51. rész

Az egész napom gépeléssel, és telefonálással telt. Az ebédidőn is valahogy átsiklottam, ha Maggie nem hoz valami harapnivalót a büféből, valószínűleg nem ettem volna semmit sem. Úgy éreztem, hogy nem okozhatok senkinek csalódást, főképp Sebinek nem. Nagyon szerettem őt, és azt akartam, hogy büszke legyen rám, mint én rá. Nekem ő a bajnok… az én bajnokom…
Délután a csajok meglátogattak, így bepótoltam az ebédidőt, mert furdalta az oldalukat a kíváncsiság, hogy vajon milyen az új munkahelyem, és főképp milyenek az új kollégáim. Elmesélték, hogy amíg nem indul be a száguldó cirkusz addig a PR részlegen dolgoznak, de március elejétől boldogan intenek búcsút az irodának.
Maggievel hamar megtalálták a közös hangot, aminek nagyon örültem. Én is a szívembe zártam őt gyorsan. Egy nagyon kedves, barátságos, és szerény lány. Természetesen legújabb barátnőm nem hagyta ki a mesélésből a reggeli incidenst sem, Carollal. A lányok teljesen kiakadtak, és közölték, hogy jó lenne, ha beszélnék erről Christiannal is…
- Igaza van Tracynek Liz… beszélj vele… nem mehet ez így tovább… - Vic volt még a nyugodtabb fajta. Chris és Mel közölte, ha Carol férfi lenne kasztálnák tuti… még szerencse, hogy Isten megkönyörült rajta, és nőnek született.
- Hiába, nem tudna segíteni…
- Ezt nem értem. Hogy-hogy nem tudna segíteni??? Hisz ő a főnök!!! – Tracy kiakadt rendesen.
- Christian keze is meg van kötve ezzel a nőszeméllyel szemben. – adta meg a választ Maggie.
- De miért? – néztek csodálkozóan a lányok, úgy látszik, nem vagyok azzal egyedül, hogy nem tudom ki is az ő rokona…
- Azért, mert Helmut Marko a nagybátyja… - a lányok szemeiben láttam a felismerés szikráját felcsillanni. Még beszélgettünk egy kicsit, amíg időnk és a szünet engedte, de több szó nem esett Carolról. Talán mindenki az új információkat tárolta, és dolgozta fel.
Este fáradtan léptem be a lakásba. Nem beszéltem Sebinek a reggeli dolgokról, hisz tudtam, hogy mostanában sok baj van a gyárban, főképp azért, mert úgy néz ki, hogy első teszteken nem tudnak a kocsik ott lenni. Ez mindenkit elkeserített.
Úgy vettem észre ma jó kedve van, s nem akartam ezt elrontani, lesz még idő arra, hogy elmeséljek neki mindent…
- Péntek estére van valami programod? – kérdezte este az ágyban, mikor összebújtunk.
- Nem tudok róla, de azt hiszem, már van… - kuncogtam…ő csak megpuszilt.
- Hivatalosak vagyunk vacsorára…
- És hová?
- Helmut Markohoz és a családjához…