Száguldó örvény

3. rész

Hajnali öt óra volt, és én nem tudtam aludni. Csak feküdtem a pilóta ölelésében, és gondolkodtam. A tavalyi nyaralás képei ugrottak azonnal be, főként, amit Mallorcán töltöttünk kettesben. Akkor még minden olyan szép és gondtalan volt. Azt hiszem, az volt életem legszebb egy hete…

- Ígérd meg, hogy mindig így leszünk… - szólalt meg mellettem szélesen mosolyogva.

- Tudod, hogy az élet kiszámíthatatlan. – válaszoltam azonnal vissza.

- Sokszor olyan pesszimista vagy! – nevetett önfeledten – Most csak mi vagyunk itt. Nincs munka, és nincs kötelesség.

- Hát ez az! Nem is tudom, hogy tudtál rávenni erre! – nevettem én is.

- Hogyan???? – mászott át az én napozóágyamra – Azt hiszem, nem tudtál ellentmondani a sármomnak… ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. – jelent meg egy kaján mosoly a szája szegletében.

- Kíváncsi lennék, ha másnap – mutattam magunkra – címlapon lennénk, akkor is így vigyorognál-e. – toltam ki a nyelvemet rá.

- Nem fogunk címlapon lenni. – nézett rám csillogó szemekkel - Nem értem miért nem hiszed el. Olyan helyre hoztalak, ahol nincsenek piócák.

- Tudom… csak olyan hihetetlen, hogy létezik ilyen hely a világon. – túrtam bele a szőke tincsekbe.

- Nem vágyom jelenleg másra, csak veled lenni… - bújt bele a nyakhajlatomba.

- És gondtalanul még meghúzni egypárszor. – nevettem el magam, s Ő is nevetett.

- Ez is a terveim között szerepel… - villantotta rám lélegzetelállító mosolyát.

- Tudtam, hogy csak erre megy ki a játék! – vigyorogtam.

- Nem csak erre… - nézett rám titokzatosan, majd felült.

- Mire még? – kíváncsiskodtam.

- Erre!!! – felkapott a napozóágyról, és belefutott a tengerbe, majd ahogy neki térdig ért a víz, elengedett és beledobott.

- Ez bosszút kíván!! – próbáltam ránézni nagyon csúnyán, de Ő kinevetett – Jól van Vettel, nem tudod, hogy kivel kezdtél!

- Ugyan már Ada… - kacagott – Nem érted a poént… - és ekkor kirántottam a lábát, elvesztette az egyensúlyát, és egy hatalmas csobbanással landolt mellettem.

- De… - nevettem önfeledten, amikor a megszeppenten nézett körbe – nagyon is értem a poént!

- Ezért, most nagyon csúnyán meglakolsz!! – a tekintete elszántságot tükrözött, és én azonnal felpattantam és futni kezdtem előle.

- Tudom, hogy nem bántanál… - szóltam még hátra, de tisztában voltam, hogy nem menekülhetek előle.

- De-de… elfuthatsz… de nem menekülsz… - jött utánam, mire én inkább megfordultam vele szembe, majd így kezdtünk kergetőzni a parton.

Annyira nevettem, hogy képtelen voltam elmenekülni előle, és az erőfölény is mellette volt. Azonnal ledöntött a lábamról, majd a parton kezdtünk birkózni. A vége az lett, hogy én voltam felül, s Ő a karjaival bilincsként ölelt körbe.

- Én nyertem! – mondtam büszkén.

- Nem-nem! – rázta a fejét nevetve, majd fordított magunkon – Én nyertem!

- Ez igazságtalanság! – biggyesztettem le a számat.

- Micsoda? – simított ki egy vizes tincset az arcomból, és adott egy apró csókot.

- Te sokkal erősebb vagy nálam… persze, hogy így nyersz! – nyafogtam.

- Na, gyere… - állt fel mosolyogva, majd húzott fel engem is, és kaptam egy újabb csókot – Megnézzük a jégkrémest, hátha ki tudlak engesztelni valahogy.

- Jupííí!!! – ugrottam a nyakába boldogan, és csókoltam azonnal meg… Ő azonban csak nevetett…

Egy apró könnycsepp folyt végig az arcomon, de nem akartam letörölni, így a párnába tűnt el. Akkoriban annyira boldog voltam… voltunk. Én tettem tönkre mindent. Vagyis… nem. Inkább megmentettem Őt. Egy olyan élettől, amiben nem a jók nyernek, amiben nincs kacagás, és nevetés… amiben csak fájdalom van…

A szállodai szobám teraszán az egyik hatalmas fotelben ültem kezembe egy pohár pezsgővel. Az asztalon már az üveg megbontottan hevert. Néztem az éjszaka fényeit, és próbáltam semmire sem gondolni.

- Miért nem vagy a buliban? – jelent meg mellettem Britta, és töltött magának egy kis pezsgőt a másik pohárba, majd mellém telepedett.

- Azt hiszem, hogy valami hasonló indokok miatt, mint te. – válaszoltam rá se nézve, és kortyoltam egyet a nedűből.

- Fogalmam sincs, hogy miért teszed ezt! – vágta hozzám – Miért jó neked, hogy tönkretetted???

- Nem tettem tönkre, csak a helyes út felé tereltem. – mondtam ugyanolyan nyugodtan.

- Nem hiszem el, hogy nem érzel semmit, ha rájuk nézel! Ő nem boldog, és te sem vagy az, ezt mindenki látja! Olyanok ők ketten, mint két barát! Téged ez kielégít, hogy boldogtalan??? – emelte meg a hangját.

- Britta, ne kiabálj velem. – nyugodt voltam, egyszerűen muszáj annak lennem.

- Akkor adj választ a kérdéseimre! – vágta hozzám ugyanolyan hevesen.

- Vannak dolgok, amiket nem mondhat el az ember. Amik jobb, ha örökre titkok maradnak…

- Ne beszél nekem rébuszokban! – kelt fel a székről, és az erkélyhez sétált – Boldog a címe miatt, de mindezt nincs kivel megosztania…

- Ott a családja, és a barátnője. Van, kivel megosztania. – kortyoltam egyet újra.

- De az nem ugyanaz, mintha te lennél ott. – a hangja már nyugodt volt, valószínűleg rájött, hogy nem győzhet meg.

- A dolgok változnak, ahogy mi is. – keltem én is fel, s léptem mellé.

- Tommi elmegy… - sóhajtott nagyot.

- Hogy mit csinál??? – lepődtem meg.

- Itt hagyja Sebastiant, és visszamegy Finnországba egy hoki csapat edzője lesz. – komorodik el a tekintete.

- Nem hittem volna, hogy valaha elhagyja Őt… - merengtem el.

- Hiányzol neki… - néz felém, de én kerülöm a tekintetét – Pont most lenne a legnagyobb szüksége rád.

- Britta, nem minden dolgot kaphatunk meg egyszerre. Néha szenvedni kell, hogy utána boldogok lehessünk. – néztem a sajtósra – Hidd el, rá fog jönni, hogy csak Hannával lehet boldog.

- Ha te mondod… de én ebben nem lennék annyira biztos…

Megfordultam az ölelésében, hogy ne lássa az arcomat. Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy sírásomat elfojtsam. Még mindig tisztában voltam azzal, hogy akkor helyesen cselekedtem. Valami láthatatlan erő azonban, vagy az égiek, nem tudom, mégis egymáshoz sodortak minket… folyamatosan. Mindig itt van, hogy a tudomásomra hozza, hogy sosem lehetek igazán boldog…

Bedugtam a gyárilag elkészített műfenyőt, majd a kanapémra telepedtem, s hallgattam a csendet. Egyedül voltam, és magányos. Karácsony van, a szeretet ünnepe… ja, szeretet… aki ezt kitalálta, még sosem volt eltiporva…

Az ölembe veszem a laptopomat, s megnyitok egy mappát, ami tele van képekkel… rólunk. Ezeket mi készítettünk, vagy rólunk készítették. Főleg a nyaralásosak voltak. Ott még én is sok mindenben hittem…

Egy képnél megálltam, melyen mind a ketten voltunk, de nem a lencsébe néztük, hanem egymásra. Az ajkainkon ott volt egy boldog mosoly, s láttam, hogy az Ő szemei csillognak. Tudom, hogy kínzom magam, akárhányszor nézem meg ezeket a képeket, de emlékeztetnem kell magam arra, hogy mit miért tettem…

Lecsukom a gépet, és magam mellé teszem. Képtelen vagyok tovább nézni… egy könnycsepp folyik le az arcomról, de nem akarom letörölni, és megakadályozni se, hogy több törjön fel. Jöjjenek csak… legalább tudom, hogy még érző ember vagyok. Mert igenis vannak érzéseim, csak megtanultam, hogyan is fojtsam el. Az élet könyörtelen volt velem, és sok mindenre megtanított…

Az alattam lévő szomszédtól egy jól ismert karácsonyi dallam csendül fel, majd nevetés hallatszik. Én körbenéztem a szerény karácsonyomon, majd töltöttem magamnak egy újabb italt. Az arcom elé emelem, és nézem, ahogy a poháron megtörik a fény.

- Boldog karácsonyt! A világbajnok csapat minden tagjának! A világbajnoknak… - itt egy újabb könnycsepp folyik le – tudom, hogy te most boldog vagy, és ne hozz rám szégyent, hiszen megbeszéltünk valamit. Azt mondtad tartod magad ehhez… én mindenképpen állni fogom a szavamat…

A függönyök között már az első napsugarak próbálnak meg áttörni. Még mindig ugyanúgy feküdtem az ölelésében, és eszem ágában sem volt felkelni. Ki akartam használni, amíg nekem lehet. Tudom, hogy ebből a szempontból önző vagyok… meg is kéne vetni ezekért, de tudom, hogy Ő mit jelent nekem, és, hogy én mit jelentek neki. Végigsimítok a kezén, mire szorosan magához húz, majd az arcát a nyakamba temette.

- Ada… - suttogta.

Annyiszor beszél álmában, főként egy-egy szeretkezés után. Akkor simulnak ki a ráncai a homlokán, akkor van ott az a pajkos mosoly a szája szegletében, ami a legjobban megfogott benne.

Megfordultam az ölelésében, és szinte odapréseltem magam hozzá. A teste azonnal válaszolt erre, s én egy kicsit elmosolyodtam. Már régebben rájöttem, hogy mit vált ki nála a közelségem. A kezem a mellkasát és a hasát simogatták. Mocorogni kezdett, de nem ébredt fel.

Feljebb helyezkedtem, hogy az arcunk egyvonalban legyen. Óvatosan felemeltem a fejem, és gyengéd, szinte légies puszikat adtam a nyakára, és az arcára. Arra eszméltem fel, hogy rajtam fekszik…

- Mit tervez a Hölgy?- nézett a szemembe.

- Mit gondol Herr Vettel… - húztam fel az egyik lábamat a csípője mentén – vajon milyen terveim vannak? – a kezem a mellkasáról, a hasán át, csak alsóbb régiókba állt meg, közrefogva a merevedését.

- Ennél rosszabb reggelem ne legyen… - azonnal a nyakamat kezdte csókolni, és én alig bírtam elnyomni egy nevetést. Még hogy a nők nem érnek el, azt, amit akarnak…