Titkok erdeje

16. rész

Másnap reggel kissé kómásan keltem fel, mert Sebbel vagy egy órát beszéltünk, s elég későn sikerült elaludnom. Bementem Ben szobájába, s elhúztam a függönyöket, azonban az ágy üres volt. A szám egy apró kis mosoly húzódott, mert gondoltam, hogy Heikke lehet a dolgok mögött. Amikor beléptem a konyhába, rájöttem, hogy nagyon is jól gondoltam. Heikke épp etette a kicsit.

- Jó reggelt! – köszöntem nekik mosolyogva, kisfiam vigyorgott, amikor észrevett, odamentem hozzá, és nyomtam egy puszit a kobakjára.

- Jó reggelt neked is! – nézett rám zavartan – Remélem nem baj, hogy… - állt volna fel a székről.

- Dehogy! – mosolyogtam rá – Nyugodtan maradj csak! Én addig felmegyek, és átöltözöm. A fiúk mikor jönnek?

- Sebastian felültette őket az első gépre, szóval 10 óra körül megérkeznek. – magyarázott nekem.

- Akkor még van két óra… - gondolkodtam.

- Még van egy kis időnk, mert utána úgy sem lehet főzéssel foglalkozni. – mosolygott rám kedvesen.

- Oké, akkor felmegyek, és gyorsan összedobunk mindent…

10 óra előtt öt perccel már minden kész volt, vagyis Heikke már kizavart onnan, hogy menjek ki, mert csak láb alatt vagyok. Ben a nappaliban játszott, bementem hozzá, de nem tudtam egy helyben megülni, és sokszor tekintettem ki az ablakon, várva őket. Megismertem az autót, mely nem sokkal később begördült a ház elé.

- Megjött Apa! – újságoltam boldogan Bennek.

- Aaaa… - nyújtózkodott felém, s én azonnal karjaimba vettem.

Mire kiértünk az udvarra Heikke már a karjai között tartotta világbajnok csemetéjét. Annyira megható volt mindez, s így egy kissé a háttérben húzódtunk meg, egészen addig, amíg Seb észre nem vett minket.

- Sziasztok! – engedte el Anyukáját, és jött oda elénk.

- App… - szólalt meg Ben a karomban és nyújtózkodott Seb fel. Mind a ketten megdöbbentünk, de szerintem Seb jobban, a szívem hatalmasat dobbant, hogy ezt mondta neki.

- Hogy mondtad Manó? – állt teljesen sokkolva előttünk a német.

- App… - mondta kitartóan, és továbbra is a férfihez akart menni.

- Ben! Kisfiam! – vette karjaiba, és pörgette meg a levegőben, mire Ben nagyokat kacagott.

Ránéztem Heikkére, aki a szemeit törölgette az előbbi jelenet láttán, s nekem is elszorult a torkom, és éreztem, hogy most nem biztos, hogy meg tudnék szólalni.

- Szerintem menjünk be… - kezdeményezte Heikke – a csomagokat is be kell vinni, meg ki is kell pakolnotok…

- Rendben. – kezdte Norbert – Gyere Fabi, menjünk fel, és pakoljunk.

- Várjatok, ahogy ti pakoltok az katasztrófa majd én… - magyarázott nekik Heikke, de már nem hallottunk, mert bementek.

- Hiányoztatok… - kezdte Seb – nagyon nehéz ez nélkületek. – puszilta meg Ben homlokát.

- Majd megszokjuk… de te ott dolgozol, nem lehetünk láb alatt. – cirógattam meg kisfiúnk arcát.

- Ajjja… - nézett rám Ben.

- Itt vagyok! – léptem hozzájuk közelebb, mert Seb még mindig a karjai között tartotta Bent.

- App… - fordult most Sebastian felé.

- Én is itt vagyok… - mosolygott rá lágyan, majd mellém léptek, s azt vettem észre Seb a szabad kezével átkarolta a derekamat. A szívem kihagyott egy ütemet. – Bemegyünk ünnepelni, jó? – magyarázott továbbra is kisfiúnknak – Végülis tegnap voltál egy éves…

Ebéd után előkerült a torta is, amit Gina segített beszerezni, és nem engedtem meg senkinek sem, hogy megnézze. Az asztalon bontottam ki a dobozból, a többiek nem kis megdöbbenésére. Ugyanis Sebastian forma egyes autója volt, kissé átalakítva tortaformára.

- Azta! – mosolygott döbbenten Seb – Micsoda tortája van valakinek… - vette karjaiba Bent. Láttam rajta, hogy mennyire nem akart megválni Fiúnktól, főleg mióta Apának hívta.

- App… - mutogatott előbb a férfire, majd a tortára. – App aóóó… - magyarázott nagy szemekkel a tortára nézve. Fabi volt megbízva a fényképezéssel, és folyamatosan kattogott a gép körülöttünk.

- Elfújjuk a gyertyát? Vagy Anya is kell hozzá? – kérdezte lágyan tőle.

- Ajjja…

- Itt vagyok! – vigyorogtam rá. – Elfújjuk? – mentem oda hozzájuk a gyertyával a kezemben, amely az egyes számot formázta. – Hová szúrjam? – néztem Benre.

- Óóó… - mutatott az egyik első kerékre.

- De így defektünk lesz! – nevetett Seb, Ben pedig nagy szemekkel nézte Őt.

- Dehogy lesz defektünk… - csíptem Sebastian oldalába mosolyogva, ő pedig kacagott. – Akkor ott jó lesz? – simogattam meg a kicsi fejet, de Ő csak nagy szemekkel nézett hol rám, hol az Apjára. – Most teljesen összezavartad… - csipkelődtem a férfival.

- Én??? – kacarászott – Dehogy csak mondtam, hogy defektünk lesz. – puszilta meg Bent –De tudod mit? Ide tesszük, az ülésre, jó? – vette el tőlem a gyertyát, és az ülésbe szúrta.

- Óóó – helyeselt Ben.

A meg gyújtás után, elénekeltük neki a Boldog szülinapot, majd Sebbel közösen elfújták a gyertyát. Közben Fabi minden egyes pillanatot szinte megörökített.

- Honnan vágjuk meg? – kérdeztem kisfiúnkat.

- Óóó… - mutatott kitartóan az első kerékre.

- Úgy látszik ma ez a sláger…- kacarászott Seb, s így kénytelen voltam eleget tenni a kívánságnak…