Valóság vagy álom? 5. fejezet

Délután volt, mire hazaértem az üres házba. Igen, tényleg üres volt, még egy pók sem lakik benne, ha nem vagyunk itthon, így senki sem üdvözölt, s nem örült a hazajövetelemnek. Habár anyu hívott, hogy menjek inkább haza, úgyis három hét múlva spanyol nagydíj, és úgy nem kellene olyan sokat repkednem sem. Fáj a szívem, mikor velük beszélek, sokat vagyok úton, és még kevesebbet velük…
Ledobáltam a cuccaimat a nappaliba, és leültem a kanapéra, s hallgattam a csendet. Tudtam, ha Raquel megjön, már nem lesz csend… ha elmondom neki a kínai futamon történteket, akkor meg tombolni fog… kevés esélyt látok rá, hogy megértőnek fog bizonyulni… Egy interjújában még nagyon régen azt nyilatkozta, hogy ő mindig megszerzi amit akar magának… engem is akart, és megszerzett… vajon az elválás is ennyire egyszerű lesz? Kétlem…
Fáradtan eldőltem a kanapén, s a szemeimet lehunyva próbáltam meg egy kis nyugalmat erőltetni magamra… Igazából azt se tudtam, hogy merre jár a feleségem, hogy most épp mit is csinálhat… ja igen… biztos megint koncertje van… igen az mindennél fontosabb… Hányszor elrángatott engem is, hogy nézzem meg őket, de a fotósokat természetesen nem tudtuk kikerülni, így másnap címlapon volt, az együttese. A menedzsere meg közölte, hogy jobb lenne, ha sok koncertre mennék el, mert így nő az együttes PR értéke… remek… már nélkülem ezt se lehet eladni…
Azt hiszem, elaludhattam, mert mikor kinyitottam a szemeimet, már sötét volt odakinn. Fáradtan felvonultam a hálószobánkba, s birtokba vettem a fürdőszobát. Fáradtnak és nyúzottnak láttam magam a tükörbe… talán jobb is, ha nem mentem el a szüleimhez, mert anyuék biztos kiszúrták volna, hogy nincs minden rendben velem…
Levetkőztem, s beléptem a zuhany alá, s megengedtem a vizet. Próbáltam kikapcsolni az agyamat, de nem ment… Vagy arra gondoltam, mi lesz, akkor, ha a feleségem megtudja az igazat… vagy azokra a felejthetetlen szürke szempárra, és azokra a csodálatos percekre vele… a vége természetesen hideg zuhany lett…
Másnap reggel, inkább dél felé sikerült telefonon beszélnem Raquellel, hogy ma este érkezik haza… Elgondolkodtató, amit mondott… beszélnünk, kell egy pár dologról… Mikor megkérdeztem miről, a válasz kimerült, a majd megtudod este válaszban…
Egész nap nem csináltam semmit. Ez mondjuk teljes egészében nem igaz, ugyanis gyűjtöttem az erőt… tudtam bármilyen ember is ő, bármennyire is nem vagyok belé szerelmes annyit megérdemel, hogy ne úgy váljunk el, hogy annyit mondok neki, elhidegültem tőled, már nem szeretlek… El kell mondanom az igazat.
Már besötétedett odakinn… Izgatott vagyok, de ebbe egy kis félelem is vegyül… igazából semmi mástól nem tartok csak a reakciójától… Fordul a kulcs a zárban… hazaért a feleségem…