Száguldó örvény

Drága Olvasóim!

A mai nap ünnepli a blog két éves fennállását! Ennek örömére új történetet hoztam nektek, s bízom abban, hogy elnyeri majd tetszéseteket!

I. fejezet: Ada

1. rész

Fáradtan dőltem hátra a széken. Túl vagyunk az első hétvégén. Mindenkinek fárasztó volt mindez, hiszen hatalmas nyomás nehezedik ránk amiatt, mert mi vagyunk a világbajnok istálló. A tegnapi nap nem ment könnyen, hiszen az időmérőn nem úgy muzsikáltunk, ahogy az szerettük volna. A büfében is csak a csüggedt és elkeseredett arcokat láttam.

A pilótához inkább be se mentem. No, nem azért, mert eszem ágában sem volt Heikkinek segíteni, hanem pont azért, ez is egy jó alkalom, hogy minél jobban összecsiszolódjanak. Örültem neki, amikor vacsorakor láttam rajta, hogy nincs elkeseredve. Persze csak akkor néztem rá, amikor pont mással beszélt, de a tekintetét sokszor éreztem magamon…

A mai nap, azonban mindenért kárpótolt. Az a rengeteg munka, amit a kollégáimmal együtt megtettünk, valamelyest kamatozni látszódik. Az arcokon most mosolyt látok, és a szemekben csillogást. Igen, pontosan ezekért a dolgokért csináljuk… ez hajt minket előre…

Hiába vagyunk kétszeres világbajnokok, a siker éhsége nem szűnt meg, nem csökkent, hanem inkább nőtt. Minél többet, és még annál is többet…

A boxba mentem, most nem volt kedvem nekiállni a hétvége összesítésének, majd holnap. Ráérek vele, hiszen még mind a két pilóta nyilatkozik. Felülök az egyik tárolóra, és nézem, ahogy a szerelők darabokra szedik Abbeyt. Még mindig megmosolyogtat a neve… csak Ő képes arra, hogy egy Beatles album után nevezze el a kocsiját. Azonban szöget üt a fejembe a gondolat, hogy azt az albumot tőlem kapta…

Megrázom a fejem, és ezeket a gondolatok gyorsan kiűzöm onnan. Inkább a szerelőket figyelem, akik már az esti bulit szervezik.

- Ada, te is jössz este, ugye? – néz rám Stu, a főszervező.

- Nem is tudom… - vágtam egy fintort - én inkább az ágyamat részesíteném előnyben.

- Olyan nincs, hogy te nem jössz! – szólalt közbe Gavin is.

- Fiúk… - kezdtem kérlelni őket – nem is tudom megmondani, hogy mikor aludtam normálisan…

- Akkor meg egy nap ide vagy oda, már nem teljesen mindegy? – értetlenkedett Stu.

- Hidd el, mi sem alszunk többet. – jött oda mellém Tim.

- Jó, rendben! – tettem fel megadóan a kezeim – Úgy sem hagytok addig békén, míg rá nem bólintok…

Otthagytam őket, s visszamentem a Homeba. Az étteremnél Brittába futottam, aki Heikkivel cseverészett mosolyogva. Egy pillanatra megálltam, s csak néztem őket. Azt hiszem, lehet jó is kisül abból, hogy Tommi elment. Az irodák felé vettem az irányt. Az ajtó előtt állva a kulcsomat kerestem, amikor két kéz fonódott a derekamra.

- Már mindenhol kerestelek… - mormolta mély hangon a fülembe.

- Nagyon ügyes voltál ma… - suttogtam én is vissza, s akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a közelsége.

- Gyere velem… - engedett el, majd húzni kezdett a folyosón maga után.

Senki nem jött velünk szembe, hiszen a többség vagy az étteremben volt, vagy a bokszban. Lazán kinyitotta a pihenőjének az ajtaját, majd ahogy én is beértem azonnal kulcsra zárta. Kicsit úgy éreztem magam, mintha nem is telt volna el egy év, mintha még mindig 2011-et írnánk.

- Mi akarsz Bajnok? – néztem rá már a falnak dőlve.

Nem válaszolt, elém lépett és megcsókolt. Jerezben történt meg utoljára, de az már oly régen volt. Faltuk egymás ajkait, de a kezeim közben már a mellkasát simogatták.

- Zuhanyozz velem… - távolodott el tőlem, s ahogy tekintetünk találkozott, úgy éreztem, elolvadok.

- De mi lesz, ha ránk nyitnak? – szégyenlősködtem megjátszva magam, miközben a kezeimmel a hátam mögött a szoknyám cipzárját húztam le.

- Bezártam az ajtót… - tette az egyik kezét a fejem mellé, s ott támaszkodott.

- Vékonyak a falak… - suttogtam, de a szoknyámat már csak én tartottam a hátam mögött.

- Nyugi… - tette a kezét az arcomra – Nem fogom engedni, hogy még egyszer előforduljon… - mind a ketten a tavalyi Monacói Nagydíjra gondoltunk, ahol aztán Tommi vitte el a balhét helyettünk.

- Nos Bajnok… - léptem el tőle, majd a szobába az egy szem fotelhez sétáltam, ahol lepakoltam a belépőimet, és a telefonjaimat, majd kiléptem a szoknyámból – Úgy döntöttem… - vettem le a csapatpólómat is – hogy egy ilyen ajánlatot, nem lehet elutasítani. – váltam meg a cipőimtől, majd a melltartómtól, s az apró fürdőhöz léptem - Te nem jössz, vagy csak végignézed, ahogy én csinálom? – incselkedtem vele, majd a bugyimtól is megszabadultam. Nagy szemekkel, szó nélkül nézte mindezt végig.

A zuhanyhoz mentem, s megnyitottam azt. Pont az ideális hőfokot találtam meg, amikor ismét hátulról átölelt, s ekkor két dolgot éreztem meg. Az egyik az, hogy rajta sincs ruha. A másik a popsimnak nyomódott merevedését, amely engem is teljesen felizgatott.

- Gyönyörű vagy… - suttogta mély hangon, s a kezei már a testemet barangolták be.

- Bajnok… - fordultam meg az ölelésében – nem szeretném, hogy a hajam vizes legyen. – fogtam meg a kontyomat, mely még most is stabilan állt a fejemen.

- Ne aggódj… majd vigyázunk…

Újra lecsapott az ajkaimra, s ekkor már tudtam, hogy nem lesz megállás. A popsim alá nyúlt, s megemelt. Én a lábaimmal átkulcsoltam a csípőjét, így a merevedését még jobban éreztem. Egy nyögést nyomott el valahol a mellkasában, amikor belépett velem a zuhanykabinba…

***

Kifogástalan külsővel léptem ismét be az étterembe. Még mindig sokan voltak itt a csapat tagjai közül. Láttam Ő is ott van, és nagyon magyaráz valamit mosolyogva Helmutnak és Heikkinek. Ahogy tekintetünk találkozott én is elmosolyodtam. Kértem a büfénél egy ásványvizet, majd Brittához mentem, aki egyedül ült az egyik félreeső asztalnál.

- Végeztél mára? – kérdeztem meg kedvesen, s ültem le vele szemben.

- Igen, és mindent letettem az asztalodra, s bezártam az irodádat is. – tette az asztalra a kulcsot, és nézett rám mindent tudóan.

- Köszönöm… - rebegtem el zavartan, míg ő mosolygott – Na és mond… - váltottam azonnal témát – Mi van veled és Hekkivel?

- Velem és Heikkivel? – pirult el – Semmi…

- Aha… persze. – vigyorogtam – És az előbb itt az étterembe?

- Csak beszélgettünk. – kérte ki magának.

- Jaj, azt ne mond, hogy nem töltenél el vele pár kellemes órát kettesben. – néztem rá egy kaján mosollyal.

- Nem én hancúrozom a pilótával hátul az irodába vagy a pihenőjébe, amikor csak lehet! – vágta oda – Mi van, ha egyszer rátok nyitnak?

- Beléd sokkal több erkölcsösség szorult, mint belém. – húztam meg a vállamat vigyorogva.

- Oké, válaszolok a kérdésedre, ha te is egyre! – nézett rám komolyan.

- Rendben, én kezdem. Mi van veletek Heikkivel? – hajoltam közelebb.

- Igazából tényleg semmi. – forgattam meg a szemeim – Kedves, aranyos, vicces, teljesen más, mint Tommi.

- Azt látom! Fél perc alatt helyre tette tegnap a szöszkét. – vigyorogtam.

- Nagyon udvarias, és figyelmes. – sorolta tovább az új edző jó tulajdonságait.

- És te szeretnéd? – tértem a lényegre.

- Hééé! Ez már két kérdés. – háborodott fel mosolyogva.

- Ugyan – legyintettem – részletkérdés!

- Nem tudom… - igazgatta a papírjait zavartan maga előtt – Itt minden lány bele van zúgva. – nagy szemekkel néztem rá – Jó, oké, te nem… - nevette el magát – de nem érzem azt, hogy nekem lenne esélyem nála…

- Szerintem az már jó dolog, hogy beszélgettek. Aztán ha alakul valami, az már csak rajtatok múlik. – osztottam meg a véleményemet vele.

- Most én jövök! – lett széles a mosolya.

- Na, halljuk! Kérdezz! – dőltem hátra a széken, s a mellkasom előtt összefűztem a kezeimet.

- Miért terelted vissza Hannához, amikor a vak is látja, hogy többet éreztek egymás iránt? Ő vágyakozik utánad Ada… csak azért ment vissza Hannához, mert te erre kérted… Tudom, hogy a mai napig közben együttvagytok, de ez nem jó. Ő nem tudja elválasztani az érzelmeket és a vágyat. Ada… Ő sérülni fog…

Én magam sem tudtam erre a kérdésre a választ. Arra néztem, amerre Ő ült, s akkor a tekintetünk összekapcsolódott. A szemei csillogtak a boldogságtól, és egy lélegzetelállító mosolyt küldött felém. Fogalmam sincs arról, hogy akkor jól döntöttem-e… lehet, már boldogok lennénk együtt… mint egy pár…