tudod mit? Ide tesszük, az ülésre, jó? – vette el tőlem a gyertyát, és az ülésbe szúrta.

- Óóó – helyeselt Ben.

A meg gyújtás után, elénekeltük neki a Boldog szülinapot, majd Sebbel közösen elfújták a gyertyát. Közben Fabi minden egyes pillanatot szinte megörökített.

- Honnan vágjuk meg? – kérdeztem kisfiúnkat.

- Óóó… - mutatott kitartóan az első kerékre.

- Úgy látszik ma ez a sláger…- kacarászott Seb, s így kénytelen voltam eleget tenni a kívánságnak…

Titkok erdeje

15. rész

Spa-i futamot a televízió elől követtük végig Bennel. Kíváncsian nézte a képernyőt, ha az Apukáját mutatták, de ha másik pilótát, nem mutatott különösebb érdeklődést az egész iránt. Seb kedd óta nem volt itthon, de minden egyes nap telefonált, volt, amikor többször is. Megdöbbentem mennyire aggódik értünk. Christian és Adrian is telefonált, s szinte könyörögtek nekem, hogy csatlakozzam a csapat fejlesztő csapatához. Gondolkodási időt kértem, és tiszteletben tartották. Seb másnap hívott, hogy fogadjam csak el, tudja, hogy mennyire fontos ez az egész nekem, meg fogjuk oldani Ben felügyeletét ketten. Még aznap hívtam a csapatfőnököt, hogy elfogadom az állást…

Adriannal szinte naponta beszéltünk, és folyamatosan küldte a fejlesztéssel kapcsolatos emaileket nekem. Volt olyan, amikor a főtervezővel beszéltem, s miután letettem Seb hisztisen hívott, hogy nem voltam elérhető, és ő bizony aggódott… ezeken a megmozdulásain sokszor meglepődtem.

Rengeteg munka várt rám, de nem érdekelt, mindenképp meg akartam nézni a futamot. Boldog mosolyra húzódott a szám, amikor Sebastiant a kockás zászlóval leintették az első helyen.

- Apa nyert! – mosolyogtam kisfiamra.

- Aaaaa… - lelkesedett be és kiáltott egyet, amikor Seb megpuszilta a kamerát, s mutogatott.

- Bizony… - pusziltam meg Őt – Apa nyert! És egyre közelebb van a világbajnokság megnyeréséhez.

- Aaaa… - mutatott kis ujjával a képernyőre, amikor ismét visszatértek a regnáló bajnokhoz, a díjátadókor.

- Az ám… de nem hozzuk neki szóba a világbajnokságot, ha hazajön… - magyaráztam neki lágyan.

- Óóóó… - ért az arcomhoz, mint aki megértette az egészet.

- Apa a szülinapodon, megnyerte a futamot! Micsoda ajándék ez valakinek… - csikiztem meg a pociját, mire nevetett. A figyelmemet visszafordítottam a tévére, és ekkor már az interjúk mentek. A szívem hatalmasat dobbant az utolsó kérdés feltétele után.

Q: Milyen érzés itt lenni, s elmondani, hogy megnyerted ezt a futamot, és barátod Kimi Raikkonen után te is Spa királya lehettél?

- Elmondhatatlan. – mosolygott – Nem tudom elmondani, hogy mit érzek. Annyira hihetetlen ez az egész. A kocsi egész hétvégén fantasztikus volt, a csapatnak hatalmas nagy köszönettel tartozom. Mindenki beleadott ebbe a győzelembe a maximumot, és mindenkinek nagyon hálás vagyok. Kimire visszatérve – vigyorgott – biztos bulizunk egy jót! Őt ismerve már régen írt egy sms-t vagy hívott. Büszke vagyok arra, hogy a barátom. Nagyon jól megy neki a rally, és nagyon jól is érzi magát abban a környezetben. S még valami! – nézett a kamerába – Ma, egy számomra nagyon fontos embernek van születésnapja, és itt mindenki előtt szeretnék neki, nagyon boldog születésnapot kívánni. Neked nyertem meg a mai futamot! Hazamegyek, és megünnepeljük. – integetett a kamerába.

Q: Megtudhatjuk, hogy kiről van szó? Kit köszöntöttél fel?

- Az maradjon az én titkom. – vigyorgott.

Délután hátra lévő részében készültem a másnapi ebédre, mert holnapra Ben születésnapjára bejelentkeztek Sebastian szülei. Az enyémekkel az óta, sem beszéltem, s ez egy kissé fájt. Anyukámat próbáltam hívni, de folyamatosan kinyomta… értettem a célzást, hogy ne keressem.

Megszólalt a telefonom a nappaliban, s elindultam felé. A bejárati ajtón pedig csengettek. Nem tudtam, melyikhez is menjek hirtelen, inkább az ajtót választottam. Kissé megdöbbentem, amikor Heikkét pillantottam meg.

- Szia! – köszöntem neki mosolyogva, s meglepődtem, hogy viszonozza.

- Szia! Remélem nem baj, hogy jöttem! A fiúk Sebastiannal vannak, és én úgy döntöttem, hogy eljövök…

- Dehogy baj! Gyere be! – invitáltam beljebb és a csomagjait segítettem becipelni – Örülünk neked!

- Én is örülök, hogy eljöttem hozzátok… – ahogy beértünk a nappaliba, s Heikke üdvözölte egy szem unokáját a telefonom újra csörögni kezdett. Sebastian volt az.

- Sziaaaa!!! – köszöntöttem boldogan – Gratulálunk neked!

- Szia! Azt hittem baj van, hogy nem vetted fel! – a hangja aggódó volt.

- Nyugi, csak Anyukádat engedtem be! Ne haragudj…

- Anya ott van? De jó! – a hangja örömteli volt.

- Igen! Éppen egy szem unokája boldogítja… - mosolyogtam Heikkére, aki Bent pesztrálta, a kisfiú meg kacagott közben.

- Hallom… - szontyolodott el.

- Hékás! Holnap már itt leszel, és Ben csak úgy tapadt a képernyőre miközben téged mutogattak, a többiek egyáltalán nem érdekelte. – meséltem neki lágyan.

- Hiányoztok… - vallotta be.

- Te is nekünk… és a köszöntés…

- Nem tudtam kihagyni… remélem nem haragszol…

- Dehogy! – nevettem, próbáltam jobb kedvre deríteni – Majdnem megkönnyeztem… teljesen meghatódtam. De most menj… ünnepelj, ez a Te napod!

- Le akarsz koptatni… valld csak be… - kacagott.

- Igen, most már be kell! – nevettem – Sokkal jobban érdekel most egy másik szőke…

- Másik szőke?

- Igen… szőke, gyönyörű kék szeme van… és ma egy éves. – kacarásztam.

- Oké… értem én. Már nem is vagyok jó. – próbálta nevetését palástolni.

- Én ezt nem mondtam. – ment át a hangom kissé kajánba.

- De utaltál rá… - a hangja derűs volt, és boldog.

- Jó, maximum utalgattam… - nevettem.

- Lebuktál, holnap ezért számolunk… - kacagott.

- Csak érj egyben haza…

- Sietek hozzátok… - suttogta lágyan.

- Vigyázz magadra, nagyon… - kértem.

- Ne aggódj… nem lesz baj… puszillak titeket, most mennem kell! – hallottam a háttérben a kiabálást – Este hívhatlak?

- Igen… várni fogom. Menj, és érezd jól magad. Mi is puszilunk téged. – suttogtam a végét már csak rekedten.

- Puszi…- majd hallottam egy nagy ricsajt – ’Nyugi Lili… nem rángatjuk bordélyházba…’ – kiáltott bele Christian – Most megyek. – nevetett Sebastian – Este hívlak… - s már csak a búgó hangot hallottam.

Titkok erdeje

14. rész

Pár másodpercig még levegőt is elfelejtettem venni, annyira megdöbbentem. Láttam a finn sem jut szóhoz. Seb a kezét elvette a derekamról, s azonnal maga mögé húzott. A pillantása Benre esett, de ő nyugodtan játszott a pléden újdonsült barátnőjével.

- Mit keresel itt? – szólalt meg vészjóslóan.

- HOGY ÉN MIT KERESEK ITT??? Ő MIT KERES ITT A KÖLYKÉVEL!!!! – mutatott rám ordítozva.

- Ezt azonnal fejezd be! – csattant a német előttem – Azt kérdeztem, hogy mit keresel itt?

- Eljöttem meglátogatni a barátomat!!! – vágta oda flegmán – De úgy látom, hogy ez a nő a kölykével idejöhet… míg nekem mindez meg lett tiltva. – nyávogott.

- Szerintem nem ok nélkül… - kotyogott közbe Kimi.

- Téged senki sem kérdezett! – nézett a lány a finnre felsőbbrendűen.

- Most elmész! – közölte Sebastian.

- Eszem ágában sincs!!! – vetette vissza – Míg ti itt kis családként múlatjátok az időt, ne várd el, hogy én otthon kuksolok, és nézem mindezt végig…

- De most elmész… - ment oda a lányhoz, s karon ragadta.

- Engedj el!!! – ellenkezett azonnal, amikor Sebastian a garázs felé kezdte húzni.

- Kimi… – nézett vissza a német.

- Vidd nyugodtan… azonnal szólok a pilótának - s a telefonját elővéve tárcsázni kezdett.

Én még mindig ugyanazon a helyen álltam, és az iménti jelenet hatása alatt voltam. Egy nyikkanás nem hagyta el a számat, annyira megdöbbentem. Ezernyi kérdés cikázott elmémen keresztül, de nem tudtam őket feltenni Sebastiannak. A ház előtt a motor felbőgött, így tudtam, hogy elmentek…

Késő este van, fogalmam sincs, hogy mennyi igazából az idő. A kanapén ülök felhúzott lábakkal, pólóban és egy sortban. Ben fenn van az emeleten, az igazak álmát alussza… Én viszont az idegességtől remegek. Nagyon aggódom. Tudom, hogy mindent én rontottam el, és ha most még valami baja is lesz… azt sose bocsátom meg magamnak. Mindennek én vagyok az oka… ha akkor megpróbálom valahogy lerázni Adriant, vagy ha nem fogadom el az ajánlatát… ha Christian betoppanása után elmentünk volna… sok a ha-val kezdődő mondat, s tudom, hogy ezeknek nincs is semmi értelme…

A digitális óra 23:00-át mutatott a kandalló felett. Az idő múlásával, egyre jobban aggódtam. Felhívni sem mertem, mert távozásával nem mondott semmit, azt sem, hogy egyáltalán visszajön. Kezdtem feladni a dolgot, amikor egy autó lámpáit vettem észre. A kocsi a ház előtt parkolt le. Nagyon sötét volt, így nem is láttam a járművet. Az ablakhoz léptem, hogy körülnézzek, amikor a bejárati ajtónál kulcscsörgés hallottam, majd kinyílódott.

Halkan csukta be maga mögött. Óvatosan pakolt le az ajtó melletti komódra. Villanyt kapcsolt, s akkor ő is meglátott engem…

- Lili… - de nem volt ideje befejezni, mert a nyakába ugrottam, s zokogni kezdtem.

- Annyira aggódtam… - suttogtam.

- Shh… - ölelt magához szorosan - semmi baj – simogatta a hátamat – itt vagyok.

- Olyan hirtelen elmentél… - távolodtam el tőle – és én annyira aggódtam! – vallottam be neki.

- Most már itt vagyok, és keddig nem is megyek sehova, jó? – simított végig az arcomon. – Te ébren voltál egész eddig?

- Igen… egyszerűen nem tudtam aludni! Nem tudtam, hogy mi van veled… merre lehetsz! Attól féltem, hogy történik veled valami, és azért én lennék a hibás! – szipogtam.

- Nyugi, itt vagyok. – ölelt magához – Nem haragudj, hogy rád ijesztettem. Gyere, üljünk le a kanapéra… - vezetett oda, s szorosan maga mellé húzott.

- Heppenheimbe voltál?

- Igen, elmentem Hannával, de egyszerűen nem bírtam ott maradni. – nézett rám.

- Miért nem akartad, hogy itt legyen? – tettem fel azt a kérdést, ami már nagyon foglalkoztatott.

- Mert… - kezdte, de megállt.

- Seb… nem akarom, hogy mi Bennel akadálya legyünk Hannával való kapcsolatodnak. – magyaráztam neki.

- Nem vagytok akadálya, és nem is lesztek… - fogta meg a kezem – Mostanában nem úgy mennek a dolgaink, ahogy az egy kapcsolatban várható lenne…

- Tehát nem a legjobbkor csöppentünk bele az életedbe, igaz? – néztem rá félve.

- Nem erről van szó…

- De pontosan erről! – vágtam rá – Tudtam, hogy nem kellett volna idejönni, így is eléggé felborítottuk az életedet…

- Lili, miért hiszed azt minden pillanatban, hogy a terhemre vagytok? – fordított maga felé, hogy a szemébe nézzek – Miért nem tudod elhinni, hogy igenis veletek akarok lenni?

- Seb én nem akarom, hogy miattunk a kapcsolatodnak vége legyen… értsd meg… - gyűltek könnyek ismét a szemeimbe.

- Lili… ne sírj… - ölelt magához, és az ölébe húzott.

A hátamat kezdte nyugtatólag simogatni, és a sírásom is csillapodni kezdett. Óvatosan ringatni kezdett, és a szempilláim is kezdtek elnehezülni. Egy ideig küzdöttem ellene, de aztán magával ragadott Álomfölde…

Titkok erdeje

13. rész

Péntek, és a szombat csak úgy elsuhant mellettünk. Sebastian kedden tervezte, hogy a gyárba megy, hogy a szimulátorba tudjon gyakorolni, hisz egy hét múlva Spaban futam. Furdalta is a lelkiismeret rendesen, hogy akkor van Bennek is szülinapja, amikor verseny van, de megnyugtattam, hogy bepótoljuk. Kimivel kiegészülve összeszerelték a baba-bútorokat, s minden lassacskán a helyére került. Kezdett a lelkem is egy kicsit megnyugodni… Kisfiúnkon is úgy vettem észre nagyon örül annak, hogy sokat lehet együtt Apukájával. Olyan kérlelően tud nézni rá, hogy Sebastian nem képes neki ellenállni.
Szombat délután Kimiék átjöttek, s úgy döntöttünk, hogy csapunk egy közös grillezést az udvaron. Julie nagy szemekkel nézte Bent, ahogy odahordta a kiscsaj elé az összes játékát. Legjobban a gurulós autója tetszett neki, amely hangot is adott ki. Nem hiába egy világbajnok csemete ő is…
Ginával a konyhában készülődtünk elő, míg a fiúk kinn felállították a grillt, és a hozzá tartozó kellékeket. Alkalmat adott nekünk ez arra is, hogy jobban megismerjük egymást. Így tudtam meg, hogy Gina gyermekorvos…
- Komolyan? – csodálkoztam – De jó! – lelkendeztem - Úgy sem ismerek itt senkit… és ha esetleg Bennel valami baj lenne, akkor tudom, hogy kitől kell tanácsot kérnem… - néztem rá pironkodva.
- Hékás! Nem kell itt pirulni, Seb már kikönyörögte, hogy legyek Ben orvosa, úgyhogy erről már lemaradtál! – nevetett ki.
- Köszönjük szépen! – pirultam tovább.
- Nem kell semmit megköszönni, hisz szomszédok vagyunk természetes, hogy segítek! – nézett rám mosolyogva – És abban is segítünk Kimivel, ha vigyázni kell majd Benre…mert mondjuk nem értek rá… közös programotok miatt… - kajánkodott velem.
- Ja… - esett le, hogy mire is gondolhat – mi Sebbel nem… mi nem vagyunk együtt… - magyarázkodtam dadogva.
- Oh, persze… ne akard nekem azt mondani, hogy nincs semmi közöttetek. – csacsogott tovább nekem, én pedig egyre jobban zavarba jöttem.
- Gina! Tényleg nincs semmi közöttünk. – magyarázkodtam.
- Ja, és Ben csak úgy az égből pottyant! Azért ennyire ne nézzél ostobának… - vigyorgott rám töretlenül.
- Seb… ő… ő nem… ő nem is… - dadogtam, nem tudtam, hogy mennyit tud, s Sebastian mennyit osztott meg velük az igazságról.
- Lili… - nevetett – tudom, hogy mi történt. Tudjuk Kimivel, hogy titkoltad, és hidd el én meg is értem. – nézett rám barátságosan. – Ha szeretünk valakit, nem akarunk neki rosszat, nem akarjuk látni, hogy bármivel megbántottuk… főleg ha szerelmesek vagyunk…
- De én nem vagyok szerelmes Sebastianba! – vágtam rá hirtelen.
- Persze! Az ég nem kék, és a fű nem zöld! Csak úgy izzik körülöttetek Sebbel a levegő! – nevetett továbbra is zavaromon.
- Gina, neki kapcsolata van, TÖBB éves kapcsolata! – kértem ki azonnal.
- Hanna… tudjuk… - vágta rá egy fintor kíséretében – De szerinted nem érdekes, hogy vele még sosem találkoztunk, míg téged azonnal bemutatott nekünk? – vigyorgott.
- Ez pusztán véletlen, mert…
- Tudom, hogy mi történt! Megoldhatta volna úgy is, hogy vesz ki nektek egy lakást, itt valahol a közelben, az kényelmesebb lett volna! De nem! Ő, idehozott titeket… Lili… ezen gondolkodj el… - s kiment a fiúkhoz a kertbe, engem magamra hagyva, leforrázva a konyha közepén.
Összeszedtem magam, s csatlakoztam a többiekhez. A két kicsi egy vastag pléden ült az egyik fa alatt. Babanyelven kommunikáltak egymással, s Ben nagyon magyarázott Julienak valamit, mire a kiscsaj nagyokat kacagott, és kiáltozott közben. A két büszke Apuka mosolyogva figyelte a jelenetet.
- Na, már meghódította Ben Juliet! De jól jegyezd meg Seb! Nem adom olyan könnyen a lányom… - vágta oda mosolyogva Kimi a németnek.
- Hát te nem vagy jól… - vigyorgott ő is a finnre.
- Hát most miért? – háborodott fel.
- Kimi… ők még picurka kisbabák. – magyarázta neki úgy, hogy közben pukkadozott a nevetéstől – Szerintem még ne gondolj fehér ruhára, meg nászindulóra…
- Te nem vagy inkább jól! – vágta oda – Megyek, hozok valami frissítőt, mert a ház ura, még arra sem hajlandó, hogy kiszolgálja a vendégeit… - morgolódott befele menet.
- Hozhatok én is valamit… - kezdtem, de Seb azonnal leintett.
- Hagyd csak, kiszolgálja magát. – jött oda, s karolt át a német. Gina árgus szemekkel figyelt minket a két kicsi mellől.
- Remélem, jól érzitek magatokat nálam… - kezdte mosolyogva, csillogó szemekkel.
- Igen… de nem akarunk a terhedre lenni… - mentegetőztem azonnal.
- Lili… ha a terhemre lennétek, már megoldottam volna. – győzködött lágyan, s közbe hallottuk, hogy szól a csengő.
- Kinyitom!!! – kiabált ki Kimi.
- Tudom, csak… - kezdtem, de ismét leintett. Annyira zavarban voltam a közelségétől. A keze a derekamon pihent, s nem is akart elengedni.
- Hidd el… örülök neki, hogy itt vagytok… hogy velem vagytok… mindketten. – suttogta, s a tekintetével nem eresztett.
- TUDTAM!!!!!TUDTAM, HOGY RÁMÁSZOL!!! – kezdett el ordítani Hanna az udvaron.
- Seb fogalmam sincs, hogy ki ez a nő, de szinte ellökött az ajtóból. – magyarázkodott Kimi.
- EZ A NŐ??? EZ A NŐ???? – emelkedett pár oktávot a csaj hangja – ÉN HANNA PRATER VAGYOK!!! SEBASTIAN VETTEL BARÁTNŐJE!!!

Titkok erdeje

12. rész

Másnap reggel eléggé fáradtan ébredtem. Kellett néhány másodperc, míg felfogtam, hogy hol is vagyok és mit is keresek én itt. Abban a pillanatban kiugrottam az ágyból, és Ben szobájához vettem az irányt. Attól tartottam, hogy felébred, és esetleg megijed. Nem kicsit döbbentem meg, amikor Sebet a fiúnk szobából kifele jövet pillantottam meg…
- Shhh… - mutatta, hogy inkább ne szólaljak meg, míg be nem teszi az ajtót. – Alszik… - suttogta – attól féltem, hogy amikor felébred ismeretlen lesz neki a hely, és megijed, de alszik… - suttogta tovább, és én egyre jobban megdöbbentem – Mi az? – nézett rám értetlenül.
- Csak megleptél… - suttogtam én is.
- Miért? Valami rosszat tettem? – dermedt meg egyszerre.
- Nem… - nyugtattam meg azonnal – Csak ez a gesztusod… nekem is pont ez jutott eszembe. Ez most olyan Apukás volt. – mosolyogtam rá.
- Tényleg? – mosolygott ő is félszegen.
- Igen. – mosolyogtam rá, de valahogy zavart a nézése, ahogy fürkészte az arcomat - De ha Ben még alszik, akkor most átöltözöm, és lemegyek reggelit készíteni. – jutott eszembe, hogy menedékhelynek a konyhát választom. Nem sokkal később Seb sétált le a lépcsőn a már nagyon is éber Fiúnkkal a karjában. A picúron még pizsi volt, Seben pedig egy boxer és egy póló. Nem mertem rá nézni, mert egy kissé zavarban voltam…
Délelőtt pakolással és rendezkedéssel telt. Sebastian Bennel foglalkozott, a nappaliban játszottak a szőnyegen, míg a kicsi el nem aludt ebéd után. Már most látszik rajtuk, hogy nagyon ragaszkodnak egymáshoz, s mindez engem boldogsággal töltött el. Ebéd után folytattuk a pakolást, rendezgelődést, majd csengettek. Mind a ketten megdermedtük, s füleltünk egy másodpercig az emelet irányába, de csend volt. Valószínűleg nem ébredt fel. Sebastian azonnal az ajtóhoz lépett, s kinyitotta.
- Hello! – köszöntek hangosan.
- Shhh… Ben alszik. Sziasztok! – suttogott – Szia Tündérke! Neked aludnod kéne, nem? – suttogta boldogan.
- Csak kéne, de nem alszik, igaz Kicsikém? – suttogta egy női hang.
- Gyertek be, ne ácsorogjatok itt… - terelte be a férfit és a nőt, akik egy babahordozót cipeltek.
- Még jó, hogy beinvitáltál minket… - dörmögött egy férfihang.
- Lili… - jött oda mellém – hadd mutassam be a szomszédjainkat. Kimi Raikkonent, kedvesét, Ginát, és a kicsinyüket Juliet. Kimi, Gina… ő Lili. – fogtunk kezet és két puszival üdvözöltük egymást.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Lili. Nagyon sokat hallottam már rólatok Bennel. – vetett ránk Sebbel egy mindentudó pillantást Gina, s nem mertem a férfire nézni…
- Én is örülök Lili… Bent is megismerhetjük? – nézett rám kedvesen Kimi, mialatt Juliet kiemelte a hordozóból és magához ölelte.
- Igen, de most alszik. Nagyon kifáradt délelőtt… - mosolyogtam Sebre, ő meg elpirult. Gina csak kapkodta köztünk a tekintetét.
- Azt mondtad, hogy segítsek. Hoztam pár szerszámot, de akkor most nem tudunk dolgozni, igaz? – magyarázott Kimi Sebnek.
- De tudnánk, mert Ben az én szobámba alszik, de nem akarom felzavarni, a zörgéssel. – húzta el a száját – Meddig tudtok maradni?
- Amíg ki nem dobtok minket! – vigyorgott a Jégember – Mert gondolom, más dolgotok is van, mint velünk lenni… - kajánkodott, mire Gina hátba vágta, mi Sebbel meg pirultunk.
- Hogy mondhatsz ilyet! – dorgálta meg.
- Jó-jó… nem mondtam semmit… - mentegetőzött azonnal.

***

Fogalmam sem volt, hogy igazából mire is ébredtem fel. Ahogy kinyitottam a szemeimet, a szívembe valami megfoghatatlan melegség költözött, ahogy megláttam Őt. Hozzám bújt, az ölelésembe… teljesen odavackolódott. Legszívesebben megérintettem volna, de féltem hátha felébred. Olyan békés volt, s olyan gyönyörű. Úgy éreztem, hogy nála szebbet még nem is láttam, eddigi életem során. A szívem gyorsabb ütemet vert a mellkasomban, s minden sejtembe a boldogság költözött. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg. Muszáj… A bőrének a hamvassága magával ragadó volt. Az arcomat egy pillanatra a hajába temettem, s mélyen magamba szippantottam az illatát. A kezem önkéntelenül indult el az arca felé. s ahogy megérintettem mocorogni kezdett…

***

Titkok erdeje

200. bejegyzés...

11. rész

Két nap telt el és fogalmam sem volt, hogy mihez is kellene kezdenem. Eléggé tanácstalan voltam. A lakás tulajdonosa, ugyanis ahogy megérkeztünk Bennel meglátogatott minket. Szomorúan, s együtt érzően közölte, egy hetünk van kiköltözni, mert a lányának kell a lakás. A szüleimhez nem akartam fordulni tekintve, miképpen is váltunk el. Apámnak ez egy elégtétel lenne, hogy a segítségére van szükségem. Sebastian meg… ő nyaral, és nem akartam zavarni ilyen kis semmiségekkel…
Magam miatt nem is aggódtam volna, de ott volt nekem a kisfiam Ben. Őt nem vihetem akármilyen lakásba. Két napja a lakáshirdetéseket bújtam, és meg is néztem már néhányat. Az egyik túl drága volt, a másik túl kicsi, a harmadiknak… nem volt ajtó, itt már visszafordultam. A pénz eléggé korlátolta a lehetőségeinket.
Minden napunk ugyanúgy zajlott. Reggel megnéztem a hirdetéseket, s napközben elmentünk megnézni a számunkra kedvezőnek tetszőt. De eddig minden nap ugyanúgy végződött… csalódással. Harmadik nap reggel hangos dörömbölésre figyeltem fel. Ben is felkapta a fejét a játékkupac közepén. Ahogy kinyitottam az ajtót, az egyszerre kivágódott.
- TUDOD HOGY AGGÓDTAM???? – állt az ajtóban egy nagyon ideges Sebastian Vettel.
- Én… - rebegtem el döbbenetemben.
- MIÉRT NEM VOLTÁL ELÉRHETŐ KÉT NAPIG???? – állt még mindig az ajtóban vörös fejjel.
- Én… sajnálom… - suttogtam.
- El se tudod képzelni, hogy aggódtam! – kezdett megnyugodni. – Azt hittem valami történt veletek… - nézett mélyen a szemembe – Mi a baj? – éreztem, hogy könnyek gördülnek le az arcomon, és a vállam is rázkódik – Lili… ne haragudj… bocsáss meg… - ölelt magához szorosan – Nem akartam veled kiabálni… - terelt be a lakásba, s csukta be az ajtót.
Úgy kapaszkodtam bele, mintha az életem most ezen múlna. Nyugtatólag simogatta a hátamat, és szorosan tartott megakadályozva, hogy összeessek.
- Aaaa… - hallottam meg Bent a lábamnál.
- Szia Manó! – suttogta boldogan Kisfiúnknak.
- Ajjja… - magyarázta tovább.
- Nincs semmi baj! Anya most kicsit szomorú… - mondta neki türelmesen.
- Aaaa… - mondogatta.
- Itt vagyok, nincs semmi baj. - távolodtam el Sebtől, s guggoltam le hozzá, közben letöröltem a könnyeimet.
- Biztos jól vagy? – simított végig a hátamon Seb.
- Igen… - néztem rá egy halovány kis mosollyal.
- Na gyere ide Manó! – vette a karjaiba mosolyogva a kicsit, és sétált be a nappaliba – Mi ez a sok doboz? – fordult felém.
- Hát csak elpakolom azokat a dolgokat, amik már nem kellenek… - mosolyogtam zavartan.
- Biztos? – nézett rám gyanakodva.
- Persze, miért is hazudnék neked… - mosolyogtam erőltetetten és a konyhába vonultam, hogy elrejtsem a kitörni készülő sírásomat. Pár percig ott voltam, hogy csillapítsam a bennem lévő fájdalmat, s mikor a nappaliba mentem Seb nagyon mérges volt.
- Miért hazudtál nekem? – nagyon komoly volt… túl komoly.
- Honnan veszed, hogy hazudtam neked? - suttogtam.
- Innen… - dobta az asztalra az újságot, amin be voltak jelölve az albérletek.
- Én…
- Nem mondom azt, hogy magyarázatot követelek, csak szeretnék. – nézett rám komolyan. Vettem egy mély levegőt, és a székre roskadtam.
- Ki fognak minket lakoltatni…
- Hogy mit csinálnak??? – lepődött meg.
- A hét végéig ki kell költöznünk, mert a tulajdonosnak visszajön a lánya, és kell neki a lakás. – magyaráztam neki érthetően.
- És azért vannak bekarikázva az albérletek az újságba, igaz? – nézett rám lágyan.
- Igen… - hajtottam le a fejemet.
- Miért nem szóltál? Segítettem volna…
- Nem akarok mindig a nyakadon lógni… - próbáltam vele megértetni.
- Hogy mondhatsz ilyet! – háborodott fel kissé. – Fontosak vagytok nekem… - fogta meg a kezemet, és nézett mélyen a szemembe.
- Ne haragudj… - csuklott el a hangom – mostanában annyi bajod van velük… - nyeltem vissza a könnyeimet.
- Ne mond ezt Lili… kérlek… Nekem van is egy ragyogó ötletem! – mosolygott rám – Összepakolunk mindent, és eljöttök hozzám.
- NEM! – válaszoltam azonnal – Ezt nem!
- De miért? – nézett rám értetlenkedve.
- Így is eléggé rád akaszkodtunk! Ezt nem fogadhatom el! – ráztam a fejem.
- Pedig én nem engedem, hogy akárhol lakjatok, és kész! Nem vitázom! Telefonálok, jönnek a fiúk, és segítenek pakolni! – nézett mélyen a szemembe.
- De Sebastian…
- Nem! Nem vitázol, hanem szépen nekiállsz pakolni! – mosolygott rám – Hívok segítségeket, és egy-kettőre végzünk! – átadta Bent, s elvonult telefonálni.
Egy órával később ismerős arcok jelentek meg az apró kis lakásban. Hoztak Seb szerelői magukkal női segítséget is, így a pakolás mindjárt könnyebben ment. Bent átadtam Apukájának. A szőnyegre telepedtek, s onnan nézték a sürgés-forgást.
A fiúk hamar szétszedték a baba-bútorokat, s csomagolták be őket. Idő közben megjelent Christian, Adrian és Helmut Marko is. Két óra múlva már minden be volt csomagolva, s útra készen álltunk. A csapatvezető elintézte nekünk a magángépet a holmikkal együtt. Két órával később már Svájcban értünk földet Zürich-i repülőtéren. Ott a dobozokat átpakolták egy kamionba, mi pedig Seb autójába ültünk. Ben nagy szemekkel nézett körbe kíváncsian, vagy épp aludt az úton. Egy hatalmas ház előtt parkoltunk le, s a költöztetők mindent készségesen bepakoltak. Ben a karomban aludt, míg Seb megmutatta a munkásoknak, hogy mit hová kell tenni. Ahogy elmentek, hatalmas sóhajjal vettük tudomásul, hogy végre mindent átcuccoltunk. Már csak ki kellett pakolni…

Titkok erdeje

10. rész

Csukott szemmel is éreztem, hogy egy puha ágyban fekszem, és be vagyok takarva, egy vékony takaróval. Apró kis kezek simogatták meg az arcomat.
- Anya most pihen egy kicsit, mert elfáradt… - suttogta Sebastian mellettem.
- Ajjja… - mondta halkabban Ben is.
- Semmi baj nincs Manó, hidd el. Pihen, mert fáradt. – suttogta türelmesen Seb. – Neked is aludnod kéne… csak tudnám, hogy Anya hogy altat el olyan gyorsan… - gondolkodott hangosan.
- Nem! – vágta rá határozottan.
- Ejha, veled nem lehet ám alkudozni, igaz? – kuncogott halkan.
- Nem! – válaszolt Ben. Ekkor már mosolyra húzódott a szám, és lustán kinyitottam a szemeimet.
- Szia! – suttogta Seb, és rám mosolygott – Jobban vagy? – kérdezte egy kis aggodalommal a szemében.
- Ajjja… - nyújtózkodott Ben hozzám a férfi öléből.
- Gyere ide Kicsim – öleltem magamhoz. – Neked aludnod kéne! – csikiztem meg a pociját, mire nevetett – Apa nem tudott elaltatni?
- Egyszerűen közölte, hogy NEM! – nevetett Seb.
- Elég határozott tud lenni. – nevettem én is – Azt hiszem ezt nem tőlem örökölte… - sandítottam a férfire, ő meg elpirult.
- Ajjja!!! – szólt nekem Ben.
- Igen Kicsim? – néztem rá lágyan.
- Aaaaaa… - mutatott Sebre.
- Igen Ő Apa… mond szépen APA! – artikuláltam neki, ő pedig nagyon figyelt.
- Ne erőltesd… - legyintett Seb.
- Nem erőltetem, csak mondtam neki. Ne aggódj mondani fogja, csak meg kell neki tanítani…- tettem a kezemet az övére.
- Köszönöm… - suttogta.
- Mit? – néztem rá zavartan.
- Hogy ilyen vagy… hogy nem dobtál már ki. Elég sok zűr van most körülöttünk. – szomorodott el – Nem tesz ez jót se neked, se Bennek… - simogatta meg a kis kobakot.
- Ugyan – legyintettem – szívósak vagyunk, és azért vagyunk itt, mert Bennek szüksége van Rád. – nyugtattam meg.
- Csak neki?
- Nem… nem csak neki… - rebegtem el zavartan.

Három napot voltunk Heppenheimben. Összességében nézve nem volt nagyon rossz. Heikkével amennyire rosszul indultak a dolgok egészen meg tudtunk egymással barátkozni. A három lépés távolság azonban megmaradt közöttünk. Hannával nem találkoztunk többet, és feltűnt, hogy Sebastian sem ment el sehová, míg náluk voltunk. A reptéren azonban elmesélte, hogy Horvátországba megy a barátaival egy kicsit kikapcsolódni. Minden bizonnyal Hanna is ment, habár nem kérdeztem rá. Az Ő magánélete, nincs semmi közöm hozzá…
Bennel nem utaztunk nagyon sokat, mert a szüleimet látogattuk meg. Úgy gondoltam, ideje nekik is tudni, hogy Sebastian tud kisfiúnkról, már nem kell titkolózni. A lelkem megnyugodott, hogy fény derült a titokra. Szüleim is minden bizonnyal megkönnyebbülnek majd… én így gondoltam…

- Hogy mit csináltál??? – kezdett Édesapám feje vörösödni.
- Elmondtam Sebastiannak… - suttogtam.
- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED???? – ordított már velem. – MI LESZ, HA IGÉNY TART A GYEREKRE??? ANNYI PÉNZE VAN, HOGY BÁRMELYIK BÍRÓT MEGVEHETI MAGÁNAK!!! ERRE NEM GONDOLTÁL????
- Sebastian nem olyan… - próbáltam győzködni.
- Persze, most mit is mondhatna, hisz csak ismerkedik Bennel!!! De idővel, amikor a gyerek is megismeri, akkor majd igényt fog ám rá tartani!!! HOGY LEHETTÉL ENNYIRE HÜLYE???? EL AKAROD VESZÍTENI A FIADAT??? – kelt ki magából teljesen.
- NEM!!! – vágtam rá én is kiabálva. – Nem fogom elveszíteni, csak esélyt adtam arra a Fiamnak, hogy megismerhesse az Apját! Szerintem ez nem akkora bűn! Én vagyok az Anyja és el tudom dönteni, hogy mi a jó Fiamnak és mi nem! – vágtam a képébe.
- Hisz te is gyerek vagy még! Hogy tudnál felelősséggel dönteni egy ilyen kicsiért!!!! – vágta hozzám kegyetlenül.
- NEM VAGYOK GYEREK!!! – ordítottam vele – CSAK TE GONDOLOD AZT!!!
- DE AZ VAGY!!! – vágta vissza – NE GYERE MAJD NEKEM KÉSŐBB AZZAL, HOGY IGAZAM VOLT!!! MERT IGAZAM LESZ!!!
- Nem lesz, és ezt te is tudod… - próbáltam meg lenyugodni.
- ÉN ERRE NEM VAGYOK KÍVÁNCSI!!! SE ERRE A VETTELRE, SE RÁD! – vágta oda.
- Eric… kérlek, csillapodj. – könyörgött neki Anya.
- Akkor mi most elmegyünk… - suttogtam.
- Igen, azt hiszem ez lesz a legjobb!!! – csattant a hangja – És ne gyere addig vissza míg..
- Eric elég volt… - kérlelte Anya.
- Jó, azt hiszem jobb lesz, ha tényleg elmegyünk. S ne aggódj Apa… eszem ágában sincs visszajönni! – vágtam a képébe.

A szüleimhez a kirándulás sem tartott sokáig. Ahogy hazaérkeztünk kikapcsoltam a telefonomat, és az asztalra akartam dobni, de végül a kanapé alatt landolt. Nem volt erőm, hogy kiszedjem onnét, nem is érdekelt. Annyira naiv voltam, hogy elhittem ennél rosszabb már nem lehet, mint ami ebben a pár napban történt velem… tévedtem…

VILÁGBAJNOK 2011

Szeretnék gratulálni a mi mosolygós, mindig vidám KÉTSZERES VILÁGBAJNOKUNKNAK!!! Nagyon higgadtan versenyzett, ha nem is a dobogó legtetején, de dobogón állt, s onnan ünnepelhetett. Gratulálok neki és a csapatnak is! Fantasztikus évad volt, egy fantasztikus csapattal, egy fantasztikus pilótával, és egy fantasztikus VILÁGBAJNOKKAL!!!!
Köszönöm én is neked TOMMI!!!

2011 VILÁGBAJNOKA

SEBASTIAN VETTEL

Titkok erdeje

9. rész

Másnap reggel Heikkét a konyhában találtam meg, amit épp a reggelit készítette a család számára.
- Jó reggelt! – köszöntem udvariasan.
- Neked is. – válaszolt, de nem volt olyan kimért, mint tegnap. – Mivel tegnap azt mondtad, hogy már egy ideje nem szoptatsz, így elkészítettem Ben reggelijét, persze, csak ha nem baj… - mondta zavartan.
- Nem, egyáltalán nem – döbbentem meg – Köszönöm szépen! – mosolyogtam rá, mire Ő visszafordult az ételkészítéshez. – Megyek, megnézem Bent, és megetetem…
Döbbenten sétáltam fel a lépcsőn, s indultam el a szobám felé, amin Kisfiammal osztoztunk meg. Azonban az ágya üres volt. Egy pillanatra elfogott a félelem, azonban a velünk szemben lévő ajtón túl kacagást hallottam, és ott kopogtam be. Egy halk ’Szabad!’ után beléptem…
- Sziasztok! – mosolyogtam rajtuk, hisz Ben Seb mellkasán ült, míg a férfi még az ágyban feküdt.
- Szia! – vigyorgott rám a férfi.
- Csak nem legyőztek? – csipkelődtem vele, míg kis Csöppünk rám mosolygott, és én adtam neki egy puszit.
- De, alul maradtam! Igaz Manó? – csikizte meg a hasát, mire Ben hangosan kacagott.
- Reggeli van, ám Kicsikém! – szóltam Bennek.
- Memme… - szólalt meg kérlelő hangon.
- Igen reggeli van, igaz Apa? – néztem Sebre, de Ő döbbenten nézett rám. – Valami rosszat mondtam? – ijedtem meg.
- Nem, de még nem… még nem szólítottál így. – a hangja rekedt volt.
- Ha téged ez zavar, akkor…
- Nem, egyáltalán nem zavar. – vette a karjába Bent, adott egy puszit az arcára, és kelt fel az ágyról. – Menjetek reggelizni, mindjárt csatlakozom hozzátok. – adta át a kicsit.
- Memme… - szólalt meg Ben ismét.
- Mi akkor megyünk… majd gyere…
Lenn a konyhán találkoztunk Fabival, aki épp a reggelijét tömte a szájába, de integetett nekünk mosolyogva. Heikke aki meglátott minket azonnal odatette az asztalra a tányért a kis kanállal, és az etetőszéket odahúzta.
- Köszönöm… - suttogtam, Heikke azonban csak legyintett.
Beültettem Bent a kis székbe, a műanyag előkét odatettem a nyakába. Az első kanálnál leellenőriztem a tápszer hőfokát, és csak úgy adtam a szájába. Heikke minden mozdulatomat árgus szemmel követte, míg Fabi bolondos pofákat vágott Bennek, aki nagyokat kacagott rajta.
- FABI! – csattant Heikke hangja – Nem szórakozunk az asztalnál! – Ben nagy szemekkel nézte a nőt, miközben evett.
- Bocsánat… - rebegte el. Kisfiam a kanál felé nyúlt, s én készségesen adtam a kis kezébe.
Láttam rajta, hogy próbál engem utánozni, s így egy kis segítséget adtam neki, nehogy az egész konyhát összemaszatolja nekem. Végén még visszatér Nagyanyjából ismét a Házisárkány, ahogy Norbert mondta. Sebastian csillogó szemekkel nézte Fiúnk ténykedéseit a konyhaajtónak dőlve.
Annyira szépen indult ez a reggel, hogy számomra nagyon hihetetlen is volt. Délelőtt befutott Melanie Seb egyik nővére, aki hatalmas nagy mosollyal köszöntött minket. Ben vele is nagyon hamar szót értett. Ebéd után azonban megérkezett Hanna. Én éppen fenn voltam az emeleten Melanieval beszélgettünk, Ben pedig édesdeden szunyókált tele pocakkal. Arra lettünk figyelmesek, hogy odalenn nagy kiabálás van. Melanie azonnal az ajtóhoz sietett, és akkor meghallottam Sebastian hangját is. Hangos lépteket lehetett hallani, s azok feltartottak az emeletre.
- TE!!! – jelent meg előttem egy szőke lány – TÖNKRETETTED AZ ÉLETÜNKET!!! – ordított magából kikelve, én pedig döbbenten álltam az ajtóban.
- Hanna csillapodj, Ben alszik! – szólalt meg szigorúan Seb.
- Mit érdekel engem, hogy az a kölyök alszik-e vagy sem!!! Egyáltalán nem érdekelte őket, a MI életünk!!!! – ordított tovább.
- Mondtam, hogy halkabban!!! – csattant Seb hangja is már. A babafigyelőben meghallottam Ben nyöszörgését. Azonnal bementem a szobába, és karomba vettem Őt.
- Semmi baj… itt vagyok. Minden rendben van… - suttogtam a fülébe, és simogattam a hátát. Már nekem is sok volt ez a folyamatos ordítozás.
- Azt hiszed, hogy befejeztem??? Oh neeeem… még csak most kezdtem el!!!! – jelent meg a szoba közepén. – MI boldogok voltunk, míg te meg nem jelentél a KÖLYKÖDDEL!!! ÁTKOZOM AZT A NAPOT, AMIKOR MEGFOGANT!!! ÉRTED??? – rángatta meg a karomat, amiben Bent öleltem szorosan magamhoz. A kisfiam azonnal sírni kezdett, és Seb mellett Heikke is megjelent a szobában.
- Mit keresel itt Hanna? – szólalt meg vészesen Heikke.
- Csak közöltem ezzel a nővel, és a kölykével, hogy jobb lesz, ha visszamegy onnan, ahonnan jött!!! – válaszolt fölényesen.
- Nem! – jött oda Seb, és ragadta karon barátnőjét. – Te mész el! MOST!
- De Kicsim… - kezdett el nyávogni – Ő jött ide és tette tönkre az egész életünket!
- Nem tett tönkre semmit! – Seb nagyon mérges lett – Ha nem vagy képes ezt elfogadni, akkor jobb lesz, ha elmész!
- De Basti…
- Fejezd be Hanna! Utálom, amikor így hívsz!!! – kelt ki ő is már magából. –És most elmész… - ragadta karon, és húzta ki a szobából.
- De Sebastian…
- Ő a Fiam, ha tetszik neked, ha nem!!! – nagyon mérges volt, Ben pedig folyamatosan sírt. – És most elmész… - húzta ki a szobából.
Heikke azonnal átvette Bent, Melanie, pedig átölelt engem. Nem észleltem, hogy az első könnyem mikor csordult ki, de úgy éreztem, hogy nekem ez az egész már túl sok. Melanie nyugtatni próbált, de a szoba forogni kezdett velem.
- Lili? Jól vagy? – hallottam tompán Heikke kérdését… aztán sötét lett…

Titkok erdeje

8. rész

A Heppenheim táblánál már úgy éreztem, hogy rosszul vagyok, s mikor egy nagyon szép családi ház előtt álltunk meg egyre idegesebb lettem. Remegő kezekkel szálltam ki az autóból. S mikor a pillantásom a bejárat felé esett, és ott megláttam barna hajú nőt nagyon morcos tekintettel, már nem is tűnt annyira jó ötletnek, hogy mi idejöttünk. Nem tudtam meddig leszek képes elviselni azt, ha Bennel taszítóan viselkedik.
Sebastian, mint aki ezeket észre sem vette, pakolt ki a csomagtartóból, majd szedte ki Bent a gyerekülésből, s adta át nekem. Mindezekre elég nyűgösen viselkedett, de Seb odajött hozzánk és adott egy puszit az arcára, mire Ben rá vigyorgott, s lehúzta a sapkát Sebastian fejéről.
- Látom, tetszik a sapim. – vigyorgott – Majd neked egy szerzünk egyet a méretedbe, jó? – cirógatta meg az arcát.
- Óóóóó… - válaszolt hangosan.
- Akkor ezt meg is beszéltük. – mosolygott rá – Gyere, várnak már minket. – fordult felém, s a fejével intett az ajtó felé, ajtó még mindig ott állt a barna hajú nő. – Nyugi, nem lesz semmi baj. – suttogta a fülembe, ahogy elindultunk a bejárat felé.
- Jó napot kívánok! A nevem Lilien Mältzer, és ő a kisfiam Benjamin. – mutatkoztam be illedelmesen, ahogy az ajtó elé értünk.
- Tudom, hogy kik vagytok. – vetette oda flegmán.
- Anya!!! – szólalt meg mellettem Seb.
- Sebastian, Norbert! Hozzátok be a csomagokat! Te meg gyere be azzal a gyerekkel, ne ácsorogj itt! – osztott ki mindenkit.
Azonnal mindenki úgy cselekedett, ahogy a ház Úrnője parancsolta. Előre ment mutatni az utat, de az ajtóban megálltam, s le akartam venni a cipőmet, mire megszólalt.
- Mit egyensúlyozol azzal a gyerekkel ott! Le akarod ejteni? – nézett rám mogorván – Inkább ülj le, úgyis beszédem van veled! – nézett rám megsemmisítő pillantással.
Ben ezt egyáltalán nem akarta tolerálni, és nyöszögni kezdett a karomban. Seb, mint egy tornádó robogott le a lépcsőn, s azonnal odajött, ahogy meglátta, hogy Bennek nem tetszik valami.
- Felvittem a cuccaitokat. Gyere, megmutatom a szobádat. – vette át azonnal Bent.
- Ez a nő nem megy sehova!!! – csattant Sebastian anyukájának a hangja. – Beszédem van vele!!!
- Egy: van rendes, becsületes nevem Lilien, vagy Lili, ahogy tetszik Önnek! Kettő: most megyek és lefektetem a gyermekemet, mert nagyon fáradt! – szóltam vissza, mert már nem bírtam elviselni a beszédét.
Egyáltalán nem akartam tudást sem venni, róla, mert nagyon megsértett. Tekintve azonban, hogy ez az ő háza nem tudtam elvonatkoztatni a dologtól. Felvittük Bent, átöltöztettem, és lefektettük. Seb hatalmas szemekkel nézte Őt, ahogy kisszemhéjai elnehezülnek és átlép Álomföldjére. A babafigyelőt mellé tettem, a párjával kezemben meg elindultam Seb után ki a szobából. A lépcső előtt azonban megállított.
- Ne haragudj, Anyukám viselkedése miatt. Nehezen hiszi el a történteket. – suttogta.
- Azt észrevettem. – húztam el a számat. – De majd csak megváltozik, ugye? Legalább Bennel. Engem nem érdekel, ha semmibe vesz, de a Fiúnkat ne… - suttogtam vissza szomorúan, neki azonban felcsillantak a szemei. – Mi az?
- Most mondtad először, hogy a Fiúnk. – lágyult el a hangja.
- Szokj hozzá… Apuci… - mosolyogtam rá, ő pedig gondolkodás nélkül megölelt.
- Induljunk… már úgyis várnak minket. – távolodott el tőlem. – De ne aggódj, melletted leszek. – szorította meg a kezem, s elindultunk a nappali irányába. A szülei ott ültek a kanapén, s Norbert, ahogy beléptünk felállt, és ránk mosolygott.
- Elaludt? – kérdezte kedvesen.
- Igen, nagyon hamar. – mosolyogtam vissza. Örültem neki, hogy legalább Ő elfogadott minket.
- Na jó, akkor beszéljünk komolyan. – szólalt meg Seb anyukája a kanapén. – Üljetek már le, nem vagytok fogadóbizottság! – vágta oda. – Szóval Miss Mältzer…
- Kérem, csak Lili…
- Jó… Lili… térjünk a lényegre! Mennyit akarsz, hogy eltűnjetek a Fiam életéből? – nézett rám komolyan. Szóhoz sem tudtam jutni annyira megdöbbentem.
- ANYA!!! – szólalt meg mellettem Seb. – Hogy mondhatsz ilyet??? Hisz te is tudod, hogy titkolta előlem! Nem akarta elmondani! Most kaptam meg őket…
- Heikke! – csattant Norbert hangja mellettem – Fejezd ezt most azonnal be! Nem kell itt megjátszanod a Házisárkányt! Így is eléggé meg van szeppenve ez a kislány, miért hozod ilyen megalázó helyzetbe???
- Az Ő válaszát akarom, nem a tiéteket! Én átlátok rajta, de úgy látom titeket meg tudott vezetni! Tudni akarom, hogy mennyit akarsz!!! – nézett rám megsemmisítően.
- Nekem nem kell, se a Maga, se a Fia pénze Asszonyom!! A feltételezés is sértő, hogy azt hiszi, azért szültem meg a Fiamat, hogy megfogjam ezzel Sebastiant! Nem gondolja, hogy akkor előbb jelentkeztem volna??? Nem akkor, amikor Benjamin 11 hónapos??? – éreztem, hogy a sírás fojtogat, de el akartam mondani, ami a szívemet nyomja – Volt egy kósza éjszakák, igen nem tagadom. De megbeszéltük, hogy ez hiba volt. Neki kapcsolta volt, és én ebbe nem akartam belerondítani…
- Mégis lefeküdtél Vele! Te hálóztad be!!! – háborodott fel.
- Nem! Ez nem igaz Anya! – szólalt meg Seb is – Megtörtént! Én is ugyanolyan hibás vagyok, mint Lili… elgyengültem. Annyira magányosak voltunk, és olyan gyönyörű volt azon az éjszakán… - nézett rám a kék szemeivel, és én úgy éreztem, hogy mindjárt elsírom magam.
- Miért most nem az? – kérdezte meg nyersen.
- Nem erről van szó, kiforgatod a szavainkat Anya! Mindenbe a rosszat látod. Én megértem, hogy meg akarsz védeni engem, de fogadd el, hogy megtörtént, és megszületett Ben. Tudom, hogy megnézted magadnak, és tisztában vagy te is vele, hogy mennyire hasonlít rám! – próbálta győzködni az Édesanyját.
- Miért döntöttél mégis úgy, hogy elmondod? – fordult hozzám.
- Másfél héttel ezelőtt Adrian Newey keresett meg telefonon. Azt mondta, hogy segítsek neki az autóban, mert nem találja a hibát. Annak idején még mellette dolgoztam, és reménykedett benne, hogy megtaláljuk ketten. Aztán betoppant Christian Horner, és így kezdődött az egész… majd megérkezett Sebastian. Mivel Ben velem volt, és látta, így már nem volt értelme, hogy tovább titkolózzak. Sajnálom, ha mindezzel belerondítottam a családi nyugalmukba, higgye el nem ez volt a célom. Higgye el… nagyon sajnálom… - suttogtam a végét.
- Heikke vagyok - lépett elém, s nyújtotta a kezét, amit azonnal elfogadtam – de ne várd el, hogy kedvelni foglak csak azért, mert nagymama lettem…