Titkok erdeje - Befejező rész

Drága Olvasóim!

Hát eljött ez a pillanat is! Igen, páran nagyon jól gondoltátok, most eljött a vége.

Meg szeretném köszönni mindenkinek akik olvasták, és azoknak is, akik megtiszteltek azzal, hogy véleményt is írtak hozzá.

Mindenkinek szívből, nagyon köszönöm!

63. rész – Befejező rész

*4 évvel később*

Felpillantok az újságomból, s az ablakon tekintek ki, hogy lássam őket. Eszembe jut az, hogy mennyi minden történt velünk az elmúlt években. Mosolyra húzódik a szám, hiszen ennek többsége boldog pillanat. Ma már tudom, hogy mi is a fontos az életben… Nyílódik a bejárati ajtó, majd gyermekzsivaj tölti meg a házat.

- Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa… Beeeeeeennn… - mutogat lebiggyesztett szájjal Anna bátyára.

- Mi ez a nagy szomorúság? – kezdtem kihámozni a sok ruhából, de jó pont, hogy csizma már nem volt rajta.

- Én nem csináltam semmit!!! – jelent meg nagyobbik fiam mellettem.

- Halkabban, mert felébred az Öcsétek! – néztem rájuk szigorúan, de már hallottam, hogy a járókában ébredezik.

- Semmi baj… - lépett a járókához oda Sebastian – itt vagyok. Jaj, mekkora szívfájdalom, hogy a legszebb álmodból ébresztenek fel ezek a rosszcsontok, igaz? – vette azonnal a karjaiba, hogy megvigasztalja az ijedt kisfiút.

- Na halljam, mi történt? – néztem ugyanazokba a kék szemekbe, amitől régen a lábaim is elgyengültek – Ma este jön a Jézuska ti meg civakodtok! – néztem rájuk mosolyogva.

- Ha csendben jeszünk, akkor Jézuska jönni fog?- nézett rám kislányom nagy szemekkel.

- Csak akkor jön. – súgta neki oda Ben – Gyere Húgi, játszunk valamit. – fogta meg a kislány aprócska kis kezét, és azonnal a játékkupac felé mentek.

- Úgy látom, Jézuskával sakkban tudjuk őket tartani. – telepedett le mellém életem szerelme a legkisebb Vettellel.

- Szia Kicsikém. –simogattam meg az arcát, s ő rám mosolygott – Milyen jó helyed van Apánál…

- Hát így nagyon kényelmes, igaz Tom? – magyarázott a babának, aki nagy kék szemekkel minket nézett, de közben folyamatosan mosolygott, s kapálózott a kis kezeivel, és a lábaival.

- De jókedved van… – csikiztem meg a pociját, mire felkacagott.

- Ejha, milyen kacagása van valakinek. – nevetett Sebastian is, de Tom láthatóan élvezte, hogy most minden figyelem rá irányul.

- Ebéd után a nagypapák átjönnek a kicsikért. – adtam férjem tudtára.

- Akkor Jézuskának lesz ideje mindent elkészíteni… - vigyorgott rám.

- Én elmegyek teríteni, te meg – böktem meg a mellkasát vigyorogva - szedd össze a csemetéidet.

- Ezer örömmel asszonyom. – hajolt meg előttem ülve, de vigyázva karjában lévő babára – Kívánsága parancs. – adott egy forró csókot.

A tányérokat elővéve, mosolyogva gondoltam az elmúlt évekre. Eljegyzés, esküvő, Anna majd Thomas születése. Annak idején, amikor terhes voltam Bennel azt hittem, hogy nekem ez a fajta boldogság nem adatik meg. Tévedtem. Jött Adrian aztán minden megváltozott… örök életemre hálás leszek neki.

Ebédet követően a két nagypapa nagy lelkesen jöttek a kicsikért, s hallottam a téma a mai Jézuska látogatás. Norberttal és Apával megbeszéltük, hogy mire hozzák vissza őket, és arra ők is jöjjenek, mivel nálunk lesz idén a karácsony. Mosolyogva néztem őket, még az ablakból is. Két erős kar fonódott a derekam köré.

- A fa a teraszon, és a tartójában asszonyom. – kajánkodott velem – Milyen feladatok oszt még nekem mára? –fordított magával szembe.

- A kanapékat hátrébb kell tolni, és a járókát is át kell tenni, tudod, ahogy megbeszéltük. – mutogattam neki.

- Fabi mindjárt itt lesz, és akkor megcsináljuk. – nézett az órájára.

A munka nagyon gyorsan ment, a fa hamar pompázott, az égőket bekapcsolva voltam igazán elégedett a munkával. A kandallóban a tűz ropogott, az illatosítókból a narancs és a szegfűszeg illata töltötte be az érzékeket.

- Már csak az ajándékok kellenek! – lelkesedtem be.

- Akkor hozzuk le őket! – csillantak fel a szemei.

A fa alá raktuk az ajándékokat, majd az ebédlőbe a terítéshez fogtunk. Heikke és Anya is megjelent, és velük együtt a vacsora is megérkezett. Ragaszkodtak hozzá, hogy ők főzzenek, hiszen nekünk itt vannak a csöppségek.

Ahogy mindennel végeztünk a konyhába mentünk, de Seb ragaszkodott hozzá, hogy nappali ajtaját résnyire hagyjuk nyitva. Komolyan rosszabb néha, mint a két gyerek.

- Annnyaaaaaaaaaaaaaaaaaa, Apppppppppppaaaaaaaa!!! – hallottuk a hangjukat kórusban a nappali felől. Mosolyogva indultunk el.

- Mi történt? – álltunk velük szemben.

- A Jézuska… - suttogta Anna, és a résen mutogatott be.

- Megnézzük, hogy mit csinált odabenn? – guggolt le hozzájuk Seb, míg én Tomot szedtem ki a babakocsiból.

- Igen!!! – ment oda hozzá mindkét gyerkőc.

- Akkor menjünk. – nyitott be a szobába, s a két kicsi nagy szemekkel nézte a fát, és a sok ajándékot.

- Szia Kicsikém… - nézett rám nagy szemekkel a legifjabb Vettel.

- Anyaaaaaa… - futott oda a lábamhoz Anna, amikor a babával a kezemben beléptem a nappaliba.

- Mi történt? – guggoltam le hozzá óvatosan.

- Majd megköszönjük a Jézuskának a sok ajándékot? – nézett ám a megszeppent kislány.

- A Jézuskának elég, ha látja, hogy jól viselkedsz, és szót fogadsz…

Az estével együtt a vacsora is hamar eljött. Persze a gyerekek voltak azok, akik a legnehezebben bírák ki az ajándékosztásig. Voltak már páran a Vettel unokák, és Melanieval is a kapcsolatom akkor rendeződött, amikor az első babájuk megszületett.

Az ajándékok bontásakor Seb nem győzte a csomagolópapírokat összeszedni a gyerkőcök után. Tom nagy szemekkel nézett körbe a járókába a karácsonyfa mellett. Boldog mosollyal néztem rá.

- Most te jössz. – lépett elém Seb.

- Oh, drága férjuram! Mit hozott nekem a Jézuska? – incselkedtem vele.

- Emlékszem, hogy meghagytad, hogy mondjam meg a Jézuskának, hogy nem hozhat semmit. Azért ezt otthagyta nálam. – mosolygott rám, majd egy dobozt húzott elő a háta mögül. A kezembe adta, majd felnyitotta a fedelét. A nyakláncom volt benne, amit négy évvel ezelőtt kaptam tőle, és amit Anna egy hónapja szakított le a nyakamból.

- Seb… - nagyon meghatódtam.

- De ez még nem elég… - vette ki a nyakláncot, majd nyitotta ki – Bele került Anna és Thomas neve is, hogy teljes legyen a névsor.

- Szeretlek… - csókoltam meg, majd óvatosan a nyakamba akasztotta.

- Én is téged Szépségem… - mosolygott rám szerelmesen.

- De neked is hagyott ám itt valamit a Jézuska… - vigyorogtam rá, és a fa alól kivettem az utolsó ajándékot.

- Abba egyeztünk meg, hogy nem veszünk semmit a másiknak. – súgta oda zavartan.

- Nem is vettem. – suttogtam a fülébe.

Nagy szemekkel tépte szét a csomagolást és egy albumot tartotta a kezében. Kinyitotta, és közös életünk momentumait tartalmazta képekkel, szövegekkel, és a Kicsik rajzaival tarkítva.

- Lili… - suttogta, meghatotta – ez… ez gyönyörű. Szeretlek Kicsim… - ölelt magához szorosan, és csókolt meg mindenki előtt.

A kanapéra telepedve nézegettük az albumot, Tomot is a karjaiba vettem, aki nagy szemekkel nézte a világító karácsonyfát. Ekkor döbbentem rá, hogy az életem tökéletes. Igaz, nem minden nap az, de ez a pillanat azok közé tartozik. Feladtam a munkámat azért, hogy anya lehessek, de ezt egy másodpercig sem bántam meg, hiszen van, ami kitölti az életem minden percét… ők a családom…

VÉGE

Titkok erdeje

62. rész

*1 hónap múlva*

Minden ember követ el hibákat. Én is, s tudom, hogy vezekelnem kell bizonyos tetteimért. Hogy miért is mondom ezt? Mert ostobaságot követtem el, s egy olyan embert bántottam meg, aki mindezt egyáltalán nem érdemelte meg. Csak egyszerűen fájt… Fájt, hogy nem volt a Brazil Nagydíj óta velünk. Ahogy az véget ért, hazajött, majd két nap múlva, ismét elment, s azóta nem láttuk Őt…

Egy hét távollét után untam meg a magányt, és Bent is összeszedve a szüleimhez mentünk Frankfurtba. Jó volt végre őket is látni, velük is lenni, de borzasztóan hiányzott Ő. A telefonhívások is ritkulni kezdtek, mert nem volt ránk ideje. Én meg makacsságom miatt sem mondtam meg neki, hogy mi már nem vagyunk Svájcban.

Ma felhívott, hogy holnap jön haza. Én még akkor sem mondtam meg neki, hogy merre is vagyunk mi valójában. Anya és Apa ekkor ültetett le beszélgetni egy kicsikét. Megmosták a fejem, hogy ha továbbra is ennyire rideg és elutasító leszek vele, akkor el fogom veszíteni Őt. S ekkor döbbentem rá… igazuk van.

Másnap azonnal felültünk az első vonatra, amely Heppenheim felé tartott. Ben kíváncsian tekingetett körbe az ölemben ülve, mert az ülésről még nem látott ki. Sokan megnéztek minket, s úgy láttam többek arcára Ben mosolyt csalt a folyamatos beszélgetésével. Nekem is egy kis időre elterelte a figyelmemet.

A pályaudvaron Stephanie várt minket a férjével, és mosolyogva néztem gömbölyödő pocakját. Ő azonban jól letolt, hogy mégis miért teszem ezt magunkkal. Stephanie volt az egyetlen a Vettel családban, aki tudta az igazat.

Másnap délután a nappaliban tördeltem a kezeimet. Tudtam, hogy pokoli dühös rám, és erre minden oka meg is van. Ben a szőnyegen Stephanieval játszott, de én képtelen voltam, akár egy percig is megülni.

- Ülj már le! – szólt rám – Attól, hogy másodpercenként kitekintesz az ablakon, nem fog megjelenni!

- Rendben… - suttogtam, és a kanapéra telepedtem – Csak félek…

- Megértem, de ha őszinte vagyok, meg is érdemled, hogy félj! – dörrentett rám – Ostoba voltál!

- Tudom… és lehet, hogy most elveszítem…

- Túlságosan szeret téged… nem fogja csak úgy eldobni ezt a kapcsolatot…

- App!! – szólalt meg Ben, s én azonnal arra kaptam a fejem.

Ott állt a nappali bejáratánál Ő. Ahogy pillantásunk találkozott láttam a szemeiben a dühöt, a fájdalmat, az aggódást és a csalódottságot. Azonnal Benhez lépett, s felemelte magához. Puszikkal halmozta el, s Ben nagyon vigyorgott rá. Neki is nagyon hiányzott az Apukája… majd Stephaniehoz fordult.

- Vigyáznál még egy kicsit Benre, míg mi – mutatott rám – tisztázunk egy-két dolgot odafenn?

- Persze… menjetek csak. - mosolygott ránk.

Seb megindult az emeltre a bőröndjeivel, s én megszeppenten követtem Őt. Tudtam, hogy most a sorsom eldől. Halkan csuktam be az ajtót magam mögött, de Ő már az ablak előtt állt, még a testtartásából is lehetett tudni, hogy nagyon dühös.

- Megmondanád, hogy mégis mi a fészkes fenének nem mondtad meg, hogy eljöttetek Svájcból? – fordult azonnal felém – Hazamegyek, az otthonunkba, legalábbis én annak hittem eddig, s ott nem találok senkit! Tudod, hogy megijedtem? Hívtalak, de ki voltál kapcsolva. Kimiéket még az utolsó pillanatba értem el, s akkor világosítottak fel, hogy Te a gyerekkel már hetek óta eljöttél! – kelt ki magából – Mégis mire volt ez jó???

- Én… - kezdtem bizonytalanul – sajnálom… - kezdtek gyűlni a szemeimben a könnyek.

- Azt hiszem jelen pillanatban ez édeskevés! – szűrte fogai között – Valami okosabb magyarázatot kell találnod erre, hogy tisztázhassuk ezt kettőnk között. Habár már azt sem tudom, hogy van-e olyan, hogy kettőnk…

- Az igazságot akarod hallani??? – ment bennem is fel a pumpa a hallottak miatt.

- Igen!!! Azt hiszem, azért szobrozok itt!

- Elegem volt a magányból!!! – vágtam a szemébe – Te a Brazil Nagydíj után elmentél, és otthagytál minket!! – emeltem meg a hangomat, de a könnyeim csorogtak az arcomon – Azt hiszed, hogy olyan jó egy alig másfél éves kisbabával egész nap egy hatalmas házban??? Még az sincs, akivel beszélgethetnék, akinek elmondhatnám a bajaimat!!! Egy hét otthonkuksolás után fogtam magunkat, és eljöttem a szüleimhez!

- És ezt miért nem tudtad elmondani telefonban??? Azt hiszem, van annyi eszem, hogy felfogjam!

- Telefonban??? És mond csak mikor?? Hiszen talán kétnaponta hívtál minket!!! Csak az érdekelt, hogy Ben hogy van, majd elmondtad merre jársz, és letetted!! – hergeltem magam egyre jobban, szinte már remegtem az idegességtől.

- Azt hiszed, hogy nekem annyira jó volt, hogy nem lehettem veletek??? Hogy nekem csak hobbi utazgatni, a családommal meg nem is foglalkozni????

- Hajlandóságot sem mutattál, hogy érdekelnénk, úgyhogy ne játszd itt a szentet!! – csattant a hangom.

- Én most lemegyek, és foglalkozom a Fiammal!! – csörtetett el az ajtóig, kivágta azt, majd maga mögött úgy becsapta, hogy az ablakok is beleremegtek.

Fogtam magam, s átmentem Ben szobájába, hogy kisírhassam magam. Elegem volt mindenből. Úgy éreztem, hogy az, ami Sebastian és köztem olyan meseszerűen kezdődött, most minden rémálomba csapott át…

Ebédkor megjelentek a szüleim is. Láttam, hogy Anya és Heikke aggódó szemekkel méregetnek minket. Sebastian az emeleti veszekedés óta nem is szólt hozzám, s talán még rám se nézett. Melanie is ott volt, de valahogy láttam ő is inkább szemlélője a dolgoknak.

Segíteni akartam leszedni az edényeket, de a két anyuka nem hagyta. Ben Sebastian ölében ült, és a férfi haját húzkodta. Nagyon örült neki, hogy Apukája hazatért, s nekem is mosolyt csalt mindez az arcomra.

A legnagyobb döbbenetemre azonban a két Anyuka egy tortával tért vissza, és körülöttünk mindenki a ’Boldog szülinapot’ énekelte. S akkor leesett… hiszen nekem ma van a születésnapom! Még azt is elfelejtettem. Könnyek kezdtek gyűlni a szemeimben, s lehajtottam a fejem, hogy ne lássa senki. Mély levegőket vettem, hátha a gombóc eltűnik a torkomból, de nem így lett. Felemeltem a fejem, s mindenki engem nézett…

- Bocsássatok meg… - suttogtam, és az asztalt otthagyva a konyhába mentem.

A mosogatóhoz mentem, hogy megmossam az arcomat, de a bennem lévő vihar egyáltalán nem akart csillapodni. Az ajtó felé néztem, s újból elkapott a sírás. Fájt minden. Az ostoba döntésem, a vitánk… a hátammal lecsúsztam a konyhaszekrényen, s a térdeimet felhúzva fejemet ráhajtottam, s ekkor már nem tudtam gátat vetni a fájdalmam kitörésének.

Nem sokkal később egy kezet éreztem meg, amely nagyon finoman engem simogat. Nem akartam senki szemébe nézni, nem akartam, hogy bárki tudjon arról, hogy mennyire ostoba vagyok.

- Lili… - hallottam meg azt a hangot, amelyre most jelenleg a legkevésbé számítottam. Felemeltem a fejem, s Ő ott ült a kövön mellettem. – Kelj fel, mert felfázol. – szólt gyengéden, az előbbi haragja sehol sem volt.

- Nem számít… - szólaltam meg halkan, de a könnyeimet törölgettem az arcomon.

- De igenis számít. Nekem nagyon is számít. – nézett a szemembe – Bocsáss meg…

- Nem, neked semmiért sem kell bocsánatot kérned. Mindenben igazad volt, amit rólam mondtál. – ostoroztam magam.

- Nem, nem volt. Elhanyagoltalak téged, és fájdalmat okoztam neked. – fogta meg a kezem – Csak értsd meg… annyira megijedtem.

- Tudom, hogy ostoba dolog volt egy szó nélkül eljönni, most már belátom. Csak egyszerűen fájt… - néztem azokba a kék szemembe, amik teljesen megbabonáztak. A düh, és a csalódottság már nem volt ott, átvette a helyét az önmarcangolás.

- Mi lenne, ha én azt mondanám, hogy megbocsátok neked, de akkor Te is nekem, amiért kiabáltam veled, és olyan dolgokat vágtam a fejedhez, ami egyáltalán nem volt igazságos veled szemben? – fordult felém.

- Ne hidd azt, hogy egy pillanatig is haragudtam rád. – vallottam be – Azt hittem, hogy el akarsz hagyni…

- Meg sem fordult ilyesmi a fejemben. – simított ki egy tincset az arcomból, és közelebb hajolt, majd egy forró csókot adott.

- Szeretlek… - suttogtam, ahogy ajkaink elváltak egymástól.

- Én is téged Szépségem… - mosolygott végre szerelmesen rám.

- Gyere… - álltam fel és a kezemet nyújtottam neki – együnk tortát, most neked is szabad.

- Lili… - kezdte, ahogy ott állt már velem szembe.

- Miért érzem azt, hogy most valami nem jó következik? – néztem rá félszegen.

- Be kell vallanom valamit. –mondta nagy szemekkel, s nekem a szívem a torkomban dobogott – Én… én totálisan elfelejtettem a születésnapodat. – ahogy kimondta megkönnyebbültem.

- Nem baj, így legalább nem vagyok ezzel egyedül. – mosolyogtam rá s közel bújtam hozzá.

- Mert? – nézett engem nagy szemekkel.

- Ugyanis én is teljesen megfeledkeztem róla. – vallottam be neki mosolyogva.

- De Lili… Kicsim, én nem vettem neked semmit. – panaszolta bánatát.

- A legnagyobb ajándék az, hogy velem vagy, és szeretsz. Több nem kell nekem az élettől. – öleltem át a nyakát, mire kaptam egy szerelmes csókot – Na gyere, menjünk, mert a végén nem jut nekünk torta…

Másnap kaptam Sebastiantól egy szív medálos nyakláncot, amelyet ki lehet nyitni. Belül bele volt gravírozva a Sebastian és a Benjamin név. A fülembe súgta, hogy hagyott helyet a többi lurkónak is…

A sok titok, mely egy erdőt képeztek az elején közöttünk, kiirtottuk, s ezzel a szerelmünk teljes lett. Úgy éreztem, igazán boldog vagyok, megannyi megpróbáltatás után, végre hazaértem. Otthon, biztonságban, Sebastian karjaiban…

Titkok erdeje

61. rész

Az idő szélsebesen haladt el mellettünk. Megpróbáltunk nem foglalkozni a sajtóval, csak a saját kis életünkkel. Pár napot otthon töltöttünk, majd a gyárba mentünk, dolgoznom kellett a fejlesztéseken. Sebastian és Ben is velem tartottak.

Ahogy szinte csak lepakoltunk a gyárban található kis lakrészünkben, máris Britta jelent meg, s megosztotta velük, hogy alig bírja a sajtót elküldeni. Mindenki Sebet akarja, és a baba-híreket, vagy Hanna terhessége, vagy Ben a központ. Fogalma sincs, hogy meddig tudja ezt a nyomást tartani, de felhívta a figyelmüket arra, lehet, hanyagolni kéne Heppenheimet. Megbeszéltük a sajtóssal, ha nem itt vagyunk a gyárban, akkor Porkollába vagy Svájcba lehet minket megtalálni. A sajtós lány még felhívta Sebastian figyelmét lehet, jobb lenne, ha venne egy magángépet, mert nem biztonságos a tömeges utazás hármunknak. Azonnal beszélt Kimivel, aki megígérte, hogy segítségünkre lesz.

Bennel mi Svájcba mentünk, míg Sebastian elment a Brazil nagydíjra. Közös megegyezéssel nem tartottunk vele, hiszen tavaly Jeson Buttont megtámadták, és Ő nagyon félt minket, így Norbert lett ismét a kísérője.

Bennel, míg Sebastian távol volt, elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, s vettünk pár karácsonyi csecsebecsét, hiszen vasárnap advent első vasárnapja lesz. Az időmérő alatt készítettük el a koszorút, de Bent jobban lekötötte az, ha Apukáját mutatták a tévében, minthogy nekem segítsen. Sokszor csalt mosolyt az arcomra, hogy mennyire lelkes lett, ha a kamera Sebastiant mutatta.

Szombaton minden csodásan zárult, hiszen a poleból indul Ő, s este telefonon beszéltünk, melyben elmesélte, hogy Bennek szerzett egy plüssbikát. A hangján is hallottam, mennyire boldog.

Másnap a futam rajtja is szinte mesésen indult, de amikor bemutatták a rádióbeszélgetést, melyben Rocky szólt Sebastiannak, hogy az új váltóval probléma van, még az ütő is megállt bennem. Sajnos a probléma nem látszódott, hogy szűnni akarna, így Ő látványosan elengedte a csapattársát az évadzáró futamon. A könnyeim azonnal szabad utat találtak maguknak, hiszen azt a bizonyos váltót, mellyel problémák voltak én terveztem Adriannal. Valamilyen szinten hibásnak éreztem magam. Valószínű nem vettem észre valamit, és ezért történhetett ez meg.

Nagyon rosszul éreztem magam, hiába hívott fel a futam után vidáman, úgy éreztem, hogy én tehetek erről. Azonnal megnyugtatott, hogy nem számít, csak mi számítunk hárman, s nagyon szeret bennünket, és szerelmes belém. Azzal zárta, hogy most sok időnk lesz együtt, mert vége az idénynek…

Hétfőn kitaláltam, hogy kárpótolni fogom Őt valahogy. Arra jutottam, hogy sütni fogok neki egy tortát, a kedvencét. Mivel Ő Virybe ment a Renault gyárba, így ezt meg is tudtam valósítani.

Kedden ebéd után már hűtőbe raktam a kész tortát, amikor észrevettem, hogy Ben eltűnt mellőlem. Azonnal a keresésére indultam, s a nappali bejáratánál megtorpantam. Ott állt Ő, kezében a kisfiúnkkal.

- Ajjja!!! – vett észre a kicsi.

- Szia… - suttogtam halkan, ahogy felém fordultak. Seb két lépéssel máris előttem termett, s azonnal karjaiba vont.

- Hiányoztatok… - súgta a fülembe.

- Sajnálom… - csak ezt az egy szót bírtam kinyökögni, mert a gombóc ismét nőni kezdett a torkomban.

- Te nem tehetsz semmiről… - távolodott el tőlem, s a szemembe nézett – Nem mindig lehetek első, s így legalább Mark is befogja egy időre. – mosolygott.

- De biztos nem vettem észre valamit… - fűztem tovább.

- Lili, Kicsim… nem számít. Végre lehet időm rátok, és hármasban lehetünk. Nem kell majd minden második hétvégén, repkednem valahova. – simogatta az arcomat, s Bent letette a szőnyegre.

- Szeretlek… - suttogtam.

- Én is titeket. Nagyon hiányoztatok… - csókolt meg forrón.

A nap további részében együtt voltunk. Bennel játszottunk a szőnyegen, aki teljesen bepörgött attól, hogy Apukája hazaérkezett. Megmutatott neki mindent díszt, amit hétvégén készítettünk. Én mosolyogva figyeltem őket…

Vacsora után, ahogy pakoltam be a hűtőbe jutott eszembe a torta. Azonnal kivettem, s megnéztem, hogy a tortazselé tökéletesen megkötött a tetején. Vettem elő kistányérokat, és süteményes villákat. Megfogtam a tortát és az ebédlőbe sétáltam vele. Sebastian éppen Bennek bolondozott, aki nagyokat kacagott közben.

Letettem az asztalra, a tortát, Seb csak akkor jön rá, hogy készítettem neki egy meglepetést. Szó nélkül kel fel a székről, s jött oda hozzám. Az egyik kezét a derekamra tette, míg a másikat az arcomra. Odalépett szorosan hozzám, majd megcsókolt. Forrón, szenvedélyesen. Még a térdeim is beleremegtek.

- Szeretlek… - suttogta a fülembe – alig várom, hogy Ben elaludjon… - villantotta rám perverz mosolyát.

Úgy éreztem, mindez felhívás egy keringőre, s eldöntöttem, hogy az idegein fogok táncolni, míg Ben el nem alszik. A tortát megbontottuk, s azt vettem észre, hogy mindenkinek nagyon ízlett. Ben természetesen nem csak magát, hanem a környezetét is összekente egy kis krémmel, pusztán szeretetből. Így lett Apukája arca, és a haja egy része is krémes…

A nagyfiút elvittem fürdeni, Sebastian megígérte, hogy rendbe teszi az étkezőt. Amikor a fürdőben megjelent döntöttem el, hogy elindítom a végső rohamot. Ben éppen a kádban fröcskölte a vizet, amikor mögém lépett. Én lehajoltam Fiúnkhoz, de úgy helyezkedtem, hogy a popsimmal érzékeny területet érintsek meg. Hallottam, hogy vesz egy mély levegőt, s a kezei a csípőmre fonódtak. Próbáltam nem hangosan felnyögni, amikor megéreztem nadrágján keresztül is a merevedését.

A fürdés vége igazi vizicsata lett, mind a ketten vizes pólóban hagytuk el a fürdőt. Ben egy törölközőbe bugyolálva feküdt az ágyon, Sebastian törölte szárazra a kis testét. Ekkor döntöttem el, hogy elindítom az utolsó rohamot.

A fürdőajtóban vettem le a pólómat, melyből szinte csavarni lehetett a vizet. Sebastian, ahogy ezt meglátta szemei kikerekedtek, és már nem bolondozott Bennek, mint előtte. A szekrényhez léptem, s egy pólóját vettem ki, majd magamra húztam. Ahogy ez megvolt a póló alatt megváltam melltartómtól is, és hanyagul csak az ágyra dobtam.

Nem mertem Páromra nézni, mert lehet nem bírtam volna ki nevetés nélkül. Ahogy Ben is pizsamába volt, máris megfogtam és a szobájába mentünk. A mese közepén már aludt, így halkan kiosontam a szobából. Alig tettem be a szobaajtót, két kéz ragadott meg hátulról, és maga felé fordított. Éreztem, ahogy a hátam a falnak ütközik.

- Nem szép dolog játszani a családfővel. – mormolta mély hangon.

- És ki játszott? – tettem az ártatlant.

- Tudod te azt nagyon jól. – jelent meg egy mosoly a szája szegletében.

- Akkor most megbüntetsz? – kacérkodtam vele, s a kezem a mellkasán simított végig, majd a nadrág dudoránál állt meg.

A szemei elfelhősödtek, s azonnal az ajkamra tapadt. A falnak préselődtem, de ez inkább még jobban felizgatott. Az egyik lábamat emeltem meg, hogy jobban össze tudjunk simulni, de Ő azonnal a popsim alá nyúlva megemelt és a hálóba vitt… mind a kettőnknek sok volt a másfél hét, és a több ezer kilométer távolság…

Titkok erdeje

Köszönöm nektek, hogy ti sokkal többet néztek ki belőlem, mint én saját magamból. Mindenkinek köszönöm a kommenteket, és természetesen a díjakat is. Pusz *.*

60. rész

Másnap reggel egy eléggé irritáló hangra ébredtem fel. Seb a fejünkre húzta a takarót, és én sem ellenkeztem. A nyakhajlatához bújtam, hátha akkor nem hallom ezt a fülsüketítő hangot, azonban tévedtem. A mellettem lévő szőkeség unta meg hamarabb…

- Ezt nem hiszem el! – morogtam a nyakába.

- Mindjárt lerázom. – nyögte álmos hangon.

Ahogy fordult az éjjeliszekrény felé, úgy bújtam én egyre jobban hozzá, mivel eszem ágában sem volt megválni tőle.

- Ki az? – kérdeztem már csukott szemmel.

- Kimi…

- Kimi? – emeltem fel a fejem, Seb pedig akkor nyomta meg az elfogadás gombot.

- Haver, tudod, hogy mennyi idő van? – kezdte Seb, de meghallottam, egy keservesen síró hangot.

- Ne haragudjak Seb, hogy felkeltettelek, de Ben… - ennyit hallottam, ugyanis azonnal kiugrottam az ágyból, és magamra kezdtem rángatni a ruháimat.

- Azonnal indulunk Kimi! – tette le Ő is a telefont, majd kapkodva öltözni kezdtünk.

A lépőn lefele haladva próbáltam bekapcsolni a melltartómat, de nem sikerült. Sebastian segített, hogy azért mégse így lépjek ki a házból. Még szerencse, hogy Kimiék a szomszédban laknak, így nem kellett messze menni. A bejárati ajtó nyitva volt, szabadon léphettünk be. Én azonnal a síró hang irányába mozdultam. A nappaliban találtam rájuk, Gina fogta a karjaiban, és próbálta csitítani az üvöltő babámat.

- Ben! Kicsikém! – léptem azonnal oda.

- Nézd megjött Anya és Apa! – adta át Gina, és szólt hozzá kedvesen.

- Nyugalom, Kicsikém itt vagyunk… - öleltem magamhoz és halmoztam el puszikkal.

- Manó… - karolt át Ő is minket – itt vagyunk, ne sírj. Itt vagyunk Anyával.

- Ajjja… App… - nézett ránk nagy szemekkel.

- Igen itt vagyunk. – mosolygott rá Sebastian.

Miután megnyugodott összeszedtük a holmiinkat, megköszöntük Kiminek és Ginának a felvigyázást, majd hazamentünk. Sebastianon láttam, hogy nagyon fáradt, így elzavartam aludni. Ben azonnal elfoglalta a helyét a nappali játéksarkában, és kezdte széthordani őket a helyiségben.

A nap további része eléggé csendesen telt. Mégis ez boldogsággal töltött el, hiszen most nem volt senki, aki ezt a nyugalmat beárnyékolta volna. Egyáltalán nem akartam gondolni Melaniera, és a barátnőjére, Hannára.

Este, miután Bent lefektettem, a hálónkhoz tartozó hatalmas kádat teleengedtem vízzel, majd elmerültem benne. A fejem alá tettem egy törölközőt, majd a szemeimet is becsuktam, hogy tudjak egy kicsit pihenni. Hosszú volt ez a nap is, hiszen Kimi reggel ébresztett minket, s én nem is aludtam többet. Jó volt így érezni a meleg illatos vizet, mely körbeölelt.

Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de eszem ágában sem volt arra nézni, hiszen tudtam ki közlekedik. Szöszmötölést hallottam, majd bebújt mellém a kádba. Egy kart éreztem meg a derekamon, s egy mellkashoz ütköztem finoman. Kinyitottam a szemeim és egy örvénylő kékséggel néztem szembe. Szerelem és vágy… ezt a kettőt tisztán láttam benne.

Már a tekintetétől megszédültem, megrészegültem. Egyikőnk sem szólalt meg, s én közelebb hajoltam egy csókért. Szükségem volt rá, olyan nekem mindez, mint az éltető oxigén. A popsimnál fogva megemelt, és máris az ölében találtam magam, vele szemben. A kezeim végigsiklottak a mellkasán, és Ő belenyögött a csókunkba.

Amikor kihűlt a víz, Ő szállt ki először, s végignéztem, ahogy megtörölközött. Amikor végzett felém nyújtott egyet, s megpróbáltam minél kecsesebben végrehajtani mindezt. Egy törölközőbe csavart, majd a szobába vitt, s az ágyra fektetett. Az egész éjszaka még előttünk állt…

Titkok erdeje

59. rész

Sokkot kaptam, ahogy néztem Őt a kavicságyban megúszva. Tudtam, hogy nagyon nagy a baj. Nem hallottam semmit, le kellett ülnöm. Timnek is csak a száját láttam mozogni, ahogy nekem magyaráz, de nem fogtam fel semmit. Egy kart éreztem a vállamnál, és azonnal rákaptam a tekintetemet. Britta volt. Bátorítón mosolygott rám, s én inkább lehajtottam a fejem, hogy a feltörni készülő sírásomat valahogy leplezzem.

Nem amiatt voltam szomorú, mert egyszer a szerencse nem mellénk állt, hanem azért, mert tisztába voltam vele, hogy neki mennyit is jelent ez a futam, ez a nagydíj. Tavaly itt lett világbajnok, és ezen a pályán újra nyerni akart.

Megérkezett a kerékcserére, és a fülesemet azonnal feltettem. Felfüggesztés… kipufogó… padlólemez… csak ennyit fogtam fel a rengeteg információból, amit közöltek velem. Láttam, hogy kiszállt a kocsiból, és Tommi azonnal odalépett mellé. Dühös volt, még így is láttam. Az edző, megragadta a kezét, s mondott neki valamit, az elején még ellenkezett, majd láthatóan kissé megnyugodott.

Legszívesebben azonnal odamentem volna, és a karjaimba zártam volna Őt. Ezt azonban nem tehettem meg. A sajtót is nagyon jól tűrte, és Berniet is. Adrian és Christian meglátogatását is csak egy pillanatra mutatták. Visszafordultam a papírjaim közé, s megpróbáltam valahogy lekötni magam.

Pár perccel később két kar ölelt át hátulról. A szemeim kikerekedtek, és azonnal megfordultam az erős karok között. A döbbenettől még megszólalni sem tudtam, hiszen ott állt előttem Ő, csillogó szemekkel, és széles mosollyal.

- Szeretlek… - suttogta a fülembe, majd óvatosan megcsókolt.

- Jól vagy? – jutott eszembe az első kérdés, ahogy ajkaink elváltak egymástól.

- Most már igen. Ha vége a versenynek, akkor menjünk haza, oké? Nem akarok itt maradni, és okom sincsen rá. Hiányzik Ben. – vallotta be.

- Részemről, akár most is indulhatnánk. – vontam vállat - De, ha verseny után megyünk, akkor sem késük le semmit.

A gépen ülve újra és újra lepergett a szemeim előtt a mai futam. Tudtam, hogy nincs olyan versenyző, aki az évad összes futamát be tudja fejezni. Egyszer lennie kell olyan helyzetnek, hogy a technika cserbenhagy minket.

Sebastian végigaludta az utat, míg én úgy döntöttem, hogy a jövő évi autó fejlesztéseit nézem át. Mindössze két oldalt sikerült elolvasnom, amikor éreztem, hogy a szemhéjaim elnehezülnek. Egy éjszaka kimaradt, és ezt a szervezetem nagyon is érzi. Lecsuktam a laptopot, és odabújtam a Bajnokomhoz. Nagyon gyorsan ért utol az álom…

Arra ébredtem, hogy valaki apró, óvatos puszikkal halmoz el. A szám mosolyra húzódott, és azonnal felé fordultam. Egy kéz a nyakamat cirógatta, majd egy szerelmes csókot kaptam az ajkamra. Miután a száj tulajdonosa elvált tőlem, kinyitottam a szemeimet.

- Jó reggelt Szépségem! – vigyorgott rám Sebastian – Mindjárt leszállunk, és gondoltam legyen olyan szép az ébredésed, mint ma reggel nekem.

A mellkasomban a szívem ki akart ugrani, a torkomban egy gombóc kezdett nőni szavainak hatására. A kezemet az arcára fektettem, és odahajoltam hozzá egy újabb csókért.

A leszállásunk zökkenőmentes volt, hiszen este tíz óra is lehetett már. Láttam Sebastianon is, hogy nagyon fáradt, és én sem vágytam másra, mint a meleg ágyunkra. A csomagokat is csak a nappaliig vittük, nem lett volna értelme, hogy felvigyük őket, hiszen úgyis mindent mosni kell.

- Fáradt vagyok… - szólaltam meg a lépcső alján.

- Akkor Hölgyem, nincs más megoldás, mint egy kiadós alvás, mellettem. – vett a karjaiba mosolyogva.

- Tegyél le! – szóltam azonnal rá – Meghúzod magad! – dorgáltam meg, de ez sem használt. Letett az ágyra, s én azonnal vetkőzni kezdtem.

- Azt hiszem ezt más helyzetben… nagyon kívánatos vagy… de most… - vetkőzött egy bokszerig, és máris az ágyban volt.

- Egyetértek veled, Bajnok, inkább aludjunk… - másztam be mellé egy szál bugyiban.

Egy csókot váltottunk, majd szorosan a mellkasához húzott, s én azonnal elvackoltam magam a szokásos helyemen…

Titkok erdeje

58. rész

(Tommi)

Seb egész reggeli alatt láthatóan nagyon jókedvű lett Lili váratlan megjelenése óta. Boldog és kiegyensúlyozott. A szerelem tisztán látható volt kettejük között. A szemeik csillogásai, a vágyakozó pillantások, a rejtett egymáshoz érések.

Lili és Britta velünk tartott a pályára, de Lilin is a csapatruha volt, hogy ne legyen senkinek semmi feltűnő. Észrevettem, hogy nagyon ügyelnek ezekre a részletekre, és nem csak Seb akarja a rejtőzködést.

Az autóban is mindenki jókedvű volt, én a pilóta mellé ültem, míg a lányok hátra. Lili Seb mögött ült, és láttam szerelmes pillantásokat váltanak a visszapillantó tükörben, néha Lili előrehajolt, egy futó kis érintésre. Ha Hanna lenne az, már biztos szóvá tettem volna, de Lili nagyon jó hatással van a németre. Így már én is sokkal nyugodtabban hagyom itt a Forma 1-et. Igen… Seb már tudja. Fogalmam sincs arról, hogy ezt a szerelmével megosztotta-e, hiszen mostanában kissé sok gondjuk van.

A paddockban sem volt semmi különös, maximum annyi, hogy Seb széles mosollyal írt alá bármit, amit elé tettek, és válaszolgatott a kérdésekre. A lányok előttünk mentek, és a német sokszor felejtette a szemét kedvesén. A Home elé érve, Britta és Seb azonnal a dolgukra mentek, így én maradtam Lilivel. Azonban, ahogy Adrian feltűnt a színen Őt is elrabolta dolgozni. Kimentem a szerelőkhöz, hogy megnézzem, mit tevékenykednek a boxban. Nem sok mindent, inkább mindenki csak lézengett, ökörködött.

Én inkább néztem ki a fejemből, és most döbbentem rá, hogy nekem ez az utolsó előtti versenyem, mint edző. Már volt egy-két ember, akiket felkerestem a hiányom pótlására Finnországban, mert a pilóta kikötötte, hogy csakis finn lehet.

Azonban azt sajnáltam, hogy nagy valószínűséggel jövőre Kimi is visszatér, vele nagyon jó a viszonyunk. Nem lesznek nagy Kimi-féle bulik, vagyis én már nem leszek azokon ott… habár mióta a kislánya megszületett, mintha kicserélték volna.

Sebbel is ez a helyzet. Mióta megtudta, hogy Ben létezik, minden megváltozott. A nyaraláskor, mikor Horvátországba mentünk, néhány haverral, akkor is egyfolytában a telefonon lógott. Majd szétfeszítette az ideg, amiért nem érte el a lányt. Nem lehetett vele bírni, két nappal később már a repülőn ültünk hazafelé.

Utána jelentette be, hogy összeköltöznek. Én akkor mondtam, hogy jól gondolja ezt meg, mert neki akkor még volt egy „komoly” kapcsolata, s egy vad idegen lánnyal költözik össze. Hannának talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mondjuk, ha nem kardoskodott volna annyira ellenük, lehet, még mindig együtt lennének. Én ezt egy cseppet sem bántam, hogy a dolgok így alakultak.

Seb élete most lett teljes, most lett egész. Az élete már nem csak a munkáról szól. Ott van neki a családja. Emlékszem mennyit emlegette, Kimi kislányát, amikor megszületett. Valahol a lelke mélyén véleményem szerint egy kicsit irigy volt. Most már neki is ott a családja. Ott van a kisfia, akit imádhat, elkényeztethet. S ott van neki Lili… aki megérti Őt, támogatja, ott van mindig mellette… szereti. Nem irigy a munkájára, hiszen ő is szerves része a csapatnak.

Már nyugodtan megyek el… nyugodtan hagyom itt ezt az életemet. Christian szerint meg fogom bánni a döntésemet, lehet, nem tudom. De én is családot akarok… olyan életet, ami most Sebnek van…

Minden olyan gyorsan történt… kialudtak a piros lámpák, majd a következő képkockán, már az egyik Red Bull úszott keresztbe a kavicságyban. Seb folyamatosan kiabált Rockynak a rádióban, hogy „Azt hiszem defektet kaptam! Defektem van!”. Egy egész kört kellett így megtennie. Ki sem mentem a boxból, vártam a pilótát a kerékcserére, mert a szerelők, már egyeztették, hogy mit kellene azonnal megnézni. Padlólemez, kipufogó, felfüggesztés… szerintem ők már tudták, hogy itt nagyobb lesz a baj, mint egy egyszerű kerékcsere vagy defekt.

Megérkezett a kerékcseréhez, s a fiúk levették a defektet kapott kereket, Hamilton, akkor kezdte meg a 3. körét. A kerék levétele után Stu a lábával megnézte a felfüggesztést, ami mozgott, s mutatta a pilótának, hogy állítsa le a kocsit… vége.

A fiúk betolták a boxba, s szinte úgy tépte ki a biztonsági öveket Seb a helyéről. Tudtam, hogy nagyon ideges. Kipattant a kocsiból, és én azonnal elálltam az útját, hogy megakadályozzam a dühroham kitörésében.

- Engedj el!!! – csattant a hangja.

- Nem! – maradtam előtte – hová mennél?

- Eressze el! – sziszegte a fogai között – Lilihez megyek!!! Engedj el!

- Nem mehetsz!

- Nem fogod nekem megszabni, hogy mit tehetek és mit nem! – sziszegte továbbra is – Szükségem van rá! Eressz el! – lépni akart el mellettem, de megfogtam a karját.

- Itt van az összes újságíró, fotós! Mindenki most téged mutat, nem hiszem, hogy pont most akarsz lelepleződni! Gondolj rájuk! Gondolj a családodra! Seb! Legyen eszed! – győzködtem.

- Tudom… - fújta ki a benn tartott levegőt – Bocsáss meg!

- Gyere, ülj le… - mutattam egy székre.

- Meg akarom nézni, hogy mi történt, majd látni szeretném Lilit! – közölte velem, miközben a laptopot vette magához.

- Ha ez a sok hiéna eltűnik innen, én magam cipellek oda hozzá. – vigyorogtam rá.

- Azt nem kell. – vigyorgott Ő is – Hidd el, magam is odatalálok hozzá.

Bernie is megjelent, hogy megkérdezze a világbajnokot, hogy mi történt, majd Seb kiment a pittwallra Christianhoz, és Adrianhez. Már mosolygott, holott mi, akik ismertük, tudtuk, hogy mindez csupán csak álca. Ahogy visszajött, már a kamerák is megritkultak a bokszunk környékén.

- Most már mehetek Lilihez? – nézett rám könyörgően.

- Igen… - veregettem meg mosolyogva a vállát – most már mehetsz…

Titkok erdeje

57. rész

Kitágult szemekkel nézett rám. Valószínűleg nehezen hitte el, hogy ott vagyok. Megcsókoltam… azonnal maga alá fordított, és szenvedélyesen csókolt tovább. Levegő hiányában el kellett válnunk…

- Ha álom vagy, akkor nem akarok felébredni… - suttogta örömittasan.

- Tudsz ilyet álmodni? – szemétkedtem vele.

- Bízom benne… - súgta az ajkaim közé.

Tovább csókolt. Szenvedélyesen… szerelmesen. A rajtam lévő póló már az ágy mellett landolt. A bokszerébe nyúltam bele, és a kezembe vettem a férfiasságát. Hangosan felnyögött. Azonnal megkereste a bugyim széleit, és lehúzta rólam. Nem bírtam magammal… érezni akartam…

A bokszere is a bugyim sorsára jutott, s egy lökéssel bennem volt. Felnyögtem a rám tört kéjtől. A szívem össze-visszakalimpált a mellkasomban. A számból egy sikoly tört fel, ahogy a gyönyör birtokba vette a testemet.

Legördült rólam, de azonnal magához húzott. Apró csókokkal halmozott el, s én is készségesen bújtam a karjaiba.

- Szépségem… annyira szeretlek… - súgta a fülembe.

- Én is téged. – néztem fel a szemeibe, ami mindig megbabonázott.

- Ben otthon maradt? – húzott még közelebb magához.

- Kimi és Gina vigyáz rá. – adtam magyarázatot.

- Örülök neki, hogy te is megtaláltad velük a közös hangot. Tudod, ez nagyon fontos nekem, mert Kimi és Gina is a barátom. – nézett rám csillogó szemekkel.

- Én is így gondolom. Ők nagyon jó emberek, bármit is ír Kimiről a sajtó remek apa, és Gina is fantasztikus anya. Úgy érzem, hogy nagy köszönettel tartozom nekik. – feküdtem rá teljes testtel.

- Le kéne zuhanyozni… - nézett az órára – Velem tartasz? – villantotta rám lélegzetelállító mosolyát.

- Ha ezzel a mosollyal az a célod, hogy levegyél a lábamról, akkor szólok, hogy nem kell az erőfeszítés, már sikerült. – másztam le róla, keltem fel az ágyról, és a kezemet nyújtottam felé, majd a fürdőbe mentünk.

Azonnal a zuhanyzókabinba kötöttünk ki. Ő a hátamhoz bújt, én pedig megnyitottam a csapot. A hajamat félrehúzta, és a nyakamat kezdte érzékien csókolni.

- Szeretlek… - súgta a fülembe.

Válaszra nem volt idő, mert a keze, mely eddig vándorúton járt a testemen hirtelen besiklott a két combom közé. A nyakamat csókolta, miközben kezével legérzékenyebb pontomon simogatott. Be kellett harapnom a számat, hogy ne sikítsak ismét fel. Már majdnem a testemet ismét birtokba vette a gyönyör, mikor kivágódott a fürdőnek ajtaja. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik körülöttem. A zuhany ajtaja is kivágódott…

- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED???? – hallottam meg egy nagyon ismerős hangot, de arcot nem tudtam társítani hozzá, mivel Sebastian a testével teljesen eltakart betolakodónk elől.

- TŰNJ EL!!! – ordított vissza Párom.

- NEM MEGYEK EL, MÍG MAGYARÁZATOT NEM ADSZ A TETTEDRE!!! - vágott vissza ugyanúgy.

- NEM VAGYOK KÖTELES BESZÁMOLNI NEKED A SZABADIDŐMRŐL!!! - belecsíptem a combjába, hogy halkítson a hangján, és értette a jelzésemet – Most pedig menj el… az ajtót csukd be magad után, ha kérhetem. – mondta már normál hangerővel.

- Rendben!! De!! Én nem foglak téged kimagyarázni!! – s már csak a zuhanykabin, majd a fürdőajtó, s pár másodperc múlva a lakosztály ajtaja vágódott be.

- Baj, hogy eljöttem? – fordultam azonnal felé.

- Dehogy. – simított ki egy vizes tincset az arcomból – Én nagyon örülök neki. Nem értem Tommi kirohanását emiatt. Nem értem neki miért okoz problémát, hogy veled vagyok.

- Tommi volt? – lepődtem meg, és akkor értettem meg, hogy miért is volt annyira ismerős a hang.

- Igen… - húzott közel magához – de azt hiszem, hogy valamit félbehagytunk, mielőtt ez az őrült finn ránk törte volna az ajtót… - csókolgatni kezdte újra a nyakamat, s a rózsaszín köd ismét ellepte az agyamat…

(Seb)

Egy hatalmas mosollyal léptem ki a lakosztály ajtaján, hogy az étterembe menjek, s reggelit rendeljek kettőnknek, míg Ő megszárítja a haját, és utánam jön. A liftben nem volt senki, s megnyomtam a földszint gombját. Egy pillanatra eszembe jutott a reggeli ébresztőm, s hogy ezzel mekkora örömet szerezett nekem. A liftben lévő tükörbe néztem, s láttam szemeim csillognak, az arcomon akaratlanul is egy mosoly ült. Ezt mond Ő okozta…

A földszinten egyszerre az éttermet vettem célba. Megláttam, hogy az egyik asztalnál Tommi és Britta ül. Azonnal feléjük vettem az irányt. Láttam, hogy mind a kettőnek elé borús az ábrázata.

- Sziasztok! Jó reggelt! – köszöntem nekik mosolyogva, s az étlapot egyszerre magamhoz vettem. Szemem sarkából láttam, hogy mind a ketten egymásra néznek.

- Hogy aludtál? – kérdezte meg bátortalanul a sajtósom.

- Köszönöm kérdésedet… nagyon jól. – néztem rá, és szélesen mosolyogtam. Közben megjött a pincér, s én leadtam a rendelésemet két főre. Láttam még mindig mind a ketten értetlenül néztek egymásra. – Mondjátok… látom, van valami. – vettem egy mély lélegzetet.

- Semmi… - rebegte el egy vérszegény mosoly kíséretében Britta.

- Na jó, majd ha te nem, akkor én kérdezek! – vágta a képembe a finn edzőm.

- Ne kímélj… - vigyorogtam rá, úgy éreztem, hogy a mai nap semmi sem tudja elvenni a jókedvemet. Közben a pincér is megérkezett, s a második reggelit gondosan magam mellett lévő székhez készítettem.

- Hogy teheted ezt vele? – tért a lényegre.

- Nem értelek… - választoltam nyugodtan, mialatt a kakaómat kóstoltam meg.

- Hogy csalhattad meg Lilit? – na, ennél a kérdésnél majdnem félrenyeltem. Hangos köhögések közepette azért valahogy túléltem.

- Hogy mit csináltam? – tettem le a csészét, mert még élni akartam.

- Megcsaltad! – csattant a hangja, de azért figyelt arra, hogy mások ne hallják meg.

- Most azonnal ezt az őrültséget verd ki abból az ostoba finn fejedből! – éreztem, hogy még a feltételezés is fáj.

- Miért? Hiszen egyértelműek voltak ma reggel a jelek. Ruhák szereszét, az ágy széttúrva, és valakivel a zuhanyzóban voltál. – Britta ott ült mellettünk fal fehéren, s én úgy éreztem, hogy felröhögök. Komolyan erőfeszítésbe került, hogy visszatartsam, de ekkor eldöntöttem, hogy megszívatom őket.

- A szerződésemben nincsenek kikötések erre vonatkozóan. – vontam vállat, és újra a kakaómat kóstolgattam. Vártam, hogy betoppanjon, s akkor tudtam, hogy ezek ketten le fognak esni a székről. Már előre nevettem.

- Hogy lehetsz ennyire ostoba? Az a lány teljesen beléd van zúgva és otthon vár, míg te itt ki tudja, hogy kivel henteregsz a szállodai ágyadban! – szinte már vérben forogtak a szemei.

- Azért ne te akarj a fejem fölött pálcát törni. – vigyorogtam rá, s tudtam ez fogja igazán felhúzni. Lili már megérkezett, s felénk vette az irányt.

- Hogy mondhatsz ilyet! Az a lány szeret téged, egy fiút is szült neked! Te meg felhozol ide egy útszéli kis nőcskét…

- Azért jó tudni, hogy útszéli kis nőcskének tartasz. – szólalt meg a finn mögött Ő. Tommi arca elfehéredett, s mint egy lassított felvétel fordult meg.

- Lili? – kérdezte színtelen hangon, de a nyakát azért behúzta – Te… itt?

- Igen Tommi. Szia Britta. – köszönt kedvesen sajtósomnak, legszívesebben megcsókoltam volna, de nem lehetett – Köszönöm, hogy rendeltél reggelit. – fogta meg a kezemet az asztal alatt, miután helyet foglalt mellettem.

- Lili…Seb… ne… ne haragudjatok… - rebegte el a finn.

- Nézd már! Az előbb még lehord mindennek, hogy kivel vagyok együtt, most meg bocsánatot kér! Ez azért pofátlanság! – mi Lilivel nevettünk rajta, míg Tommi csak vörösödött, de azért Britta is megpróbálta kuncogását leplezni.