2. évad 23. rész

Ott álltunk mindnyájan a nappaliban, és vártuk az ünnepeltet. Hallottam, amint egy autó érkezik az udvarba, és megáll. Autóajtó csapódások… Kulcs fordul a zárban… és belépnek… Még a tenyerem is izzadt… Ahogy beléptek a nappaliba felhangzott…
- MEGLEPETÉS!!!!! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! – kiáltottuk kórusban.
Szegényke csak állt ott, szerintem nem nagyon hitte el, hogy így átvertük. Én már nem bírtam magammal, odamentem hozzá.
- Boldog születésnapot Bajnok! – Ő szorosan magához húzott, majd megcsókolt. Olyan MÉG íze volt.
- Köszönöm – mondta meghatottan – jól átvertetek, ugye tudjátok? – fordult a többiek felé.
- Liz ötlete volt. – közölte a finnek jegese.
- Ezért még számolunk… - fenyegetett meg, de a szemei csillogtak. Miért várom már most?
- De előtte ünnepelünk, és felköszöntjük a szülinapost! – ujjongott Henii.
Sebi mindenkitől kapott két puszit, és egy ölelést. Alig vártam, hogy átadjam neki az ajándékomat. Nem tehetek róla, türelmetlen vagyok… lehet a baba az oka… a hormonok… Ahogy a felköszöntők végére ért, odamentem hozzá és megfogtam a kezét.
- Ugye tudod, hogy a szülinaposnak ajándék is jár? – ahogy nézett rám, csillogtak a szemei a boldogságtól. – Akkor csukd be a szemedet. – szerintem annyira meglepődött, hogy fel se tűnt neki a lepedővel letakart akvárium. Heniinek jeleztem, és gyorsan leszedte róla, a fiúk is elismerő pillantással jutalmazták, ennek nagyon örültem, így csak reménykedni tudtam, hogy Sebinek is tetszeni fog…
- Kinyithatom a szememet??? – kis kíváncsi.
- Igen…
Felnyitotta a szemhéját, és azonnal észrevette az akváriumot. Csak nézte, hatalmas tágra nyílt szemekkel. Nem szólt egy szót sem, közelebb ment, és csak nézte… Nem tudtam eldönteni, hogy ez jót jelent vagy sem… kicsit izgultam…
- Nem tetszik? – kérdeztem tőle egy kicsit félve. Rám nézett…
- Ez… ez egyszerűen gyönyörű… - nézett rám meghatottan, és láttam, hogy vissza kell nyelnie a könnyeit. – Honnan tudtad, hogy akarok egyet ide?
- Egyszer elszóltad magad… és nem felejtettem ám el… - mosolyogtam rá, és simogattam meg az arcát. Elkapta a kezem, belecsókolt, majd magához húzott egy csókra. Majd a pocimat is megsimogatta…
- Köszönöm… - majd a többiekre nézett – és nektek is ezt a felejthetetlen születésnapot! – nézett a többiekre.
- Ugyan, nem tesz semmit… legalább megvettük azt a jó kis fekvenyomó padot is. – poénkodott Kimi.
- Igen, az tényleg felejthetetlen lesz. – nevetett Tommi.
- Miért? – kérdezte kíváncsian Henii.
- Részletezzem? – nézett rá szerelme egy kaján mosollyal, a barátnőm meg elpirult.
- Akkor egyet mondok, vágjuk fel a tortát! – ajánlotta Sarah. Sebi arca is felderült ennek a hírnek hallatán, de le kellett lomboznom Őt.
- Egy pillanat - állítottam meg a társaságot.
- Baj van? – kérdezte egyszerre Kedvesem.
- Nem, csak van még egy meglepetésem neked…
- Még egy? – csillantak fel a szemei.
- Nézz a fotel mellé…
Sebi arra ment, és egy dobozt talált. Fel akarta emelni…
- Én inkább nem emelném fel… tudod törékeny… - a doboz ekkor egy pici megmozdult. Sebi kikerekedett szemekkel figyelte. – Nyugi nem harap… legalábbis nagyon remélem…
Óvatosan kibontotta a masnit, amivel a doboz be volt kötve. Leemelte a doboz fedelét, és ahogy meglátta a tartalmát, a mosolya hatalmas lett!
- Egy kiskutya!!! – nevetett boldogan. A dobozba ugyanis nem más volt, mint egy kéthetes körüli németjuhász kutyakölyök. Hatalmas szemekkel nézett Sebire. Kiemelte a kutyust, akinek nagyobb volt a füle, mint a feje… nagyon édes volt. Nyüszögött neki… annyira aranyosak voltak…

2. évad 22. rész

Reggel már alig bírtam magammal. Megbeszéltük a többiekkel, hogy senki sem köszönti fel az ünnepeltet, majd együtt, közösen. Így szegénykém a reggelinél nagyon csalódottnak tűnt. Mindenki próbált az előtte lévő ételre koncentrálni, de nem lehetett nem észrevenni az arcán a szomorúságot. Szegénykém azt hitte, hogy megfeledkeztünk róla…
A fiúkon is jót kuncogtam magamba, hisz Sebi azt hitte, hogy na majd Ők mindenkit figyelmeztetni fognak, hogy milyen nap is van ma… ez sem jött össze. Úgy tettek, mintha ez egy átlagos nap lenne, annyi különbséggel, hogy a mai nap Kimi edzőtermébe kerestek valami halaszthatatlan dolgot. Amennyire el volt kenődve, annyira nem tűnt fel neki, hogy mindenki jót mulat rajta… Azt hitte elfelejtettük…
Ahogy a fiúk távoztak, úgy indult meg mindenki a dolgára, mint egy méhkas. Norbert és Fabi a cukrászdába, én pedig Heniit hívtam, aki útközbe felveszi Saraht, és együtt megveszik a díszítést is. Minden tökéletesen halad, így hívtam a szerelőket, hogy jöhetnek… Heikke csak kapkodta a fejét.
- Milyen szerelők? Baj van? – aggodalmaskodott.
- Ugyan dehogy – nyugtattam meg azonnal – de látod a fal melletti kanapé fölött az a nagy hosszú mélyedést? – mutattam neki.
- Igen… sosem tudtam, hogy azzal mit akar kezdeni.
- Én igen. – meséltem neki boldogan – Egyszer elmondta nekem, hogy szeretne oda egy hatalmas akváriumot, sok-sok hallal. Na ehhez kellenek a szerelők…
- Most fogják beszerelni? El fogunk mindennel készülni? – már tudom, hogy Sebi kitől örökölte a folyamatos aggodalmaskodását.
- Igen, hoznak mindent… és hidd el pikk-pakk, és kész lesznek. – nyugtattam meg.

Az egész nem tartott körülbelül 40 percnél tovább. Amilyen gyorsan jöttek a munkások olyan gyorsan távoztak is. Közben megjöttek Norberték a cukrászdából… már csak a lányok hiányoztak…
- Liz, ez gyönyörű lett – dicsérte Norbert – Bastinak biztos nagyon fog tetszeni. Még ez a nappalit is hogy feldobja! Hány literes egyébként?
- Azt hiszem 200… - gyönyörködtem benne. Fabi nagyon cukor volt, ahogy áhítattal figyelte a halakat, ahogy úszkálnak.
Végre a csajok is befutottak, és elkezdtük a nappalit feldíszíteni, és előkészülni az ünnepléshez. Ahogy kész lettünk mindennel felhívtuk a fiúkat, persze a finn részleget, hogy ideje lenne elindulni haza. Izgultam, hogy minden jól menjen. Annyit elárulok, hogy nem csak az akváriummal készültem…

2. évad 21. rész

Másnap reggel sokkal fittebbnek éreztem magam, és hála Istennek a rosszullétek is elkerültek. Heikkével nagyon jól szórakoztunk a fiúkon, ahogy egymást túlkiabálva szurkoltak a mérkőzésen. Nagyon bele tudják magukat élni… elnéztem Norbertet, és tudtam, hogy Sebi honnan örökölte, a futball iránti imádatát.
Miután jót nevetgéltünk rajtuk elvonultunk a teraszra egy bögre teával beszélgetni. Jó volt egy kis csend… a Kicsi azonban mozgolódott… Talán hiányzik Apuci? Ez mosolygásra késztetett…
- Annyira örülök, hogy boldognak látlak mindkettőtöket.
- Én is örülök neki, hogy rendeződtek a dolgok kettőnk közt. Nagyon bántott, hogy haragban voltunk, és borzasztóan hiányzott. Ha nem lett volna velem Henii…
- Sebi is hasonló cipőben járt. Szörnyű volt látni, ahogy önmagát hibáztatta azért, mert elüldözött Isztambulból. Egyszerűen nem lehetett vele értelmesen beszélgetni. Néha még a telefont sem vette fel nekünk… fájt így látnom Őt. Pedig próbáltunk rá hatni, de mindenből azt hozta ki, hogy Ő a hibás, és kész…
- Mind a ketten követtünk el hibákat, és azt hiszem tanultunk is belőle. – vallottam be őszintén – csak kár, hogy a végén kiderült, hogy nagyon kevés igaz barátunk van…
- Mire célzol Liz? – kérdezte kíváncsian.
Beszámoltam neki Tracyről, és a megfigyelésemről. Természetesen hozzátettem, hogy Sebinek szerintem nem tűnt fel semmi ebből, de nekem annál több. Úgy éreztem, hogy Heikkében megbízhatok, így elmeséltem neki, hogy hallgatóztam a lányok után…
- Hát ez fantasztikus, mondhatom… - kicsit kiakadt. – Azt mondtad, hogy Ő a legjobb barátnőd?
- Igen… az volt valamikor…- hajtottam le szomorúan a fejem.
- Nem fér bele a fejembe, hogy miképp gondolhatja azt, hogy Ő és az Én fiam? Hisz Ti egymásnak vagytok teremtve… a vak is látja, hogy szerelmesek vagytok, és kiegészítitek egymást! Jobb embert el se tudnék képzelni a Fiam mellé, mint Téged… Uhhh… Fel vagyok háborodva!!! – nem is kicsit kiakadt, azt hiszem…
- Beszéljünk inkább sokkal jobb dolgokról… mondjuk a holnapi szülinapról… - próbáltam meg más vizekre terelni a beszélgetést.
- Oké. A tortákat és a sütiket megrendeltem, Norbert és Fabi holnap délelőtt megveszik a díszítést, és elmennek a cukrászdába is… - lelkesedett be, az előbbi haragja tovaszállt.
- Én beszéltem Kimiékkel, meg Tommiékkal is. Délelőtt a fiúk elmennek edzeni, hogy semmi ne tűnjön fel Sebinek, a csajok meg átjönnek segíteni, hogy mindennel elkészüljünk.
- Oké… de egy valamiről nem beszéltünk…
- Mi lenne az? – aggodalmaskodtam.
- Az ajándék…
- Nyugi, én mindent elintéztem. – mosolyogtam rá.
- És mi mikor tudjuk meg, hogy mi lesz az? – kíváncsiskodott.
- Holnap… holnap minden kiderül…

2. évad 20. rész

Másnap reggel boldogan ébredtem. Visszagondoltam a tegnap estére, vagyis majdnem inkább éjszakára. Varázslatos volt. Minden pillanatban kívánom Sebit. Az illata a közelsége úgy vonz, mint egy mágnes, magához húz és nem ereszt. Örömmel tölt el, ha Őt boldognak látom, és most az. A szüleivel is minden helyrejött, köztünk, pedig dúl a szerelem. Remélem ez a boldogság, mindig megmarad…
Lesétáltam a lépcsőn és a családom férfitagjait a nappaliban találtam meg, ahol a foci vb egyik meccsének az ismétlését nézték, hatalmas beleéléssel, és hangzavarral. Adtam a Páromnak egy csókot, és az utamat a konyhába menet folytattam, hogy valami reggelit készítsek nekik. Ott nem meglepetésemre Heikkét találtam, amit épp szorgoskodott.
- Jó reggelt! – köszöntem kedvesen.
- Jó reggelt! – köszönt Ő is boldogan.
- Mi jót készítesz? – kíváncsiskodtam.
- Egy kis rántottát… - odamentem mellé, hogy tegyek fel kávét, majd teát magamnak, amikor megcsapta az orromat az étel illata, és a gyomrom bukfencezett egyet. A kezemet a szám elé fogva rohantam ki a konyhából, és irányba vettem a lenti mosdót. Gyomorürítésem közepette egy kezet éreztem a hátamon, és ugyanez a valaki összefogta a hajamat is, hogy ne hányjam le. Mikor „kész lettem” kiöblítettem a számat a csapnál, majd a segítőm felé fordultam. Sebi aggódva figyelt, és a tekintetemet fürkészte.
- Jól vagy?
- Igen… csak azt hiszem, hogy a rántottát egy ideig nélkülöznöm kell, mert a Picúrnak nem tetszik… - mosolyodtunk el mindketten, és a Párom keze az egyre gömbölyödő pocimat simogatta.

Ebédkor sem volt ez másként. Ma valahogy a babának semmilyen táplálék nem felelt meg. Sebi és Heikke természetesen felváltva próbálkoztak belém tuszkolni egy kis ételt, de a kicsi másként döntött. Délután a kanapén ültem és kedvetlenül egy kis kekszet falatoztam teával. Ez eddig bennem maradt. Sebi rohamait, hogy orvoshoz vigyen eddig sikeresen elhárítottam. Heikke is próbálta Őt megnyugtatni, hogy nincs baj, csak ma lehet érzékenyebb vagyok, nem kell aggódni. Amíg Ők vitáztak doki kérdésben, én figyelmes lettem valamire… vagy inkább valakire… a pocakomban…
- Megmozdult… - suttogtam, és egy könnycsepp szökött a szemembe.
Tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy terhes vagyok, és egy élet növekszik bennem. De érezni Őt… az már más kérdés. Sebi azonnal odajött hozzám, amint meglátta, hogy a könnyeimet törölgetem.
- Mi a baj Kicsim?
- Megmozdult… - suttogtam neki boldogan. A szemeibe nem láttam semmi mást, csak boldogságot és szerelmet. Letérdelt elém, s mint egy kincset úgy simogatta, puszilgatta a pocimat, és közben beszélt Kicsinek.
- Én nem érzem… - közölte egy kis idő után csalódottan.
- Majd csak a 20. hét környékén érzed majd. Addig ez a kiváltság csak az anyukának jár… - közölte velünk Heikke kedvesen.
- De ez nem igazság! Én is érezni akarom, ahogy mozog… - durcizott, és a fejét óvatosan a hasamhoz nyomta.

Este Heikke elkészítette fia kedvencét a burgonyafőzeléket. Nagy sikernek könyvelte el, ugyanis egy tányérral én is elpusztítottam belőle, és az unokája is úgy döntött, hogy ez finom, hisz nem kellett szaladnom a mosdóba.
Egész nap nagyon nyomott voltam, és fáradtnak éreztem magam. Vacsora után leültünk a nappaliba beszélgetni, és én majdnem elaludtam Sebi vállán.
- Na mi felmegyünk – kapott karjaiba Kedvesem – és lefektetem a Kismamát, mert mindjárt elalszik. Jó éjt!
- Jó éjszakát Gyerekek! Mi is nyugovóra térünk, hosszú volt a mai nap…
- Jó éjszakát! – integettem nekik Sebi karjaiból.
Felérve Sebi leültetett az ágyra és elkezdett vetkőztetni. Más szituációba felforr a vérem, és elönt a vágy, de ma semmi másra nem vágytam, mint a puha, meleg ágyikóra. Sebi is lefeküdt mellém, kaptam egy csókot, és boldogan, a karjai közt aludtam el…

2. évad 19. rész

Hazaérve Sebi és az Apuja nekiálltak felcipelni a bőröndöket. Fabi, persze nem bírta ki Ő maga akarta felvinni a csomagját. Már a második lépcsőfoknál láttam, hogy ez a dolog kivitelezhetetlen, mert szinte többet haladt hátra, mint előre. Először megpróbáltam nem mosolyogni rajta, ahogy láttam ez Heikkének is nehezen ment. Majd elindultam felé, hogy segítsek neki, de egy kéz megállított… Sebi… a fejét rázta, amivel tudtomra adta, hogy ezt most nekem nem lehet. Miért néz engem mindenki nyomoréknak? Csak egy kicsit akartam neki segíteni… Duzzogva vonultam be a konyhába teríteni a családnak…
Arra eszméltem fel, hogy valaki hátulról átkarol. Az illata teljesen elbódított, s könnyeket csalt a szemembe…
- Kicsim… tudod, hogy most ezt nem szabad neked. Vigyáznod kell magadra…
- Tudom… - fordultam meg az ölelésében – csak úgy érzem, mindenki nyomoréknak néz, pedig csak terhes vagyok. – néztem rá.
- Ne sírj… - törölgette az arcomat – nem nézünk nyomoréknak, csak vigyázunk Rád… Rátok. Ha valami történne veletek, én nem tudom, hogy mit csinálnék… Én már csak ilyen vagyok… aggódom értetek.
- Tudom, és ne haragudj… néha annyira buta tudok lenni. – szégyelltem magam.
- Ugyan, azért vagyok itt, hogy megelőzzem, hogy butaságot csinálj… - simogatott. Szorosan odabújtam hozzá, és mélyen beszívtam az illatát. A közelsége, az egész lénye megnyugtatott.
- Ha nem lennének most itt a szüleid, meg az öcsid… - hagytam függőben a mondatot.
- Akkor mi lenne? – nézett rám, de a szemében láttam a csintalanságot is.
- Jobb, ha nem tudod meg… - kacérkodtam vele.
- Azért este a tudomásomra hozhatnád. – fűzte tovább.
- Szigorúan csak kettesben. De készülj Vettel… nem menekülsz…
- Eszembe sincs menekülni. Legszívesebben bezárkóznék veled a hálónkba, és egész nap szeretkeznék veled…
- Mikor kezdjük? – kacérkodtam vele.
- Ajjaj… ezek a hormonok… - nevetett – Tudod, hogy most nem lehet – puszilgatott gyengéden – de este ígérem, azt teszel velem, amit csak akarsz…
- Oké, én benne vagyok. De most teríteni kellene, mert gondolom a családod már éhes…
- Én is éhes vagyok… Én is kapok? – nézett rám ártatlan szemekkel.
-Persze… Tomminak majd nem mondjuk meg… Este meg ledolgozzuk. Észre sem fogja majd venni. – lelkesedtem be, Ő meg csak nevetett.
- Oké, de már együnk, mert éhen halok.
Megterítettünk, és összetrombitáltuk a családot délutáni ebédre. Sebi és Fabi, mint két gyerek vérre menő harcot vívtak az utolsó falatért is. Komolyan, mint az oviban. Sokat nevettünk rajtuk. Norbert meg is jegyezte, hogy a Párom lesz szülő decemberben, és úgy viselkedik, mint egy ovis. Sebi durcizott, én, pedig jól szórakoztam. Úgy érzetem, hogy semmi nem tudja elrontani a boldogságomat… de mint tudjuk minden csoda három napig tart… vagy egy kicsit tovább…

2. évad 18. rész

Az autóban egy kicsit feszengve ültem. Nem tudtam megmondani, hogy igazából mi bajom is van. Sebi azért remekül mulatott rajtam. Édesre vágytam, és úgy emlékeztem, hogy a táskámban még volt valahol egy kis csoki, így a felkutatását kezdtem meg.
- Mit keresel drága?
- Úgy emlékszem, hogy valahol lennie kell a táskámban egy csokinak… - kerestem töretlenül.
- Édeset kívánsz? – kérdezte gyengéden.
- Igen… - vallottam be pirulva – úúúgy ennék valami édeset…
- Mindjárt lesz itt egy benzinkút, úgyis meg kell állnom tankolni, akkor veszünk neked egy csokit.
- Csak egyet? – néztem rá hatalmas szemekkel.
- Kis telhetetlen… - simogatta meg az arcomat – annyit veszünk, amennyit akarsz.
- Akkor reszkessen a csoki-részleg… Megyünk!!! – Sebi csak nevetett rajtam.

Időben érkeztünk meg a reptérre. Picikét feszélyezett a nagy tömeg, így szorosan bújtam Sebi karjaiba. Ő mintha érezte volna mi bajom is van, puszilgatott és simogatott, amíg várakoztunk. Végre bemondták, hogy a gép megérkezett. Izgatottan figyeltük a kijáratot, hogy mikor pillantjuk meg Őket. Természetesen Fabi volt az első. Annyira aranyos volt, a bőröndje majdnem akkor volt, mint Ő, de ő nem adta fel a harcot. Sebi azonnal odament neki segíteni. Fabi ahogy meglátott minket széles lett a mosolya.
- SEB!!! – szinte futott felé. –De jó téged látni Bátyus…
- Szia Öcskös! Milyen volt az út? Anyáékat hol hagytad? – pásztázta a tömeget.
- Valahol a tömegbe… - mutatott körbe – Én meguntam a totyogást és előre jöttem, és még a bőröndömet is elbírtam – húzta ki magát büszkén. Ezen nevetnem kellett, és Fabi akkor vett észre.
- LIZ!!!!! – futott felém, majdnem fel is lökött, annyira megörült nekem.
- Hééééé!!! Öcskös, finomabban… - majd felém fordult – Jól vagy? – aggódott értem.
- Igen, semmi bajom. – nyugtattam meg azonnal – Nézd, ott vannak a szüleid. – mutattam neki.
- Anya!!! Apa!!! De jó, hogy itt vagytok. – ölelte meg Őket. – Milyen volt az út?
- Nagyon jó, de Liz merre van? – kíváncsiskodott Heikke.
- Itt vagyok! – bújtam elő Sebi háta mögül.
- Liz… - Heikke szemei azonnal könnybe lábadtak, miközben megölelt – annyira boldog vagyok, hogy láthatlak. Hogy érzed magad? Hogy vagytok? – érdeklődött, közben én Norbertet is üdvözöltem.
- Kicsit feszélyez most ez a tömeg, de amúgy nagyon jól. – vallottam be őszintén.
- Akkor szedjük össze a csomagjaitokat, és induljuk, otthon azért mégiscsak kényelmesebb. – adta ki a parancsot Sebi

Hazafelé az úton hátul ültem Heikkével és Fabival. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk. Sebi sokszor nézett rám a visszapillantó tükörből. Kaptam egy sms-t Tommitól is: „Mindennel kész vagyunk, majd kereslek! Tommi” Valahogy ettől az üzenettől még boldogabb lettem. Minden a legnagyobb rendben van…

2. évad 17. rész

Másnap reggel én ébredtem előbb, és egy ideig gyönyörködtem benne, ahogy alszik. Még álmában is a keze a hasamon van, és akaratlanul közben megsimogatja. Alig hiszem még most is el, hogy ez az ember engem szeret… engem és senki mást. S útban van az első babánk… csak remélni tudtam tegnapelőtt, hogy örülni fog, hogy meglát, de a legmerészebb álmaimban sem hittem benne, hogy ennyire örülni fog mindkettőnknek.
Az időérzékemet teljesen elvesztem mellette… hányadika is van? Június 30… hogy telik az idő, a napok csak úgy repülnek, ha az ember boldog. HOGY MI???? Majdnem ugrottam egyet az ágyban… JÚNIUS 30??? De hisz mindjárt itt van Sebi születésnapja… Úristen, majdnem elfelejtettem!!! De mit adok neki ajándékba??? Semmi ötletem sincs… Teljesen kétségbe estem…
Kimásztam az ágyból, és elmentem zuhanyozni, így az agyam és a testem is felfrissül, hátha megjön az ihlet. Természetesen semmi használható nem jutott eszembe… Kicsit el voltam keseredve. Itt van mindjárt a szülinapja, nekem meg nincs semmi ötletem, hogy mit adhatnék neki.
Lementem a konyhába, hogy nekiálljak reggelit készíteni kettőnknek, de az agyam megállás nélkül kattogott az ajándékon. Főztem magamnak egy gyümölcsteát, Sebinek meg tettem fel egy adag kávét. Semmi használható nem jutott eszembe. Már azon gondolkodtam, hogy lehet, felhívom Tommit, ki tudja neki talán valami ötlete, így a nappali felé vettem az utamat a telefonért.
És akkor megláttam… igen, abban a pillanatban tudtam, hogy nincsen minden veszve. Azonnal bekapcsoltam a laptopot, és rákerestem az Interneten. Itt természetesen egy csomó nevet kidobott, és fogalmam sem volt, hogy melyiket válasszam. Azonnal felhívtam Tommit, és nekiálltam vele egyeztetni, persze a figyelmemet nem vettem le az emeletről sem, hátha felkel a Párom, és akkor oda a meglepetés. Tommi felajánlotta, hogy van neki egy ismerőse és beszél vele, és ha ma jó mindkettőnknek, akkor kijönnek és leveszik a méreteket. Ez kapóra is jött, hiszen úgyis megyünk a család elé a reptérre, így Sebinek nem fog semmi feltűnni. A finn barátunk, pedig be tud jönni, hiszen neki van kulcsa… Tökéletes!

Délelőtt főztem, hisz jön a család, biztos éhesek lesznek majd, Sebi meg Tommival lenn az edzőteremben izzadtak. Lementem megnézni Őket, hisz életem másik fele már nagyon hiányzott. Amikor beléptem, éppen nekem háttal törzshajlításokat végzett. Most is megállapítottam, hogy nagyon formás hátsó fele van… a fejemet oldalra döntve követtem a mozdulatait. Arra eszméltünk fel mind a ketten, hogy Tommi hatalmas nevetésben tör ki…
- Ez hihetetlen… te minden második percben elmerengsz… Liz meg… - de annyira nevetett, hogy nem tudta befejezni.
- Hogy jön ide Liz? – értetlenkedett Kedvesem.
- Az ajtóhoz nézz… - én még mindig ugyanúgy félredöntött fejjel követtem az eseményeket. Sebi megfordult, rám nézett és szerelmesen elmosolyodott. Odajött hozzám, és megcsókolt.
- Hát te? Csak nem hiányoztam? – kajánkodott.
- Gondoltam megnézlek titeket, meg hoztam ásványvizet nektek.
- Liz, mondtam már, hogy ne cipekedj… most nem szabad…- dorgált kedvesen.
- Két üveg ásványvíztől nem szakadtam meg. – durciztam. – Különben is te meg se látogattál…
- Lassan erőm sem lesz felmenni, ha így haladok, Tommi teljesen kikészít. – nevetett.
- Akkor este szigorú pihenés lesz… semmi torna… - kajánkodtam vele.
- Na azt már nem!!!! Az esti tornámból nem engedek… - háborodott fel.
- Akkor pedig szenvedj! Tommi egy kicsit tornászhatnátok a hátsó feletekre is… - ajánlottam a trénernek.
- Miért pont oda? – kérdezte Párom.
- Mert imádom az izmos hátsódat… - pirultam el.
- Szóval szereted az izmos hátsómat?- - húzott közel magához.
- Gyerekek, erre ráértek este is. Nekünk ezt most be kell fejezni! – szólt ránk Tommi.
- Oké, én megyek. Úgyis meg kell néznem a lasagnet… nehogy odaégjen.
- Lasagne lesz? – csillant fel párom szeme.
- Igen. Tudom, hogy szereted. – mosolyogtam rá.
- Akkor Tommi húzzunk bele… minél előbb be akarom fejezni… - ment vissza tréneréhez. Odaintegettem nekik, és magukra hagytam őket.
Ebédre Tommit marasztaltuk, de utána mondta, hogy neki sietnie kell. Sebi felajánlotta, hogy mivel én főztem Ő, elmosogat. Igazán gáláns gesztus tőle. Kikísértem Tommit, és az ajtóban még gyorsan megbeszéltünk mindent, majd elment. Visszatérve Kedvesemhez, összeszedtük magunkat és elindultunk a reptérre… a szüleiért…

2. évad 16. rész

Hosszú ideig csak a búgó hangot hallottuk. Láttam Sebin, hogy egy picikét kezd el keseredni, hogy nem veszik fel a szülei. Aztán az égiek mégis megkönyörültek rajtunk…
- „Hallo” – hallottuk meg Heikke hangját.
- Szia Anya… - szólt bátortalanul Párom.
- „Kisfiam… - lágyult el egyszerre a hangja – olyan régen hallottam a hangod… Hogy vagy? Hogy érzed magad? Eszel rendesen?” – csak úgy záporoztak a kérdések felé.
- Igen Anya, jól vagyok, és rendesen is eszem. – mosolygott Sebi – Anya… szeretnék bocsánatot kérni… - szomorodott el.
- „Miért Kisfiam?”
- Mindenért Anya… tudom, hogy az utóbbi időben nagyon csúnyán viselkedtem veletek.
- „Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a dolgok miért történtek… - hallani lehetett a szomorúságot a hangjába - Tudsz valamit Lizről?” –kíváncsiskodott.
- Igen Anya, tudok… - nézett rám.
-„Mit?”
- Szia Heikke… - köszöntem félénken. Pár másodpercig néma csend volt a vonal túlsó oldalán.
- Anya itt vagy?
-„Iiigennn… - hallani lehetett, hogy sír – Liz… Kisfiam… ugye most már minden rendben van köztetek?”
- Igen Anya, mindent tisztáztunk… -nyugtatta meg Anyukáját azonnal.
-„Norbert… nem fogod elhinni, a gyerekek kibékültek… Istenem… annyira boldog vagyok…” – mi csak mosolyogtunk Heikkén.
-„Fiam ez igaz?” – kíváncsiskodott azonnal Norbert
- Igen Apa, igaz…
- Szia Norbert… - köszöntem neki is kedvesen.
-„Liz… annyira boldog vagyok… vagyis boldogok vagyunk… Jaj, Anyjuk ne pityeregj itt már. Tudtam én, hogy nem bírják ki egymás nélkül.”
- Igen Apa, nem bírtuk… - nevetett Sebi, s Rám nézett, s tudtam, mit akar mondani, és csak bólintottam. – Ha már mind a ketten itt vagytok, lenne egy bejelentenivalónk Lizzel…
-„Remélem jó dolog, mert egy időre elegem van a rossz hírekből…” – közölte velünk Heikke. Sebi megsimogatta az arcomat, majd a pocimat…
- Norbert, Heikke… ha minden igaz december közepén nagyszülők lesztek… Kisbabát várunk… - közöltem boldogan.
-„HOGY MICSODA??? – kiabálták kórusban
- Liz terhes… kisbabánk lesz… - lágyult el Sebi hangja.
-„Anyjuk, hallod… Istenem… nagyszülők leszünk… jaj, ne sírj… - hallani lehetett a hangján, hogy ő is elérzékenyült – Liz, Fiam, gratulálok… Nagypapa leszek!!!!”
- Igen Apa… Nagypapi leszel… - nevetett Sebi.
-„Egy kisbaba… Istenem… Nagymama leszek… Liz, köszönöm…” – hallottuk a hangján, hogy sír.
- Mit Heikke? – értetlenkedtem.
-„Hogy boldoggá teszed a Fiamat… - elpirultam – és gratulálok Nektek!”
- Köszönjük szépen Anya… de van egy ötletem! Mi lenne, ha holnap eljönnétek hozzánk egy pár napra, persze csak akkor, ha ráértek. – Párom rám nézett, én, pedig megsimogattam az arcát beleegyezésemül.
-„De nem fogunk zavarni???”
-Nem örömmel látunk titeket… és már nekem is nagyon hiányoztok… - vallottam be őszintén.
- Akkor el van döntve. Foglalok nektek jegyet 3 főre, így jó lesz?
-„Ha nem zavarunk, akkor tökéletes…” – közölte Heikke, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Anya! Hányféleképpen mondjuk el, hogy nem zavartok? – Sebi kezdte felhúzni magát.
- Sebi ezzel, csak azt akarja mondani, hogy jöttök és kész. Menjetek csomagolni, mi pedig visszahívunk titeket, hogy mikor indul a gép. – simogattam közben a Páromat.
-„Jó, rendben… - nevetett Heikke, s Norbert meg a háttérben kuncogott – megyünk csomagolni, s várjuk a hívásotokat! Liz, te pedig ne idegeskedj, árt a picinek. Az én Unokámnak…”
- Nem fogok… - mosolyogtam, az aggódásán.
- „Jó-jó. Mi akkor megyünk csomagolni – közölte Norbert – Jaj Anyjuk, ne pityeregj… inkább irány csomagolni! Sziasztok Gyerekek!”
- Sziasztok! – bontottuk a vonalat, és egy kicsit fellélegeztünk, hogy minden rendben ment. Már úgy várom a holnapot, hogy megérkezzenek…

2. évad 15. rész

A délután folyamán nem sok minden történt leszámítva azt, hogy Sebi egyfolytában telefonált a parádé miatt. Közben odajött egy-egy pusziért, vagy csak megsimogatta a pocimat. Én lefeküdtem a kanapéra egy tál pattogatott kukorica társaságában, és betettem a dvd-lejátszóba az Értelem és érzelem című filmet.
Már majdnem vége lett, mikor Sebi lefeküdt mellém. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta, és néztem tovább a filmet. Ő, pedig hol a hajammal játszott, hol puszilgatott, hol a pocim simizte. Odakinn már besötétedett, amikor a film véget ért, én, pedig lekapcsoltam a készüléket. Kis idő múlva felnéztem rá, és elvesztem a szemeiben, amely szerelemtől és a boldogságtól csillogott. Nagyon lágyan megcsókolt.
- Olyan deja vu érzésem lett…
- Miért Kicsim? – miközben egy hajtincsemmel játszott.
- Mert délután ugyanígy voltunk, és csengettek… - morciztam.
- Ugyan… nem fog minket most senki zavarni… - és a keze már a pólóm alatt simogatott. A hasam ekkor megkordult. Ő meg felnevetett. – Igen, úgy látszik ezt a pillanatot mindig valami megzavarja. Éhesek vagytok? – kérdezte gyengéden.
- Igen – sütöttem le a szemem – picikét…
- Akkor nyomás a konyha és együnk valamit, mert én is kezdek éhes lenni.
A gyors vacsi mellett döntöttünk, így Sebi tésztát főzött én, pedig bolognai szószt készítettem hozzá. Olyan természetes volt mindez… olyan családias. A szósz kevergetése közben, azonban eszembe jutott, hogy vacsora után fel kellene hívnunk Sebi szüleit, és elmondani nekik, hogy újra együtt vagyunk, és bővül a család…
- Min gondolkodsz? – kérdezte Párom mialatt a tészta szűrésével bajlódott.
- Fel kellene hívnunk a szüleidet, nehogy az újságokból értesüljenek rólunk…
- Igazad van drága. Vacsizunk, és felhívjuk őket – lépett mellém egy csókra – a családbővítést is elmondjuk- a keze a pocimat simogatta.
Egész vacsora alatt egy picit izgultam. Mi van, ha nem fognak a babának örülni? Ha korainak gondolják? Ha nem örülnek annak, hogy mi újra együtt vagyunk? És, ha azt fogják gondolni, hogy én csak a baba miatt mentem vissza Sebihez?
Végeztünk, és még úgy döntöttem, hogy elmosogatok, és rendbe vágom a konyhát. Az igazat megvallva egy kicsit még húzni akartam az időt az erőgyűjtéshez. Mikor már nem találtam semmilyen tennivalót a nappaliba mentem, ahol Sebi már a kanapén ülve várt rám. Beleültem az ölébe… biztonságot adott nekem a közelsége. Nála is láttam, hogy egy picit feszült… félt Ő is ettől a beszélgetéstől. Bátorítólag megcsókoltam. Ő, pedig fogta a telefonját, és tárcsázott…

2. évad 14. rész

- Gondoltam meglátogatlak, hogy ne legyél egyedül… - hallottam meg a hangját már az előszoba felől. Ennyire otthonosan mozog itt? Egyáltalán minek jött? Mit akarhat itt?
- Nem vagyok egyedül. – hallottam meg Párom hangját.
- Ezt hogy érted? – szinte kérdőre vonta Őt. Milyen jogon? Kezd bennem felmenni a pumpa. Próbáltam nyugodt maradni, a picúr miatt. Tisztában voltam vele, hogy nem húzhatom fel magam, mert abból baj lehet. Különben is, nem lehetek semmiben sem biztos Tracyt illetően. Ki tudja, lehet Sarah valamit félreértett, és nincs is beleesve Sebibe… de idővel minden úgyis kiderül. Gondolatmenetem végére érve Tracy jelent meg a nappali bejáratánál. Szóhoz sem jutott, ahogy meglátott…
- Szia Tracy. – köszöntem kedvesen.
- Liz… - nagyon meglepődött – én nem is tudtam, hogy te… hogy ti…
- Nyugi még csak páran tudják. – nyugtattam meg.
- Oh… értem. – telepedett le az egyik fotelba, és döbbenten nézett maga elé. Sebi szorosan mellettem foglalt helyet, és megfogta a kezemet, s váltottunk egy szerelmes pillantást. Észrevettem Tracy figyelmét mindez nem kerülte el. Kínos csend következett… Nagyon fájó volt belegondolni, hogy az a lány, aki velünk szemben ül, valamikor nekem mindent jelentett, barátot és családot egy személyben. Most pedig úgy ülünk itt, mintha vadidegenek lennénk egymás számára…
- És minek köszönhetem… ez esetben köszönhetjük a látogatásodat? – kíváncsiskodott Párom.
- Csak gondoltam benézek Hozzád, hisz erre jártam… hogy megnézzem jól vagy-e. Nem tudtam, hogy zavarni fogok. – tette hozzá kedvetlenül.
- Nálunk Te sohasem zavarsz… - mosolyogtam Rá kedvesen, de meg tudtam volna fojtani. Azt hiszem Sarahnak igaza van… szerelmes… csak rossz embert választott.
- Ugyan Liz… - sóhajtott lemondóan – dehogynem… Seb, Anna üzeni, hogy hívd majd fel a parádé miatt, mert le kellene egyeztetnetek egy-két dolgot. – mondta Páromnak egy szerelemes mosoly kíséretében, amitől nekem felfordult a gyomrom. Szerintem Ő ebből nem sok mindent vett észre, mert el volt foglalva a kezem simogatásával, ami Tracyt láthatóan bosszantotta.
- Oké, fel fogom hívni… már úgy várom. – lelkesült be.
- Hol lesz most parádé? – kíváncsiskodtam.
- Heppenheimben – mosolygott rám Sebi.
- Akkor már értem miért vagy annyira bezsongva. – simogattam meg az arcát. Tracy ezt a pillanatot választotta felpattant a kanapéról.
- Azt hiszem én jobb lesz, ha megyek…
- Máris? –kérdeztem tettet csalódottságot mutatva.
- Igen, mert van még egy-két dolog, amit el kell intéznem.
- Én kikísérem Tracyt, Te, pedig felhívhatod Annát… - ajánlottam fel Kedvesemnek. Aki, egy köszönés után, már ott sem volt.
Egy gyors búcsú után, már indult is el az autójához. Becsuktam az ajtót és az ablakból figyeltem Őt. Zaklatottnak tűnt, és elkeseredettnek. Tárcsázott, és valakivel telefonált, de közben törölgette a könnyeit. Vajon kivel beszélhet? Egyszerűen nem bírtam rájönni… ha tudtam volna valószínűleg padlót fogok…

2. évad 13. rész

Délutánra kiürült a ház, és kettesben voltunk a nappali kanapéján. Én félig Sebin feküdtem, és nézegettük az ultrahangos képeket, amiket tegnap az orvostól kaptam.
- Akkor két és fél hónapos terhes vagy? – kérdezte Párom, mialatt nem tudott betelni a képek látványával.
- Igen… december közepére vagyok kiírva.
- Az jó. Így sokat lehetünk majd hármasban, és az első időben tudok majd neked segíteni, nem maradsz egyedül. Habár, ha anyuék megtudják, hogy nagyszülők lesznek, nem is fognak minket békén hagyni… egy perc nyugtunk sem lesz. – mosolygott boldogan.
- És mikor akarod velük közölni a nagy hírt? – érdeklődtem tőle.
- Fel akarom őket mindenképp hívni… sok mindenért kell tőlük is bocsánatot kérnem… - jelent meg a boldogság mellet a fájdalom is a szemében.
- Sebi ne emészd magad… hidd el, szeretnek és meg fognak bocsátani. Imádnak téged… - simogattam az arcát.
- Köszönöm, hogy velem vagy… hogy velem vagytok… - simogatta a hasamat.
- Képzeld, van már pár ruhám, ami szűk… - újságoltam neki.
- Nehogy azt merészeld mondani, hogy kövér vagy, mert ez egyátalán nem igaz… - csókolt meg.
- De egy picit már látszik a hasamon… - fűztem tovább a gondolatot.
- Gyönyörű vagy drága… és hatalmas pocival is te leszel nekem a legszebb a világon… - simogatott meg. Keze végigsiklott az arcomon, majd a nyakam vonalánál egészen a derekamig. Láttam, hogy a szeme megakad valamin. - Egy pillanat és itt vagyok… - felpattant mellőlem, s felszaladt az emeletre, otthagyva engem a kanapén fekve, értetlenül. Nem telt bele pár másodpercbe, már bújt is vissza mellém, és én visszatelepedtem az előző helyemre.
- Mi volt ilyen sürgős? – kíváncsiskodtam.
- Ez… - mutatta meg nekem a tenyere tartalmát, amibe a nyakláncom volt, amit karácsonyra kaptam tőle, és amit Isztambulban, a hotelszobában hagytam az asztalon.
- A nyakláncom… - örültem meg neki, majd magam sem értem miért, de könnybe lábadtak a szemeim.
- Drága! Istenem! Miért sírsz? – nem válaszoltam, nem tudtam válaszolni, a könnyeim meg csorogtak továbbra is le az arcomról – Kicsim… mi történt? Fáj valamid?
Belenéztem a szemeibe, amik fájdalmat, és rettegést tükröztek. Nem értette, hogy miért sírok, és én magam sem.
- Nem… nem fáj semmim…
- Akkor miért sírsz? – törölgette az arcomon a könnyeket.
- Nem tudom… lehet, hogy a hormonok… - pirultam el.
- Ajaj… ezek a hormonok… - mosolygott rám és szerelmesen megcsókolt.
A vérem felforrt, akartam Őt… most… itt… azonnal… Beletúrtam a hajába, és szorosan hozzábújtam. Szenvedélyes csókcsatánkat, csak levegőhiány miatt kellett megszakítanunk.
- Szeretlek… - suttogtam neki, mire Ő elmosolyodott.
- Én is téged Kicsim… és azt hiszem, hogy ennek vissza kell kerülnie a helyére. – óvatosan visszacsatolta a láncot a nyakamra. Ez a kis ékszer már nagyon hiányzott nekem.
Megcsókolt. Először finoman puhatolódzva, majd egyre szenvedélyesebben. Kívántam… akartam Őt. Maga alá fordított és úgy csókolt tovább. Már azt hittem megőrülök… érezni akartam őt, kitapintani az izmait… A pólója az enyémmel együtt a kanapé mellett a szőnyegen landolt. Kezdtünk belemelegedni… nagyon is… kezem már a nadrágja gombját oldotta ki, mikor csengettek.
- Frankó időzítés… - morogtam, Ő meg kuncogott.
- Ne moccanj… gyorsan elküldöm, és itt folytatjuk.
- Ígérd meg… - néztem rá szinte könyörögve.
- Megígérem – s megpecsételte ezt egy csókkal is, majd fogta magát lemászott rólam, felöltözött, és a bejárati ajtó felé indult. Én, először is felöltöztem, majd füleltem, hogy vajon ki zavarhat minket ezen a csodás kedd délután… Fordul a kulcs a zárban, nyílik az ajtó…
- Szia Seb…
- Tracy??? Hát te???

2. évad 12. rész

Szédelegve indultam vissza a szobánkba. Nem akartam Sebinek elmondani, amit hallottam a konyhában, pedig nagyon fájt. Nem akartam, hogy rájöjjenek, hogy hallgatóztam, tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgyis ki fog derülni az igazság. Egy pillanatig sem feltételeztem azt, hogy a Kedvesem megcsalt volna Tracyvel… bíztam benne…
Gyorsan rendeztem a vonásaimat, és mintha semmi sem történt volna léptem be a közös szobánk ajtaján. Sebi már ágyban volt, és ahogy nyílott az ajtó máris arra kapta a fejét, és rám mosolygott. Az ágyunk mellé érve levettem a köntösömet, de végig magamon éreztem a tekintetét. Bevackoltam magam a karjai közé, ahol annyira biztonságban érzem magam… A szemei szinte perzseltek, hogy tekintetünk találkozott. Az egyik kezét fejem alá tette, míg a másikkal a hasam simogatta. Nagyon gyengéden megcsókolt. Minden porcikám utána vágyott, az érintéseire, a csókjaira…
- Aludj drága, hosszú volt ez a mai nap. – suttogta.
- De én akarlak téged…
- Én is téged Kicsim, de nem akarlak mindjárt az első nap lerohanni. Lesz még időnk egymásra. És most alvás… vigyázok Mindkettőtök álmára… - egy csók után megfordultam, és bebújtam a karjai közé, és éreztem, hogy végre haza értem…

Másnap reggel kipihenten ébredtem. A másik oldalamra fordultam, ahol a Páromat sejteni véltem, de csak hűlt helyét találtam. Egy pillanatra elkapott a félelem. Fülelni kezdtem és a fürdő felől se hallottam motoszkálást. Vajon merre lehet? Csak egyféleképpen tudhatom meg, ha utána járok. Így belebújtam a köntösömbe, és elindultam megkeresni…
A lépcsőn lefelé haladva zajokat hallottam a konyha felől. Megálltam és hallgatóztam…
- Henii, szerinted, így jó lesz?
- Ugyan Seb, annyi kaját tettél ide, hogy estig is elég lenne…
- De délig biztosan. – kuncogott Sarah is.
- De most már kettő helyett eszik… - értetlenkedett Kedvesem – Meg nem tudom, hogy mit szeretne enni…
- Vagy mit kíván meg… - fűzte tovább Tommi.
- Vagy inkább Kit? – röhögött Kimi.
- Kimi… viselkedj… - dorgálta finoman Henii.
- Jól van, jól van, nem szóltam semmit… de szerintem menned kellene, mert Liz még a végén felébred, és akkor oda a meglepetés…
Gyorsan felosontam a szobánkba, és a köntösömtől hamar megválva, belebújtam az ágyikónkba, és úgy tettem, mint, aki még alszik, nem akartam elrontani a meglepetését. Pár perc elteltével éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem. Majd valaki lágyan cirógatott, és apró csókokkal hintette be az arcomat…
- Drága… - suttogta a legédesebb hang – ébresztő…
- Sebi… - bújtam szorosan a hozzá – ugye még nincs reggel…
- De-de már reggel van… - kuncogott mellettem – és van egy meglepetésem neked… - ekkor azonnal kipattantak a szemeim.
- Micsoda? – kíváncsiskodtam, mintha nem tudnám.
- Először is ez… - lágyan megcsókolt – majd nézz az éjjeliszekrényedre… - fordultam oda.
- Reggeli!!!! – kiáltottam hatalmas mosollyal, és fordultam Párom felé, akinek a kezében egy halvány rózsaszín rózsa volt.
- Ez e tiéd drága… - adta a kezembe – szeretlek… mindennél jobban – és lágyan megcsókolt. Megszagoltam a virágot, és a tálcára tettem, és a Párom felé fordultam…
- Ma azt hiszem ma nagyon kívánós vagyok… - kacérkodtam vele.
- És mit kívánsz Kicsim? – cirógatta édesen az arcomat.
- Téged… - szenvedélyesen megcsókoltam, és nem volt megállás…

2. évad 11. rész

Lementem a nappaliba, hagytam kedvesemet készülődni. Heniivel gyorsan összepakoltunk, próbáltunk rendet tenni. Már most elkezdte, hogy ne emeljek… főleg ne nehezet. Ha már Ő most kezdi, mit várjak, majd Sebitől? Azt hiszem ezzel az őrületbe fognak kergetni…

Kimiék is megérkeztek a vásárolt cuccokkal és lepakoltunk a konyhában. Természetesen nekem nem hagyták, hogy cipekedjek. Kimi szóvá tette, hogy nézne már ki, hogy én cipekedjek, mikor a picúrt várom, akinek Ő lesz a keresztapukája. Nem veszekedtem, inkáb Sarahhoz mentem üdvözölni, és még valamiért…
- Szia Sarah, nagyon régen láttalak – megöleltem és Ő is visszaölelt.
- Liz, annyira örülök, hogy látlak, nagyon hiányoztál…
- Te is nekem. Szeretném megköszönni, hogy gondoskodtál Sebiről, amíg nem voltam itt – mondtam őszintén.
- Ugyan – legyintett – az ilyesmit nem kell megköszönnöd, szívesen tettem. Így is volt egy kis lelkiismeret furdalásom. – a szeme fájdalmat tükrözött.
- De miért?- értetlenkedtem.
- Mert elhanyagoltalak… elhanyagoltam a barátságunkat. De tudod ott volt a munkám és Tommi. Amikor tehettem vele voltam, és így szinte nem is találkoztunk, meg neked is nagyon sok munkád volt…
- Nem kell magyarázkodnod… - mosolyogtam rá – megértem. Én is minden percet kihasználtam, hogy azzal legyek, akit mindennél jobban szeretek. Nem tudlak érte elítélni…
- Egyébként gratulálok a kisbabához. – mosolygott rám kedvesen – Jön a trónörökös… - én meg pirultam.
- Igen… útban van. De nincs kedved nekem meg Heniinek segíteni vacsorát főzni?
- De szívesen segítek…

Neki láttunk vacsorát készíteni. Sarahé volt a leves, Heniié a fő fogás, enyém maradt a desszert. Először nem tudtam, hogy mit is készítenék szívesen, így maradtam a barackos tiramisunál. Nagyon finom és gyorsan megvan. Épp a tetejének a díszítésével voltam elfoglalva, amikor valaki hátulról átkarolt és belecsókolt a nyakamba. Az illatáról már felismertem az „elkövetőt”. Megfordultam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Mellettünk hatalmas köhögő rohamokat kaptak…
- Hallod drága, mennyi beteg vesz miket körül??? – kajánkodott kevesem, én meg csak nevettem rajta.
- Látom, bemutatkoztál a borotvádnak, de készülj fel, hogy szoros kapcsolatban lesztek…
- Na mi van Seb? Nálatok nő-uralom van? – poénkodott Kimi.
- Úgy beszélsz, mintha nálatok nem az lenne… - lomboztam le szegénykét egyszerre.

Egész este a hangulat fergeteges volt. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk. Megbeszéltük, hogy senki nem megy sehova, mindenki marad éjszakára… Mire a bandát elszállásoltunk, már nagyon késő volt. Lementem a konyhába inni valamit, mert egészen megszomjaztam, de Sebi a lelkemre kötötte, hogy siessek. Már majdnem a konyhában voltam, amikor beszélgetés foszlányait hallottam meg bentről…
- Hogy teheti ezt vele Sarah, most mondd meg? Hisz a legjobb barátnője… Én ezt egyáltalán nem értem…
- Most mond meg Henii, mit nem lehet ezen érteni??? Tracy szerelmes Sebbe…
Hogy mi? Szerelmes Sebibe? Az ÉN páromba? A pocaklakóm apukájába? A legjobb barátnőm???

2. évad 10. rész

- A tiéd?
- Igen, tegnap nyertem Valenciában… - mosolygott - csak eddig nem volt kivel megosztanom az örömömet… - tisztában voltam vele, hogy sokat jelent neki a munkája, de már megint emészti önmagát a történtekért.
- Tudod Kicsim, – beszéltem a hasamhoz, és közben simogattam – nem tudom miképp fogom kibírni azt a pár hónapot amíg kibújsz onnan, mert Apát jobb belátásra kell bírni, és nekem egy egyedül nem megy. Szükség lesz Rád is… majd jól fejbe kólintjuk… - ránéztem Sebire, és láttam, hogy nevet. Ez a nevetés már nagyon hiányzott.
- Remek, a családom máris összefogott ellenem… - kacagott – és még milyen kínokat kell elviselnem?- kacérkodott.
- Szerintem annak a kínnak te minden percét élvezni fogod… - szólalt meg Kimi mögöttünk egy kaján mosollyal, mi meg pirultunk. – Na, ne piruljatok, hanem inkább azt mondjátok meg, hogy lehet gratulálni?
- Igen! Szülők leszünk – bújtam kedvesemhez. Kimi és Henii gratuláltak, és sok boldogságot kívántak nekünk. Kimi persze nem bírta ki…
- Liz azt mondta, hogy lehetek a pici keresztapja…- nézett Sebire, s várta a reakcióját.
- Hogy miiii??? - csak tettette a felháborodását, én láttam a szemeiben, szerintem csak húzni akarta Kimi agyát. – Ilyet mert neked ígérni???? Hát ezt még át kell gondolnunk… - játszotta a gondolkodót, a finn meg jól felpaprikázta magát!
- Nem kell itt semmin gondolkodni!!! Liz megígérte nekem. Nálam jobb keresztapja úgysem lenne… - húzta ki magát büszkén. Heniivel mi meg kuncogtunk a háttérben.
- Ebben az egyben teljesen biztos vagyok. – veregette vállon Sebi Kimit.
- Akkor rendben? – villanyozódott fel a repülő finn – Komolyan én leszek a keresztapja?
- Drágám… - szólt rá Henii – te tényleg ennyire értetlen vagy?
- Akkor most tényleg én leszek? – komolyan, mint az oviban.
- Kimi, fárasztó vagy… - szóltam rá egy mosoly kíséretében, és odamentem Tommihoz, aki eddig a háttérben húzódott meg.
- Köszönöm Liz, hogy visszajöttél, és gratulálok a babához… nagyon régen láttam Sebet ennyire boldognak, mint most. – s megölelt.
- Köszönöm, hogy mellette voltál…
- Nem csak nekem kell ezt megköszönnöd, hanem Sarahnak is. Mindennap ide járt főzött, mosott, takarított. Nagyon bánja, hogy eltávolodtatok egymástól.
- Én is Tommi… hiányzik… - vallottam be őszintén – a tanácsai, a beszélgetéseink… De várj csak! Kitaláltam valamit! – a többiek felé fordultam – Mit szólnátok hozzá, ha ma este együtt vacsiznánk? A lányok főznek, a fiúk meg rendet raknak…
- Szerintem inkább vásároljanak be… - nézett rám Henii a hűtő tanulmányozása után.
- Oké – csaptam össze a tenyeremet – akkor a feladatok. Henii összeírja gyorsan a listát, Kimi és Tommi elmennek bevásárolni, és visszafele elhozzák Saraht is, én rendbe teszem ezt a kupit, Sebi meg felmegy, és barátságot köt a borotvájával…

Henii gyorsan összeírta a legfontosabb dolgokat, miután jól körülnézett, és útjukra engedte a két finnt. Nekem muszáj volt életem párját felkísérni az emeletre, és bemutatni a borotvájának. Nagyokat pislogtam, amikor az egyik vendégszobába ment be.
- Hát te? Hová mész? A háló itt van… - mutattam a vele szemközti ajtóra.
- Tudod képtelen voltam ott aludni. Minden kis dolog Rád emlékeztet. Az illatodat is még mindig érzem ott. Egyszerűen nem ment… Nélküled nem tudok ott aludni… Most gondolom egy érzelgős hülyegyereknek tartasz…
- Egyáltalán nem nézlek annak. – simogattam meg az arcát.
- Reménykedtem benne, hogy visszajössz, vagy, hogy megtalállak. Valahogy sejtettem, hogy Kimiéknél bujkálsz… de ők nem mondtak semmit sem… - hajtotta le bánatosan a buksiját.
- Kérlek, ne haragudj rájuk. Én kértem meg Őket, hogy ne mondjanak neked semmit Rólam. Ők csak teljesítették a kívánságomat.
- Tudom, és azt is, hogy én rontottam el, és nincs jogom ahhoz, hogy felhozzam ezt nekik.
- Na gyere, inkább nézzünk meg merre is van a borotvád, és e hadművelet után szépen visszacuccolsz a hálóba. Így jó?
- Egy feltétellel. – mondta határozottan, de gyengéden átölelt.
- És mi az?
- Ha mától itt alszol… - nézett rám szerelmesen.
- Nem is akarnék máshol aludni mától, mint a karjaidban…

2. évad 9. rész

Alig hitte el szavaimat, ebben biztos voltam. Csak nézett rám, mint, aki nem jól hallotta volna az előbbit…
- Hogy mondtad? – kérdezte hitetlenkedve.
- Szeretlek… - s mind egy varázsszóra, elmosolyodott. S nekem olyan volt ez a mosoly, mit fuldoklónak a mentőöv, hiányzott, szinte lételememmé vált.
- Én is téged drága, mindennél jobban… - két kezében fogta az arcomat, és hihetetlenül gyengéden megcsókolt. Édesen és szerelmesen. – Ugye nem hagysz el? Ugye velem maradsz? – kérdezte szinte könyörögve.
- Maradok…
- Ezzel most nagyon boldoggá tettél… - nézett rám szerelmesen. – Sosem tudom neked meghálálni mindazt, amit adsz nekem…
- De én nem csináltam semmit…
- De igen… szeretsz, és ez mindennél fontosabb… - és megölelt. Tisztában voltam vele, hogy a baba dolgot minél előbb el kell neki mondanom, hisz neki is annyi joga van tudni a dologról, mint nekem.
- Valamit azonban el kell mondanom. – bújtam ki az öleléséből.
- Baj van? – nézett rám rettegve – Beteg vagy?
- Nem… semmi ilyenre ne gondolj… - léptem el tőle, s az ablakhoz sétáltam.
- De van valami… érzem… drága… megijesztesz… - lépett majdnem közvetlen mögém.
Nem tudtam, hogy miképp is adhatnám tudtára, hogy nemsokára szülői örömök elé nézünk. Így maradt az egyszerű verzió, megfordultam és a kezét a hasamra tettem.
- Ezt nem értem… itt fáj? – s simogatni kezdte, én meg kinevettem.
- Nem te butus – simogattam meg az arcát – gondolkozz…- néztem rá szerelmesen.
És láttam a szemében először a felismerés szikráját, majd egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán.
- Babánk lesz? - kérdezte gyengéden.
- Igen… apa leszel… - simogattam meg az arcát, és megcsókoltam.
- APA LESZEK!!!! - felkapott és megpörgetett a levegőben.
- Sebi tegyél le… hányingerem van… - könyörögtem neki.
- Ó, ne haragudj… bocsánat… - hajtotta le a fejét. Már megint önmagát marcangolja.
- Nem kell mindenért bocsánatot kérned! – dorgáltam kedvesen. – Nem tudhattad, és természetes reakció volt… - simogattam meg.
- Ígérem ezek után jobban fogok figyelni… vigyázok Rátok… - és megsimogatta a hasamat, ami még lapos volt, de mi tudtuk, hogy a gyermekünk, a mi kis kincsünk már ott fejlődik, növekszik benne.
- Tudom, hogy vigyázni fogsz Ránk, ebben egyáltalán nem kételkedek… - cirógattam meg, míg Ő még mindig a hasam simogatta. Ekkor azonban a szemem megakadt valamin a dohányzóasztalon. Odamentem és megcsodáltam…

Valóság vagy álom? 7. fejezet

Spanyol Nagydíj… a hazai futamom… hazai közönség…
Izgatottan kellene, várom már a vasárnapot, én mégis elbújva a világ elől csörgök kedd délután a szállodai szobámban, és gondolkodom. Nem tudok dönteni, nem tudom, hogy mit tegyek. Annyiszor lepergettem magamban a döntéseim következményét, hogy kezdek ebbe az egészbe beleőrülni. Pedig hétfőn választ kell adnom… Hétfő… és ma kedd van… szóval van még 6 napom. 6 nagyon kevés napom.

A szerda és a csütörtök csak úgy tovaszállt mellettem. Mind a ketten megegyeztünk, abban, hogy jobb lesz most, ha Raquel nem jön ki a hétvégére. Majd kitalálunk valamit, de most rá van a legkevésbé szükségem. Egy valakire azonban nagyon… azok a szürke szemek… Igen azok a mai napig kísértenek álmaimban. Mintha már nem lenne teste, csak azok a szemek. Úgy érzem, mintha hónapokkal ezelőtt történt volna minden… pedig két hete… Ha vissza tudnám pörgetni az eseményeket… de nem tudom… sajnos…

Péteken a szabadedzések után céltalanul bolyongtam a paddockban, semmihez nem volt kedvem. Nézegettem az embereket. Volt, aki sietett, volt a ráérősen nézelődött, és volt olyan, ki várt valakire…
Nézelődésem alatt megláttam Őt. Egy pillanatra lefagytam. Azt hittem hallucinálok… ez képtelenség… A legnagyobb megdöbbenésem azonban akkor ért, amikor bement a FIA részlegébe. Mit kereshet ő ott? Köze van a FIA-hoz? Vagy a FIA-nál dolgozik? Ki Ő?
Ezekkel a kérdésekkel a fejemben futottam szinte a FIA kamionja felé, de ott megtorpantam. Ide nem lehet csak úgy bemenni. Ide hívatják az embert, hívatlanul szépen kiteszik a szűrödet, hiába vagyok én Fernando Alonso…
Tétlenül toporogtam a bejáratnál, s próbáltam valamit kitalálni. Természetesen az arra járó pilóták furcsán néztek rám, hogy mit is kereshetek ott, hisz akinek oda kell menni, az biztos csinált valamit. Sebi meg is jegyezte poénkodva, hogy talán rossz fát tettem a tűzre… Nem is értem mit eszik rajta Liz… Lökött német…
Egyszer csak megjelent, azaz ember, aki biztos, hogy tud majd nekem segíteni. Nem más, mint a Forma 1 mindenható ura, Bernie Ecclestone…
Kezdtem a dolgokat már egy kicsit szebb fényben látni. Talán most sikerül végre kiderítenem, hogy ki is az a lány… Meglepődve nézett rám.
- Fernando… hát te? Mit csinálsz itt?
- Én? – nem igazán tudtam, hogy mit is kellene erre a kérdésre válaszolnom, így maradt az őszinteség – Van egy problémám, amin azt hiszem, most csak te tudsz segíteni…
- Akkor gyere, igyunk meg valamit, és akkor elmesélhetsz mindent…

Majdnem egy óra múlva már mindent tudott Bernie… majdnem mindent. A baba-kérdést, és a szürke szemeket egyaránt. Kiöntöttem neki a szívemet, úgy éreztem vele őszinte lehetek.
- Azt hiszem Fiam, te most jól benne vagy a slamasztikában…
- Igen Bernie… - sóhajtottam nagyot.
- Csak azt nem értem, hogy én itt mit tudok neked segíteni? Szereted azt a kislányt nem? Akkor miért vagy még együtt a feleségeddel? Ezzel a gyerek dologgal, meg szerintem ne foglalkozz… érzi, hogy a házasságotok válságban van, és most előadja a melodrámát… hidd el, én már csak tudom, hogy mit beszélek…
- Azt hiszem igazad van Bernie… már tudom mit kell tennem. Azonban lenne itt még valami. Dolgozik esetleg a FIA-nál egy gyönyörű szőke szürke szemű lány?
- Ezt most miért kérdezed? – lepődött meg.
- Mert ha jól láttam, akkor oda ment be…
- A FIA-hoz? – lepődött meg az öreg rendesen
- Igen. – úgy láttam elgondolkodott egy pillanatra, majd a szemei hirtelen felcsillantak
- Megvan! Te Carlaról beszélsz?
- Carla? Ki az a Carla?
- Carla itt dolgozik a FIA részlegén. Ő írja mindig a jegyzőkönyvek nagy részét. Nagyon okos, és nagyon szép… jó ízlésed van Fernando… - nézett rám mindentudóan.
- De nem biztos, hogy ő az… - voltam azért egy picit elkeseredve.
- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg… Várj itt meg, mindjárt jövök. – s elszaladt be a FIA központba.
Félelem fogott el, mi van, ha mégsem ő az. Ha illúziókat kergetek, ha csak egy éjszakára kellettem csak neki, most meg jön, és leráz… Önmarcangolásom közepette nem vettem észre, hogy valaki már álldogál mellettem.
- Szia! Remélem rám vártál…

Egy év telt el, azóta, egy nagyon boldog év. Carla bearanyozza a mindennapjaimat. Raquellel elváltunk, s a babát természetesen nem tartotta meg. Bennem azért még egy picit, fájó emlékeket kelt, mert nem tudhatom, lehet, hogy az én gyermekem volt az…
Minden bánatom és rossz érzésem eltűnik egy szempillantás alatt, ha ránézek Carlara. A mai napig nagyon hálás vagyok Berninek, aki segített nekünk az egymásra találásban. Nem volt egyszerű egyikőnknek sem. A média és a sajtó az elején nagyon ránk szállt. De ahogy minden, ez is csak három napig tartott…
Holnap leszünk egy éve együtt. Számomra Ő jelent mindent. Nem tudtam, hogy létezik ilyen szerelem, amíg meg nem tapasztaltam…
Kinn ülök a teraszon, egy kényelemes kanapén, és élvezem a csendet, és a békét. Arra eszmélek fel, hogy leül valaki mellém.
- Gondoltam csatlakozok hozzád… - néz rám szerelmesen, és én egy csókot lehetek a gyönyörű ajkaira.
- Jól vagytok? – simogattam meg a pociját, ugyanis júliusra várjuk az első gyermekünket, és amilyen szerencsések vagyunk, futamhétvégére jósolja az orvos az érkezését…
- Igen, csak mind a ketten hiányoltuk már Apát… - bújt hozzám szerelmesen.
- Holnap leszünk egy éve együtt…
- Bizony már egy éve… de milyen csodálatos egy év volt. – néz mélyen a szemembe.
- Te vagy az egyedüli szép álom az életemben, amely nem pusztult el, hanem valóra vált…

Vége

Valóság vagy álom? 6. fejezet

A házba belépve, meglepődve látta, hogy a kanapén ülök.
- Csak nem rám vártál? – kérdezte meglepődve.
- De igen…
- Ó… ha tudtam volna, akkor sietek. – telepedett le mellém.
- Semmi baj… úgysem volt más dolgom.
- Gratulálok a negyedik helyhez. – mosolygott rám kedvesen.
- Ugyan… lehetett volna jobb is, ha a kocsi gyorsabb.
- Talán majd legközelebb… - nézett rám mosolygósan, mégis félelmet láttam a szemeiben, amit nem értettem. Mitől fél? A félelem mellé még társult egyfajta rettegés is a szemeibe… Nem értettem semmit…
Az este további részében úgy éreztem, hogy kerül engem. A velem való társalgást kerüli. Lefekvéskor sokáig húzta a fürdőben lévő időt, mintha arra játszana, hogy aludjak el… hogy ne tudjam megvárni. Bejött neki, mert elaludtam.

Másnap reggel egyedül ébredtem. Furcsa volt, mert mindig én kelek korábban, Raquelt délig nem is lehet látni. Lesétáltam az emeletről, s a konyhában találtam rá. Nagyon el volt gondolkodva… egy pohár vizet szuggerált.
- Raquel! Hogy-hogy ilyen korai vagy? – kicsit megugrott ültében, szerintem nem számított még rám, hisz korán van.
- Megijesztettél… - látszott a szemében a tegnapi félelem.
- Mi a baj Raquel?
- Baj? Semmi… - mindig is jó színésznőnek tartottam, de most nem tudta titkolni az érzéseit előlem.
- Tegnap a telefonban azt mondtad, hogy beszélnünk kell… - emlékeztettem rá.
- Tudom…
- Akkor itt az alkalom… Mi a baj? És most ne mond azt, hogy semmi, mert látom…
- Csak olyan nehéz… - lett könnyes a szeme.
- Hátha tudok segíteni… mondd el…
- Ha elmondom, ki fogsz borulni… ideges leszel…
- Ettől a bizonytalanságtól leszek ideges… - lettem már egy picit ingerült. Egy könnycsepp futott végig az arcán, de gyorsan letörölte.
- Utálom magam Fernando… - sose hívott így.
- Mit tettél Raquel?
- 2 hónappal ezelőtt lefeküdtem valakivel, és most terhes vagyok…
- Terhes vagy? – lepődtem meg teljesen.
- Igen… és nem tudom kitől… - hullottak a könnyei, de nem foglalkozott vele, csak engem nézett.
- Szóval terhes vagy, és nem biztos, hogy én vagyok az apa? – nem akadtam ki, nem voltam mérges, hisz tudtam, azaz ember, aki velem szemben ül, már nem vagyok belé szerelmes… mégis fájt…
- Annyira sajnálom… - pityergett.
- Mit akarsz tenni? – tértem egyből a lényegre, hisz még el tudja vetetni, ha akarja, de akkor miért mondta el? Nem értettem… teljesen össze voltam zavarodva…
- Ha szeretnéd, megtarthatjuk, hisz tudom mennyire vágytál egy gyerekre…
- De ha nem elveteted… - fejeztem be helyette.
- Én nem tudnám egyedül ezt az egészet végig csinálni… képtelen vagyok rá.
- Ha úgy döntök, hogy tartsd meg, akkor el kell ismernem, hogy az enyém, ugye? Miközben lehet, hogy nem is az…
- Igen.
- Szóval a nevemre kell vennem…
- Igen.
- Adj egy kis időt, hogy ezt végiggondolhassam…
- Annyi időt kapsz, amennyit akarsz… de ne tartson sokáig…
Kisétáltam a konyhából, felvettem a cipőmet. Elindultam kiszellőztetni a fejem. Nem érdekelt az a tény, hogy megcsalt, nem foglalkoztam vele, hisz én is megtettem… A baba-kérdés annál inkább aggasztott. Ha úgy döntök, hogy vállalom, akkor elismerem, hogy én vagyok az apja… de mi van, ha mégsem. Úgy éljem le az életemet, hogy nem tudom, hogy az a gyerek, akit felnevelek, az vérszerint az enyém-e? Képes vagyok mindent feláldozni csak azért, mert szeretnék már egy gyereket? Annyira össze vagyok zavarodva… Az időm, pedig véges…

Novella - Titkos szerelem

„Fáj a szív itt benn, ez titkos szerelem, csak kínoz engem,
Hát szólj, hogy kell vagy nem, ez titkos szerelem, most döntsd el, mi legyen…”

Tóth Szabinának hívnak, a barátaimnak csak Szabus, és 2 éve a Red Bull energiaital gyártónak, dolgozom. Előző évben még a rallyban vettem részt, mint a PR csapat tagja. Ott figyelt fel rám Helmut Marko, a Red Bull Racing Forma 1-es csapat tanácsadója, s felajánlotta nekem, hogy a következő idényt kezdjem náluk, mint a PR csoport tagja. Az akkori főnököm ajánlott be, mert a munkámmal nagyon meg volt elégedve, Helmut pedig erősíteni akarta a csapatot, a választott, pedig én lettem.
Nagyon boldog voltam, s izgatottan vártam az utat Bahreinbe az új munkahelyemre, az új családomhoz. Természetesen sok mindenkivel találkoztam a PR osztályon, de csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy melyik pilóta részlegébe is kerülök. Titkon bíztam benne, hogy Sebastianhoz. Valahogy az első pillanattól szimpatikusabb volt, mint Mark. Ne értsetek félre semmi bajom, az ausztrállal, de volt benne valami… amit már az első találkozáskor feltűnt… fölényesség… igen talán ez a legjobb megfogalmazás. Sebnél, pedig a gyönyörű kék szemei… ahogy az emberre néz, és azzal a kékséggel, s nem ereszt.
Bahrein előtt egy nappal volt egy csapatértekezlet, ahol Christian mindenkinek külön elmondta, hogy mi a feladata, és kihez fog tartozni, ki lesz a felettese. Mikor hozzám ért, elmondta, hogy Annához fogok tartozni, az ő munkáját kell segítenem. Így tehát a döntés a Vettel-csapatnál lett. Seb előrehajolt az asztalnál, és rám mosolygott. Én, pedig próbáltam nem pirulni, feltűnően.

A versenyek csak úgy száguldottak mellettünk, s azon kaptam magam, hogy már Malajziába utazunk. Kicsit szokatlan volt még nekem ez az örökös időeltolódás, de Seb vígasztalt, hogy ez csak az elején szörnyű, sokkal jobb lesz, ha égre Európába megyünk… a normális időzónába. Sebbel sokszor kerestük egymás társaságát. Nagyon jól éreztem magam vele. Mindig meg tudott nevettetni. A mosolya, és azok a kék szemei… Volt egy szokásunk. Minden péntek este ketten végigsétáltuk a pályát. Ilyen alkalmakkor sokat beszélgettünk. Mesélt a családjáról, az álmairól, a céljairól…
Malajzia. Azt hiszem, ha visszagondolok rá, a pódium előtti ünneplés, és az esti buli jut eszembe… és még valami… Az a boldog mosoly, ami az arcán volt, mikor visszatért a díjátadóról. Odajött hozzám, felkapott, és megpörgetett a levegőben, s kaptam egy puszit a nyakamra. Azt hiszem itt kezdődött…
Az esti bulira megesketett, hogy mindenképp legyek ott. Nagyon sokáig volt távol a csapattól, mert a gratulációkat kellett neki fogadnia. A szerelőkkel egyetemben mi már elkezdtük az ünneplést. Mindegyik fiú megpörgetett minket a tánctéren, szinte kézről-kézre mentünk. Amikor egy lassú dal első akkordjai hallatszottak, egy kéz simult hátulról a derekamra…
- Bocs Tommi… ez a tánc most az enyém… - Tommi szemei jártak kettőnk közt, és egy mindentudó mosollyal hagyott ott minket.
- Ugye nem baj? – nézett rám azokkal a kék szemeivel.
- Dehogy… - legyintettem – majd kiengesztelem Tommit valahogy… - kacérkodtam vele, miközben ő magához húzott.
- Nem esetei a szőkék… - vetette oda félvállról.
- Nem is arra gondoltam, hanem… - hagytam függőben.
- Te most direkt húzod az agyam a kétértelmű mondataiddal? – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Én… - játszottam az ártatlant – de hisz nem is csináltam semmit.
- Persze… - nevetett. Elvesztem a szemeiben… fogva tartott. Már nem is tudtuk, hogy milyen szám megy, csak arra figyeltünk fel, hogy Ben, az egyik szerelője, odajön hozzánk.
- Bocsi gyerekek, hogy megzavarom a la murt, de még nem ittunk a győzelemre… - kezdte el Sebet rángatni a boxok felé. Én meg ott maradtam a táncparketten a tömegbe… egyszer csak egy kéz nyúl értem és magához húz…
- Azt hitted itt hagylak? Még a végén lecsapnak rád… - kacérkodott most ő velem. 2 óra felé járt az idő, mikor már látszott a társaságon a bevitt alkoholmennyiség. Sebbel mi ittuk a legkevesebbet. Úgy gondoltam, hogy mára elég volt, s fáradtnak is éreztem magam, így elbúcsúztam mindenkitől, és távozni akartam a szállodába. Egyszer csak előttem termett a kijáratnál a kabátommal a kezében.
- Indulhatunk… - mosolygott rám.
- Indulhatunk?
- Igen. – nézett rám mindentudóan – Nem képzeled, hogy egyedül elengedlek…
- Ugyan, nem kell fáradnod… mi történne velem azon a 150-200 méteren?
- Nem keresel kifogásokat… el van döntve… - fogta meg a kezem és távoztunk a szórakozóhelyről.
Összekulcsolta kezeinket és úgy sétáltunk a hotel felé. Gyönyörű csillagos volt az ég. Egy park felé sétáltunk…
- Seb… szerintem, nem erre van a szálloda, hanem a másik irányba… - értetlenkedtem.
- Tudom… - odahúzott az egyik padhoz, s leüt rá, így helyet foglaltam mellette. – csak beszélni szerettem volna veled…
- Baj van? – kérdeztem aggódva.
- Nem nincs… - sóhajtott nagyot.
- Olyan furcsa vagy…
- Miért mondod ezt?
- Nem tudom… ma nyertél, örülnöd kéne, mégis itt ülsz velem egy padon éjszaka, és gondterheltnek tűnsz. – fogtam meg a kezét, ő pedig megszorította és rám nézett.
- Nem olyan egyszerű belekezdeni…
- Nem értelek… - felpattant a padról és elkezdett fel-alá járkálni.
- Én sem értem magam… - állt meg nekem háttal. Felkeltem a padról odamentem hozzá, és megérintettem a vállát.
- Mondd el… hátha tudok segíteni…
- Nem olyan egyszerű erről beszélni… - nézett rám fájdalmasan. – Talán megtenni könnyebb…
- Akkor tedd meg… - két kezébe fogta az arcomat, és megcsókolt. Egy pillanatra lefagytam. Alig hittem el, hogy ez velem történik meg. De a következő másodpercben már visszacsókoltam… belemosolygott a csókunkba… Mikor elváltak az ajkaink a szemei csillogtak a boldogságtól. Felkapott és megpörgetett a levegőben, közben, pedig kacagott.
- Te vagy az én ajándékom… szeretlek Szabus…
- Én is szeretlek téged Seb…

Ma a Magyar Nagydíj futama lesz. Még csak délelőtt van, de tiszta bolondokháza a mai nap. Mindenki interjút akar, csak pár mondatért könyörög. Én meg alig tudom őket lerázni. És még ott van a Fókusznak ígért interjúm is… igen velem akarnak egyet, mint magyar, aki a Red Bullnál dolgozik… ha tudnák, még mi köt a csapathoz…
Basival azóta is együtt vagyunk, de nem nyilvánosan. A szülők és a barátok tudják, meg persze páran a csapatnál. Próbálunk minél vissza fogottabbak lenni, nem mutatkozni együtt, mert akkor feltűnőek leszünk… Valenciába majdnem lebuktunk… annyira örült az első helynek, hogy majdnem megcsókolt ott mindenki előtt. Egyikőnk sem akarja, hogy a sajtó ránk szálljon, ezért is nem mondta meg eddig, hogy már réges-régen szakított Hannával, mert akkor jönne a következő kérdés: És jelenleg van barátnője?
Az együttléteinket is úgy próbáljuk megoldani, hogy ő délután visszamegy a hotelba, a látszatot tartva, estefelé meg visszajön… én ugyanis a pályán szoktam aludni futam alatt… Christian csak nevetett, mikor célozgattunk neki, hogy ki kellene cserélni Basi szobájában a kanapét egy kényelmesebb ágyra. Este már az új ágyat avattuk fel.

Csak álltam a monitor előtt és néztem, ahogy a díjátadó előtt veszekszik az egyik FIA ellenőrrel. Tisztában voltam vele, hogy most nagyon dühös, és elkeseredett. Ilyenkor jobb elkerülni, mert jó pár vitánkat szülte már a futam utáni dühe. Bárcsak tudnék neki segíteni…

Majdnem este volt már mikor ott ültem a szobájában az ágyon, és próbáltam összeszedni a gondolataimat a Fókusz interjúhoz. Előre megbeszéltük a kérdéseket, hogy itt se legyen semmilyen probléma. Basival találkoztam mielőtt visszament volna a szállodába. Rám nézett azokkal a hihetetlen kék szemeivel, s a fülembe súgta ’Szeretlek! Este jövök!’…
Még volt 10 percem az induláshoz, így még egyszer átfutottam a kérdéseken, azonban kivágódott a szoba ajtaja…
- Azt hittem már elmentél… - lépett be szerelmem az ajtón.
- Most akarok pont elindulni. – simogattam meg az arcát, amiről eltűnt a borosta.
- Az jó… mert én is veled megyek…
- De miért? – néztem rá értetlenül. Megfogta a kezem, s a szemembe nézett.
- Elég volt a bújócskából. Elmondjuk mindenkinek…