Titkok erdeje

9. rész

Másnap reggel Heikkét a konyhában találtam meg, amit épp a reggelit készítette a család számára.
- Jó reggelt! – köszöntem udvariasan.
- Neked is. – válaszolt, de nem volt olyan kimért, mint tegnap. – Mivel tegnap azt mondtad, hogy már egy ideje nem szoptatsz, így elkészítettem Ben reggelijét, persze, csak ha nem baj… - mondta zavartan.
- Nem, egyáltalán nem – döbbentem meg – Köszönöm szépen! – mosolyogtam rá, mire Ő visszafordult az ételkészítéshez. – Megyek, megnézem Bent, és megetetem…
Döbbenten sétáltam fel a lépcsőn, s indultam el a szobám felé, amin Kisfiammal osztoztunk meg. Azonban az ágya üres volt. Egy pillanatra elfogott a félelem, azonban a velünk szemben lévő ajtón túl kacagást hallottam, és ott kopogtam be. Egy halk ’Szabad!’ után beléptem…
- Sziasztok! – mosolyogtam rajtuk, hisz Ben Seb mellkasán ült, míg a férfi még az ágyban feküdt.
- Szia! – vigyorgott rám a férfi.
- Csak nem legyőztek? – csipkelődtem vele, míg kis Csöppünk rám mosolygott, és én adtam neki egy puszit.
- De, alul maradtam! Igaz Manó? – csikizte meg a hasát, mire Ben hangosan kacagott.
- Reggeli van, ám Kicsikém! – szóltam Bennek.
- Memme… - szólalt meg kérlelő hangon.
- Igen reggeli van, igaz Apa? – néztem Sebre, de Ő döbbenten nézett rám. – Valami rosszat mondtam? – ijedtem meg.
- Nem, de még nem… még nem szólítottál így. – a hangja rekedt volt.
- Ha téged ez zavar, akkor…
- Nem, egyáltalán nem zavar. – vette a karjába Bent, adott egy puszit az arcára, és kelt fel az ágyról. – Menjetek reggelizni, mindjárt csatlakozom hozzátok. – adta át a kicsit.
- Memme… - szólalt meg Ben ismét.
- Mi akkor megyünk… majd gyere…
Lenn a konyhán találkoztunk Fabival, aki épp a reggelijét tömte a szájába, de integetett nekünk mosolyogva. Heikke aki meglátott minket azonnal odatette az asztalra a tányért a kis kanállal, és az etetőszéket odahúzta.
- Köszönöm… - suttogtam, Heikke azonban csak legyintett.
Beültettem Bent a kis székbe, a műanyag előkét odatettem a nyakába. Az első kanálnál leellenőriztem a tápszer hőfokát, és csak úgy adtam a szájába. Heikke minden mozdulatomat árgus szemmel követte, míg Fabi bolondos pofákat vágott Bennek, aki nagyokat kacagott rajta.
- FABI! – csattant Heikke hangja – Nem szórakozunk az asztalnál! – Ben nagy szemekkel nézte a nőt, miközben evett.
- Bocsánat… - rebegte el. Kisfiam a kanál felé nyúlt, s én készségesen adtam a kis kezébe.
Láttam rajta, hogy próbál engem utánozni, s így egy kis segítséget adtam neki, nehogy az egész konyhát összemaszatolja nekem. Végén még visszatér Nagyanyjából ismét a Házisárkány, ahogy Norbert mondta. Sebastian csillogó szemekkel nézte Fiúnk ténykedéseit a konyhaajtónak dőlve.
Annyira szépen indult ez a reggel, hogy számomra nagyon hihetetlen is volt. Délelőtt befutott Melanie Seb egyik nővére, aki hatalmas nagy mosollyal köszöntött minket. Ben vele is nagyon hamar szót értett. Ebéd után azonban megérkezett Hanna. Én éppen fenn voltam az emeleten Melanieval beszélgettünk, Ben pedig édesdeden szunyókált tele pocakkal. Arra lettünk figyelmesek, hogy odalenn nagy kiabálás van. Melanie azonnal az ajtóhoz sietett, és akkor meghallottam Sebastian hangját is. Hangos lépteket lehetett hallani, s azok feltartottak az emeletre.
- TE!!! – jelent meg előttem egy szőke lány – TÖNKRETETTED AZ ÉLETÜNKET!!! – ordított magából kikelve, én pedig döbbenten álltam az ajtóban.
- Hanna csillapodj, Ben alszik! – szólalt meg szigorúan Seb.
- Mit érdekel engem, hogy az a kölyök alszik-e vagy sem!!! Egyáltalán nem érdekelte őket, a MI életünk!!!! – ordított tovább.
- Mondtam, hogy halkabban!!! – csattant Seb hangja is már. A babafigyelőben meghallottam Ben nyöszörgését. Azonnal bementem a szobába, és karomba vettem Őt.
- Semmi baj… itt vagyok. Minden rendben van… - suttogtam a fülébe, és simogattam a hátát. Már nekem is sok volt ez a folyamatos ordítozás.
- Azt hiszed, hogy befejeztem??? Oh neeeem… még csak most kezdtem el!!!! – jelent meg a szoba közepén. – MI boldogok voltunk, míg te meg nem jelentél a KÖLYKÖDDEL!!! ÁTKOZOM AZT A NAPOT, AMIKOR MEGFOGANT!!! ÉRTED??? – rángatta meg a karomat, amiben Bent öleltem szorosan magamhoz. A kisfiam azonnal sírni kezdett, és Seb mellett Heikke is megjelent a szobában.
- Mit keresel itt Hanna? – szólalt meg vészesen Heikke.
- Csak közöltem ezzel a nővel, és a kölykével, hogy jobb lesz, ha visszamegy onnan, ahonnan jött!!! – válaszolt fölényesen.
- Nem! – jött oda Seb, és ragadta karon barátnőjét. – Te mész el! MOST!
- De Kicsim… - kezdett el nyávogni – Ő jött ide és tette tönkre az egész életünket!
- Nem tett tönkre semmit! – Seb nagyon mérges lett – Ha nem vagy képes ezt elfogadni, akkor jobb lesz, ha elmész!
- De Basti…
- Fejezd be Hanna! Utálom, amikor így hívsz!!! – kelt ki ő is már magából. –És most elmész… - ragadta karon, és húzta ki a szobából.
- De Sebastian…
- Ő a Fiam, ha tetszik neked, ha nem!!! – nagyon mérges volt, Ben pedig folyamatosan sírt. – És most elmész… - húzta ki a szobából.
Heikke azonnal átvette Bent, Melanie, pedig átölelt engem. Nem észleltem, hogy az első könnyem mikor csordult ki, de úgy éreztem, hogy nekem ez az egész már túl sok. Melanie nyugtatni próbált, de a szoba forogni kezdett velem.
- Lili? Jól vagy? – hallottam tompán Heikke kérdését… aztán sötét lett…