Az otthon melege

Az otthon melege

1. rész

Mély levegőket vettem még a kocsiban. Elbizonytalanodtam. Meglepetést akartam neki okozni, hiszen meg akarom hozni életem egyik legfontosabb döntését. Azt a nőt, akit mindennél jobban szeretek, meg akarom kérni, hogy költözzön hozzám.

Azért, hogy a lehető legotthonosabban érezze magát, ezért döntöttem úgy, a legénylakásomat, átalakíttatom a közös otthonunkká. Kimi és Minttu ajánlották nekem őket, hogy a piacon ők a legprofibbak. Nekem most erre van a legnagyobb szükségem, hiszen látni akarom a meglepődött arcát, az apró kis mosolyt a szája szegletében, a szemeinek csillogását…

Két napja hívtam fel a kapott telefonszámot. Egy nagyon kedves titkárnő jelentkezett be, s pár perc elteltével gazdagodtam egy időponttal is. Elégedett voltam, s csak reménykedtem abban, hogy tényleg annyira jók, mint ahogy a finnek ígérték nekem.

Kiszálltam az autóból, majd a bejárathoz mentem. Egy kisebb tábla hirdette, hogy jó helyen járok, és szolidan reklámozta a cég nevét. „Sweet Home” A kilincsért nyúltam, s beléptem…

***

A titkárnő, akivel beszéltem egy irodába vezetett, hogy várjak itt, azonnal fogadni fognak, csak egy telefont kell a főnökének elintézni. Volt időm így körbenézni a helyiségben. Ízléses volt, nem hivalkodó. A fotel, amiben ültem nagyon kényelmes volt, még egy jó pont. Nem lesz hátfájásom még két óra beszélgetés után sem. Az ajtó nyílására felkaptam a fejem, s felpattantam a fotelból.

- Ne haragudjon, hogy megvárakoztattam, de egy ügyfelem keresett. Linda Adler vagyok. – nyújtotta felém a kezét, nekem pedig a földbe gyökerezett a lábam a látványtól. Életemben nem láttam ilyen gyönyörű nőt.

- Sebastian… - köszörültem meg a torkomat – Sebastian Vettel – fogadtam el azonnal a jobbját, és gyengéden megszorítottam azt. Nagyon puha és finom volt a bőre.

- Foglaljon helyet, Mr. Vettel. – mutatott a fotelra kedvesen, amin ültem, Ő pedig helyet foglalt velem szembe.

- Kérem, csak Sebastian. – nem akartam, hogy magázzon.

- Rendben Sebastian, miben tudok segíteni? – tette keresztbe a lábait kecsesen, mire nyelnem kellett egyet.

- Kimi Raikkonen ajánlotta Önt. – nyökögtem ki, fogalmam sincsen hogyan ezt a mondatot.

- Csak Linda. – küldött felém egy mosolyt, mire a mellkasomban a szívem nagyon ütötte a tam-tamot – Kimivel és Minttuval öröm volt együtt dolgozni. – mosolygott, s én próbáltam a feladatra összpontosítani.

- Át akarom alakíttatni az otthonomat. – mondtam ki őszintén a jövetelem okát, de a miértet nem akartam.

- Akkor azt hiszem, hogy a legjobb helyre jöttél. – az ajka ismét mosolyra húzódott, s a szemei csillogtak. Teljesen megbénított ez a nő. Még sosem történt ilyen… nem értem miért most. - Esetleg van valami elképzelésed, hogy milyen legyen álmaid otthona? – egy papírt és egy tollat vett a kezébe, és ismét engem figyelt.

Én elkezdtem mesélni magamról, a munkámról, az elképzelésimről… s mind arról, ami eszembe jutott. Ő meg csak jegyzetelt, és jegyzetelt. Így telt el két óra… a legrövidebb két óra eddigi életemben.

***

Egy hét telt el a találkozás óta, s most Heppenheimbe vagyok a családommal. Kimi nem kérdezett a találkozóról, én meg nem akartam beavatni, mert… valami akkor, és ott megváltozott bennem. Még én sem tudtam igazán, hogy mi. Merengésemet az ágyamon fekve kopogás szakította meg…

- Bejöhetek? – nézett be Mel.

- Gyere csak. – invitáltam és felültem hozzá.

-  Nézd mit hoztam. – vett elő egy nagy tábla csokit, a kedvencemet a háta mögül – Most itthon vagy, lehet bűnözni, és Heikkinek sem kell mindent tudni.

- Igazad van. – vigyorogtam, és azonnal letörtem egy darabot belőle.

- Na és hogy megy az átalakítás? – kérdezett rá, kíváncsian. Az itthoniak közül ő az egyetlen, akit beavattam a tervembe.

- Fogalmam sincs… - ráztam a fejem zavartan.

- Hogy? – kapta fel a fejét.

- Linda azt mondta, ha lesznek kész tervek, akkor felhív és találkozunk. – adtam magyarázatot.

- Linda… - nézett rám gyanakvó tekintettel.

- Igen, Ő a belsőépítészem. – zavart lettem és ideges.

- Mi a baj? – fogta meg a kezem.

- Honnan veszed, hogy baj van? – próbáltam meg természetesen viselkedni.

- Ismerlek, mint a tenyeremet. Mióta hazajöttél ilyen vagy. Tudom, hogy törtét valami, nem versz át. Nem fogok faggatózni, és veszekedni veled, azt meghagyom Hannának. – húzta el a száját.

- Fogalmam sincs, hogy mi történik velem. – kezdtem el a mesélést, jó volt végre megosztani valakivel, ami zajlik bennem – Én szeretem Hannát…

- De… - Melanie az, akinek tudtam elmondhatok mindent.

- Linda… én még életemben nem találkoztam nála gyönyörűbb nővel. – mondtam ki azt, ami már egy hete nyomja az egész lényemet – Okos, intelligens, kedves, vicces… és nem értem magam.

- Seppi… - tette a kezét a vállamra – meséld el. Megbízhatsz bennem, hidd el, ha valaki, én nem fogok Hannához rohanni.

- Tudom, te még örülnél is neki. - húztam el a számat, mire nővérem csak vigyorgott.

- Én a legjobbat akarom neked, és azt szeretném, hogy boldog legyél. Csak akkor tegyél meg dolgokat, ha biztos vagy benne, ne csak megszokásból.  – kérlelt. – Mesélsz nekem Lindáról? – vigyorgott.

- Nem tudok szabadulni addig úgy sem tőled…

***

Edzés közben hívott, így kénytelen voltam áttetetni a találkozót, mert Heikki nagyon csúnyán nézett rám, mialatt a bársonyos hangjától kis híján kiugrott a szívem. A kezembe egy nagydoboz bonbonnal csengettem be az adott címen. Kárpótolni akartam, amiért a saját otthonába fogad, virágot még túlzásnak tartottam volna, így maradt a bonbon. Csak bízhattam abban, hogy szereti az édességet.

Kulcszörgést hallottam az ajtó túloldaláról, majd a nyitott ajtóban megláttam Őt. Csodálatosabb volt, mint eddig. A haja össze volt fogva, de pár rakoncátlan tincs kiszabadult. Egy feszülős trikó volt rajta, s egy rövidnadrág, így szabaddá válhattak a csodálatos lábai.

- Szia! – mosolygott rám ragyogó szemekkel – Gyere be! – invitált azonnal be magához, s nem bírtam ki, hogy ne nézzek körbe. – Remélem, éhes vagy. – nézett rám.

- Te főztél nekem? – lepődtem meg. Ez a ragyogó nő teljesen elvarázsol.

- Hát… azaz igazság, hogy ma még nem igazán sikerült semmi normális kaját ennem, s ha már itt, vagy velem tarthatsz. – a levegőbe szippantottam, és isteni illatok jöttek a konyha felől.

- Az illata nagyon jó. – dicsértem meg, s akkor jöttem rá, hogy még mindig szorongatom az édességes dobozt – Ezt neked hoztam. - tettem le a konyhapultra a dobozt.

- Csoki! – csillogott a szeme, ahogy beleszagolt. – Köszönöm, nagyon figyelmes vagy. – s az arcán enyhe pír jelent meg. A szívem őrülten zakatolt.

Az időt tekintve inkább vacsora lett az evésből, s az íze is legalább annyira jó volt, mint az illata. Teljesen lenyűgözött, s még jobban felkavart. Evés után megmutatta a terveket, s addig nem hagyott békén, míg nem ettem én is a bonbonból. A tervek lenyűgözőek voltak, a mellettem ülő szépséges nő, pedig magával ragadó…

***

Másnap, Heikki távozása után, úgy éreztem, hogy valakivel beszélnem kell a bennem kavargó érzésekről. Valaki olyannal, aki ismeri Őt… így könnyű volt a választás. Autóba ültem, s meg sem álltam Baarig, a finn haverom rezidenciájáig. Kapukódomat beütöttem, s máris a felhajtón voltam. Mire kiszálltam a kocsiból, Kimi már az ajtóban várt egy rövidnadrágban.

- Na, hello kölyök! – fogtunk kezet – Gyere be!– léptünk be a konyhába, s ő máris félig a hűtőben járt – Kérsz valamit inni?

- Egy ásványvíz jó lesz. Minttu merre van? – néztem körbe.

- Bement a városba. – még a hűtőbe lógva is láttam, hogy megvonta a vállát – Mi járatban? – ült le mellém a másik bárszékre.

- Beszélnünk kell, és a tanácsodra van szükségem. – vettem egy mély levegőt.

- Hűha… tényleg nagy lehet a baj, ha az öreg Kimi tanácsa kell. Na, gyere, hozok valami enni, aztán leülünk a nappaliba, te meg elmeséled, hogy mi nyomja a kis világbajnokunk szívét…

Elmondtam neki mindent… őszintén. Az első pillantástól a tegnap esti vacsoráig bezárva. Tudtam, hogy benne megbízhatok, s őszinte lesz velem. S talán segít megoldani azt a zűrzavart, ami az egész testemet kezdi felemészteni.

- Mondasz valamit, vagy egész nap csak hümmögni fogsz? – néztem rá bosszúsan, hiszen percek óta meg sem szólalt.

- Csak azon gondolkodom, hogy… Előbb kellett volna elküldenem téged lakás átalakításra ehhez a nőhöz. – mondta ki őszintén.

- A neve Linda. – kértem ki az utolsó szavát, Ő nem egy sima nő…

- Bocsánat… Linda. Őszinte leszek… én áldom az eget, hogy végre kinyitottad a szemeidet, és észrevettél mást is. Nincsen bajom Hannával, félre ne értsd. De… én láttam Lindát, és hogy is mondjam, teljesen más kategória a kettő. S meg kell mondjam, kitűnő választásod van. – veregette meg a vállamat.

- Kimi, én kapcsolatba élek Hannával. Össze akarok költözni vele. – kötöttem az ebet a karóhoz. Nem hogy segítene még jobban összezavart.

- Együtt élsz? – lepődött meg – Akkor miért keseregsz itt nekem egy másik nő után? Megmondtad Lindának, hogy miért akarod a lakásfelújítást?

- Nem… - motyogtam magam elé, teljesen összetörve.

- És miért nem? Biztos lettek volna ötletei a romantikus hálószoba kialakításához, ahol majd megkérheted álmaid nőjének a kezét! – gesztikulált hevesen – Ha Hannát akarod, akkor miért Lindázol itt nekem? Miért vittél neki bonbont? Miért ábrándozol itt róla, mint valami iskolás gyerek?

- Nem ábrándozok róla! – csattantam fel – Csak…

- Igen, csak! Linda nő, a nagy betűs NŐ! Gyönyörű, okos, szexi! De te csak maradj meg Hanna mellett, és tudod mit!? Majd egy másik haveromat elküldöm hozzá, ha te már nem vagy férfi…

- Rohadt rendes vagy! Én idejövök, a segítségedet akartam kérni, te meg… ah… inkább hazamegyek!

- Fuss csak…

***

Ismét abban az irodában ülök, ahol ez az egész elkezdődött, és megint Rá várok. Zavaros gondolatok cikáznak az agyamban. Három napja beszéltem Kimivel, mostanra már Melanie is zaklat. Nem tudok mit mondani neki, hiszen kavarognak bennem a dolgok.

Hanna New Yorkban van, egy előadássorozaton, így neki legalább nem kell magyarázkodnom, és így nem veszekszünk. Azonban két dologról elgondolkodtam. Az egyik, hogy igaza van Melnek abban, hogy mostanában rengeteget vitázunk, és veszekedünk Hannával. Vagyis Ő vitázik, és veszekszik, én meg ráhagyok mindent a béke kedvéért. A másik dolog, pedig, másfél hete elment, s nem érzem azt, hogy hiányzik. A lénye, a társasága, a mosolya, a nevetése, a hangja… másé azonban igen. S ez zavar össze igazán.

Minden porcikám azért kiált, hogy tegyek meg mindent, hogy megismerjem. Az agyam azonban közbe blokkolja ezt. A szívem meghívná Őt, bárhová a világba csak velem legyen, az agyam azonban az egyik New Yorkba tartó gépre ülne fel…

- Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak – lép be az irodába, és én azonnal felpattanok a helyemről – csak vannak ügyfelek, akiknek egyszerűen nem lehet semmit megmagyarázni normális hangerővel. – fújja ki a levegőt, ahogy mellém leül.

- Nem lehet könnyű… - húzom el a számat, miközben szemeim tapadnak minden porcikájára.

- Oh, ne is mond, főleg, ha 85 éves vagy, és az új feleséged 27. – vág egy fintort, ahogy tekintetünk egybeforr, mindkettőnkből kitör a nevetés.

 - Inkább nem akarom tudni. – emeltem fel a kezeimet.

- Jobb is, ha nem, főleg, amikor az egyik találkozásnál az öreg engem kezdett el fűzni, miközben a felesége mellette ült. – mesélt nekem csilingelő hangon – Aztán a végén a csaj odaszólt, ha van kedvem hozzá, akkor néha beugorhatok harmadiknak.

- Ohhh… - egy pillanatra nem tudtam mit mondani, belőle meg kitört a nevetés, majd én is vele nevettem.

- Megnyugtattam őt, hogy nincs nagypapa komplexusom. – nevetett, majd egy mély levegőt véve az asztalához ment a papírjaiért.

Végig őt bámultam, a szemrevaló idomait, a ringó csípőjét, a szoknyát, mely pont térd fölött ért véget, így a formás lábai szabadon maradtak. A képzeletem gyorsan száguldani kezdett, s már láttam szinte magam előtt, ahogy én és Ő… de ekkor fordult meg, s zökkentett ki a pajzán gondolataim közül.

- Van egy-két új ötletem a konyhába. – lelkes volt, és vidám, mint mindig.

- Akkor lássuk! – csaptam össze a tenyereimet, s ahogy rámosolyogtam Ő elpirult…

***

Sziasztok!

Elsősorban elmondanám, még mielőtt azt hinnétek, hogy ez csak egy kis novella, s nem áll szándékomban egyik történetemet, sem abbahagyni  vagy befejezni ihlethiány miatt. Napok óta ülök a gépem előtt, s csak ontom magamból a szavakat, s mindezek mondatokba állnak össze. Az eredmény ez lett...

Csóközön mindenkinek: szabus