Otthon, édes otthon

12. rész

Másnap az ágy nagyon hamar kidobott. Épp a szobámban rendezkedtem, amikor kopogtak az ajtómon.

- Szabad! – szóltam ki, s Hanna dugta be a fejét.

- Zavarok? – kérdezte mosolyogva.

- Nem, dehogy… gyere csak. – ültem le az ágyamra, s mellettem foglalt helyet.

- Gondoltam megnézlek, s megkérdezem, hogy milyen volt a tegnap este. – vigyorgott rám kitartóan.

- Téged ez nem feszélyez, hogy Sebastian és én… szóval… - dadogtam zavartan.

- Nem! – vágta rá határozottan – Sőt, örülök neki, hogy boldognak látlak titeket. Tudod rá kellett döbbennem, hogy Anyáéknak igazuk van. Nekem nem Sebastiannal van közös utam, én most próbálom a sajátomat megkeresni.

- És Peterrel van? – néztem sunyi mosollyal.

- Lehet. – sóhajtott egyet vágyakozóan – Annyira cuki srác. Annyira figyelmes, kedves, teljesen más, mint akikkel eddig találkoztam. – áradozott.

- Észrevettem, ahogy tegnap ránéztél. – vigyorogtam kitartóan.

- De most mesélj te. Milyen volt a tegnap este? – fogta meg a kezem.

Mindet elmeséltem Hannának. Jó volt valakivel végre megosztani a gondolataimat, és az érzéseimet, amikkel még én magam sem voltam teljesen tisztában. Soha nem hittem volna, hogy ezeket a dolgokat valaha vele fogom megbeszélni.

- Egy dolog bánt igazán, hogy nem beszéltünk meg semmit… - zártam le a mondandómat.

- Tudod, azaz érzésem, hogy magadnak sem ismered még be az érzéseidet. De ez még nem baj, hiszen úgy még nem ismeritek egymást, mint férfi és nő. És, ahogy én Sebastiant ismerem, még fel sem kelt, de ahogy ez bekövetkezik, az első ember te leszel, akivel beszélni akar majd.

- Úgy gondolod? – néztem rá félszegen.

- Igen! Hidd el, az alvókája nagyon jó, de ahogy tegnap rád nézett, abból tudtam, hogy igazán boldog. – mosolygott rám.

- Köszönöm! – öleltem magamhoz Hannát. A lelkem is megnyugodott, hogy a kapcsolatom rendeződik vele.

- Menjünk le enni. Nem tudom, hogy vagy vele, de én nagyon éhes vagyok…

Ketten mentünk le, szélesen mosolyogva. Anyáék és Claire már lenn voltak. Anya és Apa mosolyogva nézett minket, Claire meg csak puffogott folyamatosan. Hannával jókat nevettünk ezen, mert mindketten rájöttünk arra, az a baja, hogy nem lett beavatva a részletekbe.

A délelőtt egy részét lenn töltöttük a nappaliba, egészen addig, míg a telefonom csengőhangját meg nem hallottam odafentről. Hanna a vigyorgását próbálta leplezni, én meg épségben akartam felérni az emeletre. Az asztalon találtam meg a kis készüléket, s egy angol számot írt ki. Gondolkodás nélkül vettem fel…

A fehér bejárati ajtón kopogtam, mert nem voltam benne biztos, hogy mindenki fenn van a családból. Melanie nyitott ajtót, s ahogy meglátott engem azonnal a nyakamba ugrott.

- Zoé!!! Jaj de régen láttalak! – húzott be azonnal maga után.

Heikke a konyhába sürgölődött, mint mindig, de ahogy ő is meglátott azonnal abbahagyta a munkáját. Kifaggattak a francia életemről, és jöttek a kérdések, hogy most mi van velem. Észrevettem, hogy kényesen ügyelnek arra, hogy Őt ne hozzák szóba.

- Sebastian fenn van? – kérdeztem meg őket.

- Szerintem még alszik. De nyugodtan menj csak, és ébreszd fel. Már éppen ideje lenne… - nézett Heikke a falon lévő órára, ami 10 órát mutatott.

- Én nem akarom zavarni. – magyarázkodtam – Majd akkor később visszajövök.

- Nyugodtan menj csak. – húzott Mel a lépcső felé – Azt hiszem a járást ismered, és nem kell felkísérnem téged. – mosolygott mindentudóan.

Halkan sétáltam fel a lépcsőn. Ahogy körbenéztem állapítottam meg, hogy szinte semmi sem változott a Vettel házban, mióta itt jártam. Megtaláltam a keresett ajtót, s halkan kopogtam. Nem kaptam választ, így megpróbáltam csendben benyitni. Sikerült. Ott feküdt az ágyon keresztbe, és aludt. A takaró csak félig fedte a testét, s a látvány miatt emlékeztetnem kellett magam, hogy lélegezni kell.

Az ajtót visszacsuktam, az ágyhoz sétáltam, és leültem a szélére. Először csak néztem Őt, majd a kezem önkéntelenül indult el az arca felé. Mire felfogtam, hogy mit is csinálok pontosan, akkor már régen az arcát cirógattam.

- Mel… - szólalt meg csukott szemekkel – még nem akarok felkelni…

- Én nem Mel vagyok. – szólaltam meg kuncogva. A szemei azonnal kipattantak.

- Zoé…