Otthon, édes otthon

13. rész

- Jó reggelt, vagyis inkább jó napot! – mosolyogtam rá.

- Szia… - ült fel az ágyon, s mosolyognom kellett azon, ahogy elfeküdte a haját.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. – kezdtem azonnal magyarázkodásba, s felálltam – Én most megyek, gondolom, még pihenni szeretnél.

- Zoé… - szólalt meg lágy hangon – gyere ide. – nyújtotta ki a kezét felém, s én azonnal elfogadtam. Az ágyra húzott, s ahogy helyet foglaltam, átölelt – Ennél szebb reggeli ébresztőm nem is lehetne, mint te. – súgta a fülembe.

- Ne mondj ilyet… - távolodtam el tőle – zavarba hozol. – éreztem, ahogy az arcom lángba borul.

- Bárcsak kérhetném azt, hogy minden reggel te ébresszél… - dőlt végig az ágyon, s engem is húzott magával. A szemei már csukva voltak, amikor odahúzott magához.

- Képzeld, ma felhívtak a gyárból. – újságoltam el neki a telefonhívásomat, azonnal kipattantak a szemei.

- És? – könyökölt fel, s helyezkedett fölém.

- Hétfőre behívtak 10 órára meghallgatásra. – meséltem neki határtalan örömmel.

- Komolyan? – ragyogtak fel a szemei, és átölelt – Büszke vagyok rád. – súgta a fülembe.

- Ez még csak egy meghallgatás… - magyaráztam neki, ahogy ismét a tekintetébe néztem.

- Hidd el, az, hogy behívtak már igenis nagydolog. – simított végig az arcomon, mialatt a szemei fogva tartottak.

- Már megint elkápráztatsz… - nevettem fel zavartan.

- Szeretem ezt a mondatot a szádból hallani… - suttogta mosolyogva.

- És még zavarba is hozol… - éreztem, ahogy elpirulok, Ő meg nevetett – Azt azért majd el kell mondanod, hogy merre is találom a gyárat, meg keresnem kell valami szállást is.

- Én is megyek holnap vissza, mert Heikki, az edzőm, berendelt… - húzta el a száját.

- Akkor mehetnénk egy géppel, ha neked is jó. – motyogtam.

- Sőt! Nálam fogsz lakni. – ölelt magához szorosan.

- Nem! – váltam el tőle, és ültem fel – Ezt már nem fogadhatom el.

- Zoé… - mondta lágyan – Van egy lakásom Milton Keynesben, és az egyik szobát felajánlom neked. Legalább nem leszek egyedül. Kérlek, nem akarom, hogy máshol lakj. Aggódni fogok érted… kérlek… - győzködött.

- Jaj… - temettem kezeimet az arcomba, majd végigdőltem az ágyon – nem tudok neked nemet mondani.

- Zoé… - suttogta fölém hajolva – csak aggódnék érted. Ha nem szeretnéd azt, hogy velem lássanak, akkor azt is megoldjuk.

- Igen, ezzel egyetértek. Látszik, kezdesz kiismerni… - tettem az egyik kezem az arcára.

- Ennek nagyon örülök… - suttogta fölöttem csillogó szemekkel – Nézünk egy gépet holnapra, jó?

- Oké! – lelkesedtem be, s ekkor szinte kirobbant az ajtó.

- Zoé!!! - lépett be Mel – Oh, bocsánat… - nézett ránk, s mi egyszerre szétrebbentünk – Csak Anya kérdezi, hogy maradsz-e ebédre? – vigyorgott sunyin.

- Igen. – válaszolt helyettem Seb.