Vágyaink boldogsága

14. rész

Nem sokkal leszállás előtt lettünk mind a ketten felkeltve, hiszen Mannheimban kitesznek minket, a többiek Milton Keynesbe mennek tovább. A mosdóba ment, hogy átöltözzön, majd én is követtem, hiszen nálunk még nincs annyira jó idő, hogy nyári ruhába flangáljunk. Ahogy visszatértem én is, azonnal visszabújt hozzám, s én ezt egy cseppet sem bántam. Szemeimet lehunyva pihentem még egy keveset, és eszembe jutottak a tegnap esti történések. Oly gyönyörű és vonzó volt, hogy legszívesebben a tánctér közepén letepertem volna, vagy az egyik kis sarokba magamévá… de tudtam, hogy Ő ennél sokkal többet érdemel. S ha ebben a pár hétben lesz rá alkalmunk, tisztázni akarom a kettőnk között kialakulni kezdő kis kapcsot. Nekem Ő nagyon fontos, talán az elmúlt héten döbbentem rá, hogy mennyire is. Mindig ott volt a szemeim előtt, mindig számíthattam rá, egy biztos pont volt az életemben… és sejtésem sem volt arról, hogy valójában a szívemben mi is bújik valójában meg.

A repülőn elköszöntünk a többiektől, s a terminálban Apát kerestem a szemeimmel. Gyorsan meg is találtuk egymást, de nekem feltűnt valami. Az én mindig mosolygós, vicces édesapám szemei gondterheltek voltak. Felénk azt mutatta, hogy minden rendben van én azonban éreztem, hogy valami történt. Kapóra jött, hogy Annie a mosdóba ment, addig mi a parkolóban a bőröndöket pakoltuk be a kocsiba, s ekkor már nem bírtam tovább…

- Apa, mi történt? – vágtam azonnal a közepébe – Ne mond azt, hogy semmi, ismerlek…

- Jaj, Fiam – sóhajtott nagyot.

- Anya, a lányok, Fabi? Történt valami? – faggattam már nem kis aggodalommal.

- Nem velünk kapcsolatos, hanem Annievel. – tekingetett a terminál bejárata felé.

- Mi történt?

- Tegnap előtt Brenda férje, Zac és a szülei autóbalesetet szenvedtek… frontálisan nekik ment egy kamion. Azonnal meghaltak.

- Uramisten! – kaptam a kezemet a szám elé – Annie még nem is tudja…

- Nem, és nem én akarok lenni az, aki közli vele. Anyád, és Melanie is ott vannak, náluk, Brenda teljesen ki van borulva. Stephaniéknél van Cloé, most ők vigyáznak a kicsire. – tudtam, hogy mennyit jelent neki a testvére és a kicsi keresztlánya, és azt is, hogy Ő is teljesen ki fog borulni erre a hírre.

- Miért mindig akkor kell valami rossznak történni, amikor az életünk végre egyenesbe kerül? - a szívem már most összeszorult arra, hogy mennyire ki lesz borulva Annie…

…Teljességgel megdöbbentem, ahogy értesült a hétvégi történésekről mennyire tartotta magát mindenki előtt. Anyukáját, Juliát ölelgette, akinek már pirosak voltak a szemei a sok sírástól. Az arca neki is fájdalomba torzult, azonban láttam próbál mindezen úrrá lenni, és támasz lenni a két nőnek. Brenda úgy ült ott, mint akinek fogalma sincsen arról valójában mi is zajlik körülötte. Nem hibáztattam érte, valószínűleg én is ugyanígy lennék a helyében. Sosem akarom megtudni, mit is érezhet most…

Nem sokkal később láttam, ahogy a konyhába ment, s próbálta mindezt úgy tenni, hogy senki se vegye észre. Pár perc elteltével, mivel nem jött vissza, követtem Őt. Aggódtam és nem akartam azt, hogy pont a kiborulásakor keljen egyedül maradnia. Annyiszor volt nekem Ő támaszom, most én akartam az lenni neki. A pultot támasztotta, háttal az ajtónak. Csendben csuktam be magam mögött az ajtót, miközben láttam, ahogy a vállai rázkódtak a visszatartott sírástól. Mögé léptem és átkaroltam Őt. Ahogy köré fonódtak a karjaim, azonnal megfordult az ölelésemben, és szorosan belém kapaszkodva hang nélkül sírt.

Nem tudtam mit mondani neki, csak öleltem, simogattam, puszilgattam Őt, hogy tudja nincsen egyedül, én mindig itt leszek neki, bármi történjék is. A szívem összeszorult fájdalma látványától, hiszen nem is oly rég, mikor rám nézett a szemei csillogtak, és az ajkai mosolyra húzódtak.

Nem sokáig állhattunk így összeölelkezve a konyhában, hiszen valaki számunkra egyértelmű jelzést adott az ottlétére. Ahogy Annie egy kicsit elvállt tőlem vettük észre Brendát ott majdnem közvetlenül mellettünk, hogy szigorú szemekkel nézett minket. Annie azonnal elvállt tőlem, sőt még távolabb is lépett pár lépést. Én csak nagy szemekkel néztem mindkettejüket, de közben nem nagyon értettem a húga viselkedését.

Nagy bánatomra nem sokáig maradtunk, és Annie sem marasztalt, pedig én vele akartam maradni, de mégis legjobban elvinni magammal. Nem akartam itt hagyni, abban a házban, amelyet fájdalom árnyékol be, mégis a szüleimmel tartottam, s ott hagytam Őt…

***

A temetés, és az ezzel járó herce-hurca, mind a nyakamba szakadt. Egy lélegzetvételnyi időm sem volt. Brenda a szobájába gubbasztott egész nap, vagy éppen velem veszekedett, hogy valamit nem úgy intéztem el, ahogy azt ő kigondolta. Hatalmas igényei voltak, minden téren, s én ezt egy szó nélkül végig is hajtottam. Nem vitatkoztam, nem kiabáltam, elnéztem neki mindent, hiszen én sosem akarnám megtapasztalni mit is érezhet valójában…

…A temetés borzalmas volt. Próbáltam tartani magam, és a vendégekkel foglalkozni, hiszen Anya összes figyelme Brendára irányult, de én ezért egy cseppet sem háborogtam. Tudtam, ha végre minden lecsillapodik körülöttünk, akkor valamivel könnyebbek leszek már a mindennapok.

A temetés után Seb pár barátjával, sátorozni mentek Ausztriába. Amikor a telefonba elköszönt jöttem rá, mióta hazajöttünk szinte nem is beszéltünk kettőnkről, és arról a bizonyos Bahrein-i éjszakáról. Úgy éreztem mintha az már hónapokkal ezelőtt történt volna, pedig csak pár nap telt valójában el. Aznap este úgy aludtam el, hogy rá gondoltam, s önkéntelenül is eszembe jutottak az együtt töltött pillanatok arról az estéről…

Két nappal később, úgy éreztem, hogy a helyzet teljesen tarthatatlan. Brenda folyamatosan velem pörölt. Hol nem tetszett neki az, ahogy Cloéval viselkedem, vagy éppen az amit főzök, amit mondok vagy teszek. Nem szóltam vissza, fejet hajtottam akarata előtt, és inkább nagy ívben megpróbáltam elkerülni, és Anyára hagyni a vele való kommunikációt.

Azonban másnap olyan dolog történt, amire véleményem szerint egyikőnk sem volt felkészülve. Legnagyobb meglepetésemre a telefonom hangosan zenélni kezdett mellettem ebéd után az ágyamon. A kijelzőre pillantva a Seb szót láttam meg, s a kedvem azonnal felvillanyozódott.

- Szia, mi újság Bajnok?  Csak nem hiányzom?– szóltam bele azonnal a készülékbe.

- A hiányod a teljes kétségbeesésig sarkalt. Addig nem is pihentem egy percet sem, míg nem kerestem egy helyet, ahol van rendes térerő. – a hangja nevetős volt, és boldog.

- Tekintve, hogy három napja elmenetetek jó sokáig kellett keresgélned. Szegénykém, hogy elfáradhattál…. – piszkáltam nevetve.

- És ha hallani akartam a hangodat az rossz dolog? – teljesen megdöbbentem az őszinte kérdésén, szinte mellbe vágott.

- Nem, egyáltalán nem – válaszoltam komoly hangon – nagyon örülök neki, hogy hívtál. – vallottam be a végét suttogva.

- Ez a beszéd! – a hangja ismét boldog volt – Mi újság otthon? Hogy van Brenda?

- A körülményekhez képest jól van… - válaszoltam egykedvűen.

- És te?

- Én is megvagyok.

- Hallom a hangodon, hogy el vagy keseredve. – folytatta – Velem, velünk kellett volna jönnöd. Rád fért volna egy kis kikapcsolódás. – egy pillanatid elgondolkodtam azon vajon Brenda mindezt miképp is fogadta volna.

- Tudod, hogy most nem lehet… talán majd máskor. – a szívem mégis összefacsarodott, inkább Vele lettem volna, mint itthon, s ez kissé össze is zavart.

- Megértem, hidd el. Csak… annyira megszoktam már, hogy velem vagy, és most meg nem… - magyarázott teljes beleéléssel. Elképzeltem hozzá még a gesztikulációit is.

- Nekem is hiányzol… - fordultam az ablak felé, és néztem a messzeségbe.

- Annyira tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm, és otthagyni téged. – bosszankodott.

- Hidd el minden úgy van jól, ahogy van. – merengtem el. – Csak egy dolgot bánok, hogy Christian megtiltotta, hogy a gyár közelébe mehessek. Pedig jót tenne nekem most a munka.

- Még csak az kéne! – csattan fel dühösen – Igaza van, neked is szükséged van a pihenésre,és megértem őt, hogy kitiltott a gyár területéről. Ha már ennyire buzog benned a plusz adrenalin, akkor inkább gyere utánunk. – invitált.

- És mit kapok érte cserébe? – incselkedtem vele azonnal.

- Hidd el, olyan kellemes perceket, melyekre nem is számítasz.

- Kellemes percek, igen jól hangzik. – vigyorogtam - De miért csak perceket kapok? És ha nem érem be ennyivel? – húztam tovább.

Annyit kapsz, amennyit csak akarsz. – nevetett fel, és én is kuncogtam – Úgyhogy jól gondold meg

- Ez egy visszautasítatlan ajánlat! – mondtuk ki egyszerre, majd mindketten elnevettük magunkat.

- Rendben,akkor még gondolkozom rajta. – játszottam a  töprengőt.

- Most mennem kell, és még erről beszélünk. Vigyázz nagyon magadra, okés?

- Rendben, de ezt nem nekem kellett volna mondani? – csipkelődtem vele továbbra is.

- Hidd el, én tudok vigyázni magamra. Akkor majd hívlak. Szia.

- Szia….

Már nem hallottam Őt, csak a jellegzetes búgó hangot, mely a vonal bontását adta a tudtomra. Már most hiányzott. A lénye, a közelsége, a hangja, mindene. nem is tudtam, hogy ennyire… míg ma meg nem hallottam a hangját, mely szinte mentőöv lett nekem ezekben a napokban. Már a napokat számoltam vissza, mikor láthatom Őt, amikor…

- Hogy mondhattál olyat annak a Bájgúnárnak, hogy minden úgy van jól, ahogy van??? – ordított rám a szobaajtómból a  húgom…

 ***

Sziasztok!

Tudom, hogy időtlen idők óta nem volt rész,és nem is akarok okokat felhozni és magyarázkodni. Annyit azért tudok mondani, hogy sietni fogok a következővel.

Csóközön: szabus

Vágyaink boldogsága

13. rész

Az első, amit ébredésemkor érzékeltem a fejfájásom volt. Nagyon lassan nyitottam ki a szemeimet, s egy csupasz mellkason feküdtem, valakihez szorosan hozzábújva. Vontatottan emeltem meg a fejemet, s akkor vettem észre a békésen alvó szöszit magam mellett. A biztonság kedvéért benéztem a takaró alá. Rajta csak egy bokszer, rajtam egy bugyi, és a trikója volt.

Nagyon lassan ültem fel az ágyon, s próbáltam emlékeket előhívni a tegnap estéről. Emlékeztem arra, ahogy Britta rávett erre az egészre, majd az első összesimulós táncra, aztán a fiúk inni akartak, volt egy kör, kettő, három… aztán filmszakadás. Mintha Kimi is ott lett volna, de ebben már nem igazán voltam biztos.

Kimásztam az ágyból, s próbáltam úgy közlekedni, hogy ne keltsem fel a szöszit, hiszen, ha nekem ekkora fejfájásom van, akkor neki mekkora lehet… A háló padlóján voltak szerteszét a tegnap esti ruháink, s egy pillanat alatt ledermedtem. Történhetett tegnap valami? Kettőnk közt? Csak emlékeznék rá!

Két pislogás között kisétáltam a nappali részbe, majd a telefonomat kerestem. Ahogy rátaláltam tárcsáztam is a számomra nagyon is ismerős számot.

- Mond, hogy nem csináltam tegnap semmi őrültséget? – fogtam azonnal könyörgőre.

- Ajaj… - nevetett fel – tán ruha nélkül ébredtél?

- Britta rohadtul nem vicces, te rángattál tegnap bele! – csattant a hangom, azonban a fejem hasogatott.

- Mire emlékszel? – folytatta csevegő hangnemben.

- Miért? Kell valamire? – estem totálisan kétségbe.

- Hááát… - nevetett.

- Britta azonnal mond el vagy komolyan megfojtalak!

- Azt tudom, és láttam is, hogy Seb minden pasit elhajtott mellőled, hogy csak rá figyelj. Majd aztán egy ideig nem is láttalak titeket, és végül egy boksz részben figyeltem fel rátok, ahol eléggé egymásba feledkeztetek.

- Egymásba feledkeztünk? – nem értettem mit is akar ezzel mondani – Britta túl másnapos vagyok az ilyen szépen körülírt mondatokhoz!

- Egymás száját térképeztétek fel, így már érted? – kacagott.

- Remélem, tudod, hogy ezért számolunk! – csattant a hangom mérgesen.

- Ugyan ne mond azt, hogy rossz volt! – kacarászott – Láthatóan neked sem volt ellenedre a dolog, és megnyugtatlak, mindenki szerint aranyosak vagytok együtt.

- Együtt??? – váltott a hangom pár oktávot.

- A srácok már tudták azt, hogy együtt alszotok a hétvégén, így már mindenki sejtett valamit, azonban így már senki sem akar kikezdeni veled, hiszen, ami Sebé az nekik tabu! – csacsogta lelkesen – És szerintem is nagyon aranyosak és szépek vagytok!

- Britta… - keseredtem el.

- Annie! Ne ess kétségbe, annyira édesek voltatok együtt. Seb totál oda van érted, ne rontsd el! – könyörgött.

- A gépen találkozunk! – nyomtam ki, és egy aszpirin után kutattam.

Rendeltem kaját kettőnknek, de meghagytam, hogy ne kopogjanak, csak tolják be a nappaliba, nehogy felkeltsék a világbajnokot. A fürdőbe mentem csendesen, hogy végre lezuhanyozhassak. A tükörbe megláttam másnapos ábrázatomat, azonban a szemeim furán csillogtak. Fogalmam sincs arról mi is lesz most velünk. Megnyitottam a csapot, majd a ruháimtól megválva a víz alá álltam. Becsuktam a szemeimet, s egy idő után képek, és történések ugrottak be a buliról…

„- Ugye tudod, hogy egy boszorkány vagy? – hajolt nagyon közel a számhoz.

- Miért is? – vigyorogtam rá a karjai között.

- Felveszel egy ilyen eszelősen szexi ruhát, amitől beindul a férfiak fantáziája. – simított végig az egyik kezével a hátamon, míg a másik a fenekemen pihent meg.

- A tiéd is beindult? – csipkelődtem vele.

- Oh… - hajolt a nyakhajlatomhoz, hogy a fülembe súghassa – fogalmad sincs arról, hogy mit is művelnék most legszívesebben veled. – nyomta nekem a csípőjét és így megérezhettem, hogy merevedése van.

- Vegyél egy hideg zuhanyt, addig megvárlak. – vigyorogtam kitartóan.

- Nekem sokkal jobb ötleteim vannak… - döntött neki a falnak, azonban nem engedett el.

- Megosztod? – próbáltam meg minél csábítóbb lenni, az alkohol már rendesen dolgozott a szervezetemben. Beharaptam az alsó ajkamat, mire felmordult, és azonnal lecsapott rájuk…”

Azonnal kipattantak a szemeim, s azt vettem észre, hogy eléggé kapkodtam a levegőt. A kezemet a számra csúsztattam, s nem értettem magam. Hogy történhetett mindez? Miért most?

Elzártam a csapot, majd megtöröltem magam, s felöltöztem. Ahogy visszatértem a szobába, Ő még mindig ott feküdt az ágyon ugyanúgy, mint előtte. Az egyik keze hosszan ki volt nyújtva, ott feküdtem, nem is oly rég még én. Bebújtam mellé, és ébresztgetni kezdtem, hiszen pár óra múlva indul a gépünk haza, jó lenne nem lekésni.

- Seb… - simogattam az arcát – ébresztő…

- Annie… - motyogta – szétmegy a fejem…

- Veszel be egy aszpirint, zuhanyozol, eszünk, és máris jobb lesz. – bíztattam.

- Annie… mi lenne, ha aludnánk még? – fordult oldalra, majd átkarolt.

- Két óra múlva indul a gépünk haza, vagy már elfelejtetted? – simogattam az arcát továbbra is.

- Jaj… - fordult vissza – kell, azaz aszpirin. – mosolyogva nyúltam a tablettáért, majd egy pohár vizet adtam a kezébe, ahogy felült – Nem fogok többet ennyit inni. – motyogta.

- Én is ezt fogadtam meg nem is oly rég. – vágtam egy fintort.

- Eszelősen szexi voltál tegnap. – csókolt bele a nyakamba, mire a testemben egy borzongás futott végig.

- Nyomás a zuhany alá, különben el fogunk késni. – ugrottam ki mellőle.

- Te is jössz? – vigyorodott el már az ajtóban állva.

- Ki kell, ábrándítsalak, ezt most egyedül kell csinálnod én már voltam. – csipkelődtem vele.

- Miért nem keltettél fel előbb? – kérte ki magának mosolyogva.

- Túl jó sorod lenne, nem gondolod? – csipkelődtem vele, majd választ sem vártam meg, és a nappali részbe mentem, hogy megterítsek kettőnknek.

Mire visszatértem, a fürdő felől vízzubogást hallottam, így tudtam, hogy fürdik. A bőröndöket tettem az ágyra, majd pakolni kezdtem, hogy minél előbb a reptérre indulhassunk. Tettem ki mindkettőnknek ruhát, a többit meg elpakoltam a bőröndökbe. Ahogy ezzel megvoltam jelent meg egy sokkal frissebb és illatosabb világbajnok.

- Már össze is pakoltál? – ült le az ágyra majdnem közvetlenül mellém egy törököző volt a derekán.

- Igen, már majdnem kész is vagyok. Tettem ki ruhát, és a táskádba raktam gatyát meg pulcsit is, hiszen Európában hidegebb van. – magyaráztam két ruha elrakása közben.

- Egy igazi Angyal vagy… - lépett közvetlenül mögém, majd átkarolt – egy Angyalbőrbe bújt boszorka. – csókolt bele a nyakamba.

- Akkor félhetsz, hátha elvarázsollak, amikor rossz leszel. – vigyorodtam el.

- Ezek szerint rajtad kell tartanom a szemem. – kaptam egy újabb puszit, majd ellépett tőlem, a ruháival a fürdőbe ment vissza, azonban a mosolyát nem tudta elrejteni és én sem…

A repülőn a szerelők vigyorogva néztek engem, azonban próbáltam nem foglalkozni a dologgal, egészen addig ment ez, míg meg nem jelent a regnáló Bajnok. Mindenki egyszerre kezdett beszélni hozzá, és több embertől hallottam meg a nevemet is, én azonban gyorsan a gép végébe spuriztam. Ahogy megláttam az osztrák lányt, azonnal leültem mellé.

- Merre hagytad a vigyorit? – nézett rám.

- A fiúkkal van, valószínűleg engem beszélnek ki. – húztam el a szám.

- Ez várható volt, most ti vagytok a nagy szám. – vigyorgott kitartóan.

- Majd ne felejts el, szólni róla, hogy mindezért téged vonjalak felelősségre. – próbáltam meg bosszús képet vágni.

- Szerintem túl jó dolgod lesz mellette, és nem lesz arra időd, hogy velem foglalkozz. – vigyorgott rám.

A gép felszállása után éreztem az alvás hiányát, így kerestem egy sokkal kényelmesebb helyet az egyik ablaknál. Már majdnem álomföldjére értem, amikor éreztem, hogy valaki egy plédet terít rám, majd mellettem helyet foglal. Résnyire nyitottam a szemeimet, amikor egy szöszit láttam meg magam mellett. Nem törődtem senkivel, felhajtottam a kettőnk között lévő karfát, Ő azonnal emelte is fel a kezét, hogy oda tudjak bújni hozzá, míg átkarolt, és szorosan tartott maga mellett. Jó érzés volt ott lenni… meleg, biztonságos, megnyugtató…

Vágyaink boldogsága

12. rész

A napok szélsebesen haladtak el mellettünk. Arra eszmélem, hogy ott állok a képernyő előtt és Brittával szinte összekapaszkodva várjuk, hogy elinduljon a rajt… annyira kellene egy jó eredmény…

…Heikki szinte úgy ragadta meg a kezemet, és kezdett húzni a pódium felé. Nem érdekelt semmi… boldog voltam, ahogy kiszállt a kocsiból, s megláttam csillogó szemeit, melyek egy röpke pillanatra megtalálták az enyémet… tudtam, hogy ennél nagyobb boldogság jelenleg nem létezik…

A bokszban üvölő zene fogadott, ahogy visszatértem a díjátadó után, s egyáltalán nem is lepődtem meg. A fiúk mosolyogva pokolásztak, a mérnökök, még jegyzeteltek, és ki-ki a számára fenntartott „irodába” ment egy-egy jelentést elkészíteni. Fanyalogva tettem meg én is ezt, de tudtam, hogy mindezt inkább most kéne, mint holnap majd a gépen.

Tudtam, hogy most nem ér rá, hiszen jelenleg mindenki Őt akarja… egy-egy szóra, mondatra… bármikre csak a Bajnok szavai legyenek. Persze a telefonom folyamatosan csörögött, hisz aki nem tudta elcsípni, az jövő héten akart valami interjút, vagy a következő három hétben. Azonban ki kellett ábrándítanom őket, a Bajnok nem ér akkor rá, hiszen neki is jár a pihenés. Úgy beszéltem meg Vele, hogy most hazamegyünk pár napra, hiszen Heikke is hiányolja már kisfiát, és tudtam, hogy neki is hiányzik a családja.

Egykedvűen gépeltem be a jelentéseket, és a lányok is folyamatosan jöttek be hozzám leadni a hétvége anyagát, míg a fiúk a futam utáni megbeszélésen vettek részt. Annyira belemerültem a munkába, ha Christina, Mark sajtósa nem szól még a csapatfotózásról is megfeledkezem. Sietős léptekkel mentem a bokszba vissza, hogy eleget tegyek ezen való megjelenésnek, hiszen tudtam, hogy a végén a szöszi még morogna ezért, s akkor valahogyan ki kellene engesztelnem.

Épp csak annyi időm volt, hogy elfoglaljam a helyemet a készülő képekhez, amikor megjelent Ő Christiannal együtt. Hatalmas éljenzés, és kiáltozás vette kezdetét, én viszont csak szélesen mosolyogni tudtam. A tekintetünk találkozott, s a szemeiben oly mértékű boldogság, és megkönnyebbülés látszott, amitől majdnem elsírtam magam. Elkaptam a szemeimet róla, és próbáltam sűrűn pislogni, nehogy mégiscsak valamilyen módon elsírjam magam. Leült szorosan elém, s kezdetét vette a fotózás. Nem éreztem mostanában magam oly könnyűnek, mint akkor. Még Christian faviccein is nevettem, egyszerűen túl boldog voltam ahhoz, hogy leszóljam érte…

- Remélem, tudod, hogy jössz a buliba. – jelent meg mögöttem az irodámban frissen, illatosan, egy széles mosollyal.

- Én biztos, hogy nem! – ráztam a fejem – Randim lesz! – vigyorogtam rá.

- Hogy mi? – lépett egyet hátra s az arcáról azonnal eltűnt a mosoly – Randi?

- Igen – bólogattam bőszen – az ágyammal, már meg is beszéltük. Van még egy órám odaérni, s arra már biztosan várni fog. – a vigyorom egyre szélesebb lett, ahogy leesett neki.

- Ez most nagyon csúnya volt. – lépett közvetlenül elém, és ölelt át.

- Mi van? Csak nem megijedtél? - kötözködtem vele a karjaiban.

- Már azt hittem volt még valaki a szobánkban rajtunk kívül, akit nem vettem észre. – mosolyodott el – De meg kell beszélned az ágyunkkal, hogy még várjon, amíg tart a buli.

- Ugyan, elmentek berúgtok, tomboltok, ehhez én, nem kellek.  – legyintettem - Csak nehogy elfeledkezz arról, hogy velem alszol, és felhozz valakit.

- Azt hiszed, hogy megfeledkeznék arról a visszautasíthatatlan ajánlatról, amit kaptál hét elején? – tette az egyik kezét az arcomra – Habár… - jelent meg egy perverz mosoly az arcán – két csaj és én… hmm… nem is rossz ötlet!

- Felejtsd el! Én biztos nem leszek az egyik. – löktem el magamtól, s kanapéra ült le hangosan nevetve.

- Látnod kellett volna az arcodat! – hahotázott.

- Most megsértődtem! – jelentettem ki már az ajtóban pár papírral a kezembe, amiket Christianhoz vittem aláírni. Továbbra is csak nevetett, én meg egy szó nélkül otthagytam. Rosszul estek a szavai valahol mélyen.

Pár órával később léptem csak be a lakosztály ajtaján. Csend és sötétség honolt mindenhol, így tudtam, hogy Ő már nincsen itt, s valahol, a szálloda alsó konferenciatermébe tombolhat a többiekkel, hiszen Bahreinben csak ezt lehet. Fájt az, hogy még utánam se jött, hogy valamilyen módon kiengeszteljen, s az is, hogy kinézné belőlem az egyéjszakás kalandokat.

A háló ajtaját nyitottam ki, majd a villany felkapcsolása után vettem észre, hogy az ágy rám eső részén egy doboz van elhelyezve rajta egy levéllel. Ahogy közelebb értem olvastam el a kusza írással, mely nagyon is ismerős volt számomra a nevemet.

„Annie! Tudnod kell, hogy nem akartalak megbántani, csak meg akartalak tréfálni, hiszen te is ezt tetted. Tudom, hogy te nem vagy olyan, egy pillanatig sem gondolnám rólad. Mindenképp ki akarlak engesztelni, és nagyon bízom benne, hogy sikerül is, ha elfogadod az ajánlatomat, és eljössz a buliba. A dobozban találsz egy kis meglepetést, de a tartalmáról még nekem sincsen tudomásom, Britta nem engedte meg, hogy megnézzem. Várni foglak egész éjjel… S”

Óvatosan kibontottam a dobozt összekötő masnit, majd a tartalmát vettem szemügyre. A levegő a tüdőmben rekedt, ahogy megláttam a ruhát, különösen a kivágását. Azonnal tárcsáztam a lány számát, hiszen ez még nem is lehet ruhának nevezni. Választ nem kaptam a hívásra, de egy hangos, és annál sürgetőbb kopogást igen. Azonnal az ajtóhoz mentem, és ott állt Britta.

- Te sem gondolod komolyan, hogy én ezt felveszem?! – mutattam rá az ágyon szépen elhelyezett ruhára.

- Seb mesélte, hogy mi történt, vagyis azt, hogy mit mondott neked. Hidd el ez elég nagy bosszú lesz, ha ebben meglát. – vigyorgott kitartóan.

- Britta ez nem nagyon, hogy is mondjam merész?

- Esze ágában sem lesz másra ránézni! – bíztatott – Hidd el ma este minden pasi téged fog az ágyába képzelni.

- Mióta lettél te ennyire szókimondó? – lepődtem meg.

- Mindig azt mondtad, hogy mondjam meg őszintén, amit gondolok. – vonta meg a vállát lazán.

- Én nem megyek el egyedül. – tiltakoztam. Ez volt az utolsó mentsváram.

- Én is megyek veled! – húzta ki magát büszkén – De ne totyogjunk, siessünk különben véget ér a buli…

Fél órával később, hipergyorsasággal való készülődés után, már az előtt az ajtó előtt álltam, ami mögött az a bizonyos buli volt. Minden második másodpercben meg akartam futamodni.

- Annie – fordított maga felé a lány – gyönyörű vagy, hidd el. Vedd fel a szép mosolyod, és libegj be, hogy minden pasinak akadjon meg rajtad a szeme. Vagy már nem akarod Sebet megviccelni a beszólásáért? – vigyorgott rám.

- Oh, nekem ehhez innom kell! – vettem egy mély levegőt.

- Akkor mire várunk még? - nyitotta ki az ajtót, majd bementünk.

Sokan voltak, és igen, észrevettem, hogy jó néhány ember rajtam felejti a szemét. A pulthoz mentem, és azonnal kértem egy kis lélekerősítőt, míg Britta a pezsgőjét kortyolgatta és már túl voltam egyen. Nem akartam kiütni magam, így inkább a tánctér felé fordultam, ahol megláttam a győztest a szerelői gyűrűjében. Oli volt az, aki először kiszúrt minket, s még a mozdulatban is megállt. Ezt követték a többiek, majd végül Ő. A szemei kikerekedtek, még a szája is tátva maradt, ahogy végigpásztázta a testemet. Próbáltam nem belepirulni, és egy csábító mosolyt is villantottam.

- Hűha – jöttek oda hozzánk, és szólalt meg Stu – az este két leggyönyörűbbje van itt.

- Látom bókolni meg tanultál. – szúrta oda a mellettem álló lány, de én csak Sebet néztem, Ő pedig engem.

- Gyönyörű vagy – lépett oda elém, de folyamatosa végig pásztázott a szemeivel.

- Csak nem tetszik, amit látsz? – hajoltam közelebb, s a fülébe suttogtam.

- Nagyon is. – ölelt magához – Elrabolhatlak?

- Hová viszel?- simítottam végig a mellkasán.

- Egyelőre, a tánctérre… - súgta a fülembe.

- Aztán?

- Meglátjuk…

***

Sziasztok!

Örültem neki, hogy elnyerte a tetszéseteket a Kilépni a fényre című történet, de az csak akkor kerül majd fel, ha egyet befejezek. Így annak a folytatására még várni kell. Ma ebből a történetből hoztam folytatást, és bízom abban, hogy épp annyira várjátok ennek a folytatását, mint ahogy én azt, hogy írhassam.

Szép hetet mindenkinek!

Csóközön: szabus

Vágyaink boldogsága

11. rész

A hideg kiráz ettől a helytől, hiába járunk már évek óta ide vissza. Nem fér a fejembe, miképp is ragaszkodhat Bernie egy olyan versenyhelyszínhez, ahol az emberek nem látnak minket szívesen. Ahol a legmagasabb fokú biztonsági intézkedéseket kell bevetni. Nem mászkálhatunk a paddock területén kívül egyedül, és csapatruhában sem. Feszélyez ez az egész hely… a lelkem mélyén érzem, a félelem egy apró kis csíráját, mégis megpróbálkozom minden erőmmel kiirtani onnan.

Feszengve ültem Britta mellett a páncélozott kisbuszba, mialatt Seb és Heikki láthatóan jól elszórakoztatták egymást a poénjaikkal. Viszonylag hamar a szálloda mélygarázsába érünk, én szó nélkül szállok ki, majd kezdjük meg a kipakolásokat.

A hallba már valamivel többen vannak, hiszen minden csapat ma érkezik meg, és senki sem aludhat a csapatok közül a pályán, így mindenki valamelyik szállodában pihen meg. Minden sejtem egy ágy után vágyakozik, hiszen 14 órát a levegőben töltöttünk, ami nem igazán volt pihentető senkinek sem. Seb már Heikkivel a recepción intézte a papírjaikat, én inkább egy fotelbe ültem le. Nem volt kedvem az egész procedúrát végigállni mellettük, mire sorra kerültem volna.

- Velem tart, Hölgyem? – szólít meg egy ismerős mosolygós hang, s én azonnal felkapom a fejemet.

- Hová mennék Önnel Herr Vettel? – mosolyogtam rá vissza.

- Hozzám, a szobámba. Látom, mindjárt elalszol. – guggol le elém, és fogta meg a kezemet.

- Ez most egy visszautasíthatatlan ajánlat? – kekeckedtem vele, de a lelkem szinte szárnyalt, hogy nem kell egyedül lennem.

- De az ám. – vigyorgott – És csak Önnek szól Fraulein Wagner.

- Meg van a kulcsod? – s máris mutatta fel a kis fehér plasztik kártyát – Akkor induljunk.

Fellifteztünk a megfelelő emeltre, majd az ajtón belépve jöttem rá, hogy ez nem egy sima egyszerű szoba, hanem egy lakosztály. Gyomorforgató volt a nagyzolás és a luxus, miközben embere ezrei éheznek odakinn.

Csendben pakolgattunk ki, majd Ő zuhanyozni ment, míg én a technikai kütyüimmel bajlódtam. Ahogy végzett én vettem birtokba a helyiséget. Jó érzés volt a testemnek a meleg víz. Egy trikót, és egy sortot vettem magamra. Nem voltam szégyenlős a jelenlétében, látott Ő már kevesebb ruhában is.

Amikor a szobába visszamentem a függönyök be voltak húzva, s az éjjeli szekrényen égett csak egy kislámpa. Seb az ágyba feküdt már, s ahogy beléptem azonnal felém fordult.

- Gyors voltál. – néz rám azzal a féloldalas mosolyával, amitől még a falak is folyékonnyá változnak.

- Jó mesterem van. – simogattam az egóját.

- Akkor te vagy a tanítványom? – könyököl fel az ágyon, majd látványosan végigmér a szemeivel.

- Ö… - játszottam a gondolkodót – azt hiszem, hogy valami olyasmi.

- Bejön! – veszi fel a perverz mosolyát.

- Ne nézz így! Már ettől a nézéstől meztelennek érzem magam. – mászok be az ágyba mellé, miközben Ő azonnal úgy helyezkedik, hogy a karjaiba tudjak bújni.

- Majdnem az is vagy. – mormolja a fülembe, mialatt végigsimít a hátamon.

- Mégse feküdhetek melléd téli bundába! – szólok vissza, mire nevetni kezd, s a karjai még szorosabban ölelnek körbe, majd vesz egy mély levegőt.

- Imádom a barack illatodat… megnyugtat…

Amennyire lehet, még közelebb húzódom hozzá, a testünk szinte összepréselődik, mégis… úgy érzem, a lelkem mellette képes megpihenni…

***

A másnap szélsebesen köszöntött ránk. Lassan nyitottam ki a szemeimet, de a szobában csak félhomály uralkodott, az ágyban azonban egyedül voltam. Hangos sóhaj hagyta el a számat… s a belsőmet marni kezdte valami megfogalmazhatatlan érzés…

Lassan keltem ki a kényelmes ágyból, majd az ablakokhoz mentem, hogy végre fényt engedjek be. Egy pillanatra elvakított a kinti napsütés, azonban próbáltam minél előbb hozzászoktatni a szemeimet. Újra az ágyra szegeztem a tekintetemet, melyen látható volt, hogy két ember aludt benne valamikor.

Az éjjeliszekrényemhez csoszogtam, hogy megnézzem a telefonomon keresett-e valaki, amikor észrevettem egy kártyát mellette gondosan elhelyezve. Azonnal elolvastam, hiszen megismertem a kusza írást rajta. „Edzeni mentem. Sietek vissza. S” Mosolygásra késztetett ez a pár sor, s máris sokkal szebbnek láttam a napot.

Öltözés és fürdőbeli teendők után döntöttem úgy, hogy ennem kellene pár falatot. A szobaszerviz gyorsan megérkezett, így neki tudtam látni szükségleteim pótlását. A laptopomat bekapcsolva nézegettem az aznapi híreket. Épp csak bele tudtam merülni, amikor nyílt az ajtó, s egy nagyon izzadt világbajnok lépett be rajta, ahogy meglátott a szája széles mosolyra húzódott.

- Jó reggelt! – köszöntött vidáman.

- Neked is. – viszonoztam ugyanolyan lelkesen.

- Rendeltél nekem is? – lépett oda hozzám.

- Persze.

- Lezuhanyozok, s máris itt vagyok. – kaptam egy röpke puszit az arcomra, majd ott sem volt.

Csendesen ültem az asztal mellett Rá várva. Pár perc múlva meg is jelent, frissen, illatosan, egy szál rövidnadrágban, kezében a pólójával, amit a kanapé háttámlájára terített. Nyeltem egyet erre a látványra.

- Majd éhen halok… - ült le mellém, és állt neki a falatozásnak.

- Ennyire szörnyű volt az edzés? – érdeklődtem.

- Ne is mond. Heikki szerint rossz hatással vagy rám.

- Én? – lepődtem meg, még a mozdulatomba is megálltam.

- Igen, szerinte híztam melletted két kilót. – magyarázta tovább teli szájjal. Látványosan végigmértem, de észrevettem egy enyhe pírt az arcán ettől.

- Én nem látok rajtad felesleget.

- Látod? Én is pont ezt mondtam neki. Ő meg csak azzal jön, hogy mióta együtt alszunk, minden este bűnözünk.

- És akkor mi van? Ő talán csak zöldségeken él? Vagy kalória-bevitelt számolnak Miával szex helyett??

- Szegény Mia… - néz rám egy nagy mosoly mellett.

- Hányszor lehet két tojás és egy kolbász diétán… – csóváltam meg a fejem mosolyogva, mire Ő meg kiköpte a kakaóját, annyira nevetett, ahogy leeshetett neki mondandóm lényege.

***

Kényelmesen feküdtem a napozóágyamban, amikor megéreztem a váratlan hideg vízcseppeket rajtam.

- Vettel! – csattant a hangom, ahogy felhúztam a napszemüvegemet a szemeimről, s megláttam az elkövetőmet.

- Nem akartam, hogy napszúrást kapj. – vigyorog, mialatt a mellettem lévő nyugágyról vesz el egy törölközőt.

- Be vagyok kenve, nem fogok leégni, de köszönöm a figyelmességedet. – ironizáltam.

- Heikki merre van? – néz látványosan körbe, majd mellém telepszik.

- Miért suttogunk? – ülök fel, majd nyúlok azonnal a naptejes flakonért, hogy bekenjem a hátát.

- Meleg van… - panaszolja bánatát – ehetnénk fagyit.

- Szerinted meg fogja neked engedni a szadizód, hogy olyat egyél?

- Majd te meggyőzöd. – fekszik a helyemre vigyorogva.

- Én??? Hiszen nem is hallgat rám! – háborodtam fel.

- De rám sem! – hallani ki belőle a hisztis élt.

- Az a te bajod. – vágtam vissza vigyorogva.

- Mindenhol bekensz? Tudod, fehér bőrű vagyok, könnyen leégek… - villantja fel a perverz mosolyát.

- Nem akarsz te egy kicsit sokat? – háborodtam fel nevetve – Fagyit, teljes bekenést…

- Szeretem halmozni az élvezeteket, különösen, ha rólad van szó…

Vágyaink boldogsága

10. rész

Holt fáradtan estem be a szobámba, és semmimásra nem vágytam, csak egy fürdőre. A ruháimat ledobáltam és az apró kis helyiségbe lépve azonnal a zuhany alá léptem. A forró víz jótékonyan hatott minden fáradt szervemre. Kilépve onnan egy nagy törölközőbe bugyoláltam a testemet, majd a szobába mentem. Megugrottam, hiszen az ágyamon ott feküdt valaki…

- Jézusom! – szorítottam az egyik kezemet a mellkasomra, míg a másikkal a törölközőt fogtam össze magamon – Megijesztettél.

- Nem akartam, s nem tudtam, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem. – vigyorgott rám. Ahogy az ágyhoz léptem az alvós cuccomért, vettem észre, hogy egy tálcán egy doboz van.

- Mi az? – kérdeztem rá.

- Ez kérlek, az, amit Heikkinek nem szabad semmilyen úton-módon megtudnia. – nagy szemekkel pislogtam rá – Vaníliafagyi. – vigyorgott.

- Felöltözök, aztán itt is vagyok… sietek. – léptem vissza az aprócska fürdőbe.

- Itt is felöltözhettél volna. – hallottam meg nevetős hangját…

***

A megbeszélés után a délelőtt hátralévő részében telefonokat intéztem, majd Christiannal és Helmuttal volt tárgyalni valónk a malajziai eset utóéletéről. Christian próbált tárgyilagos maradni, míg mi Helmuttal képviseltük erőteljesen az egyik oldalt. A vége ajtócsapkodás lett, természetesen én csapkodtam, majd az irodámba mentem, hogy valamelyest lecsillapítsam az idegeimet, és ne akarjam Webbert céltáblaként használni, amiért Horner fejét mindenféle idiótasággal teletömte.

Egyáltalán nem lepődtem már meg azon, hogy egy szőke pilótát találtam ott az egyik fotelemben ülve.

- Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert nyertem. – kezdte nyugodt hangon.

- Nem is kell. – ültem le az asztalomhoz vele szembe.

- Mi ez a fordulat?

- Webber egy pöcs, Horner meg egy idióta, amiért mindent elhisz neki. – összegeztem az előbbieket.

- Akkor nem sikerült a zárt ajtós ülés?

- Mondhatjuk így is. Webber mártírt csinál magából a média, a csapat, a szponzorok és mindenki előtt. Eljátssza, hogy ő a másodszámú pilóta, hogy neki milyen rossz, elnyomott élete van egy világbajnok csapatnál. Miért nem ment el tavaly a Ferrarihoz? A kis pajtása annyira hívta, miért nem fogadta el az ajánlatot?? – puffogtam.

- Micsoda? – halkult el a hangja.

- Ne má, hogy nem tudsz róla! – akadtam ki – Csak azért nem ment el, mert Horner meggyőzte, hogy nem tudnak senkit a helyére, aki versenyképes.

- Kis pajtása? Kiről beszélsz?

- Aki legszívesebben minden versenyen minimum a visszapillantójában látna, Fernando Alonsoról. Seb, te nem jársz nyitott füllel?

- Nem szokott érdekelni a pletyka. – húzogatta a vállait lazán.

- Mindjárt felrobbanok! Mondj egy jó okot, hogy miért ne keressem meg Webbert, és adjak neki egy jól irányzott jobb horgot?!

- Ugyanannyit kapsz érte, mint egy normális emberért. – közli fapofával, mire mindkettőnkből kitör a nevetés…

***

Este nem bírtam tovább a forrongó dühömet, és egy nagy levegőt véve, bekopogtam azon a bizonyos ajtón. Meglepően hamar bejáratot nyitottak nekem.

- Szeretnék beszélni veled, ráérsz most?

- Persze – válaszolja zavartan – gyere be. – tárja ki, majd enged be rajta.

- Ann? – nézek körbe

- Csak holnap délelőtt érkezik. Miben tudok segíteni? – kínál hellyel.

- Mark, őszinte leszek. Nem azért jöttem, hogy veszekedjek, vagy kígyót-békát kiabáljunk a másikra.

- Figyelj Annie, én tudom, hogy sosem álltunk egy oldalon, és gondolom most sem fogunk, bármit is mondok neked. - mondta nyugodt hangon.

- Nem tagadom, és nem is tagadtam soha. – vallottam színt – Azonban ez, amit a maláj futam óta művelsz, már hidd el mindenkinek sok. El sem tudom képzelni, miképp is élhetted meg a futamot, de felnőtt emberek vagyunk… nem élhetünk örökké a sérelmeink mögé bújva.

- De érts meg engem is Annie… Mindig Seb volt mindenhol az első. Ő a világbajnok, ő a címvédő, és mindenhol úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

- Azért ez egy kissé kisarkított nézőpont. Te is tudod, hogy a dolgok közel sem így vannak. A ti kapcsolatotok már akkor sem volt rózsás, amikor Ő még csak Torro Rossos volt.- magyarázom nyugodtan.

- Tudom 2007… Fuji. – sóhaj nagyot.

- Te már akkor nyíltan nekimentél, miközben nem is Ő volt a fő vétkes, hanem Hamilton. Te mégis Őt kiáltottad ki főbűnösnek. Aztán jött 2010, és a Török Nagydíj.

- Elő ne hozd – tartja fel a kezeit – néha… ha vissza lehetne forgatni az időt… - gondolkodik el.

- Utólag már mindenki másképp hozna döntéseket… de te is tudod, hogy akkor is Ő vitte el a balhét, hiszen nyíltan nekimentél a sajtón és különböző médiákon keresztül. Önmagadra húztad a második számú pilóta státuszt.

- Mert az is lettem! – csattan fel.

- Ez nem igaz. – próbáltam minél nyugodtabb maradni – Te tedded önmagad azzá… mivel te elhitted a saját szavaidat, mindenki ezt tette. Miközben a dolgok közel sem így álltak.

- Én is az akartam lenni, ami ő… világbajnok… hogy egy nap, majd büszkén mutogassam, hogy én is elértem oda, ahová csak a legjobbak léphetnek be. De, azt hiszem, hogy mindez 2010-ben csúszott ki a kezeim közül… - most éreztem először azt, hogy sajnálom Markot.

- Csak magadnak köszönheted, hogy nem vagy az. Ha fejben egybe maradtál volna, már régen elmondhatnád magadról mindezt.

- Azt hittem, ha azt mondom, egy világbajnokság megnyerésével visszavonulok… - kezdi suttogva.

- Akkor Sebet rákényszerítik arra, hogy segítsen neked? – rám nézett, majd elmosolyodott, így kimondatlanul is igennek vettem a válaszát.

- Hiányoztál Annie… jó, hogy ismét köztünk vagy. – néz rám egy félszeg mosoly mellett.

- Kösz Mark, ez rendes tőled.

- Tudod… azt hiszem, hogy te vagy a legőszintébb ember itt a Red Bullnál. – mellbe vág ez a kijelentése – Most meglepődtél?

- Mondhatni… igen.

- Megígérem, ha kérdeznek a maláj történésekről, akkor nagyon finoman fogok válaszolni azokra.

- Mark ez a te érdeked is, hiszen nem jó egy olyan helyen dolgozni, ahol az emberek legszívesebben ökölre mennének. Ezzel az acsarkodással több száz ember munkáját tiporjátok porba, s ezt Sebnek is el fogom mondani. – tettem azonnal hozzá, nehogy mást gondoljon azonnal a háttérbe.

- Abban biztos vagyok – neveti el magát – különösen, ha úgy teszed, ahogy csütörtökön.

- Néha teátrális tudok lenni… - vonom meg a vállamat nevetve.

Nem sokkal később már a saját szobám ajtaján léptem be, s úgy éreztem, ahogy a dolog nagy része már meg van oldva, csak le kell csillapodnia egy-két léleknek még. Nem is lepődtem meg, hogy egy bokszeres, trikós világbajnok fekszik az ágyamban, és tévét néz.

- Merre jártál? – érdeklődik kedvesen.

- Mond csak te hozzám költöztél? – érdeklődtem mosolyogva.

- Sokkal kényelmesebb nálad. – vonja meg a vállát – Hoztam krémest. – bök az asztalra.

- Ez megvesztegetés. De tetszik! – nevettem fel, s vettem magamhoz az egyik tányérral, miközben a másikat odanyújtottam Neki.

- Szóval… - ül fel, s veszi el – merre jártál?

- Marknál. – nyögtem ki két falat között – Ez isteni!

- Hogy hol? – még a mozdulatban is megállt.

- Beszélgettünk egy-két dologról, őszintén, kiabálások és csapkolódások nélkül. – észrevettem, hogy teljesen lehangolódott.

- Már te is azt gondolod, hogy én vagyok a hibás, ugye? – néz rám szomorúan.

- Ha csak ezt az esetet nézem, akkor igen. Azonban, ha a kettőtök kapcsolatát veszem figyelembe, akkor azt mondom, hogy revansot vettél, de semmiképp sem volt tisztességes.

- Nem bántam meg a történteket, hiszen annyiszor tett már nekem alá. – mondta komolyan.

- Azért próbálj meg mostantól jó kisfiú lenni, oké? – mosolyodom el.

- Majd te vigyázol rám…