Valóság vagy álom? 7. fejezet

Spanyol Nagydíj… a hazai futamom… hazai közönség…
Izgatottan kellene, várom már a vasárnapot, én mégis elbújva a világ elől csörgök kedd délután a szállodai szobámban, és gondolkodom. Nem tudok dönteni, nem tudom, hogy mit tegyek. Annyiszor lepergettem magamban a döntéseim következményét, hogy kezdek ebbe az egészbe beleőrülni. Pedig hétfőn választ kell adnom… Hétfő… és ma kedd van… szóval van még 6 napom. 6 nagyon kevés napom.

A szerda és a csütörtök csak úgy tovaszállt mellettem. Mind a ketten megegyeztünk, abban, hogy jobb lesz most, ha Raquel nem jön ki a hétvégére. Majd kitalálunk valamit, de most rá van a legkevésbé szükségem. Egy valakire azonban nagyon… azok a szürke szemek… Igen azok a mai napig kísértenek álmaimban. Mintha már nem lenne teste, csak azok a szemek. Úgy érzem, mintha hónapokkal ezelőtt történt volna minden… pedig két hete… Ha vissza tudnám pörgetni az eseményeket… de nem tudom… sajnos…

Péteken a szabadedzések után céltalanul bolyongtam a paddockban, semmihez nem volt kedvem. Nézegettem az embereket. Volt, aki sietett, volt a ráérősen nézelődött, és volt olyan, ki várt valakire…
Nézelődésem alatt megláttam Őt. Egy pillanatra lefagytam. Azt hittem hallucinálok… ez képtelenség… A legnagyobb megdöbbenésem azonban akkor ért, amikor bement a FIA részlegébe. Mit kereshet ő ott? Köze van a FIA-hoz? Vagy a FIA-nál dolgozik? Ki Ő?
Ezekkel a kérdésekkel a fejemben futottam szinte a FIA kamionja felé, de ott megtorpantam. Ide nem lehet csak úgy bemenni. Ide hívatják az embert, hívatlanul szépen kiteszik a szűrödet, hiába vagyok én Fernando Alonso…
Tétlenül toporogtam a bejáratnál, s próbáltam valamit kitalálni. Természetesen az arra járó pilóták furcsán néztek rám, hogy mit is kereshetek ott, hisz akinek oda kell menni, az biztos csinált valamit. Sebi meg is jegyezte poénkodva, hogy talán rossz fát tettem a tűzre… Nem is értem mit eszik rajta Liz… Lökött német…
Egyszer csak megjelent, azaz ember, aki biztos, hogy tud majd nekem segíteni. Nem más, mint a Forma 1 mindenható ura, Bernie Ecclestone…
Kezdtem a dolgokat már egy kicsit szebb fényben látni. Talán most sikerül végre kiderítenem, hogy ki is az a lány… Meglepődve nézett rám.
- Fernando… hát te? Mit csinálsz itt?
- Én? – nem igazán tudtam, hogy mit is kellene erre a kérdésre válaszolnom, így maradt az őszinteség – Van egy problémám, amin azt hiszem, most csak te tudsz segíteni…
- Akkor gyere, igyunk meg valamit, és akkor elmesélhetsz mindent…

Majdnem egy óra múlva már mindent tudott Bernie… majdnem mindent. A baba-kérdést, és a szürke szemeket egyaránt. Kiöntöttem neki a szívemet, úgy éreztem vele őszinte lehetek.
- Azt hiszem Fiam, te most jól benne vagy a slamasztikában…
- Igen Bernie… - sóhajtottam nagyot.
- Csak azt nem értem, hogy én itt mit tudok neked segíteni? Szereted azt a kislányt nem? Akkor miért vagy még együtt a feleségeddel? Ezzel a gyerek dologgal, meg szerintem ne foglalkozz… érzi, hogy a házasságotok válságban van, és most előadja a melodrámát… hidd el, én már csak tudom, hogy mit beszélek…
- Azt hiszem igazad van Bernie… már tudom mit kell tennem. Azonban lenne itt még valami. Dolgozik esetleg a FIA-nál egy gyönyörű szőke szürke szemű lány?
- Ezt most miért kérdezed? – lepődött meg.
- Mert ha jól láttam, akkor oda ment be…
- A FIA-hoz? – lepődött meg az öreg rendesen
- Igen. – úgy láttam elgondolkodott egy pillanatra, majd a szemei hirtelen felcsillantak
- Megvan! Te Carlaról beszélsz?
- Carla? Ki az a Carla?
- Carla itt dolgozik a FIA részlegén. Ő írja mindig a jegyzőkönyvek nagy részét. Nagyon okos, és nagyon szép… jó ízlésed van Fernando… - nézett rám mindentudóan.
- De nem biztos, hogy ő az… - voltam azért egy picit elkeseredve.
- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg… Várj itt meg, mindjárt jövök. – s elszaladt be a FIA központba.
Félelem fogott el, mi van, ha mégsem ő az. Ha illúziókat kergetek, ha csak egy éjszakára kellettem csak neki, most meg jön, és leráz… Önmarcangolásom közepette nem vettem észre, hogy valaki már álldogál mellettem.
- Szia! Remélem rám vártál…

Egy év telt el, azóta, egy nagyon boldog év. Carla bearanyozza a mindennapjaimat. Raquellel elváltunk, s a babát természetesen nem tartotta meg. Bennem azért még egy picit, fájó emlékeket kelt, mert nem tudhatom, lehet, hogy az én gyermekem volt az…
Minden bánatom és rossz érzésem eltűnik egy szempillantás alatt, ha ránézek Carlara. A mai napig nagyon hálás vagyok Berninek, aki segített nekünk az egymásra találásban. Nem volt egyszerű egyikőnknek sem. A média és a sajtó az elején nagyon ránk szállt. De ahogy minden, ez is csak három napig tartott…
Holnap leszünk egy éve együtt. Számomra Ő jelent mindent. Nem tudtam, hogy létezik ilyen szerelem, amíg meg nem tapasztaltam…
Kinn ülök a teraszon, egy kényelemes kanapén, és élvezem a csendet, és a békét. Arra eszmélek fel, hogy leül valaki mellém.
- Gondoltam csatlakozok hozzád… - néz rám szerelmesen, és én egy csókot lehetek a gyönyörű ajkaira.
- Jól vagytok? – simogattam meg a pociját, ugyanis júliusra várjuk az első gyermekünket, és amilyen szerencsések vagyunk, futamhétvégére jósolja az orvos az érkezését…
- Igen, csak mind a ketten hiányoltuk már Apát… - bújt hozzám szerelmesen.
- Holnap leszünk egy éve együtt…
- Bizony már egy éve… de milyen csodálatos egy év volt. – néz mélyen a szemembe.
- Te vagy az egyedüli szép álom az életemben, amely nem pusztult el, hanem valóra vált…

Vége

Valóság vagy álom? 6. fejezet

A házba belépve, meglepődve látta, hogy a kanapén ülök.
- Csak nem rám vártál? – kérdezte meglepődve.
- De igen…
- Ó… ha tudtam volna, akkor sietek. – telepedett le mellém.
- Semmi baj… úgysem volt más dolgom.
- Gratulálok a negyedik helyhez. – mosolygott rám kedvesen.
- Ugyan… lehetett volna jobb is, ha a kocsi gyorsabb.
- Talán majd legközelebb… - nézett rám mosolygósan, mégis félelmet láttam a szemeiben, amit nem értettem. Mitől fél? A félelem mellé még társult egyfajta rettegés is a szemeibe… Nem értettem semmit…
Az este további részében úgy éreztem, hogy kerül engem. A velem való társalgást kerüli. Lefekvéskor sokáig húzta a fürdőben lévő időt, mintha arra játszana, hogy aludjak el… hogy ne tudjam megvárni. Bejött neki, mert elaludtam.

Másnap reggel egyedül ébredtem. Furcsa volt, mert mindig én kelek korábban, Raquelt délig nem is lehet látni. Lesétáltam az emeletről, s a konyhában találtam rá. Nagyon el volt gondolkodva… egy pohár vizet szuggerált.
- Raquel! Hogy-hogy ilyen korai vagy? – kicsit megugrott ültében, szerintem nem számított még rám, hisz korán van.
- Megijesztettél… - látszott a szemében a tegnapi félelem.
- Mi a baj Raquel?
- Baj? Semmi… - mindig is jó színésznőnek tartottam, de most nem tudta titkolni az érzéseit előlem.
- Tegnap a telefonban azt mondtad, hogy beszélnünk kell… - emlékeztettem rá.
- Tudom…
- Akkor itt az alkalom… Mi a baj? És most ne mond azt, hogy semmi, mert látom…
- Csak olyan nehéz… - lett könnyes a szeme.
- Hátha tudok segíteni… mondd el…
- Ha elmondom, ki fogsz borulni… ideges leszel…
- Ettől a bizonytalanságtól leszek ideges… - lettem már egy picit ingerült. Egy könnycsepp futott végig az arcán, de gyorsan letörölte.
- Utálom magam Fernando… - sose hívott így.
- Mit tettél Raquel?
- 2 hónappal ezelőtt lefeküdtem valakivel, és most terhes vagyok…
- Terhes vagy? – lepődtem meg teljesen.
- Igen… és nem tudom kitől… - hullottak a könnyei, de nem foglalkozott vele, csak engem nézett.
- Szóval terhes vagy, és nem biztos, hogy én vagyok az apa? – nem akadtam ki, nem voltam mérges, hisz tudtam, azaz ember, aki velem szemben ül, már nem vagyok belé szerelmes… mégis fájt…
- Annyira sajnálom… - pityergett.
- Mit akarsz tenni? – tértem egyből a lényegre, hisz még el tudja vetetni, ha akarja, de akkor miért mondta el? Nem értettem… teljesen össze voltam zavarodva…
- Ha szeretnéd, megtarthatjuk, hisz tudom mennyire vágytál egy gyerekre…
- De ha nem elveteted… - fejeztem be helyette.
- Én nem tudnám egyedül ezt az egészet végig csinálni… képtelen vagyok rá.
- Ha úgy döntök, hogy tartsd meg, akkor el kell ismernem, hogy az enyém, ugye? Miközben lehet, hogy nem is az…
- Igen.
- Szóval a nevemre kell vennem…
- Igen.
- Adj egy kis időt, hogy ezt végiggondolhassam…
- Annyi időt kapsz, amennyit akarsz… de ne tartson sokáig…
Kisétáltam a konyhából, felvettem a cipőmet. Elindultam kiszellőztetni a fejem. Nem érdekelt az a tény, hogy megcsalt, nem foglalkoztam vele, hisz én is megtettem… A baba-kérdés annál inkább aggasztott. Ha úgy döntök, hogy vállalom, akkor elismerem, hogy én vagyok az apja… de mi van, ha mégsem. Úgy éljem le az életemet, hogy nem tudom, hogy az a gyerek, akit felnevelek, az vérszerint az enyém-e? Képes vagyok mindent feláldozni csak azért, mert szeretnék már egy gyereket? Annyira össze vagyok zavarodva… Az időm, pedig véges…

Valóság vagy álom? 5. fejezet

Délután volt, mire hazaértem az üres házba. Igen, tényleg üres volt, még egy pók sem lakik benne, ha nem vagyunk itthon, így senki sem üdvözölt, s nem örült a hazajövetelemnek. Habár anyu hívott, hogy menjek inkább haza, úgyis három hét múlva spanyol nagydíj, és úgy nem kellene olyan sokat repkednem sem. Fáj a szívem, mikor velük beszélek, sokat vagyok úton, és még kevesebbet velük…
Ledobáltam a cuccaimat a nappaliba, és leültem a kanapéra, s hallgattam a csendet. Tudtam, ha Raquel megjön, már nem lesz csend… ha elmondom neki a kínai futamon történteket, akkor meg tombolni fog… kevés esélyt látok rá, hogy megértőnek fog bizonyulni… Egy interjújában még nagyon régen azt nyilatkozta, hogy ő mindig megszerzi amit akar magának… engem is akart, és megszerzett… vajon az elválás is ennyire egyszerű lesz? Kétlem…
Fáradtan eldőltem a kanapén, s a szemeimet lehunyva próbáltam meg egy kis nyugalmat erőltetni magamra… Igazából azt se tudtam, hogy merre jár a feleségem, hogy most épp mit is csinálhat… ja igen… biztos megint koncertje van… igen az mindennél fontosabb… Hányszor elrángatott engem is, hogy nézzem meg őket, de a fotósokat természetesen nem tudtuk kikerülni, így másnap címlapon volt, az együttese. A menedzsere meg közölte, hogy jobb lenne, ha sok koncertre mennék el, mert így nő az együttes PR értéke… remek… már nélkülem ezt se lehet eladni…
Azt hiszem, elaludhattam, mert mikor kinyitottam a szemeimet, már sötét volt odakinn. Fáradtan felvonultam a hálószobánkba, s birtokba vettem a fürdőszobát. Fáradtnak és nyúzottnak láttam magam a tükörbe… talán jobb is, ha nem mentem el a szüleimhez, mert anyuék biztos kiszúrták volna, hogy nincs minden rendben velem…
Levetkőztem, s beléptem a zuhany alá, s megengedtem a vizet. Próbáltam kikapcsolni az agyamat, de nem ment… Vagy arra gondoltam, mi lesz, akkor, ha a feleségem megtudja az igazat… vagy azokra a felejthetetlen szürke szempárra, és azokra a csodálatos percekre vele… a vége természetesen hideg zuhany lett…
Másnap reggel, inkább dél felé sikerült telefonon beszélnem Raquellel, hogy ma este érkezik haza… Elgondolkodtató, amit mondott… beszélnünk, kell egy pár dologról… Mikor megkérdeztem miről, a válasz kimerült, a majd megtudod este válaszban…
Egész nap nem csináltam semmit. Ez mondjuk teljes egészében nem igaz, ugyanis gyűjtöttem az erőt… tudtam bármilyen ember is ő, bármennyire is nem vagyok belé szerelmes annyit megérdemel, hogy ne úgy váljunk el, hogy annyit mondok neki, elhidegültem tőled, már nem szeretlek… El kell mondanom az igazat.
Már besötétedett odakinn… Izgatott vagyok, de ebbe egy kis félelem is vegyül… igazából semmi mástól nem tartok csak a reakciójától… Fordul a kulcs a zárban… hazaért a feleségem…

Valóság vagy álom? 4. fejezet

- Igen, jól hallottad… megcsaltam Raquelt…
- De hogyan? Miért? Mikor? Kivel? – csak úgy záporoztak felém a kérdései.
- Lassan a testel haver… nyugi… minden kérdésedre választ fogok adni… vagyis majdnem mindegyikre. – hajtottam le bánatosan a fejem.
- Hogyhogy majdnem mindegyikre? – kerekedtek ki teljesen a szemei.
- Majd megértesz mindent, ha elmesélem az egész történetet…
S belekezdtem. Elmondtam neki az elejétől kezdve mindent, az ebéd körüli Felipés gondolataimat, aztán azt, hogy pihenni tértem, majd az első találkozást, majd a másodikat… és azokat a felejthetetlen szürke szemeket…
- Ha jól értelmezem… - szólalt meg pár perc hallgatás után – akkor te azt se tudod, hogy kivel feküdtél le… kétszer is???
- Igen… így van… - néztem rá szomorúan, amit szerintem félre értelmezett.
- Nyugi Nando… szerintem Raquel meg fog bocsátani. – mondta teljesen higgadtan az én lengyel barátom.
- De Rob, nem értesz… én nem akarom, hogy megbocsásson…
- Nem akarod? Akkor szakítani akarsz vele? Elválni??? – hitetlenkedve nézett rám. – Hisz annyira szerelmes voltál, ő volt a mindened…
- Jól mondod, ő volt…
- Nem értelek Nando… két éjszaka miatt felrúgnád a házasságodat?
- Rob nem akármilyen éjszaka volt…
- Én megértem Nando, hogy jó volt… de Raquel nem ezt érdemli tőled… mindenét feláldozta miattad…
- Ő nem áldozott fel miattam semmit sem!!! – csattantam fel. – Én voltam az egyedüli áldozata ennek a házasságnak! Sosem szeretett úgy, ahogy én szerettem volna, ha egyátalán szeretett valaha is… Attól, hogy nem beszélek róla, még van problémám a házasságommal…
- De Nando mindenkinek vannak problémái… nincs olyan házasság, amiben ne lennének veszekedések… - próbált meg csitítani Rob.
- Rob, azaz igazság, hogy mi már csak veszekedni tudunk. A minap a képembe vágta, hogy ne is álmodjak egy gyerekről, ő nem fogja elrontani az alakját miatta, és nem adja fel érte a karrierjét sem. Ha akarok, ismétlem, HA akarok, örökbe is fogadhatok egyet, de az se legyen kevesebb, mint 10 éves, mert nem bírja elviselni a gyermeksírást. Hát kérdem én. Milyen nő az ilyen? Milyen anya lenne Ő?
- Nando, én ezt nem tudtam… nekem fogalmam sem volt róla…
- Tudom, senki sem tudja, még a szüleim sem. Elcsesztem, nem kellett volna olyan hamar beleugranom ebbe a házasságba, de elvakított a szerelem. Már bánom, de tehetek ellene… és tenni is akarok…
- Akkor, ha jól értem el akarsz válni???
- Igen Rob, azt hiszem, az lenne a legjobb… belefásultam ebbe az egészbe… mindkettőnknek ez lesz a legjobb…
- És mikor akarod vele közölni mindezt?
- Tudom, tisztában vagyok vele, hogy őszintének kell lennem, kellene lennem. Ha valaha hittem kettőnkben és a házasságunkban, akkor legalább ennyit megérdemel ő is…
- Miért érzem azt, hogy mégsem akarod elmondani neki??? – méregetett Rob.
- Talán félek a botránytól, amit csapna… biztos, hogy ez lenne a vége, ő a megcsalt feleség, én meg csak egy szoknyapecér lennék… - sóhajtottam lemondóan.
- És ez az egész nagyon, de nagyon sokba kerülne akkor neked…
- Tudod, a pénz nem érdekel… az csak egy tárgy… jön és megy… persze minden egyes euróért én nagyon sokat dolgoztam, de akkor sem, jelent semmit sem. Nézd, rengeteg pénzem van, mégsem vagyok boldog…
- Úgy gondolom, csak akkor fogsz tudni elszámolni a lelkiismereteddel igazán, ha őszinte leszel a családoddal, de főként a feleségeddel… ennyit mindenki megillet…
- Azt hiszem, igazad van…
Még beszélgettünk egy kicsit a versenyről, kielemeztük az előzéseket, és mit tettünk jól vagy rosszul, s mit lehetett volna sokkal jobban csinálni… Rob körülbelül mg egy órát maradt, majd távozott a saját szobájába, s megbeszéltük három hét múlva, vagyis inkább kettő és fél, Barcelona… Spanyol nagydíj…
Nekem addig haza kellene mennem, és mindenkivel mindent tisztázni… őszinteség… igen ez lesz mindenkinek a legjobb… csak félek… félek mindenkitől…
Este összepakoltam, hogy reggel ne legyen sok dolgom vele, és nyugovóra tértem. Békés álmom volt, és reggel kipihentem ébredtem. Rossz érzés fogott el, ha arra gondoltam, senki édes érintésére nem ébredtem fel éjjel. Hiányzik… pokolian hiányzik…
Egy új nap… egy új élet hajnala… az őszinteségé…

Valóság vagy álom? 3. fejezet

Másnap reggel ismét egyedül ébredtem. Úgy éreztem, mintha nem lennék teljes, mintha egy részemet ő is elvitte volna magával. A szívem… igen, azt hiszem, vele ment el, amikor távozott. Badarságokat beszélek!!! Hogy lehetne valakit egy nap alatt úgy a szívedbe zárni, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz a hiánya? De lehet… velem is ez történt… Egy könnycsepp gördül le az arcomon, és a párnám nyeli el. Fáj… nagyon fáj…
Megpróbáltam legalább annyi erőt venni magamon, hogy napot el tudjam kezdeni, hiszen ma futam. Gyors zuhany, gyors öltözés, és reggeli, aztán pálya. Kapott mindenki erre a hétvégére egy sofőrt, mert valószínűleg eltévednénk ebben a kibogozhatatlan táblahalmazban, amit a kínaiak úgy hívnak, hogy kresz.
Az egész napom olyan, volt, mint egy pillanat, egy szörnyű pillanat. A délelőttömön interjúkat adtam, fotózkodtam, aláírást osztottam, és amikor ennek vége lett, kezdhettem az egészet elölről. Már nagyon untam. Olyan voltam, mint egy bábú, amit ide-oda rángatnak az emberek kényük, kedvük szerint.
A futam sem a legrózsásabban kezdődött, annyira elvesztem a gondolataim között, hogy kiugrottam a rajtnál. Így kaptam egy áthajtásos büntetést. Azért az égiek velem voltak, hogy a verseny eléggé kaotikusra sikeredett, így azt a negyedik helyen tudtam zárni. A pontszerzésemet azért megköszönhetem nagyban a kínai időjárásnak, de azért annyira nem volt jó a helyzet, ugyanis egész verseny alatt a mérnökön ordítozott a fülemre. Voltak szakaszok, amikor teljesen kizártam a külvilágot, például Massa megelőzése a boksz bejáratánál, tényleg nem direkt tettem. Természetesen még vár rám egy alapos fejmosás Stefanonál… már előre repdesek a gondolattól… már megint majd szegény Felipe… hogy tehettem ezt vele… meg mi egy nagycsalád vagyunk, nem akarunk a másiknak rosszat, meg blablabla…
A pilóta parádé alatt Rob kiszúrta, hogy valami nem stimmel velem. Igen, ő nagyon jó barátom. Először nem akartam neki elmondani, féltem ostobának tartana, és kinevetne érte, hogy egy olyan lányról ábrándozom, akinek még a nevét sem tudom. Nem is tudok róla semmit se. Aztán mégis győzött a józanész, és megbeszéltem vele, hogy este átjön, és beszélünk. Nem mondtam neki semmit, de tudom, valakivel meg kell osztanom a dolgot, különben megőrülök. Benne megbízhatok, tisztában vagyok vele, hogy még hazudna is Raquelnek, hogy engem megvédjen. Ő egy igaz barát.
Hamar este lett, és férfiasan bevallom kicsit féltem Rob reakciójától. Domenicali irodájában nem volt annyira feszült a helyzet, mint ahogy gondoltam, elmondták, hogy nem kellene többet ilyet tennem, mert Massával ugyanolyan rangú pilóták vagyunk, s ne vegyem el tőle az esélyt, hogy harcba legyen a jobb pozícióért. Persze ő elveheti tőlem… mindegy nem nyitottam róla vitát… valahogy most nem volt hozzá kedvem…
Idegesen jártam fel és alá a szobában, közben az órámat néztem, és megállapítottam, hogy a lengyelek gyöngyszeme most sem a pontosságáról híres… mondjuk mikor ér bárhova oda pontosan… ezen inkább mosolyognom kellett… Azért annyira nem volt drasztikus a késése, csak fél óra.
- Hello Nando.
- Hello Rob, gyere be, és foglalj helyet. – mutattam a kényelmes kanapé felé. Rendeltem üdítőt, és ropogtatnivalót is, mert tudtam, hogy nem lesz ez egy egyszerű beszélgetés. Én a fotelban foglaltam helyet, szemben a kanapéval.
- Hú, látom, készültél. – nézett az asztalra – Miért érzem azt, hogy komoly dolgot akarsz velem megosztani? – nézett rám mindent tudóan.
- Igen, talán azért, mert ismersz. – nevettem fel erőltetetten. – Nem könnyű mostanában az életem… - sóhajtottam fel.
- Akkor oszd meg…
- Tudod nem olyan egyszerű az egész… elég bonyolult…
- Nem értem mi lehet ennyire bonyolult… nyugi Nando… mindent meg lehet oldani… - szerintem látta rajtam, hogy feszült vagyok, ezért próbált nyugtatni.
- Igen, ebben igazad van…
- Na látod… Tanuld meg, hogy lengyel barátodnak mindig igaza van… - húzta ki magát büszkén.
- Igen Kubika… Ezt észben tartom… - mosolyogtam rá gonoszan.
- Hé, te spanyol, fejezd be, különben összeakad…
- Mi Kubika? Az orrunk? – már ő is kacagott. Az ismerkedésünk elején mindig az orrméretével húztam, mára ezt megszokta. Már nem akarja érte betörni az én picike orrocskámat…
- Na jó, végre kibököd, hogy mi is az a bonyolult dolog? – nézett rám hatalmas szemekkel. Nem kerülgettem tovább a forró kását, azt hiszem, nem lenne sok értelme.
- Megcsaltam Raquelt.
- Hogy mit csináltál???

Valóság vagy álom? 2. fejezet

Az időmérő nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. A Q1-ben amíg a Red Bullok nem jelentek meg, vezettem, majd a negyedik helyen zártam, Felipe előtt. A Q2-t szintén a negyedik helyen zártam, most is Felipe előtt, aki most csak a hatodik helyet tudta megszerezni. Mind a kettőt a Mclarenes volt csapattársam Lewis Hamilton nyerte meg. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a Red Bullosok nem mutatták meg igazi erejüket eddig. A megérzésem valósnak bizonyult, mert a Q3-ban hatalmas időt ment Sebi, mögötte Mark, majd jöttem én.
Igazából örülöm kellene, mert eddig mindig poleból vörös bika emblémás autó indult, úgy látszott csak én tudom tartani velük a lépést, de a gondolataim egészen más utat jártak. Andrea meg is jegyezte, olyan, mintha csak testben lennék itt, fejben nagyon-nagyon messze. Igaza volt. A szobámban maradtam gondolatban, vagyis inkább a motorhome előtt. Amikor ismét láttam. Akkor kellett volna oda mennem hozzá, de nem volt lehetőségem.
Semmihez nem volt kedvem, még Raquel hívását is kinyomtam. Gondolom hívni akart, majd erről nyilatkozni később valamelyik újságnak, persze nekem letagadja… Annyira belefáradtam a házasságomba is. Mikor megismertem őt teljesen más személyiség volt. Egyszerű és szerény, aki nem foglalkozik senki véleményével. Ma már Ő Fernando Alonso felesége. Ő találta ki azt is, hogy szinte semmibe ne avassuk bele a médiát, és a rajongókat. De ennyire még sem fordulhatok el tőlük. Most mi van abban, ha elmondom, hogy összeházasodtunk? Igen, össze… Azt is ő erőszakolta ki… persze anyukám megmondta, hogy elhamarkodom… igen megmondta… Én már azért sem hallgattam rá, most meg boldogtalan vagyok. A múlt hónapban megmondta, hogy nem akar gyereket. Ő nem rontja el az alakját érte. Ha annyira szeretnék örökbe fogadhatok egyet, de az se legyen kisebb 10 évesnél, mert nem szereti a gyereksírást. Milyen érdekes… az esküvő előtt nem ezt mondta…
Már megint ő jár a fejemben, leköti minden gondolatomat. Vajon ki Ő? És a legfontosabb kérdés, hogy került az ágyamba? Valakinek látnia kellett? Ez az! Megkérdezem az őröket! Hogy ez eddig nem jutott eszembe…
Azonnal visszasiettem a motorhomeunkhoz, de senki nem látta. A szomorú és csalódott voltam. Titkon abban reménykedtem, hogy valaki észrevette, esetleg ismeri Őt. Nem hittem volna, hogy az egész világ pár óra alatt ennyit fordul velem… Nem tudok, és nem is akarok másra gondolni, csakis rá. Azok a szürke szemek… azt hiszem a csapdájába estem…
Késő délután volt, mire visszaértem a hotelba. Rob hívott, hogy kártyázzunk egyet, de lemondtam. Nem akartam senkivel találkozni, ahhoz túlságosan lekötöttek a gondolataim. Az a lány, az a szürke szempár, és az a pár óra…
Egyátalán nem érdekelt, hogy mi lesz akkor, ha a feleségem megtudja. Biztos kicsapja érte a hisztit, mást úgysem tud, csak hisztizni. Mindenért. Nem megyek el vele nyilvános szereplésre, nem megyünk el sétálni, persze úgy, hogy rengeteg kép készüljön rólunk, és ott vannak még természetesen a koncertek is. Fel áll az összes szőr a hátamon már attól, hogy mások a magánéletembe vájkálnak. Tudom ismert ember vagyok, ez vele jár… tudtam, hogy ez lesz, ha egyszer befutok, és sikerül… kétszeres világbajnok vagyok… igen… tudom…
Elmentem tusolni, de a gondolatban újra és újra megéltem azt a pár órácskát ott a kis szobámban… a vége az lett, hogy hidegzuhannyal kellett a fürdésemet befejezni… Szuper 28 évesen hideg zuhanyt venni… kinevetnének…
Fáradtan dőltem be az ágyamba, de előtte megnéztem a telefonomat. Nem volt rajta nem fogadott hívás. Annyira mégsem volt fontos, amit Raquel akart. A pillantásom a kezemen lévő gyűrűre esett. Még az eljegyzésen kaptam. Nem sokat tétováztam, lehúztam, és az éjjeliszekrényemre tettem. Eddig nem váltam meg tőle. Azóta a kezemen volt. Valami megváltozott bennem… igen… valaki mindent megváltoztatott bennem… Magamra húztam a takarót, és nem sokkal később, már el is aludtam.
Ismét apró érintésekre ébredtem, de sejtettem kitől kapom ezeket. A szemeim kipattantak, s testemet öröm járta át, ahogy megláttam Őt.
- Azt mondtad, nem hagysz el…
- Nem is hagytalak el, itt vagyok… - simogatta az arcomat. – s itt is maradok, amíg szükséged lesz rám.
- Nem tudod elképzelni, mióta vártam rád… - most én csókoltam meg őt. Szenvedélyesen, ahogy még nőt sosem csókoltam. A vágy hihetetlen erővel sújtott le rám, akartam, kívántam őt. Rajta kívül nem érdekelt senki és semmi. Pillanatok alatt szabadultunk meg a ruháinktól. Felesleges is volt rá, azt a csodálatos testét nem kell, hogy ruha fedje előlem. Az ajkait csak úgy faltam, mintha valami életadó nektárt akarnék kiszívni belőlük. Azok a szürke szemek megbabonáztak. Elvesztem bennük, el akartam bennük veszni, s nem szabadulni tőlük sohasem.
A beteljesülés, mint egy robbanás, darabokra hullottam. Kellett pár perc, mire újra fel tudtam fogni a körülöttem lévő dolgokat, a darabjaimból, újra egésszé tudtam válni. Összebújva feküdtünk az ágyban, s mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Rájöttem ő az a lány, akire eddig vártam. Csak őrá van szükségem, senki másra ebben az életben.
- Maradj velem… kérlek… - könyörögtem neki.
- Nando… én mindig veled leszek… - nézett rám csillogó szemekkel. – Nem tudlak elhagyni téged…
- Ki vagy te?
- Az a nő, akire mindig is vágytál…

Valóság vagy álom? 1. fejezet

Fernando Alonso vagyok, s ma 2010-es évad negyedik versenyhétvégéje van, Kínában. Tavaly csak a 9. hely jutott nekem, így megpróbálok egy olyan eredményt nyújtani, amit várnak tőlem, és én is magamtól. Raquel nem kísért el, ha el is jön, lassan olyan, mintha az újságíróknak és a fotósoknak akarna már csak megfelelni. Néha jó lenne kettesben lenni, elbújni a világ elől. Ő erre mindig azt mondja, hogy neki is vannak rajongói, s meg kell nekik is felelnie, nem lehet mindig velem.
Épp ebédidő van, s én próbálkozom azt a valamit magamba tömni, amit étel címén elém tettek. A szomszéd asztalnál Felipe szórakoztatja a saját és az én szerelőimet is. Egyre többször érzem azt, hogy én egy kívülálló vagyok, hiába próbálkozom a csapattársam már családtag, én csak szeretnék ide tartozni. Idén már amúgy is volt egy összezördülésünk, de a külvilágnak azt mutatjuk, hogy csapaton belül minden a legnagyobb rendben van.
Néhány napja beszéltem Kimivel is telefonon, és elmondta, hogy nagyon sok köze volt Felipének ahhoz, hogy neki mennie kellett, s vigyázzak a kis brazillal, mert nem tudom, hogy kinek mit mond róla a hátam mögött. Mert amit Felipe mond az, szent, és sérthetetlen. Egyáltalán nem feltételezi róla senki, hogy hazudna… pedig mekkorát tévednek. Kimi megmondta nekem, hogy ne szerződjek ide. Akkor azt hittem, hogy a féltékenység beszél belőle… ma már tudom, hogy csak jót akart nekem.
Azt hiszem, pihenek egy kicsit időmérő előtt. Fáradtnak érzem magam, de ez nem fizikai inkább lelki. Örülnöm kellene, hisz az új csapatomnál az első versenyen nyerni tudtam, és az összetettben második vagyok Sebi előtt, és Felipe mögött. Mennyire büszke volt magára, Malajzia után, hogy ő vezet, és nekem a motorom meg megadta magát. Igen, ez a hatalmas Ferrari csapatszellem. Igen egy nagycsalád… inkább csak Felipe nagy családja. Persze amikor odavágtam neki, hogy én legalább nyertem versenyt, míg neki csak a dobogó alsóbb fokai jutottak. Erre ő azt mondta, hogy ő már kétszer állt a dobogón, míg én csak egyszer. Mindig mindenre van olyan válasza, mivel belém tud rúgni egy kicsit.
Inkább bemegyek a szobámba pihenni egy kicsit, ahelyett, hogy itt kesergek magamban. Felálltam a székemről, odabiccentettem a többieknek, s útba vettem a szobámat. Beérve, boxerra, és pólóra vetkőztem, beállította az ébresztőt, s lefeküdtem. Nem sokkal később, már álomországban jártam.
Arra ébredtem, hogy valaki finoman cirógatja az arcomat. Apró pici érintésekkel, és csókokkal. Lassan kinyitottam a szemeimet, s egy szőkés barna szürke szemű gyönyörű lány feküdt mellettem az ágyban. Meglepetten pislogtam rá, hisz nem tudtam ki ő.
- Ki vagy te?
- Hogy én ki vagyok, az nem számít. De az igen, hogy te ma és holnap a legjobb teljesítményedet nyújtsd. Én ebben tudok neked segíteni. – a hangja szinte simogatta a szívemet.
- Hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Engedd el magad. A többit bízd rám…
Megcsókolt, s én hagytam. Sőt, visszacsókoltam. Soha nem éreztem még ilyet. A vágy lávaként öntötte el testemet. Nem értettem magam. Nős ember vagyok, mégis egy vad idegen nővel fekszem az ágyamba, aki hihetetlenül gyönyörű, s csókolózunk.
Nem bírtam magammal, azonnal érezni akartam őt. A kezem a pólója alá kúszott, s a csókunkat csak addig szakítottuk meg, míg mindketten megszabadultunk a pólóinktól. A keze már férfiasságomnál járt, ami ki akart törni a szűk boxeremből. Én közbe simogattam őt, ahol értem. A hátamra fordított, s a nyakamat kezdte kényeztetni, majd a mellkasomra tért át. A levegőt már szaporán kapkodtam, mikor egy mozdulattal megszabadított az utolsó ruhadarabomtól. Nem bírtam tovább. Úgy éreztem, megőrülök, ha nem tehetem magamévá. Nem törődtem a következményekkel, azzal sem, hogy ennek a gyönyörű lánynak még a nevét sem tudom. Egy dolgot akartam, hogy fogadjon magába, legyen az enyém.
Egy gyors mozdulattal én kerültem felülre, s az utolsó ruhadarabját is levettem róla, ami takarta a tökéletes testét. Fölé hajoltam, s szenvedélyesen megcsókoltam, s egy mozdulattal belé hatoltam. Lassan kezdtem el mozogni benne, minden pillanatot ki akartam használni, minél tovább húzni a dolgot, de elég nehezen bírtam, s láttam ő is.
-Nando… kérlek… ne kínozz…
Nem kellett több bátorítás. Azonnal gyorsabb tempóra váltottam, s a lökéseim is mélyebbek lettek. Éreztem, hogy nincs messze a beteljesülés. Rám nézett azokkal a gyönyörű szürke szemeivel, amikbe elvesztem. Lehajoltam hozzá, s szenvedélyesen megcsókoltam, mire a testemet átjárta a mindent elsöprő gyönyör, a fehér fény, amely ismerős volt, de mégsem. Még sosem éreztem ilyet, soha nem volt ennyire jó. Kinyitottam a szemeimet, s láttam, figyel engem. Óvatosan legördültem róla, s ő egyszerre hozzám bújt, s én szorosan öleltem magamhoz.
- Ugye nem hagysz el…
- Mindig itt leszek veled Nando… amikor csak szükséged lesz rám. Most pedig alvás. Még időmérőig aludhatsz egy picikét…
- Rendben… - boldog mosollyal az arcomon aludtam el.
Nem sokkal később dörömbölésre ébredtem, s Andrea a mérnököm hangjára.
- Fer!!! Ébresztő!! Mindjárt időmérő! Öltözz…
- Oké…
Egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam eldönteni, hogy azt a lányt csak álmodtam, vagy mindez meg is történt. Kipihenten és fitten ültem fel az ágyban, s meglepettem pislogtam, mikor észrevettem, hogy meztelen vagyok. Akkor most megtörtént? De hová tűnt az a lány?
Gyorsan felöltöztem a verseny overálomba, s igyekeztem az időmérőre, mert láttam már késésben vagyok, s nincs kedvem Stefano kiabálását hallgatni. A motorhomeból kilépve össze is futottam vele.
- Fer! Már mindenki téged vár… gyere… - kicsit mérges volt.
- Oké… sietek…
A fotósok és az újságírók persze most is itt voltak, és folyamatosan kattantak a gépek, s készültek a képek. Körbenéztem, s megláttam Őt. Alig hittem el, Ő az. Észrevett, s rám mosolygott.
- Fer, gyere már… Stefano ideges lesz… - szólt Andrea.
- Egy pillanat… - néztem Andreára.
Mire visszanéztem oda, ahol Ő volt, már csak a hűlt helyét néztem. Csalódottság futott végig az egész testemen. Monoton léptekkel mentem a boxig. Vajon látom még? Ki ez a lány? Álom volt, vagy tényleg megtörtént? Behunytam a szemeim, s nem láttam mást, mint azokat a gyönyörű szürke szemeket…