Titkok erdeje

15. rész

Spa-i futamot a televízió elől követtük végig Bennel. Kíváncsian nézte a képernyőt, ha az Apukáját mutatták, de ha másik pilótát, nem mutatott különösebb érdeklődést az egész iránt. Seb kedd óta nem volt itthon, de minden egyes nap telefonált, volt, amikor többször is. Megdöbbentem mennyire aggódik értünk. Christian és Adrian is telefonált, s szinte könyörögtek nekem, hogy csatlakozzam a csapat fejlesztő csapatához. Gondolkodási időt kértem, és tiszteletben tartották. Seb másnap hívott, hogy fogadjam csak el, tudja, hogy mennyire fontos ez az egész nekem, meg fogjuk oldani Ben felügyeletét ketten. Még aznap hívtam a csapatfőnököt, hogy elfogadom az állást…

Adriannal szinte naponta beszéltünk, és folyamatosan küldte a fejlesztéssel kapcsolatos emaileket nekem. Volt olyan, amikor a főtervezővel beszéltem, s miután letettem Seb hisztisen hívott, hogy nem voltam elérhető, és ő bizony aggódott… ezeken a megmozdulásain sokszor meglepődtem.

Rengeteg munka várt rám, de nem érdekelt, mindenképp meg akartam nézni a futamot. Boldog mosolyra húzódott a szám, amikor Sebastiant a kockás zászlóval leintették az első helyen.

- Apa nyert! – mosolyogtam kisfiamra.

- Aaaaa… - lelkesedett be és kiáltott egyet, amikor Seb megpuszilta a kamerát, s mutogatott.

- Bizony… - pusziltam meg Őt – Apa nyert! És egyre közelebb van a világbajnokság megnyeréséhez.

- Aaaa… - mutatott kis ujjával a képernyőre, amikor ismét visszatértek a regnáló bajnokhoz, a díjátadókor.

- Az ám… de nem hozzuk neki szóba a világbajnokságot, ha hazajön… - magyaráztam neki lágyan.

- Óóóó… - ért az arcomhoz, mint aki megértette az egészet.

- Apa a szülinapodon, megnyerte a futamot! Micsoda ajándék ez valakinek… - csikiztem meg a pociját, mire nevetett. A figyelmemet visszafordítottam a tévére, és ekkor már az interjúk mentek. A szívem hatalmasat dobbant az utolsó kérdés feltétele után.

Q: Milyen érzés itt lenni, s elmondani, hogy megnyerted ezt a futamot, és barátod Kimi Raikkonen után te is Spa királya lehettél?

- Elmondhatatlan. – mosolygott – Nem tudom elmondani, hogy mit érzek. Annyira hihetetlen ez az egész. A kocsi egész hétvégén fantasztikus volt, a csapatnak hatalmas nagy köszönettel tartozom. Mindenki beleadott ebbe a győzelembe a maximumot, és mindenkinek nagyon hálás vagyok. Kimire visszatérve – vigyorgott – biztos bulizunk egy jót! Őt ismerve már régen írt egy sms-t vagy hívott. Büszke vagyok arra, hogy a barátom. Nagyon jól megy neki a rally, és nagyon jól is érzi magát abban a környezetben. S még valami! – nézett a kamerába – Ma, egy számomra nagyon fontos embernek van születésnapja, és itt mindenki előtt szeretnék neki, nagyon boldog születésnapot kívánni. Neked nyertem meg a mai futamot! Hazamegyek, és megünnepeljük. – integetett a kamerába.

Q: Megtudhatjuk, hogy kiről van szó? Kit köszöntöttél fel?

- Az maradjon az én titkom. – vigyorgott.

Délután hátra lévő részében készültem a másnapi ebédre, mert holnapra Ben születésnapjára bejelentkeztek Sebastian szülei. Az enyémekkel az óta, sem beszéltem, s ez egy kissé fájt. Anyukámat próbáltam hívni, de folyamatosan kinyomta… értettem a célzást, hogy ne keressem.

Megszólalt a telefonom a nappaliban, s elindultam felé. A bejárati ajtón pedig csengettek. Nem tudtam, melyikhez is menjek hirtelen, inkább az ajtót választottam. Kissé megdöbbentem, amikor Heikkét pillantottam meg.

- Szia! – köszöntem neki mosolyogva, s meglepődtem, hogy viszonozza.

- Szia! Remélem nem baj, hogy jöttem! A fiúk Sebastiannal vannak, és én úgy döntöttem, hogy eljövök…

- Dehogy baj! Gyere be! – invitáltam beljebb és a csomagjait segítettem becipelni – Örülünk neked!

- Én is örülök, hogy eljöttem hozzátok… – ahogy beértünk a nappaliba, s Heikke üdvözölte egy szem unokáját a telefonom újra csörögni kezdett. Sebastian volt az.

- Sziaaaa!!! – köszöntöttem boldogan – Gratulálunk neked!

- Szia! Azt hittem baj van, hogy nem vetted fel! – a hangja aggódó volt.

- Nyugi, csak Anyukádat engedtem be! Ne haragudj…

- Anya ott van? De jó! – a hangja örömteli volt.

- Igen! Éppen egy szem unokája boldogítja… - mosolyogtam Heikkére, aki Bent pesztrálta, a kisfiú meg kacagott közben.

- Hallom… - szontyolodott el.

- Hékás! Holnap már itt leszel, és Ben csak úgy tapadt a képernyőre miközben téged mutogattak, a többiek egyáltalán nem érdekelte. – meséltem neki lágyan.

- Hiányoztok… - vallotta be.

- Te is nekünk… és a köszöntés…

- Nem tudtam kihagyni… remélem nem haragszol…

- Dehogy! – nevettem, próbáltam jobb kedvre deríteni – Majdnem megkönnyeztem… teljesen meghatódtam. De most menj… ünnepelj, ez a Te napod!

- Le akarsz koptatni… valld csak be… - kacagott.

- Igen, most már be kell! – nevettem – Sokkal jobban érdekel most egy másik szőke…

- Másik szőke?

- Igen… szőke, gyönyörű kék szeme van… és ma egy éves. – kacarásztam.

- Oké… értem én. Már nem is vagyok jó. – próbálta nevetését palástolni.

- Én ezt nem mondtam. – ment át a hangom kissé kajánba.

- De utaltál rá… - a hangja derűs volt, és boldog.

- Jó, maximum utalgattam… - nevettem.

- Lebuktál, holnap ezért számolunk… - kacagott.

- Csak érj egyben haza…

- Sietek hozzátok… - suttogta lágyan.

- Vigyázz magadra, nagyon… - kértem.

- Ne aggódj… nem lesz baj… puszillak titeket, most mennem kell! – hallottam a háttérben a kiabálást – Este hívhatlak?

- Igen… várni fogom. Menj, és érezd jól magad. Mi is puszilunk téged. – suttogtam a végét már csak rekedten.

- Puszi…- majd hallottam egy nagy ricsajt – ’Nyugi Lili… nem rángatjuk bordélyházba…’ – kiáltott bele Christian – Most megyek. – nevetett Sebastian – Este hívlak… - s már csak a búgó hangot hallottam.