Vágyaink boldogsága

11. rész

A hideg kiráz ettől a helytől, hiába járunk már évek óta ide vissza. Nem fér a fejembe, miképp is ragaszkodhat Bernie egy olyan versenyhelyszínhez, ahol az emberek nem látnak minket szívesen. Ahol a legmagasabb fokú biztonsági intézkedéseket kell bevetni. Nem mászkálhatunk a paddock területén kívül egyedül, és csapatruhában sem. Feszélyez ez az egész hely… a lelkem mélyén érzem, a félelem egy apró kis csíráját, mégis megpróbálkozom minden erőmmel kiirtani onnan.

Feszengve ültem Britta mellett a páncélozott kisbuszba, mialatt Seb és Heikki láthatóan jól elszórakoztatták egymást a poénjaikkal. Viszonylag hamar a szálloda mélygarázsába érünk, én szó nélkül szállok ki, majd kezdjük meg a kipakolásokat.

A hallba már valamivel többen vannak, hiszen minden csapat ma érkezik meg, és senki sem aludhat a csapatok közül a pályán, így mindenki valamelyik szállodában pihen meg. Minden sejtem egy ágy után vágyakozik, hiszen 14 órát a levegőben töltöttünk, ami nem igazán volt pihentető senkinek sem. Seb már Heikkivel a recepción intézte a papírjaikat, én inkább egy fotelbe ültem le. Nem volt kedvem az egész procedúrát végigállni mellettük, mire sorra kerültem volna.

- Velem tart, Hölgyem? – szólít meg egy ismerős mosolygós hang, s én azonnal felkapom a fejemet.

- Hová mennék Önnel Herr Vettel? – mosolyogtam rá vissza.

- Hozzám, a szobámba. Látom, mindjárt elalszol. – guggol le elém, és fogta meg a kezemet.

- Ez most egy visszautasíthatatlan ajánlat? – kekeckedtem vele, de a lelkem szinte szárnyalt, hogy nem kell egyedül lennem.

- De az ám. – vigyorgott – És csak Önnek szól Fraulein Wagner.

- Meg van a kulcsod? – s máris mutatta fel a kis fehér plasztik kártyát – Akkor induljunk.

Fellifteztünk a megfelelő emeltre, majd az ajtón belépve jöttem rá, hogy ez nem egy sima egyszerű szoba, hanem egy lakosztály. Gyomorforgató volt a nagyzolás és a luxus, miközben embere ezrei éheznek odakinn.

Csendben pakolgattunk ki, majd Ő zuhanyozni ment, míg én a technikai kütyüimmel bajlódtam. Ahogy végzett én vettem birtokba a helyiséget. Jó érzés volt a testemnek a meleg víz. Egy trikót, és egy sortot vettem magamra. Nem voltam szégyenlős a jelenlétében, látott Ő már kevesebb ruhában is.

Amikor a szobába visszamentem a függönyök be voltak húzva, s az éjjeli szekrényen égett csak egy kislámpa. Seb az ágyba feküdt már, s ahogy beléptem azonnal felém fordult.

- Gyors voltál. – néz rám azzal a féloldalas mosolyával, amitől még a falak is folyékonnyá változnak.

- Jó mesterem van. – simogattam az egóját.

- Akkor te vagy a tanítványom? – könyököl fel az ágyon, majd látványosan végigmér a szemeivel.

- Ö… - játszottam a gondolkodót – azt hiszem, hogy valami olyasmi.

- Bejön! – veszi fel a perverz mosolyát.

- Ne nézz így! Már ettől a nézéstől meztelennek érzem magam. – mászok be az ágyba mellé, miközben Ő azonnal úgy helyezkedik, hogy a karjaiba tudjak bújni.

- Majdnem az is vagy. – mormolja a fülembe, mialatt végigsimít a hátamon.

- Mégse feküdhetek melléd téli bundába! – szólok vissza, mire nevetni kezd, s a karjai még szorosabban ölelnek körbe, majd vesz egy mély levegőt.

- Imádom a barack illatodat… megnyugtat…

Amennyire lehet, még közelebb húzódom hozzá, a testünk szinte összepréselődik, mégis… úgy érzem, a lelkem mellette képes megpihenni…

***

A másnap szélsebesen köszöntött ránk. Lassan nyitottam ki a szemeimet, de a szobában csak félhomály uralkodott, az ágyban azonban egyedül voltam. Hangos sóhaj hagyta el a számat… s a belsőmet marni kezdte valami megfogalmazhatatlan érzés…

Lassan keltem ki a kényelmes ágyból, majd az ablakokhoz mentem, hogy végre fényt engedjek be. Egy pillanatra elvakított a kinti napsütés, azonban próbáltam minél előbb hozzászoktatni a szemeimet. Újra az ágyra szegeztem a tekintetemet, melyen látható volt, hogy két ember aludt benne valamikor.

Az éjjeliszekrényemhez csoszogtam, hogy megnézzem a telefonomon keresett-e valaki, amikor észrevettem egy kártyát mellette gondosan elhelyezve. Azonnal elolvastam, hiszen megismertem a kusza írást rajta. „Edzeni mentem. Sietek vissza. S” Mosolygásra késztetett ez a pár sor, s máris sokkal szebbnek láttam a napot.

Öltözés és fürdőbeli teendők után döntöttem úgy, hogy ennem kellene pár falatot. A szobaszerviz gyorsan megérkezett, így neki tudtam látni szükségleteim pótlását. A laptopomat bekapcsolva nézegettem az aznapi híreket. Épp csak bele tudtam merülni, amikor nyílt az ajtó, s egy nagyon izzadt világbajnok lépett be rajta, ahogy meglátott a szája széles mosolyra húzódott.

- Jó reggelt! – köszöntött vidáman.

- Neked is. – viszonoztam ugyanolyan lelkesen.

- Rendeltél nekem is? – lépett oda hozzám.

- Persze.

- Lezuhanyozok, s máris itt vagyok. – kaptam egy röpke puszit az arcomra, majd ott sem volt.

Csendesen ültem az asztal mellett Rá várva. Pár perc múlva meg is jelent, frissen, illatosan, egy szál rövidnadrágban, kezében a pólójával, amit a kanapé háttámlájára terített. Nyeltem egyet erre a látványra.

- Majd éhen halok… - ült le mellém, és állt neki a falatozásnak.

- Ennyire szörnyű volt az edzés? – érdeklődtem.

- Ne is mond. Heikki szerint rossz hatással vagy rám.

- Én? – lepődtem meg, még a mozdulatomba is megálltam.

- Igen, szerinte híztam melletted két kilót. – magyarázta tovább teli szájjal. Látványosan végigmértem, de észrevettem egy enyhe pírt az arcán ettől.

- Én nem látok rajtad felesleget.

- Látod? Én is pont ezt mondtam neki. Ő meg csak azzal jön, hogy mióta együtt alszunk, minden este bűnözünk.

- És akkor mi van? Ő talán csak zöldségeken él? Vagy kalória-bevitelt számolnak Miával szex helyett??

- Szegény Mia… - néz rám egy nagy mosoly mellett.

- Hányszor lehet két tojás és egy kolbász diétán… – csóváltam meg a fejem mosolyogva, mire Ő meg kiköpte a kakaóját, annyira nevetett, ahogy leeshetett neki mondandóm lényege.

***

Kényelmesen feküdtem a napozóágyamban, amikor megéreztem a váratlan hideg vízcseppeket rajtam.

- Vettel! – csattant a hangom, ahogy felhúztam a napszemüvegemet a szemeimről, s megláttam az elkövetőmet.

- Nem akartam, hogy napszúrást kapj. – vigyorog, mialatt a mellettem lévő nyugágyról vesz el egy törölközőt.

- Be vagyok kenve, nem fogok leégni, de köszönöm a figyelmességedet. – ironizáltam.

- Heikki merre van? – néz látványosan körbe, majd mellém telepszik.

- Miért suttogunk? – ülök fel, majd nyúlok azonnal a naptejes flakonért, hogy bekenjem a hátát.

- Meleg van… - panaszolja bánatát – ehetnénk fagyit.

- Szerinted meg fogja neked engedni a szadizód, hogy olyat egyél?

- Majd te meggyőzöd. – fekszik a helyemre vigyorogva.

- Én??? Hiszen nem is hallgat rám! – háborodtam fel.

- De rám sem! – hallani ki belőle a hisztis élt.

- Az a te bajod. – vágtam vissza vigyorogva.

- Mindenhol bekensz? Tudod, fehér bőrű vagyok, könnyen leégek… - villantja fel a perverz mosolyát.

- Nem akarsz te egy kicsit sokat? – háborodtam fel nevetve – Fagyit, teljes bekenést…

- Szeretem halmozni az élvezeteket, különösen, ha rólad van szó…

Vágyaink boldogsága

10. rész

Holt fáradtan estem be a szobámba, és semmimásra nem vágytam, csak egy fürdőre. A ruháimat ledobáltam és az apró kis helyiségbe lépve azonnal a zuhany alá léptem. A forró víz jótékonyan hatott minden fáradt szervemre. Kilépve onnan egy nagy törölközőbe bugyoláltam a testemet, majd a szobába mentem. Megugrottam, hiszen az ágyamon ott feküdt valaki…

- Jézusom! – szorítottam az egyik kezemet a mellkasomra, míg a másikkal a törölközőt fogtam össze magamon – Megijesztettél.

- Nem akartam, s nem tudtam, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem. – vigyorgott rám. Ahogy az ágyhoz léptem az alvós cuccomért, vettem észre, hogy egy tálcán egy doboz van.

- Mi az? – kérdeztem rá.

- Ez kérlek, az, amit Heikkinek nem szabad semmilyen úton-módon megtudnia. – nagy szemekkel pislogtam rá – Vaníliafagyi. – vigyorgott.

- Felöltözök, aztán itt is vagyok… sietek. – léptem vissza az aprócska fürdőbe.

- Itt is felöltözhettél volna. – hallottam meg nevetős hangját…

***

A megbeszélés után a délelőtt hátralévő részében telefonokat intéztem, majd Christiannal és Helmuttal volt tárgyalni valónk a malajziai eset utóéletéről. Christian próbált tárgyilagos maradni, míg mi Helmuttal képviseltük erőteljesen az egyik oldalt. A vége ajtócsapkodás lett, természetesen én csapkodtam, majd az irodámba mentem, hogy valamelyest lecsillapítsam az idegeimet, és ne akarjam Webbert céltáblaként használni, amiért Horner fejét mindenféle idiótasággal teletömte.

Egyáltalán nem lepődtem már meg azon, hogy egy szőke pilótát találtam ott az egyik fotelemben ülve.

- Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert nyertem. – kezdte nyugodt hangon.

- Nem is kell. – ültem le az asztalomhoz vele szembe.

- Mi ez a fordulat?

- Webber egy pöcs, Horner meg egy idióta, amiért mindent elhisz neki. – összegeztem az előbbieket.

- Akkor nem sikerült a zárt ajtós ülés?

- Mondhatjuk így is. Webber mártírt csinál magából a média, a csapat, a szponzorok és mindenki előtt. Eljátssza, hogy ő a másodszámú pilóta, hogy neki milyen rossz, elnyomott élete van egy világbajnok csapatnál. Miért nem ment el tavaly a Ferrarihoz? A kis pajtása annyira hívta, miért nem fogadta el az ajánlatot?? – puffogtam.

- Micsoda? – halkult el a hangja.

- Ne má, hogy nem tudsz róla! – akadtam ki – Csak azért nem ment el, mert Horner meggyőzte, hogy nem tudnak senkit a helyére, aki versenyképes.

- Kis pajtása? Kiről beszélsz?

- Aki legszívesebben minden versenyen minimum a visszapillantójában látna, Fernando Alonsoról. Seb, te nem jársz nyitott füllel?

- Nem szokott érdekelni a pletyka. – húzogatta a vállait lazán.

- Mindjárt felrobbanok! Mondj egy jó okot, hogy miért ne keressem meg Webbert, és adjak neki egy jól irányzott jobb horgot?!

- Ugyanannyit kapsz érte, mint egy normális emberért. – közli fapofával, mire mindkettőnkből kitör a nevetés…

***

Este nem bírtam tovább a forrongó dühömet, és egy nagy levegőt véve, bekopogtam azon a bizonyos ajtón. Meglepően hamar bejáratot nyitottak nekem.

- Szeretnék beszélni veled, ráérsz most?

- Persze – válaszolja zavartan – gyere be. – tárja ki, majd enged be rajta.

- Ann? – nézek körbe

- Csak holnap délelőtt érkezik. Miben tudok segíteni? – kínál hellyel.

- Mark, őszinte leszek. Nem azért jöttem, hogy veszekedjek, vagy kígyót-békát kiabáljunk a másikra.

- Figyelj Annie, én tudom, hogy sosem álltunk egy oldalon, és gondolom most sem fogunk, bármit is mondok neked. - mondta nyugodt hangon.

- Nem tagadom, és nem is tagadtam soha. – vallottam színt – Azonban ez, amit a maláj futam óta művelsz, már hidd el mindenkinek sok. El sem tudom képzelni, miképp is élhetted meg a futamot, de felnőtt emberek vagyunk… nem élhetünk örökké a sérelmeink mögé bújva.

- De érts meg engem is Annie… Mindig Seb volt mindenhol az első. Ő a világbajnok, ő a címvédő, és mindenhol úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

- Azért ez egy kissé kisarkított nézőpont. Te is tudod, hogy a dolgok közel sem így vannak. A ti kapcsolatotok már akkor sem volt rózsás, amikor Ő még csak Torro Rossos volt.- magyarázom nyugodtan.

- Tudom 2007… Fuji. – sóhaj nagyot.

- Te már akkor nyíltan nekimentél, miközben nem is Ő volt a fő vétkes, hanem Hamilton. Te mégis Őt kiáltottad ki főbűnösnek. Aztán jött 2010, és a Török Nagydíj.

- Elő ne hozd – tartja fel a kezeit – néha… ha vissza lehetne forgatni az időt… - gondolkodik el.

- Utólag már mindenki másképp hozna döntéseket… de te is tudod, hogy akkor is Ő vitte el a balhét, hiszen nyíltan nekimentél a sajtón és különböző médiákon keresztül. Önmagadra húztad a második számú pilóta státuszt.

- Mert az is lettem! – csattan fel.

- Ez nem igaz. – próbáltam minél nyugodtabb maradni – Te tedded önmagad azzá… mivel te elhitted a saját szavaidat, mindenki ezt tette. Miközben a dolgok közel sem így álltak.

- Én is az akartam lenni, ami ő… világbajnok… hogy egy nap, majd büszkén mutogassam, hogy én is elértem oda, ahová csak a legjobbak léphetnek be. De, azt hiszem, hogy mindez 2010-ben csúszott ki a kezeim közül… - most éreztem először azt, hogy sajnálom Markot.

- Csak magadnak köszönheted, hogy nem vagy az. Ha fejben egybe maradtál volna, már régen elmondhatnád magadról mindezt.

- Azt hittem, ha azt mondom, egy világbajnokság megnyerésével visszavonulok… - kezdi suttogva.

- Akkor Sebet rákényszerítik arra, hogy segítsen neked? – rám nézett, majd elmosolyodott, így kimondatlanul is igennek vettem a válaszát.

- Hiányoztál Annie… jó, hogy ismét köztünk vagy. – néz rám egy félszeg mosoly mellett.

- Kösz Mark, ez rendes tőled.

- Tudod… azt hiszem, hogy te vagy a legőszintébb ember itt a Red Bullnál. – mellbe vág ez a kijelentése – Most meglepődtél?

- Mondhatni… igen.

- Megígérem, ha kérdeznek a maláj történésekről, akkor nagyon finoman fogok válaszolni azokra.

- Mark ez a te érdeked is, hiszen nem jó egy olyan helyen dolgozni, ahol az emberek legszívesebben ökölre mennének. Ezzel az acsarkodással több száz ember munkáját tiporjátok porba, s ezt Sebnek is el fogom mondani. – tettem azonnal hozzá, nehogy mást gondoljon azonnal a háttérbe.

- Abban biztos vagyok – neveti el magát – különösen, ha úgy teszed, ahogy csütörtökön.

- Néha teátrális tudok lenni… - vonom meg a vállamat nevetve.

Nem sokkal később már a saját szobám ajtaján léptem be, s úgy éreztem, ahogy a dolog nagy része már meg van oldva, csak le kell csillapodnia egy-két léleknek még. Nem is lepődtem meg, hogy egy bokszeres, trikós világbajnok fekszik az ágyamban, és tévét néz.

- Merre jártál? – érdeklődik kedvesen.

- Mond csak te hozzám költöztél? – érdeklődtem mosolyogva.

- Sokkal kényelmesebb nálad. – vonja meg a vállát – Hoztam krémest. – bök az asztalra.

- Ez megvesztegetés. De tetszik! – nevettem fel, s vettem magamhoz az egyik tányérral, miközben a másikat odanyújtottam Neki.

- Szóval… - ül fel, s veszi el – merre jártál?

- Marknál. – nyögtem ki két falat között – Ez isteni!

- Hogy hol? – még a mozdulatban is megállt.

- Beszélgettünk egy-két dologról, őszintén, kiabálások és csapkolódások nélkül. – észrevettem, hogy teljesen lehangolódott.

- Már te is azt gondolod, hogy én vagyok a hibás, ugye? – néz rám szomorúan.

- Ha csak ezt az esetet nézem, akkor igen. Azonban, ha a kettőtök kapcsolatát veszem figyelembe, akkor azt mondom, hogy revansot vettél, de semmiképp sem volt tisztességes.

- Nem bántam meg a történteket, hiszen annyiszor tett már nekem alá. – mondta komolyan.

- Azért próbálj meg mostantól jó kisfiú lenni, oké? – mosolyodom el.

- Majd te vigyázol rám…

Vágyaink boldogsága

9. rész

Pokolian dühös voltam Rá. Megbeszéltük, hogy nem beszél senki semmit a malajziai esetről. Ő mégsem tudja befogni. Én tartsam vissza Markot a sajtótól, próbáljam meg minél hamarabb és leghatékonyabban elsimítani a nézeteltéréseket, Ő meg erre azt merészeli mondani, hogy nem bánta meg az esetet.

Úgy közlekedtem át az egész Homeon, mint egy dúvad, s egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy a csapattagok furcsán tekintenek rám. Sokkal jobban lekötött az, hogy ne verjek be neki egy jobb horgot.

Kopogás nélkül nyitottam be a számomra nagyon is ismerős kis helyiségbe, s egy eléggé megszeppent, mindössze egy szürke bokszert viselő világbajnokkal néztem farkasszemet. A látvány miatt egy pillanatra el kellett gondolkodom, hogy valójában miért is jöttem el hozzá. Ahogy újra eljutott mindez az agyamig, megint nagyon bosszús lettem.

- Hogy merészelted a sajtónak azt mondani, hogy nem bántad meg a Multi 21-et? – mély levegőket vettem, hogy ne ordítsak vele, hiszen majd szétvetett a düh.

- Hát talán azért, mert így is gondolom? – vette elő a szép nézését.

- Nem etetsz meg a kék szemeiddel Vettel, most nagyon kihúztad a gyufát!

- Ö… nem csuknád be az ajtót? Azért én mégse vagyok teljesen felöltözve. – vette fel az arca egyre jobban a paradicsom színét.

- Leszarom, hogy nyitva van az ajtó, és remélem, hogy mindenki hallja!

- Annie… - vett egy mély levegőt, majd az ajtóhoz ment és becsukta – Mark ugyanezt már megtette, ezt te is nagyon jól tudod. Hányszor volt az, hogy a csapat felszólította, hogy segítsen nekem a világbajnokságban, de ő ezt megtagadta. Mégsem volt semmi az egészből!

- Te is tudod, hogy itt te vagy a cuki srác.

- De nem vagyok az! Sosem voltam az, mégis ennek lettem beállítva, s most én vagyok a rossz fiú, mert egyszer, mondom egyszer ártottam Marknak szánt szándékkal! – hergelte fel magát – Ő hányszor tette meg velem?

- Nekem nem kell felvilágosítást tartanod, mindegyiknél ott voltam! – vágtam vissza – Csak arra nem jössz rá, hogy ezekkel a kirohanásaiddal nem csak magadnak és a csapatnak ártasz, hanem nekem csinálsz nagyon sok plusz munkát, és idegeskedést! – kinyitottam az ajtót, majd magam után jó hangosan becsaptam.

***

A fejfájásom estére már verdeste az elviselhetetlen kategóriát. Hiába vettem nyugtató fürdőt, ittam eleget, vettem be egy gyógyszert, úgy éreztem, hogy nem segít semmi. Az ágyamon feküdtem, s éppen a halántékomat masszíroztam, amikor halkan kopogtak az ajtómon. Egykedvűen keltem fel, hogy kinyissam azt, a nem várt látogatómnak.

- Szia – köszöntött félszegen – békejobbot jöttem nyújtani. – vett elő a háta mögül egy tábla csokit, a kedvencemet.

- Gyere be. – sóhajtottam nagyot, majd hagytam, hogy bejöjjön.

- Nagyon sajnálom a történteket. – kezdte – Nem akarom, és nem is tudom már visszacsinálni. Nagyon sajnálom, hogy a tetteimmel munkát és bosszúságokat okoztam, főleg neked.

- Már nem számít. – vettem egy mély lélegzetet, majd az ágyra ültem és ismét masszírozni kezdtem a halántékomat.

- Mi a baj? – guggolt le elém, s a kezeit a combjaimra fektette.

- Borzasztóan fáj a fejem… - ahogy rá emeltem a pillantásomat az aggódás már észrevehető volt a szemeiben.

- Vettél be valamit? – fektette a tenyerét a homlokomra.

- Igen. Nem vagyok lázas.

- Fürdő?

- Megvolt.

- Ittál ma eleget? Meleg van kinn…

- Direkt figyeltem rá. A doki azt mondta, hogy valószínűleg idegi alapon van. – magyaráztam neki.

- Miattam van, a francba! Hogy lehettem ilyen ostoba!

- Nem számít. – legyintettem, majd felfeküdtem az ágyra, azonnal mellém telepedett.

- Mit tudok tenni, hogy könnyebb legyen neked?

- Velem maradsz? – néztem aggódó kék szemeibe.

- Csak miattad vagyok itt… hibáztam, tudom… de most vigyázni akarok rád…

***

Másnap arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Hunyorogva nyitogattam őket, miközben éreztem, hogy teljesen hozzápréselődöm hátulról egy testhez. Azonnal beugrottak a tegnap este történései. A fejfájásom már sehol nem volt, így ebből a szempontból már nyugodtabb voltam.

Sebastianra terelődtek a gondolataim. Tisztában voltam vele, hogy neki pokoli nehéz lehet, hiszen most kitört abból a ketrecből, amit a sajtó szinte béklyóként húzott rá. A kis kedvenc ellenszegült a csapatának. Eszmefuttatásomat megszakította a rezgő telefonom az éjjeli szekrényem. Kiszabadítottam magam a karok közül, s a kezembe véve a készüléket nyitottam mag az üzenetet. „10-kor megbeszélés a pályán. Keresd meg addig Sebastiant. C.H.”

Abban a pillanatban esett le, hogy senkivel sem közölte a szöszke, hogy hol lesz, és hol tölti az éjszakát. Gyorsan gépeltem be a választ. „Rendben van, Mind a ketten ott leszünk. A.W.”

Az első gondolatom az volt, hogyan tűnhetett el úgy, hogy senki sem tudja, merre van. Mert az, hogy együtt aludtunk, ahhoz senkinek semmi köze sincsen. Na, jó, maximum Heikki fog nagyon csúnyán rám nézni, amiért a pilóta nem pihente ki magát megfelelően. Majd szervezek neki meg Miának valami jó kis programot és akkor talán majd megenyhül.

Megfordultam az ölelésében, s még az alvó arcát figyeltem. A szemei körül már meg lehetett figyelni egy-két apró kis ráncot, az arca azonban mégis nyugodtságot tükrözött. Oly jó érzés volt a lelkemnek, hogy végre visszakaptam. A fájdalom, amit az Ő hiánya okozott, mára már sehol sem volt.

Azonban nem tudtam, miképp is végződött a Hannával való beszélgetése, azonban az, ahogy magába burkolózott valószínűsíthető kapcsolatuk alakulása. Nem értettem a lányt… hogy lehetett ehhez mersze? Így beleavatkozni két ember életébe, s mindehhez jogot formálni! A kezemet az arcára fektettem, és simogatni kezdtem, hogy szép nyugodt legyen az ébredése.

- Seb… ébresztő… - suttogtam.

- Annie… - bújt bele a nyakhajlatomba.

- Itt vagyok, de fel kellene kelnünk, mert 10-kor megbeszélés lesz.

- Nem is igaz, én nem tudok róla… - motyogta még mindig hozzám bújva.

- Christian most írta meg, és azt is, hogy kerítselek elő. – folytattam tovább nyugodt hangon.

- Akkor ez a művelet tovább tart, így még tudunk pihenni. – ölelt át teljesen, így megéreztem, hogy egy pólót, és egy bokszert visel mindössze.

- Írtam neki vissza, hogy mind a ketten ott leszünk.

- Ahh… akkor nincs mese, fel kell kelnünk, igaz? – fordul a hátára, s engem is húz magával.

- De fel ám, ha még reggelizni is akarsz, mert én igen, sőt ma szabadedzések is lesznek. – pattanok ki mellőle, majd a ruháimat kezdem összeszedni.

- Hozzá tudnék szokni ehhez a látványhoz. – meglepetten fordulok meg, míg Ő ott ül az ágyon, s látványosan egy féloldalas mosollyal engem bámul. Érzem, ahogy az arcom minderre bizseregni kezdett.

- Igyekezz Vettel, különben itt hagylak. – dobtam oda a pulcsiját, miközben a gatyámat rángattam magamra.

Gyorsan elkészültünk, majd Ő a szobájába ment, ahogy összeszedje a holmiját, de megegyeztünk, hogy a hallban találkozunk. Ahogy leértem, ők Heikkivel már ott vártak rám. Megegyeztünk, hogy a Homeba eszünk, így célnak vettük a pályát…

Vágyaink boldogsága

8. rész

Képtelen voltam felfogni, ami történt, így nem láttam más választást, csak azt, hogy utánanézzek a dolognak. Még aznap este gépre ültem, hogy a végére járjak ennek az egész cirkusznak. Az agyamba rengeteg elmélet cikázott végig, de sosem értettem meg, azt, hogy ’Miért?’. Miért tette ezt?

A bejárati ajtót csuktam be magam után, s tudtam, hogy itthon van, hiszen már kintről láttam a fényeket a házban. Nem is kellett sokat keresnem őt, ott ült a nappali kanapéját, s egy újságot lapozgatatott.

- Szia Hanna. –szólaltam meg nyugodt hangon.

- Sebastian? – lepődött meg – Te itt? Mi történt? Mit csinálsz itt? – záporoztak a kérdések felém.

- Beszélnünk kell. – mondtam ki határozottan.

- Történt valami?

- Igen. Annie visszajött. – néztem az arcát, ami a meglepődésből, rémületté változott, de pillanatok alatt rendezte a vonásait.

- Ezért jöttél haza?

- Hanna, őszinte leszek. – kezdtem és próbáltam nagyon nyugodt maradni – Csak egyszer kérdezem meg, és szeretném, ha az igazat mondanád.

- Sebastian, megijesztesz. – fogta meg a kezemet, de nem láttam rajta semmilyen félelmet.

- Ha nem csináltál semmit, akkor nincs okod rá.

- Kérdezz csak… - válaszolja vékony hangon.

- Tettél bármit az email fiókommal és a telefonos szerződéssel? – egy szuszra mondtam ki, hiszen annyira forrt bennem az indulat.

- Én? – lepődött meg – Nem értem miért kérdezel ilyesmit… – fordult el tőlem.

- Akkor nincs hozzá közöd?

- Persze, hogy nincs. Hát nem hiszel nekem? – csüng újra rajtam.

- Beszéltem a telefontársasággal ők nem ezt mondták nekem. – kezdtem könyörtelenül – Tájékoztattak, hogy te a nyár folyamán bementél hozzájuk, és módosítottál egy-két dolgot a közös szerződésünkön. Folytassam, vagy már emlékszel? – köptem szinte a szavakat.

- Én ezt az egészet kettőnkért tettem! – kezd el kiabálni – Állandóan rajtad lógott tennem kellett valamit!

- És az volt a legmegfelelőbb lépés, hogy egyszerűen egy másik telefonra, ami történetesen a te neveden van, átirányítattad a hívásaimat Annie felé, és viszont? Komolyan kettőnkért tetted??

- Elegem volt abból a libából! – ordítozott – Folyamatosan rajtad csüngött, és mindenki őt ajnározta, pedig nem is egy nagy szám. Te meg… Annie így, Annie úgy… komolyan, mintha vele éltél volna egy kapcsolatban nem velem. – gúnyolódott, nem sok hiányzott, hogy teljesen el nem boruljon az agyam.

- Ne kevered Őt bele semmibe, és főként ne merj így beszélni Róla!

- Látom visszatért, ismét behálózott, és teletömte az agyadat mindenféle hazugsággal rólam, igaz??  - ordított magából teljesen kifordulva.

- Nem - válaszoltam nyugodt hangon – semmi ilyesmiről nincsen szó. Azonban ha lehet veled normálisan beszélni, akkor még elmesélek egy történetet.

- Hallgatlak. – ült le a kanapéra durcás arckifejezéssel.

- Beszéltem a gyárban lévő informatikusokkal is, hiszen emailekben sem tudtunk kapcsolatot tartani Annievel, hát nem érdekes? – tettem fel a kérdést neki nem kevés iróniával – Ott egy fél napos munka következtében derítették ki, hogy valamilyen módon megbuherálták a fiókomat. Hát nem érdekes? Még most sem emlékszel semmire?

- Sebastian én… hidd el, én, mindent…

- Ne merd azt mondani, hogy kettőnkért tetted, mert nem tudom, mit csinálok!!! – ordítottam - A fiúk azt mondták, hogy az egymásnak küldött emailek is a te fiókodra lettek irányítva! A tiedre! Ehhez nem volt jogod Hanna, érted NEM VOLT JOGOD!!!

- De igen volt! – kelt fel és farkasszemet nézett velem – Látod a kezemen ezt a gyűrűt, amit tőled kaptam? Na pont ez jogosított fel, hogy megóvjam a kettőnk életét ettől a nőtől!

- Micsoda? – halkul el a hangom egyszerre – Nem vagy a feleségem… és ha az lennél, sem lenne ilyesmihez jogod a megkérdezésem nélkül.

- De egy nap az leszek, hiszen megkértél rá! – vágott vissza kiabálva.

- Nem!!! – csattan a hangom és abban a pillanatban tágra nyílt szemekkel nézett rám – Nem leszel az, ebben biztos lehetsz!!!

- Micsoda? – suttogta.

- Igen! Pakolj össze, és menj el! Vigyél, amit akarsz, nem érdekel, csak tűnj el az életemből!

- Látom célba ért, és bármit elhiszel annak a libának, engem pedig semmibe veszel! – kiabált, miközben a szemei szinte vérben úsztak.

- Mindig is igaza volt veled kapcsolatban, de én nem akartam minderről tudomást venni… - sóhajtottam egy nagyot keserűen.

- Ha nagyon tudni akarod, élveztem a helyzetet. Láttam, hogy szenvedsz azért a libáért, és vele kapcsolatban bármit el is hittél nekem. – vigyorgott, mint egy őrült – Még arra is képes voltam a cél miatt, hogy lefeküdjek a cégünk informatikusával…

***

Két napja szinte ki sem mozdultam a gyárban lévő szobámból, még Heikki sem tud rám hatni, hogy menjünk le edzeni. Fürdök a jómagam által kreált mocsaramban, és folyamatosan a történteken rágom magam. Egyfolytában azon gondolkozom, hogy mikor csúszhatott minden ki a kezeim közül, s én mindezt miért is nem vettem észre. Hiszen folyamatosan Annie ellen beszélt… miért nem tűnt fel mindez? Ostoba voltam, és vak. Nem akartam semmiről tudomást venni, és elvakított a bánat, ami Annie elvesztése okozott.

Hiába próbált Melanie a lelkemre beszélni, hogy vegyem fel Annievel a kapcsolatot, én akkor már hajthatatlan voltam. Hiszen nem válaszolt egy üzenetemre, és az emaileimre. Még a születésnapomkor és karácsonykor sem. Közben pedig Ő nem is tehetett semmiről, hiszen ugyanezeket gondolta rólam. Azt hihette, hogy cserbenhagytam, pedig sose tennék ilyet vele. Többet nem! Egyszer már majdnem elveszítettem többet ez nem fordulhat elő. Mégis… majdnem megint megtörtént…

Hannával kapcsolatban is rájöttem, ez közöttünk nem működik, hiszen a bennem lévő érzelmek és érzések már régen kihűltek. Már régesrég nem érzem azt, hogy bennem ő bármit is megmozgatna, mint ahogy egy férfiban azt kellene. Könnyű volt nekem is mindez, hiszen ott volt a háttérben így bármikor számíthattam rá… most már rájöttem, hogy nekem volt ez az egész kapcsolat csak kényelmes…

Gondolataim kavalkádja közben egyszer csak kopogás nélkül valaki szinte berontott a szobámba. Már majdnem szitkok áradatát küldtem az elkövetőre, amikor észrevettem, hogy kis is áll ott.

- Mond csak Vettel, meddig akarsz itt gubbasztani?? – csattan azonnal rám.

- Most jó így. – veszek egy mély levegőt továbbra is az ágyon fekve.

- Kínába ki fogja vezetni a kocsidat? – néz rám nagyon csúnyán.

- Miről beszélsz? – zavarodtam meg.

- Holnap hajnalban indulunk, már ha jönni akarsz… - vette oda, majd kivonult a szobámból.

Ennyire elment az idő, hogy máris indulni kell? Éppen az ágyamról keltem fel, amikor ismét nyílt az ajtó, s visszajött Ő, egy nagy mosollyal az arcán.

- Na, végre, hogy felkeltél. Már aggódtam érted. – jött oda, és ölelt át. Nem voltam rest, azonnal én is a karomba vontam Őt.

- Jól vagyok. – suttogtam a fülébe.

- Nem hiszek neked – nézett a szemembe – de megpróbálom elhinni, okés? – mosolygott – Segítsek pakolni?

- Az jó lenne. – húzom el a számat, mire egy kacagás hagyja el az ajkait.

- Rendben, de fürödj és borotválkozz meg, mert a végén a kínaiak nem is fognak felismerni. – kötözködik velem mosolyogva.

- Velem tartasz? – fordultam felé a szekrényem mellől egy kaján vigyorral.

- Pakoljak össze helyetted, és még a hátadat is mossam meg? – néz rám szende mosollyal.

- Én benne lennék.

- Azt elhiszem… - adott egy puszit az arcomra – de most nyomás, addig én pakolok, mert még nekem is össze kell, és most nincs ennyi mindenre időnk…

***

Sziasztok!

2014 első bejegyzése! 

Köszönöm szépen a biztató kommenteket, és azt is, hogy aggódtatok értem. Jelentem már egy ideje itthon vagyok, és végre egészségesen.

Új év, új bejegyzés, csak a történet a régi. Lehet, hogy mostanában csak ebből lesz rész, mert most ez van a gondolataim között terítéken, de már majdnem kész Az otthon melege befejező része is.

Csóközön: szabus