Sorsfordító találkozás

23. rész

Mozdulatlanul vártam erre a pillanatra. Mióta annyi csodálatos percben volt részünk, az elmúlt másfél napban, párszor már megfordult a fejemben, milyen lehet a csókja…

Tudtam mi következik, mégis volt bennem egy kis félelem, melyet az agyam egy rejtett zugába zártam. A szemeimet nagyon lassan becsukva adtam meg magam neki… s eljött a pillanat. A puha ajkait megéreztem az enyémen, de először csak egy nagyon óvatos puszit kaptam, majd nagyon lassan kóstolgatni kezdte őket. Hagyta, hogy szokjam a helyzetet, hogy én is felbátorodjak. Fantasztikus volt az egész. A gyomrom beleremegett, az egész testemben érzelmek milliói keltek életre.  Aztán megéreztem a nyelvét… amikor utat tört a számba, az egész testemben valami felfoghatatlan borzongás futott végig a fejem búbjától egészen a lábam ujjáig. Oly szorosan tartott, de nem is akartam szabadulni, már a rabjává váltam.

Az ajka elvált tőlem, s a szemeimet lassan nyitottam ki, hogy a varázs, mely mindezzel életre kelt bennem tovább tartson. A szám még bizsergett, ahol az előbb még az övé volt, s egy csillogó szempárral néztem szembe…

- Hűha… - szólalt meg először Ő rekedt hangon, de ugyanúgy szaporán vette a levegőt, mint én – túl nagy volt a kísértés, hogy mindezt ne tegyem meg.

- Sajnáltam volna, ha nem teszed meg. – mosolyogtam rá, miközben éreztem, hogy az arcom felveszi a paradicsom színét.

- Kicsim… - a szemei annyi érzelmet ontottak felém, hogy úgy éreztem beleszédülök.

A karjaiba kapott, majd az aprócska ágyhoz sétált velem. Ráfektetett, Ő is odabújt mellém, s én azonnal a karjaiba kötöttem ki. Szinte rajta feküdtem, de úgy tűnt mindez egyáltalán nem zavarta. A hátamat, a karomat, az arcomat simogatta, miközben egy-egy apró csókot váltottunk.

- Ellie, Kicsikém… - hajolt oda egy újabb csókért – legszívesebben így maradnék örökre, veled, de tudom, hogy nem lehet.

- Sebastian… - suttogtam.

- Olyan fura, hogy így hívsz. – neveti el magát – Anya szokta régen, mikor valami csínyen kapott.

- Zavar, hogy így hívlak? – távolodtam el tőle, hogy láthassam az arcát.

- Nem, csak furcsa. – vonta meg lazán a vállát.

- És hogy hívjalak, én is Seppinek, mint a családod, vagy Seb? – érdeklődtem mosolyogva, de mégis zavarban.

- Mond még egyszer… - ült fel, s a kezét az arcomra fektette.

- Mit? – döbbenek meg.

- Amit az előbb…

- Seppi… - rebegtem el, mire azonnal lecsapott az ajkaimra. Oly szenvedéllyel falta őket, ha a lábaimnak kellett volna a súlyomat tartani, valószínűleg összeesem.

- Fiatalok! – kopogott az ajtón Mel, mire elszakadt tőlem – Tiszta a levegő! Lejöttök reggelizni?

- Azonnal Mel! – kiabált vissza. – Hagylak felöltözni – kelt fel az ágyról – de remélem, tudod, hogy nem úszod meg, hogy át ne cuccolj hozzám. – mosolygott, s egy röpke csók után távozott.

***

Hatalmas mosollyal mentem le Melhez, s hagytam magára az én szépségemet. Boldog voltam, hisz velem volt, s vele lehettem.

- Jaj, de széles valakinek a mosolya. – vigyorgott rám tesóm – Csak nem sikerült kiengesztelned?

- De képzeld, igen. – vágtam rá, majd a hűtőt nyitottam ki, hogy előpakoljak.

- Van mára valami programotok?

- Nem rabolod el tőlem, ma csak az enyém. – közöltem vele határozottan.

- Nyugi, nem is akarom. – tette fel védekezéskép a kezeit – Különben is, tegnap este megjött Tyler.

- Oh… - mutattam felé meglepődött arcot, de különösebben nem érdekelt.

- Tudom, hogy nem bírod meg minden, de azért, ha ma este itt vacsorázik, ugye legalább egy kis kedvességet mutatsz felé? Kérlek… - nézett rám könyörgően.

- Nyugi, jófiú leszek…

- Tudsz te olyan is lenni? – csipkedődött velem, mire egy tündér lépett be a konyhába, az én tündérem – Ellie, de jó, hogy itt vagy, majd te megneveled este az öcsémet, ha megint Tylert akarja lenyelni.

- Tyler? Az ki? – nézett ránk zavartan, de én már a kezemet nyújtottam felé, mire azonnal elfogadta azt.

- Mel hódolója, és ma este velünk vacsorázik. – adtam neki magyarázatot, amikor a karomba simult.

- Mindig Tylert piszkálja, de azt mondta ma jófiú lesz, habár nem is tudja milyen az. – vigyorgott gonoszan.

- Szerintem, ha Ő azt ígérte ma az lesz, akkor minden bizonnyal így is történik majd. Ő mindig megtartja az adott szavát. – nézett rám csillogó szemekkel.

- Látod Mel, én mondtam. – nevettem ki, majd ahogy elfordult tőlünk, azonnal adtam Ellienek egy csókot, amit készségesen viszonozott is. Úgy éreztem, a mai nap egyszerűen csodálatos.

Csendben fogyasztottuk a reggelinket, amikor Mel telefonja megszólalt, majd egy nagy mosoly kíséretében magunkra is hagyott minket.

- Ki ez a Tyler? – nézett rám kíváncsian, miközben a teáját kortyolgatta.

- Egy amerikai hülye gyerek. – fintorodtam el – Egy évben egyszer-kétszer eljön a nagymamájához, majd mindenkinek előadja a nagy dumát, aztán lelép. Mel meg úgy szalad utána, mint valami idióta tinilány.

- Akkor azt hiszem, érdekes este elé nézünk. – jegyezte meg egy mosoly kíséretében, s még én sem hittem, hogy mennyire igaza lesz.

Fabival gyakoroltak egész délelőtt matekot, hiszen az Öcskös jövő héten vizsgázik. Apának segítettem kinn az udvaron addig, hogy valamivel lekössem magam. Igazából mindez a kezemre is játszott, hiszen így szabadon legeltethettem rajta a szemeimet.

Ebéd után segítettem neki átköltözni hozzám, majd az ágyon fekve beszélgettünk, s végre a karomban tarthattam Őt. Nem volt senki, aki elrabolhatta volna tőlem. A szoba félhomályban úszott, míg Ő szorosan hozzám volt bújva… tökéletes pillanat volt.

- Seppi… - támaszkodott a könyökére, hogy a szemeimbe tudjon nézni – Kérhetek valamit?

- Bármit. – vágtam rá szinte gondolkodás nélkül.

- Tudom, hogy ma itt lesz Tyler, ezért sem akartam kérni ilyesmit tőled, de talán holnap időt tudnánk rá szakítani, ha mindez nem okoz problémát neked. – darálta le egy szuszra.

- Mond csak, mit szeretnél…

- El szeretnék menni… a szüleim sírjához. – a szemében oly mértékű fájdalom jelent meg, hogy belefacsarodott a szívem.

- Ellie, miért nem mondtad ezt előbb? – ültem fel döbbenten – Elmehettünk volna bármelyik nap, akár most is.

- Ne, kérlek ne! – tiltakozott azonnal – Tudod, hogy mennyit jelent a mai este Melanienak.

- De mond csak, mikor helyezed egy kicsit önmagadat mások elé? – vettem két kezembe az arcát. Már most a pokolba kívántam a mai vacsorát, és Tylert is.

- Annyi szeretetet kaptam tőletek, hogy képtelen lennék rá. – suttogta, s jelent meg egy könnycsepp a szeme sarkában, s ahogy elindult az arcán azonnal letöröltem onnan.

- Holnap elmegyünk, ígérem… holnap csak a tiéd vagyok. – néztem mélyen a szemébe, azonban nem bírtam magammal, az ajkaira tapadtam, minden nyílt és titkolt érzelmemet beleadva, hogy tudja, mellettem sosem lesz egyedül.

***

Sziasztok!

El se tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy tetszik nektek a folytatás, és ennyi kommenttel megörvendeztetettek engem. Bízom benne, hogy kis párosunk kalandjai továbbra is izgalommal töltenek el benneteket.

Megígérhetek annyit, hogy a következő részekben sok minden kiderül Ellie életének azon szakaszából, melynek még nem volt részese Sebastian.

Jó olvasást, és bízom benne írtok megint!

Csóközön: szabus