Otthon, édes otthon

Nagyon boldog 25. születésnapot kívánok a mi világbajnok pilótánknak!

9. rész

Másnap reggel, vagyis inkább már délelőtt, tekintve, hogy kilenc is bőven elmúlt, hatalmas nagy mosollyal sétáltam le a lépcsőn a konyhába menet. Az esti beszélgetésünkön gondolkodtam, és tíz is elmúlt már, mire sikerült nála elérnem, hogy feküdjön le, és próbáljon meg aludni.

Claire is ott tartózkodott, de nem érdekelt. Az utóbbi időben levegőnek nézett, csak akkor szólt hozzám, amikor nagyon muszáj volt. A szemem sarkából láttam, hogy figyeli minden egyes mozdulatomat. Kiöntöttem magamnak egy pohár narancslevet, és a nappaliba mentem, hogy a tévét bekapcsolva megnézzem, mi újság van Jerezben. A telefonom mellettem feküdt a kanapén.

- Látom, jó kedved van. – jegyezte meg a kisebb húgom.

- Igen… jó kedvem van. – mosolyogtam rá. Tegnap este elküldtem neki az önéletrajzomat, így már minden az Ő kezében van.

- Nem zavar, ha én is csatlakozom hozzád? – mutatott a tévére, amin már a főcím ment.

- Dehogy! – mosolyogtam őszintén.

Megkezdődött az adás, azonban Claire csak engem figyelt. Láttam, hogy nagyon töri a fejét valamin, s mivel én nem reagáltam, ő is felhagyott ezzel a tevékenységével. Már 20 perce ment az adás, de Őt még nem mutatták. Azt láttam, hogy a bokszában nagy a sürgölődés, a szerelők nagyon dolgoztak a kocsin. Pár perccel később egy sms érkezett a mobilomra. Sebastian volt, s azonnal elolvastam. „Ki kellett cserélni a kocsiban a motort, valami nem jó, s ez egy kicsit elkeserít. Ma nem biztos, hogy sok kört tudok megtenni, így a teszten se nagyon látsz. Azért bízom benne, hogy nekem szurkolsz! Csók Seb”

A széles mosolyomat megpróbáltam Claire előtt elrejteni, mert nem akartam neki elmondani, hogy ki fog ma este érkezni hozzánk. Látni akarom a meglepődött arcát. Azonnal írtam is vissza neki. „Ne légy elkeseredve a motor miatt, gondolj arra, hogy ez csak a teszt. Inkább itt történjen, mint versenyen. Ha az utolsó lennél, akkor is neked szurkolnék! Csók Zoé”

Claire csak nézett rám kíváncsi szemekkel, hol a mobilomat szuggerálta. Az oldalát fúrta valószínűleg a dolog, hogy kivel sms-ezek, de nem tette szóvá.

A nap további része csendesen telt, s én már 6 óra környékén kétségbeesetten ültem az ágyon, mert nem tudtam mit vegyek fel. Sebastiannal többször is beszéltem, s azt mondta, hogy fél 8-kor itt lesz értem. Ma már megpróbáltam lebeszélni a találkozóról, hiszen otthon sem lesz, de Ő hajthatatlan volt. Csipogott a telefonom, sms-t kaptam. Azonnal elolvastam, hiszen Ő írt. „Gondolom, most állsz neki készülődni, s mielőtt lemondanád, mert nem tudod, mit vegyél fel, akkor megnyugtatlak, hogy semmilyen puccos helyre nem akarlak vinni. Nem teszlek ki a kíváncsi szemeknek. Fél 8kor ott vagyok! Csók Seb”

Nyugalom szállt meg, s így egy meleg hosszú fehér pulcsi, és egy fekete feszülős farmer mellett döntöttem. Mielőtt visszapakoltam volna a többi előszedett ruhámat gyorsan írtam neki vissza. „ Várni foglak! Csók Zoé”