Remény a boldogságra 20. fejezet

Az este békében telt el. Vacsora, fürdés, majd alvás. Mind a ketten fáradtak voltunk, s tudtam, hogy sok mindenre megoldás egy kiadós alvás a szeretett férfi mellett. Seb nem is ellenkezett, szorosan összebújva léptünk át Álomföldjére…
Másnap reggel arcomon boldog mosollyal ébredtem fel. Seb mellkasán feküdtem, ő még mindig aludt. Elnéztem az arcát, s megállapítottam, hogy az utóbbi időben nem sokat hódolt eme szükségletnek. Nyúzottnak tűnt. El is döntöttem, hogy péntekig lesz ideje kipihenni magát… még van három napunk együtt… Három teljes nap, munka és kötelezettségek nélkül…
Óvatosan keltem fel mellette, és a fürdőbe osontam, egy gyors zuhanyra, majd a konyhába mentem, hogy összeüssek magunknak egy kis reggelit. Halkan bekapcsoltam a rádiót, hogy ne ébresszem fel. Épp egy nagyon jó szám ment, én meg a konyhát használtam tánctérnek, mikor két kéz a derekam köré fonódott, és hátulról belepusziltak a nyakamba. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az elkövető, mégis megtettem.
- Jó reggelt! – köszöntem neki egy boldog mosollyal az arcomon. Frissen, illatosan állt előttem egy szál boxerban, amitől a szívem kihagyott egy ütemet.
- Neked is szépségem! – mosolygott rám, és kaptam egy szenvedélyes csókot is mellé.
- Éhes vagy? – kérdeztem tőle kábultan.
- Nagyon… - suttogta ajkaim közé, s újból megcsókolt. A levegőhiány miatt azonban el kellett válnunk egymástól.
- Az jó… mert… készítettem reggelit… - közöltem vele szapora légvételek közepette még mindig a karjaiban.
- Farkas éhes vagyok… - mosolygott rám kacéran, s leültünk az asztalhoz elfogyasztani az ételt.

Reggelit alig bírtam leküzdeni a torkomon, mert a szemem itta a látványát. Az a kidolgozott mellkas… azok a kockák… ehhez még jön a szöszi buksi, a kék szemek… és az a mosoly…
Evés után kitaláltuk, hogy lemegyünk a strandra fürdeni egyet. Ez sem segített sokat rajtam, ugyanis nagyon szexis volt a fürdőnacijában.
Egész nap kinn voltunk a tengernél. Bohóckodtunk, fürödtünk, csókolóztunk, nevettünk. Láttam rajta, hogy sokkal kipihentebb, mint tegnap volt. És boldogabb… Egyikünk sem hozta szóba a tegnap estét, de azt hiszem nem is akartunk róla beszélni, csak egyszerűen boldogok akartunk végre lenni.
Este elmentünk vacsorázni abba a kis étterembe, amit előző nap fedeztem fel. Hazafelé tartva megnéztünk a tengerparton összebújva a naplementét. Késő este fáradtan, de boldogan dőltünk be az ágyba. Tudtuk, hogy rengeteg problémánk lesz még, amelyet együtt kell megoldanunk, de a reményt nem veszítjük el a boldogságunkhoz...

VÉGE