Száguldó örvény

Drága Olvasóim!

Köszönöm a történetem iránt az érdeklődést, és a hozzászólásokat is. Ezzel tudatjátok velem, hogy jó irányba vagy rossz irányba halad a történet, s mennyire nyeri el, egy-egy rész a tetszéseteket.

A mostani részhez annyit fűznék hozzá, hogy elindultunk a lejtőn...

5. rész

A gyárban voltam az irodában, és már két napja azon dolgoztam, hogy valamelyest visszafogjam a sajtót, akik most rászálltak az egyik pilótánkra. Vettem egy mély levegőt, s ekkor újra eszembe ötlöttek a vasárnapi történések. Mire visszaértem a szállodába Britta mesélte, hogy Seb kapkodva pakolt össze, majd egy szó nélkül hagyta el Heikkivel az oldalán Malajziát. Azt mondta, hogy elege lett és hazament, valószínűleg, azért hogy Hannával lehessen. Majd ő nyalogatni fogja a sebeit…

De, hisz miért ért ő hozzá? Tavaly a tesztidőszak végén kidobta a srácot, én meg szedhettem össze a szezon kezdetére. Aztán… Japán előtt békültek ki… s azóta tart a „nagy” szerelem…

Nem akartam erre gondolni, így megráztam a fejem, mintha ezzel száműzni tudnám a gondolataimat róla. Nem akartam, hogy ilyesmikre koncentráljak, hiszen két napja már alig aludtam.

Egy órája hívott Britta, hogy már ő is Heppenheimbe van Heikkivel egyetemben, de képtelenség Sebastiannal beszélni. Teljesen magán kívül van a sajtó miatt. Valamilyen szinten meg is értem Őt, hiszen az eredmények nem úgy jönnek, ahogy azt Ő szeretné…

Egy kósza ötlet okán Christian irodájába mentem, ahol szerencsémre Helmut is tartózkodott. Odaadtam nekik az anyagot, amit kértek, ha Sebastiant a FIA magukhoz hívatná. Megosztottam velük az ötletemet, amire nagy meglepetésemre azonnal rábólintottak, és támogattak. Megkaptam a magángépet, és minden segítséget hozzá. Az irodába érve haladéktalanul nekifogtam a szervezésnek.

Két óra múlva már a lakásomon pakoltam rohamléptekbe a bőröndjeimet, hiszen az autó a ház előtt már engem várt. Ahogy bezártam az ajtót eszembe ötlött az is, nem biztos, hogy én velük tartok, de most mindenre fel kell készülni.

Majdnem három órával később már egy számomra nagyon is ismerős családi ház előtt állt meg a taxi. Fizettem, s egy mély levegővétel után kiszálltam. Határozott léptekkel mentem az ajtóig, ahol a csengőt megnyomva arra vártam, hogy valaki ajtót nyisson nekem.

- Ada! – állt velem szembe Norbert – De örülök neki, hogy itt vagy! – mosolygott rám – Gyere be!

- Szia Norbert! – viszonoztam a kedvességét – Seb?

- Ada… - sóhajtott egy nagyot, ami azonnal elvette az előbbi jó kedvemet – Őszinte leszek veled… egyszerűen kezelhetetlen mióta hazajött.

- Szinte tudtam, hogy ez lesz! Britta? Heikki? A többiek? – néztem körbe.

- A nappaliban. Már mindenki megunta, hogy az ajtaja előtt ácsorog. Bemenni meg nem sokan mernek hozzá. – suttogta, s az említett helység felé vettük az irányt.

Azonnal kiszúrtam a többieket, és láttam Heikke a szemeit törölgeti. Gondolom kisfia már teljesen kikészítette őt. Kezdtem én is bepöccenni egy kicsit.

- Ada! – vett először észre Britta – De jó, hogy itt vagy! – Heikke rám pillantott, és szó nélkül jött oda hozzám, majd megölelt. Nem esett nehezemre nekem is így tenni.

- Ada… - suttogta sírástól fojtott hangon a fülembe – mond azt, hogy tudsz segíteni. Én ezt nem bírom… kérlek, beszélj vele. Talán rád hallgat…

- Nyugodj meg Heikke… - távolodtam el tőle, s próbáltam meg mosolyogni – azért jöttem, hogy ezt a cirkuszt valahogy megszüntessem.

- Köszönöm… el se tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neked. – nézett rám nagy szemekkel. Szeretem őt, hiszen tipikus családanya, aki nem tud nem szeretni. Sokszor fájt, hogy az én anyám nem ilyen. Heikkétől sokkal több szeretetet kaptam…

- Hol van most? – néztem az edzőre, aki teljesen megtörten ült a kanapén.

- Fenn a szobájában. – válaszolta a finn.

- Nyugodj meg Heikki, fel a fejjel. Ennyire nem vészes vele a helyzet, majd megtanulod, miként is kell kezelni Őt. – próbáltam meg derűsebben mutatni a dolgokat. Már csak az hiányzik, hogy ő is felmondjon.

- Kösz Ada. – eresztett meg egy gyenge mosolyt.

- Akkor én azt hiszem, hogy most felmegyek. Egyet kérek, bármit is hallatok, ne jöjjön senki utánam. – néztem szigorúan végig a társaságon.

- Szóval a dühe most rajtad fog csattani. – szólalt meg Norbert bánatosan mellettem.

- Muszáj lesz, különben nem lesz vége… - pakoltam le a táskámat és a kabátomat, majd a lépcsőn elindultam felfelé…

A szobája elé érve tudtam, hogy nem szabad meghunyászkodnom előtte, és azt sem szabad elkövetnem, hogy szánalmat lásson rajtam. Nagyon akaratos, büszke ember, nem szereti, ha sajnálják. Hát tőlem ezt most megkapja, én nem fogom! Vettem egy mély levegőt, és kopogás nélkül léptem be, majd csuktam az ajtót magam mögött.

A levegő egy másodpercre a tüdőmben rekedt, amikor megláttam a szanaszét heverő ruhákat, könyveket, dvdket. Ott ült nekem háttal az asztalnál, egyenes háttal, így tudtam, hogy még erősen forr benne a düh…

- Mondtam, hogy nem akarok senkit látni! – csattant a hangja – Nem tudtam, hogy ennyire értetlenek vagytok!

- Beszélhetnénk arról, hogy ki az értetlen! – válaszoltam ugyanolyan stílusban.

- Ohhh… - a hangja csupa gúny volt – Megjött Ada Schwarz, a Red Bull Racing takarítója. Ő mindent és mindenkit elintéz! – fordult felém, és a szemei szinte feketék voltak – Látom téged küldtek, akkor nagyon nagy szarban vagyok, igaz??? – kelt fel a székről.

- Így is mondhatjuk! – fontam karba a kezeimet a mellkasom előtt – Úgy viselkedsz, mint egy óvodás! Nem gondolod, hogy kinőttél már ebből a korból? – a hanghordozásomban és a stílusomban is felvettem azt, amit Ő mutatott felém.

- Azt állítod, hogy én… ÉN viselkedem úgy, mint egy óvodás??? – szinte már üvöltött velem.

- Igen azt. – válaszoltam kimérten, hogy még jobban felidegesítsem.

- Én nem viselkedem úgy!!!! Az a senkiházi kilökött a versenyemből, és még ne legyek kiakadva???? – ordított magából kikelve – Mindennek elmond a sajtóba!!! Én vagyok a rossz!!! Mikor én nem tettem mást, mint leköröztem őt!!!! De ő kilökött!!! Tönkretette a versenyemet!!!

- Azt hiszem, hogy te is követtél már el, hasonló hibát. – néztem vele farkasszemet.

- Te eszemet tyúk!!!!! – üvöltött velem – Mit tudsz te a forma egyről??? SEMMIT!!! Felszoptad magad abba a státuszba, amibe most vagy, és osztod itt nekem az észt!!!! Négy évvel ezelőtti esetet hozol fel annak az uborkának a védelmére???? – fájtak a szavai, nagyon, de tudtam, hogy mindjárt vége lesz.

- Én nem védek senkit, csak az igazságot mondtam. – a hangom még mindig kimért volt, nem akartam, hogy tudja, fáj, amiket mond.

- Hogy mondhatsz nekem ilyeneket???? Te lennél az, akitől ezt nem várnám SOHA!!! De látom már, te is csak egy számító kis cafka vagy!!! – lökött neki a szekrény egyik ajtajának.

- Csak nem fájnak a szavaim? – a hangom már inkább gúnyos lett – Pedig ez mind igaz! Ha akkor Helmut nem véd meg, már régen nem lennél a Red Bull üdvöskéje! Repültél volna!!! – kezdett a hangom átmenni kiabálásba – Nem lennél pilóta! Nem lennél világbajnok! Egy senki lennél, és csak az álmaid lennének!!!

- TE ROHADT KIS KURVA!!! – csapott az öklével a mellettem lévő szekrényajtóba tiszta erőből, amely az ütés során beszakadt.

A kezét visszahúzta, de nem nézett rám. A légzése nagyon szapora volt. Lépett egyet hátra, majd akkor kinyitotta a szemeit, és rám emelte tekintetét. Már nem volt fekete a haragtól, hanem visszatért az a kékség, ami annyira megfogott benne. Sikerült a tervem, most már minden rendben lesz.

- Seb? – kérdeztem tőle halkan, de Ő csak hátrált.

- Úristen… Ada… - suttogta – Én nem akartam… - térdre rogyott a szőnyegen, s akkor már tudtam, hogy lenyugodott.

Szinte összekuporodott a padlón, a háta meggörnyedt, és a vállai rázkódni kezdtek a visszafojtott sírástól. Mély levegőket vettem, hogy ne boruljak én is ki, hiszen most nagy szüksége lesz rám. Nem láthatja, hogy a szavai szinte égették a szívemet, és a fájdalom, amit okozott mély nyomokat hagyott utána. Letöröltem nagyon gyorsan a kibuggyanó könnyeimet, hogy még véletlenül se lássa őket. Most nem én számítok, hanem Ő…

Száguldó örvény

Kedves Olvasóim!

Köszönöm szépen mindenkinek a díjakat, nagyon jól esik, hogy rám gondoltatok! Meg kell köszönnöm a kommenteket, amivel részről-részre elhalmoztok engem! Íme az új rész...

4. rész

Hátradőltem a széken, s próbáltam mélyeket lélegezni, hogy a reggel óta tartó fejfájásom valamelyest csillapodjon. A hétvége sajtóprogramja még mindig nem állt teljesen össze, s én úgy éreztem, hogy ma erre egyszerűen képtelen vagyok, pedig már csütörtök volt. Meditálásom közepette az iroda ajtaja nyílódott, de nem kellett kinyitnom a szemeimet, hogy tudjam ki az.

- Mi sodort erre szöszke? – nyitottam ki a szemeimet, de Ő már az asztalom előtti székbe foglalt helyet.

- Meleg van… - húzta el a száját.

- Mond csak Bongyi, a borotvád bújt el előled, vagy te előle? – kötözködtem vele vigyorogva.

- Ha-ha-ha… nagyon vicces valaki. – terpeszkedett, és a lábait az asztal szélére rakta.

- Nem szabadulsz meg még mindig ettől a barna cipőnek mondott ocsmányságtól? – már a teszt idő alatt is zavart ez a lábbeli.

- Mond csak, mi van ma???? – akadt ki teljesen – Elegem van, ma mindenki engem talál meg? Meleg van, nagy a páratartalom, és még eső is várható. Ez nem elég, még te is a véremet szívod!

- Én mindig a véredet szívom! – vigyorogtam rá.

- Na jó – kelt fel a székből és az ajtóhoz ment – majd visszajövök, ha kicsit kedvesebb leszel velem. – húzta fel az orrát.

- Hé Seb! – szóltam még vissza mielőtt kilépett volna az irodámból – Majd akkor gyere vissza, ha már nem leszel hisztis! – vigyorogtam töretlenül.

- Nem vagyok hisztis!! – zárta le a beszélgetést, majd csapta be az ajtót. Egyszerűen nem bírtam ki, nevetnem kellett.

- Még szerencse, hogy nem vagy hisztis. – nevettem, de már az ablakhoz sétáltam – Ugye ma már nem talál meg? – néztem az ég felé, majd visszafordultam a munkámhoz, de valahogy én sem hittem abban, hogy lesz ilyen szerencsém…

***

A papírjaimba voltam ismét mélyedve, amikor megint nyílt az ajtó. Elnyomtam egy mosolyt, amikor halkan csukódott. Tisztában voltam vele, hogy Ő az, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Az asztalom mellé sétált, majd egy pohár fagyival néztem szembe. Meglepődve kaptam fel a fejem.

- Békejobbot nyújtok… - tartotta fel a kezeit.

- Tudod mi a gyengém. – néztem rá, de már nyúltam a fagyiért. Jót tett a szervezetemnek a meleg miatt – Gyere… - álltam fel a székből – üljünk a kanapéra.

- Oké… - foglaltunk helyet, s akkor megéreztem a mentolos tusfürdőjének az illatát, s láttam a szponzori cipőt a lábán.

- Ez már jobban tetszik! – mutattam a lábbelire, s kanalaztam egyet a fagyiból.

- Nem olyan meleg, mint a másik. – nézett rám mosolyogva.

- És jobban is néz ki. – vigyorogtam rá, és újból bekaptam egy kanállal a jégkrémből.

- Én is… - nézett rám nagy szemekkel, s én gondolkodás nélkül adtam egy kanállal neki.

- Mond csak merre kószáltál? – sandítottam rá.

- Pályabejáráson… - nyúlt az ujjával bele a fagyimba kanálként használva azt.

- Héééé… - húztam el tőle – Ez az enyém! Neked különben sem szabad, nem fogsz beleférni a kocsiba!

- Majd segítesz ledolgozni a felesleget… - suttogott a fülembe, s a nyakamba csókolt bele. Megborzongtam a hideg ajkaitól.

- Szeretnéd… - morogtam.

- Én nagyon! – vigyorgott kitartóan, majd az ölembe hajtotta a fejét, és végigfeküdt a kanapén.

- Csak nem fáradt vagy? – vigyorogtam én is rá.

- Megterhelő a semmittevés. – nevetett.

- Ó, akkor még egy-két interjúra van időd. – mutattam lelkesedést.

- Na, azt már nem! – tiltakozott egyszerre – Én ki nem megyek arra a melegre. Most olyan jó így… Ada? Kérdezhetek valamit? – nézett rám átható kék szemeivel.

- Persze! – félretettem a poharat, s így csak rá tudtam figyelni. Végigsimítottam a szőke tincsein, ami a nagy melegtől most csigákba álltak össze, ezzel is emelve a kisfiú imidzsét, míg a másik a mellkasán pihent meg.

- Szerinted Brittának tetszik Heikki? – a kék szemek az enyémbe fúródtak, de közben az ujjaimmal kezdett játszani.

- Seb… te is tudod, hogy soha nem érdekelt más magánélete, és nem adok a pletykákra. Britta a sajtósod, de ugyanakkor nő is. Joga van arra, hogy megtetsszen neki bárki innét. Mi csak örülhetünk annak, ha boldog, de annak még jobban, ha ebből a csapatból választ. – magyaráztam neki türelmesen. A sajtós és én is biztos pont vagyunk az életében, de véleményem szerint már Heikki is ebbe tartozik lassan.

- Tudom, hogy igazad van, de akkor is fura. – húzta el a száját.

- Nem örülnél neki, ha így lenne? – tudtam, hogy Brittát emésztené a dolog, ha Sebnek fenntartásai lennének.

- Nem tudom… - biggyesztette le az ajkát, és rántotta meg a vállait.

- Én úgy gondolom, hogy most ezen ne agyalj. Itt jön megint egy hétvége, és neked erre kell összpontosítani, nem mások magánéletére. Fontos, hogy az autó jó legyen, de annál lényegesebb az, hogy te fejben ott legyél. – magyaráztam neki türelmesen, miközben simogattam a szöszke fürtöket.

- Tudom… - fordult oldalra felém, majd a pólómat húzta fel, és a hasamra adott apró puszikat…

***

Szombaton az utolsó szabadedzés leteltével döbbentem rá, hogy csütörtök óta nem is láttam Őt. Őszintén megvallva ki sem látszottam a munkából, és Kuala Lumpurból is csak annyit láttam, ami a szálloda, és a mi részlegünk között helyezkedik el. A meleg már szinte elviselhetetlen volt számomra, úgy éreztem, hogy minden energiámat leszívja.

Britta magyarázott nekem, hogy milyen interjúi lesznek Sebnek ma, és miket cserélt fel, vagy tett át későbbi időpontra a meleg miatt. Az iroda közepén álltunk, és a sajtós csak mondta és mondta…

Arra figyeltem fel, hogy a hangját csak tompán hallom, és az egyik fülem irtózatosan csengeni kezdett, a szemeim előtt fekete foltok kezdtek őrült táncba. Gyorsan megráztam azt, mintha ezzel a mozdulattal vagy meg tudnám szüntetni, vagy ki tudnám irtani onnan. Vettem egy mély levegőt, s akkor úgy éreztem, hogy valamivel könnyebb, de a szemeim nagyon le akartak csukódni…

- Akkor azt hiszem így jó lesz, igaz? – várta tőlem a választ – Ada… jól vagy?

- Én… azt hiszem… - s ekkor sötétség telepedett rám…

Úgy éreztem, mintha egy álomból ébrednék, és valamivel könnyebben is éreztem magam, mivel hűs levegő ölelt körbe. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és azonnal egy kék aggódó szempárral néztem szembe.

- Remélem, tudod, hogy a frászt hoztad rám… - simogatta az arcomat – amikor megláttam az alélt testedet, még az ütő is megállt bennem.

- Nem volt szándékos… - szólaltam meg rekedt hangon.

- Jobban érzed magad? – kérdezte gyengéden.

- Igen, azt hiszem, de mi történt? – néztem körbe, hiszen Heikki és Britta is itt voltak.

- Elájultál! – vágta rá a másik kettő.

- Micsoda egyetértés! – morogtam.

- Azt hiszem már jobban vagy. – vigyorgott a sajtós.

- Akkor fel is kelhetek dolgozni… - fel akartam ülni, de két kéz visszanyomott.

- Azt már nem! – szólt határozottan – Az előbb szedtelek össze a padlóról, felejtsd el, hogy most itt ugrálsz.

- Ada, mond csak – nézett rám az edző – mennyi folyadékot ittál ma?

- Ööö… - gondolkodtam – nem tudom. Mert?

- Azt hiszem a folyadékvesztés miatt lettél rosszul. Ez itt nem vicc, ha nem iszol rendesen, akkor ez a vége. Magas a páratartalom, és nagyon meleg is van. Jobban kellene magadra vigyázni. – nézett rám nagyon csúnyán a pilótával együtt.

- Rendben, oké, azt hiszem megtanultam egy életre ezt. – tettem fel védekezésképp a kezeimet.

- Seb, mindjárt időmérő. – szólalt meg Britta.

- Nem hagyom itt Adát! – makacskodott.

- Seb… - tettem a kezeim az arcára – nincs már semmi bajom, hidd el. Jobban vagyok és figyelek magamra. Britta majd itt marad velem – néztem a lányra, aki bólintott – nem leszek egyedül. Tessék kimenni, és megmutatni, hogy verhetetlen vagy… - bújt oda a fejemhez, így az utolsó részt már csak a fülébe suttogtam – az én verhetetlen szexi Bajnokom…

- Ada… - ölelt magához szorosan – időmérő után találkozunk? – távolodott el tőlem, de az orrunk összeért.

- Igen… ügyes legyél… - suttogtam mosolyogva, és Ő adott egy apró csókot a számra.

- Mehetünk! – kelt fel a kanapéról, az ajtóból azonban visszafordult, és rám mosolygott, majd távoztak Heikkivel.

Felültem a kanapén, már sokkal jobban éreztem magam. A felsőm alól kivettem a vizes törölközőt, és hálásan mosolyogtam Brittára, amikor egy palack vizet adott át nekem. Szinte egy húzásra meg is ittam.

- Azt hittem Seb nekimegy Heikkinek. – vigyorgott, miközben bekapcsolta a tévét, hogy a közvetítést nézhessük.

- Mert? - néztem rá csodálkozva.

- Amikor a törölközőt akarta a felsőd alá tenni, és ezzel ki kellett gombolni az ingedet. Azt hiszem elég volt neki a pilótára nézni, hogy tudja, hogy át kell adnia ezt a feladatot… - kacarászott.

- Az szép lett volna, ha még egymásnak is esnek… - morogtam, de egy újabb palack vizet nyitottam ki.

- Seb nagyon vigyáz arra, ami az övé. – nézett rám Britta sejtelmesen.

- Nem vagyok a tulajdona, és nem is leszek. – morogtam még jobban.

- Majd meglátjuk… - vigyorgott - szerintem ehhez neki is lesz még egy-két szava…

Száguldó örvény

3. rész

Hajnali öt óra volt, és én nem tudtam aludni. Csak feküdtem a pilóta ölelésében, és gondolkodtam. A tavalyi nyaralás képei ugrottak azonnal be, főként, amit Mallorcán töltöttünk kettesben. Akkor még minden olyan szép és gondtalan volt. Azt hiszem, az volt életem legszebb egy hete…

- Ígérd meg, hogy mindig így leszünk… - szólalt meg mellettem szélesen mosolyogva.

- Tudod, hogy az élet kiszámíthatatlan. – válaszoltam azonnal vissza.

- Sokszor olyan pesszimista vagy! – nevetett önfeledten – Most csak mi vagyunk itt. Nincs munka, és nincs kötelesség.

- Hát ez az! Nem is tudom, hogy tudtál rávenni erre! – nevettem én is.

- Hogyan???? – mászott át az én napozóágyamra – Azt hiszem, nem tudtál ellentmondani a sármomnak… ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. – jelent meg egy kaján mosoly a szája szegletében.

- Kíváncsi lennék, ha másnap – mutattam magunkra – címlapon lennénk, akkor is így vigyorognál-e. – toltam ki a nyelvemet rá.

- Nem fogunk címlapon lenni. – nézett rám csillogó szemekkel - Nem értem miért nem hiszed el. Olyan helyre hoztalak, ahol nincsenek piócák.

- Tudom… csak olyan hihetetlen, hogy létezik ilyen hely a világon. – túrtam bele a szőke tincsekbe.

- Nem vágyom jelenleg másra, csak veled lenni… - bújt bele a nyakhajlatomba.

- És gondtalanul még meghúzni egypárszor. – nevettem el magam, s Ő is nevetett.

- Ez is a terveim között szerepel… - villantotta rám lélegzetelállító mosolyát.

- Tudtam, hogy csak erre megy ki a játék! – vigyorogtam.

- Nem csak erre… - nézett rám titokzatosan, majd felült.

- Mire még? – kíváncsiskodtam.

- Erre!!! – felkapott a napozóágyról, és belefutott a tengerbe, majd ahogy neki térdig ért a víz, elengedett és beledobott.

- Ez bosszút kíván!! – próbáltam ránézni nagyon csúnyán, de Ő kinevetett – Jól van Vettel, nem tudod, hogy kivel kezdtél!

- Ugyan már Ada… - kacagott – Nem érted a poént… - és ekkor kirántottam a lábát, elvesztette az egyensúlyát, és egy hatalmas csobbanással landolt mellettem.

- De… - nevettem önfeledten, amikor a megszeppenten nézett körbe – nagyon is értem a poént!

- Ezért, most nagyon csúnyán meglakolsz!! – a tekintete elszántságot tükrözött, és én azonnal felpattantam és futni kezdtem előle.

- Tudom, hogy nem bántanál… - szóltam még hátra, de tisztában voltam, hogy nem menekülhetek előle.

- De-de… elfuthatsz… de nem menekülsz… - jött utánam, mire én inkább megfordultam vele szembe, majd így kezdtünk kergetőzni a parton.

Annyira nevettem, hogy képtelen voltam elmenekülni előle, és az erőfölény is mellette volt. Azonnal ledöntött a lábamról, majd a parton kezdtünk birkózni. A vége az lett, hogy én voltam felül, s Ő a karjaival bilincsként ölelt körbe.

- Én nyertem! – mondtam büszkén.

- Nem-nem! – rázta a fejét nevetve, majd fordított magunkon – Én nyertem!

- Ez igazságtalanság! – biggyesztettem le a számat.

- Micsoda? – simított ki egy vizes tincset az arcomból, és adott egy apró csókot.

- Te sokkal erősebb vagy nálam… persze, hogy így nyersz! – nyafogtam.

- Na, gyere… - állt fel mosolyogva, majd húzott fel engem is, és kaptam egy újabb csókot – Megnézzük a jégkrémest, hátha ki tudlak engesztelni valahogy.

- Jupííí!!! – ugrottam a nyakába boldogan, és csókoltam azonnal meg… Ő azonban csak nevetett…

Egy apró könnycsepp folyt végig az arcomon, de nem akartam letörölni, így a párnába tűnt el. Akkoriban annyira boldog voltam… voltunk. Én tettem tönkre mindent. Vagyis… nem. Inkább megmentettem Őt. Egy olyan élettől, amiben nem a jók nyernek, amiben nincs kacagás, és nevetés… amiben csak fájdalom van…

A szállodai szobám teraszán az egyik hatalmas fotelben ültem kezembe egy pohár pezsgővel. Az asztalon már az üveg megbontottan hevert. Néztem az éjszaka fényeit, és próbáltam semmire sem gondolni.

- Miért nem vagy a buliban? – jelent meg mellettem Britta, és töltött magának egy kis pezsgőt a másik pohárba, majd mellém telepedett.

- Azt hiszem, hogy valami hasonló indokok miatt, mint te. – válaszoltam rá se nézve, és kortyoltam egyet a nedűből.

- Fogalmam sincs, hogy miért teszed ezt! – vágta hozzám – Miért jó neked, hogy tönkretetted???

- Nem tettem tönkre, csak a helyes út felé tereltem. – mondtam ugyanolyan nyugodtan.

- Nem hiszem el, hogy nem érzel semmit, ha rájuk nézel! Ő nem boldog, és te sem vagy az, ezt mindenki látja! Olyanok ők ketten, mint két barát! Téged ez kielégít, hogy boldogtalan??? – emelte meg a hangját.

- Britta, ne kiabálj velem. – nyugodt voltam, egyszerűen muszáj annak lennem.

- Akkor adj választ a kérdéseimre! – vágta hozzám ugyanolyan hevesen.

- Vannak dolgok, amiket nem mondhat el az ember. Amik jobb, ha örökre titkok maradnak…

- Ne beszél nekem rébuszokban! – kelt fel a székről, és az erkélyhez sétált – Boldog a címe miatt, de mindezt nincs kivel megosztania…

- Ott a családja, és a barátnője. Van, kivel megosztania. – kortyoltam egyet újra.

- De az nem ugyanaz, mintha te lennél ott. – a hangja már nyugodt volt, valószínűleg rájött, hogy nem győzhet meg.

- A dolgok változnak, ahogy mi is. – keltem én is fel, s léptem mellé.

- Tommi elmegy… - sóhajtott nagyot.

- Hogy mit csinál??? – lepődtem meg.

- Itt hagyja Sebastiant, és visszamegy Finnországba egy hoki csapat edzője lesz. – komorodik el a tekintete.

- Nem hittem volna, hogy valaha elhagyja Őt… - merengtem el.

- Hiányzol neki… - néz felém, de én kerülöm a tekintetét – Pont most lenne a legnagyobb szüksége rád.

- Britta, nem minden dolgot kaphatunk meg egyszerre. Néha szenvedni kell, hogy utána boldogok lehessünk. – néztem a sajtósra – Hidd el, rá fog jönni, hogy csak Hannával lehet boldog.

- Ha te mondod… de én ebben nem lennék annyira biztos…

Megfordultam az ölelésében, hogy ne lássa az arcomat. Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy sírásomat elfojtsam. Még mindig tisztában voltam azzal, hogy akkor helyesen cselekedtem. Valami láthatatlan erő azonban, vagy az égiek, nem tudom, mégis egymáshoz sodortak minket… folyamatosan. Mindig itt van, hogy a tudomásomra hozza, hogy sosem lehetek igazán boldog…

Bedugtam a gyárilag elkészített műfenyőt, majd a kanapémra telepedtem, s hallgattam a csendet. Egyedül voltam, és magányos. Karácsony van, a szeretet ünnepe… ja, szeretet… aki ezt kitalálta, még sosem volt eltiporva…

Az ölembe veszem a laptopomat, s megnyitok egy mappát, ami tele van képekkel… rólunk. Ezeket mi készítettünk, vagy rólunk készítették. Főleg a nyaralásosak voltak. Ott még én is sok mindenben hittem…

Egy képnél megálltam, melyen mind a ketten voltunk, de nem a lencsébe néztük, hanem egymásra. Az ajkainkon ott volt egy boldog mosoly, s láttam, hogy az Ő szemei csillognak. Tudom, hogy kínzom magam, akárhányszor nézem meg ezeket a képeket, de emlékeztetnem kell magam arra, hogy mit miért tettem…

Lecsukom a gépet, és magam mellé teszem. Képtelen vagyok tovább nézni… egy könnycsepp folyik le az arcomról, de nem akarom letörölni, és megakadályozni se, hogy több törjön fel. Jöjjenek csak… legalább tudom, hogy még érző ember vagyok. Mert igenis vannak érzéseim, csak megtanultam, hogyan is fojtsam el. Az élet könyörtelen volt velem, és sok mindenre megtanított…

Az alattam lévő szomszédtól egy jól ismert karácsonyi dallam csendül fel, majd nevetés hallatszik. Én körbenéztem a szerény karácsonyomon, majd töltöttem magamnak egy újabb italt. Az arcom elé emelem, és nézem, ahogy a poháron megtörik a fény.

- Boldog karácsonyt! A világbajnok csapat minden tagjának! A világbajnoknak… - itt egy újabb könnycsepp folyik le – tudom, hogy te most boldog vagy, és ne hozz rám szégyent, hiszen megbeszéltünk valamit. Azt mondtad tartod magad ehhez… én mindenképpen állni fogom a szavamat…

A függönyök között már az első napsugarak próbálnak meg áttörni. Még mindig ugyanúgy feküdtem az ölelésében, és eszem ágában sem volt felkelni. Ki akartam használni, amíg nekem lehet. Tudom, hogy ebből a szempontból önző vagyok… meg is kéne vetni ezekért, de tudom, hogy Ő mit jelent nekem, és, hogy én mit jelentek neki. Végigsimítok a kezén, mire szorosan magához húz, majd az arcát a nyakamba temette.

- Ada… - suttogta.

Annyiszor beszél álmában, főként egy-egy szeretkezés után. Akkor simulnak ki a ráncai a homlokán, akkor van ott az a pajkos mosoly a szája szegletében, ami a legjobban megfogott benne.

Megfordultam az ölelésében, és szinte odapréseltem magam hozzá. A teste azonnal válaszolt erre, s én egy kicsit elmosolyodtam. Már régebben rájöttem, hogy mit vált ki nála a közelségem. A kezem a mellkasát és a hasát simogatták. Mocorogni kezdett, de nem ébredt fel.

Feljebb helyezkedtem, hogy az arcunk egyvonalban legyen. Óvatosan felemeltem a fejem, és gyengéd, szinte légies puszikat adtam a nyakára, és az arcára. Arra eszméltem fel, hogy rajtam fekszik…

- Mit tervez a Hölgy?- nézett a szemembe.

- Mit gondol Herr Vettel… - húztam fel az egyik lábamat a csípője mentén – vajon milyen terveim vannak? – a kezem a mellkasáról, a hasán át, csak alsóbb régiókba állt meg, közrefogva a merevedését.

- Ennél rosszabb reggelem ne legyen… - azonnal a nyakamat kezdte csókolni, és én alig bírtam elnyomni egy nevetést. Még hogy a nők nem érnek el, azt, amit akarnak…

Száguldó örvény

Kedves Olvasóim!

Örülök neki, hogy elnyerte tetszéseteket az új történet, és ennyien írtatok nekem komit!

S akkor íme, itt a friss! Jó olvasást hozzá!

2. rész

Lassan nyitottam ki a szemeimet, már majdnem olyan voltam, mint egy lassított felvétel. Egy mellkassal néztem szembe, akinek a tulajdonosán feküdtem. Összehúzott szemekkel próbáltam kitalálni, hogy kivel is jöttem vissza a szállodába a buliból, de nem ment. Inkább a fejemet törtem, minthogy megmozdultam volna. Annyira jó meleg volt így…

A kéz a hátamon megmozdult, de ez is csak egy pillanatig tartott. Mindez azonban nagyon is ismerős volt nekem. Felemeltem a fejem, s akkor jöttem rá, hogy a mellkas is ismerős. Azonnal feljebb emeltem a fejem, s egy szöszke békésen alvó pilótát néztem.

Visszahelyezkedtem az előző helyemre, de azért benéztem a takaró alá, s láttam meztelen vagyok. Eldöntöttem, hogy nem fogok gondolkozni, hiába is jutottak most eszembe Britta tegnapi szavai.

- Ő is inkább a finnjével foglalkozzon… - morogtam, majd a szemeimet lecsukva eldöntöttem, hogy alszom még egy kicsit. A szemeim azonban még félálomban a digitális órát keresték az éjjeliszekrényen, s abban a pillanatban felébredtem – Bassza meg! – ugrottam ki az ágyból – Seb! SEB! – kiabáltam a pilótára, aki azonnal kinyitotta a szemeit – Fél óra múlva a hallban kell lennünk!! Gyerünk SEB! Tudod, megyünk Malajziába!

- MI? – nézett azonnal az órára – A francba!!!!- ugrott ki az ágyból, és a ruháit kezdte magára kapkodni, miközben én a maradék ruháimat tettem a bőröndbe.

- Elpakoltál? – néztem rá rohangászva.

- Basszus, nem! – kapott a fejéhez, miközben keresett valamit – Nincs meg a pólóm!

- Mindegy… gyere!! A kulcsod megvan? – próbáltam meg összefogni a hajamat.

- Igen, itt van. – mutatta fel a plasztikkártyát.

- Menjük, pakoljunk össze, a pólód meg majdcsak meglesz valahol. – néztem körbe tanácstalanul.

- És, ha valaki meglát? Félmeztelenül mászkáljak a folyosón? – ingerült volt ő is.

- A szomszéd szobában laksz! – csattantam fel – Majd én kinézek, mielőtt kimennénk, csak gyere már, lekéssük a gépet! Christian őrjöngeni fog!

***

A gépen ülve nem volt időm aludni, mert meg kellett csinálnom az összesítéseket a hétvégéről. Hátra ültem a gép végébe, ahol kényelmes fotelek vannak, így a hátam se fog megfájdulni a folytonos üléstől. Szerencsém volt, hiszen szombat este már sokat dolgoztam vele, így csak a vasárnapi történéseket kellett felvinni. Megpróbáltam minél gyorsabban dolgozni, hogy végezzek, mire leszállunk…

A reptéren kisebb csetepaté lett abból, hogy ki mivel menjen, ugyanis a büfés lányok szegény Heikkit a csapatbuszba akarták betuszkolni. Határozottan elküldtem Seb kocsijához Brittával, én meg Guil mellett a buszban foglaltam helyet.

- Kicsit szét vagy csúszva Ada. – vigyorgott rajtam.

- Nézz a szerelőidre. – vágtam oda.

- Nem csak a szerelőim, de még a pilótám is KO! – vigyorgott – Nem tudod Seb mikor kászálódott ki a buliból? – nézett rám kaján mosollyal, mire az oldalába könyököltem.

- Aúúúú! Ha már ennyitől bepörögsz, vajon milyen lehetsz az ágyban? – gondolkodott látványosan.

- Engem csak ne képzelgess az ágyadba, különben szólok a feleségednek! – csattantam fel.

A szállodában sem ment minden zökkenőmentesen, miért is ment volna. A recepción lévő hölgy irult-pirult, s zavartan magyarázta, hogy holnapra vártak minket, s nincs elegendő szabad szobájuk. Nagyon sajnálja, de ma már a Torro Rosso is így járt. Ők azt hitték, hogy holnap érkezünk.

- Emberek! – csapta össze a tenyerét Christian – Van egy kis gond! Nincs elég szabad szoba mára nekünk, így kénytelenek leszünk kettesével beosztani magunkat!

- Hogy mi van? – szólalt meg Mark – Ez azért szégyen!

- Én sem örülök neki, de ez van. – sóhajtott egyet a csapatvezető - Remélem mindenki meg tud egyezni valakivel.

- Na Ada, alszol velem? – vigyorgott Guil, Seb szemei pedig villámokat szórtak.

- Te nem vagy ép! Aludj Ciaronnal, biztos álmokban gazdag éjszakád lesz! – gonoszkodtam vele.

- Ez azért csúnya volt! - lépett oda a pilóta mosolyogva, én meg rákacsintottam.

- Britta! – néztem a sajtósra – Alszol velem?

- Persze! – mosolygott rám, és Seb egy plasztikkártyát nyújtott át nekem, majd Heikkivel kiegészülve a lift felé mentünk.

A szobában lepakoltam a nappaliba, és egy hatalmas sóhaj kíséretében a kanapéra dobtam magam. Masszírozni kezdtem a halántékomat, hiszen nem aludtam valami sokat. Az ajtón kopogtak, s Britta kinyitotta Heikki és Seb ácsorogtak ott. A pilóta, ahogy észrevett azonnal ledobta magát mellém.

- Nem megyünk el körülnézni? – vetette fel az edző.

- Én biztos nem megyek. – dőltem a pilóta vállának csukott szemmel – Én megismerkedek az ággyal közelebbről.

- Részemről oké! – hallottam meg Britta lelkes hangját.

- Én Adával tartok. – szólalt meg mellettem a pilóta – Christian egész úton boldogított, így nem tudtam aludni.

Nem volt kedvem tovább hallgatni a diskurálást, így a háló felé vettem az irányt. Az ajtót be akartam csapni magam mögött, azonban hallottam, hogy valaki ezt megakadályozza.

- Remélem nem baj, hogy csatlakozom… - csókolt a nyakamba a pilóta.

- Nem… - nyögtem ki ennyit, hiszen nagyon fáradt voltam.

Seb behúzta a sötétítőfüggönyöket, míg én a ruháimtól szabadultam meg azonnal. Egy szál bugyiba másztam be az ágyba, és nem sokkal ezután éreztem, ahogy egy csupasz mellkas bújik hátulról hozzám.

- Jó éjt Ada… - ölelt szorosan magához, majd kaptam egy puszit a fejemre.

- Jó éjt Bajnok…

***

Amikor kinyitottam a szemeimet egy pillanatra azt se tudtam, hogy hol is vagyok. Egy ismerős szuszogást hallottam meg magam mögött, s akkor jutottak eszembe a dolgok. A reggeli közös ébredés, a kapkodás, a repülőút, majd a szobamizéria.

Kimásztam az ágyból, majd a fürdőbe mentem, ahol a fogasról leemeltem egy fürdőköpenyt, s magamra vettem. A nappaliba sétáltam át, de ott nem találtam senkit, csak a bőröndöket. Az enyémen egy levél hevert.

„Ada!

Nem akartunk felébreszteni benneteket, így Heikkivel közösen arra jutottunk, hogy átcuccolok hozzá. Seb bőröndjeit idehoztuk, és Heikki azt kéri tőled, ha esetleg estefelé felébrednél, akkor légy szíves figyelj arra, hogy a Kölyök egyen valamit. Holnap 10-kor lesz egy megbeszélés lenn a konferenciateremben, így nyugodtan tudtok ti is pihenni.

Szép és tartalmas estét kívánok nektek!

Britta”

Amikor legelőször végigolvastam a levelet, legszívesebben megfojtottam volna a sajtóst. A második gondolatom, már az lett, hogy szép estéjük lesz kettejüknek. Lehet, szólnom kéne a szöszkének is, hogy csináljunk valamit. Habár… vajon mennyire lehet kreatív egy szőke férfi… puff semennyivel…

Az étlapot kerestem meg azonnal, és a telefont. Gyorsan leadtam a rendelést, utána a fürdős cuccaimat kerestem elő a bőröndömből. Nem sokkal később halkan kopogtak az ajtón. A pincér nagy szemekkel nézett rám, amikor köntösbe ajtót nyitottam, de különösebben nem foglalkoztam vele. Betolta a kocsit, majd távozott. A pilóta ekkor jött elő a hálóból.

- Rendeltél kaját? – nyújtózkodott – Egy angyal vagy. – puszilta meg a fejem.

- Mindig is tudtam. – vigyorogtam rá.

- Heikki, Britta? – nézett körül, ahogy kezdtet megteríteni.

- Átköltözött a sajtósod az edződhöz. – vigyorogtam továbbra is. Még a mozdulatban is megállt.

- Hogy mi? – nézett rám nagy szemekkel.

- Jól hallottad. – ültem le az asztalhoz, de Ő még mindig ugyanúgy ácsorgott.

- Én ezt most nem értem…

- Mit nem értesz? Jaj ti férfiak, olyan vakok vagytok. – legyintettem.

- Mert ti nők, annyi mindent túlbonyolítatok. – vágott vissza.

- Hát igen, ti vagytok a termés koronája… - gúnyolódtam – Aztán más kérdés, hogy ki hordja azt a koronát.

- Inkább együnk… - dörmögte.

Élveztem ezeket a szócsatákat vele, de mint mindig most is én nyertem, ezért zárta le oly könnyen. Egész evés alatt mosolyogva üldögéltem vele szemben, egészen addig, míg meg nem láttam valamit a szemében. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mi lehet a baj. Valószínűleg Heikki még annyira új, hogy ez még nem tűnt fel neki. Az üres tányérokat felpakoltam a kocsira, majd kitoltam a folyosóra. A hálóba mentem, ahol Ő már az ágyon feküdt és a tévét nézte.

- Elmegyek zuhanyozni. – léptem a fürdő felé.

- Én már voltam, úgyhogy nem kell sietned. – úgy válaszolt, hogy rám se nézett.

Ahogy beléptem a zuhanykabinba vált számomra valóságossá, hogy történt valami. Törni kezdtem a fejem, hogy mi volt furcsa, mondott-e olyat, mi ezt a változást okozza. Hanna… valószínűleg ezt nem velem beszélné meg, hanem valamelyik fiúval. Heikkit nem ismeri annyira, vagyis fogalmam sincs, hogy milyen viszonyban lehetnek. Viszony… fiúk… Kimi. Ugrott be, ahogy kiléptem a zuhany alól. Egész hétvégén nem beszélt róla, és képeken sem láttam őket együtt.

Köpenybe lépem ki a fürdőből, és különösebben nem zavart, hogy ott van, simán levettem és egy pólót kerestem magamnak. Felé tekintettem, Ő engem nézett. A szemében még mindig ott volt valami furcsaság.

- Mi a baj? – feküdtem le mellé, Ő azonnal kikapcsolta a tévét, de a tekintetét nem vette le rólam.

- Miből gondolod, hogy baj van? – kérdezte halkan.

- Kimi itt volt egész hétvégén, és te még csak meg sem említetted nekem. Mi történt? – másztam közel hozzá. Tudtam, ha baja van, csak a közelség nyugtatja meg.

- Nem tudom. Egész hétvégén dolgom volt, egyik helyről futottam a másikra. A pénteki interjúnál is az utolsó pillanatban esett be, és szinte még köszönni sem köszönt nekem. – magyarázta nagy sóhajjal – Vasárnap a fotózáson annyira éreztem, hogy kerül. Nagyon fontos a barátsága… fájna, ha valami félreértés miatt megszakadna a dolog. – játszott a hajammal.

- Akkor most itt az újabb lehetőség, hogy tisztázhassátok! – öntöttem bele lelket – Nem kell arra várni, hogy ő menjen oda hozzád… te is oda tudsz menni. – simítottam végig a mellkasán.

- Tudom. – suttogta – Annyira örülök, hogy te itt vagy…

- Seb… - emelkedtem meg, hogy a szemébe tudjak nézni – tisztázni fogjátok ezt, emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásod. – simítottam meg a szőke tincseket – Néha még mindig akkora gyerek vagy… - nevettem el magam – Csak te vagy arra képes, hogy ilyesmi miatt rágd magad.

- Nem vagyok gyerek! – durcizott be egy pillanat alatt.

- Nem? – nevettem még jobban, már az ágyon fekve – Én ebben nem lennék annyira biztos!

- Jól van Ada, te akartad! – mászott nevetve fölém – Most megmutatom neked, hogy mennyire nem vagyok gyerek… - csapott azonnal le ajkaimra, és a keze már a pólóm alatt járt…

Száguldó örvény

Drága Olvasóim!

A mai nap ünnepli a blog két éves fennállását! Ennek örömére új történetet hoztam nektek, s bízom abban, hogy elnyeri majd tetszéseteket!

I. fejezet: Ada

1. rész

Fáradtan dőltem hátra a széken. Túl vagyunk az első hétvégén. Mindenkinek fárasztó volt mindez, hiszen hatalmas nyomás nehezedik ránk amiatt, mert mi vagyunk a világbajnok istálló. A tegnapi nap nem ment könnyen, hiszen az időmérőn nem úgy muzsikáltunk, ahogy az szerettük volna. A büfében is csak a csüggedt és elkeseredett arcokat láttam.

A pilótához inkább be se mentem. No, nem azért, mert eszem ágában sem volt Heikkinek segíteni, hanem pont azért, ez is egy jó alkalom, hogy minél jobban összecsiszolódjanak. Örültem neki, amikor vacsorakor láttam rajta, hogy nincs elkeseredve. Persze csak akkor néztem rá, amikor pont mással beszélt, de a tekintetét sokszor éreztem magamon…

A mai nap, azonban mindenért kárpótolt. Az a rengeteg munka, amit a kollégáimmal együtt megtettünk, valamelyest kamatozni látszódik. Az arcokon most mosolyt látok, és a szemekben csillogást. Igen, pontosan ezekért a dolgokért csináljuk… ez hajt minket előre…

Hiába vagyunk kétszeres világbajnokok, a siker éhsége nem szűnt meg, nem csökkent, hanem inkább nőtt. Minél többet, és még annál is többet…

A boxba mentem, most nem volt kedvem nekiállni a hétvége összesítésének, majd holnap. Ráérek vele, hiszen még mind a két pilóta nyilatkozik. Felülök az egyik tárolóra, és nézem, ahogy a szerelők darabokra szedik Abbeyt. Még mindig megmosolyogtat a neve… csak Ő képes arra, hogy egy Beatles album után nevezze el a kocsiját. Azonban szöget üt a fejembe a gondolat, hogy azt az albumot tőlem kapta…

Megrázom a fejem, és ezeket a gondolatok gyorsan kiűzöm onnan. Inkább a szerelőket figyelem, akik már az esti bulit szervezik.

- Ada, te is jössz este, ugye? – néz rám Stu, a főszervező.

- Nem is tudom… - vágtam egy fintort - én inkább az ágyamat részesíteném előnyben.

- Olyan nincs, hogy te nem jössz! – szólalt közbe Gavin is.

- Fiúk… - kezdtem kérlelni őket – nem is tudom megmondani, hogy mikor aludtam normálisan…

- Akkor meg egy nap ide vagy oda, már nem teljesen mindegy? – értetlenkedett Stu.

- Hidd el, mi sem alszunk többet. – jött oda mellém Tim.

- Jó, rendben! – tettem fel megadóan a kezeim – Úgy sem hagytok addig békén, míg rá nem bólintok…

Otthagytam őket, s visszamentem a Homeba. Az étteremnél Brittába futottam, aki Heikkivel cseverészett mosolyogva. Egy pillanatra megálltam, s csak néztem őket. Azt hiszem, lehet jó is kisül abból, hogy Tommi elment. Az irodák felé vettem az irányt. Az ajtó előtt állva a kulcsomat kerestem, amikor két kéz fonódott a derekamra.

- Már mindenhol kerestelek… - mormolta mély hangon a fülembe.

- Nagyon ügyes voltál ma… - suttogtam én is vissza, s akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a közelsége.

- Gyere velem… - engedett el, majd húzni kezdett a folyosón maga után.

Senki nem jött velünk szembe, hiszen a többség vagy az étteremben volt, vagy a bokszban. Lazán kinyitotta a pihenőjének az ajtaját, majd ahogy én is beértem azonnal kulcsra zárta. Kicsit úgy éreztem magam, mintha nem is telt volna el egy év, mintha még mindig 2011-et írnánk.

- Mi akarsz Bajnok? – néztem rá már a falnak dőlve.

Nem válaszolt, elém lépett és megcsókolt. Jerezben történt meg utoljára, de az már oly régen volt. Faltuk egymás ajkait, de a kezeim közben már a mellkasát simogatták.

- Zuhanyozz velem… - távolodott el tőlem, s ahogy tekintetünk találkozott, úgy éreztem, elolvadok.

- De mi lesz, ha ránk nyitnak? – szégyenlősködtem megjátszva magam, miközben a kezeimmel a hátam mögött a szoknyám cipzárját húztam le.

- Bezártam az ajtót… - tette az egyik kezét a fejem mellé, s ott támaszkodott.

- Vékonyak a falak… - suttogtam, de a szoknyámat már csak én tartottam a hátam mögött.

- Nyugi… - tette a kezét az arcomra – Nem fogom engedni, hogy még egyszer előforduljon… - mind a ketten a tavalyi Monacói Nagydíjra gondoltunk, ahol aztán Tommi vitte el a balhét helyettünk.

- Nos Bajnok… - léptem el tőle, majd a szobába az egy szem fotelhez sétáltam, ahol lepakoltam a belépőimet, és a telefonjaimat, majd kiléptem a szoknyámból – Úgy döntöttem… - vettem le a csapatpólómat is – hogy egy ilyen ajánlatot, nem lehet elutasítani. – váltam meg a cipőimtől, majd a melltartómtól, s az apró fürdőhöz léptem - Te nem jössz, vagy csak végignézed, ahogy én csinálom? – incselkedtem vele, majd a bugyimtól is megszabadultam. Nagy szemekkel, szó nélkül nézte mindezt végig.

A zuhanyhoz mentem, s megnyitottam azt. Pont az ideális hőfokot találtam meg, amikor ismét hátulról átölelt, s ekkor két dolgot éreztem meg. Az egyik az, hogy rajta sincs ruha. A másik a popsimnak nyomódott merevedését, amely engem is teljesen felizgatott.

- Gyönyörű vagy… - suttogta mély hangon, s a kezei már a testemet barangolták be.

- Bajnok… - fordultam meg az ölelésében – nem szeretném, hogy a hajam vizes legyen. – fogtam meg a kontyomat, mely még most is stabilan állt a fejemen.

- Ne aggódj… majd vigyázunk…

Újra lecsapott az ajkaimra, s ekkor már tudtam, hogy nem lesz megállás. A popsim alá nyúlt, s megemelt. Én a lábaimmal átkulcsoltam a csípőjét, így a merevedését még jobban éreztem. Egy nyögést nyomott el valahol a mellkasában, amikor belépett velem a zuhanykabinba…

***

Kifogástalan külsővel léptem ismét be az étterembe. Még mindig sokan voltak itt a csapat tagjai közül. Láttam Ő is ott van, és nagyon magyaráz valamit mosolyogva Helmutnak és Heikkinek. Ahogy tekintetünk találkozott én is elmosolyodtam. Kértem a büfénél egy ásványvizet, majd Brittához mentem, aki egyedül ült az egyik félreeső asztalnál.

- Végeztél mára? – kérdeztem meg kedvesen, s ültem le vele szemben.

- Igen, és mindent letettem az asztalodra, s bezártam az irodádat is. – tette az asztalra a kulcsot, és nézett rám mindent tudóan.

- Köszönöm… - rebegtem el zavartan, míg ő mosolygott – Na és mond… - váltottam azonnal témát – Mi van veled és Hekkivel?

- Velem és Heikkivel? – pirult el – Semmi…

- Aha… persze. – vigyorogtam – És az előbb itt az étterembe?

- Csak beszélgettünk. – kérte ki magának.

- Jaj, azt ne mond, hogy nem töltenél el vele pár kellemes órát kettesben. – néztem rá egy kaján mosollyal.

- Nem én hancúrozom a pilótával hátul az irodába vagy a pihenőjébe, amikor csak lehet! – vágta oda – Mi van, ha egyszer rátok nyitnak?

- Beléd sokkal több erkölcsösség szorult, mint belém. – húztam meg a vállamat vigyorogva.

- Oké, válaszolok a kérdésedre, ha te is egyre! – nézett rám komolyan.

- Rendben, én kezdem. Mi van veletek Heikkivel? – hajoltam közelebb.

- Igazából tényleg semmi. – forgattam meg a szemeim – Kedves, aranyos, vicces, teljesen más, mint Tommi.

- Azt látom! Fél perc alatt helyre tette tegnap a szöszkét. – vigyorogtam.

- Nagyon udvarias, és figyelmes. – sorolta tovább az új edző jó tulajdonságait.

- És te szeretnéd? – tértem a lényegre.

- Hééé! Ez már két kérdés. – háborodott fel mosolyogva.

- Ugyan – legyintettem – részletkérdés!

- Nem tudom… - igazgatta a papírjait zavartan maga előtt – Itt minden lány bele van zúgva. – nagy szemekkel néztem rá – Jó, oké, te nem… - nevette el magát – de nem érzem azt, hogy nekem lenne esélyem nála…

- Szerintem az már jó dolog, hogy beszélgettek. Aztán ha alakul valami, az már csak rajtatok múlik. – osztottam meg a véleményemet vele.

- Most én jövök! – lett széles a mosolya.

- Na, halljuk! Kérdezz! – dőltem hátra a széken, s a mellkasom előtt összefűztem a kezeimet.

- Miért terelted vissza Hannához, amikor a vak is látja, hogy többet éreztek egymás iránt? Ő vágyakozik utánad Ada… csak azért ment vissza Hannához, mert te erre kérted… Tudom, hogy a mai napig közben együttvagytok, de ez nem jó. Ő nem tudja elválasztani az érzelmeket és a vágyat. Ada… Ő sérülni fog…

Én magam sem tudtam erre a kérdésre a választ. Arra néztem, amerre Ő ült, s akkor a tekintetünk összekapcsolódott. A szemei csillogtak a boldogságtól, és egy lélegzetelállító mosolyt küldött felém. Fogalmam sincs arról, hogy akkor jól döntöttem-e… lehet, már boldogok lennénk együtt… mint egy pár…