Vágyaink boldogsága

12. rész

A napok szélsebesen haladtak el mellettünk. Arra eszmélem, hogy ott állok a képernyő előtt és Brittával szinte összekapaszkodva várjuk, hogy elinduljon a rajt… annyira kellene egy jó eredmény…

…Heikki szinte úgy ragadta meg a kezemet, és kezdett húzni a pódium felé. Nem érdekelt semmi… boldog voltam, ahogy kiszállt a kocsiból, s megláttam csillogó szemeit, melyek egy röpke pillanatra megtalálták az enyémet… tudtam, hogy ennél nagyobb boldogság jelenleg nem létezik…

A bokszban üvölő zene fogadott, ahogy visszatértem a díjátadó után, s egyáltalán nem is lepődtem meg. A fiúk mosolyogva pokolásztak, a mérnökök, még jegyzeteltek, és ki-ki a számára fenntartott „irodába” ment egy-egy jelentést elkészíteni. Fanyalogva tettem meg én is ezt, de tudtam, hogy mindezt inkább most kéne, mint holnap majd a gépen.

Tudtam, hogy most nem ér rá, hiszen jelenleg mindenki Őt akarja… egy-egy szóra, mondatra… bármikre csak a Bajnok szavai legyenek. Persze a telefonom folyamatosan csörögött, hisz aki nem tudta elcsípni, az jövő héten akart valami interjút, vagy a következő három hétben. Azonban ki kellett ábrándítanom őket, a Bajnok nem ér akkor rá, hiszen neki is jár a pihenés. Úgy beszéltem meg Vele, hogy most hazamegyünk pár napra, hiszen Heikke is hiányolja már kisfiát, és tudtam, hogy neki is hiányzik a családja.

Egykedvűen gépeltem be a jelentéseket, és a lányok is folyamatosan jöttek be hozzám leadni a hétvége anyagát, míg a fiúk a futam utáni megbeszélésen vettek részt. Annyira belemerültem a munkába, ha Christina, Mark sajtósa nem szól még a csapatfotózásról is megfeledkezem. Sietős léptekkel mentem a bokszba vissza, hogy eleget tegyek ezen való megjelenésnek, hiszen tudtam, hogy a végén a szöszi még morogna ezért, s akkor valahogyan ki kellene engesztelnem.

Épp csak annyi időm volt, hogy elfoglaljam a helyemet a készülő képekhez, amikor megjelent Ő Christiannal együtt. Hatalmas éljenzés, és kiáltozás vette kezdetét, én viszont csak szélesen mosolyogni tudtam. A tekintetünk találkozott, s a szemeiben oly mértékű boldogság, és megkönnyebbülés látszott, amitől majdnem elsírtam magam. Elkaptam a szemeimet róla, és próbáltam sűrűn pislogni, nehogy mégiscsak valamilyen módon elsírjam magam. Leült szorosan elém, s kezdetét vette a fotózás. Nem éreztem mostanában magam oly könnyűnek, mint akkor. Még Christian faviccein is nevettem, egyszerűen túl boldog voltam ahhoz, hogy leszóljam érte…

- Remélem, tudod, hogy jössz a buliba. – jelent meg mögöttem az irodámban frissen, illatosan, egy széles mosollyal.

- Én biztos, hogy nem! – ráztam a fejem – Randim lesz! – vigyorogtam rá.

- Hogy mi? – lépett egyet hátra s az arcáról azonnal eltűnt a mosoly – Randi?

- Igen – bólogattam bőszen – az ágyammal, már meg is beszéltük. Van még egy órám odaérni, s arra már biztosan várni fog. – a vigyorom egyre szélesebb lett, ahogy leesett neki.

- Ez most nagyon csúnya volt. – lépett közvetlenül elém, és ölelt át.

- Mi van? Csak nem megijedtél? - kötözködtem vele a karjaiban.

- Már azt hittem volt még valaki a szobánkban rajtunk kívül, akit nem vettem észre. – mosolyodott el – De meg kell beszélned az ágyunkkal, hogy még várjon, amíg tart a buli.

- Ugyan, elmentek berúgtok, tomboltok, ehhez én, nem kellek.  – legyintettem - Csak nehogy elfeledkezz arról, hogy velem alszol, és felhozz valakit.

- Azt hiszed, hogy megfeledkeznék arról a visszautasíthatatlan ajánlatról, amit kaptál hét elején? – tette az egyik kezét az arcomra – Habár… - jelent meg egy perverz mosoly az arcán – két csaj és én… hmm… nem is rossz ötlet!

- Felejtsd el! Én biztos nem leszek az egyik. – löktem el magamtól, s kanapéra ült le hangosan nevetve.

- Látnod kellett volna az arcodat! – hahotázott.

- Most megsértődtem! – jelentettem ki már az ajtóban pár papírral a kezembe, amiket Christianhoz vittem aláírni. Továbbra is csak nevetett, én meg egy szó nélkül otthagytam. Rosszul estek a szavai valahol mélyen.

Pár órával később léptem csak be a lakosztály ajtaján. Csend és sötétség honolt mindenhol, így tudtam, hogy Ő már nincsen itt, s valahol, a szálloda alsó konferenciatermébe tombolhat a többiekkel, hiszen Bahreinben csak ezt lehet. Fájt az, hogy még utánam se jött, hogy valamilyen módon kiengeszteljen, s az is, hogy kinézné belőlem az egyéjszakás kalandokat.

A háló ajtaját nyitottam ki, majd a villany felkapcsolása után vettem észre, hogy az ágy rám eső részén egy doboz van elhelyezve rajta egy levéllel. Ahogy közelebb értem olvastam el a kusza írással, mely nagyon is ismerős volt számomra a nevemet.

„Annie! Tudnod kell, hogy nem akartalak megbántani, csak meg akartalak tréfálni, hiszen te is ezt tetted. Tudom, hogy te nem vagy olyan, egy pillanatig sem gondolnám rólad. Mindenképp ki akarlak engesztelni, és nagyon bízom benne, hogy sikerül is, ha elfogadod az ajánlatomat, és eljössz a buliba. A dobozban találsz egy kis meglepetést, de a tartalmáról még nekem sincsen tudomásom, Britta nem engedte meg, hogy megnézzem. Várni foglak egész éjjel… S”

Óvatosan kibontottam a dobozt összekötő masnit, majd a tartalmát vettem szemügyre. A levegő a tüdőmben rekedt, ahogy megláttam a ruhát, különösen a kivágását. Azonnal tárcsáztam a lány számát, hiszen ez még nem is lehet ruhának nevezni. Választ nem kaptam a hívásra, de egy hangos, és annál sürgetőbb kopogást igen. Azonnal az ajtóhoz mentem, és ott állt Britta.

- Te sem gondolod komolyan, hogy én ezt felveszem?! – mutattam rá az ágyon szépen elhelyezett ruhára.

- Seb mesélte, hogy mi történt, vagyis azt, hogy mit mondott neked. Hidd el ez elég nagy bosszú lesz, ha ebben meglát. – vigyorgott kitartóan.

- Britta ez nem nagyon, hogy is mondjam merész?

- Esze ágában sem lesz másra ránézni! – bíztatott – Hidd el ma este minden pasi téged fog az ágyába képzelni.

- Mióta lettél te ennyire szókimondó? – lepődtem meg.

- Mindig azt mondtad, hogy mondjam meg őszintén, amit gondolok. – vonta meg a vállát lazán.

- Én nem megyek el egyedül. – tiltakoztam. Ez volt az utolsó mentsváram.

- Én is megyek veled! – húzta ki magát büszkén – De ne totyogjunk, siessünk különben véget ér a buli…

Fél órával később, hipergyorsasággal való készülődés után, már az előtt az ajtó előtt álltam, ami mögött az a bizonyos buli volt. Minden második másodpercben meg akartam futamodni.

- Annie – fordított maga felé a lány – gyönyörű vagy, hidd el. Vedd fel a szép mosolyod, és libegj be, hogy minden pasinak akadjon meg rajtad a szeme. Vagy már nem akarod Sebet megviccelni a beszólásáért? – vigyorgott rám.

- Oh, nekem ehhez innom kell! – vettem egy mély levegőt.

- Akkor mire várunk még? - nyitotta ki az ajtót, majd bementünk.

Sokan voltak, és igen, észrevettem, hogy jó néhány ember rajtam felejti a szemét. A pulthoz mentem, és azonnal kértem egy kis lélekerősítőt, míg Britta a pezsgőjét kortyolgatta és már túl voltam egyen. Nem akartam kiütni magam, így inkább a tánctér felé fordultam, ahol megláttam a győztest a szerelői gyűrűjében. Oli volt az, aki először kiszúrt minket, s még a mozdulatban is megállt. Ezt követték a többiek, majd végül Ő. A szemei kikerekedtek, még a szája is tátva maradt, ahogy végigpásztázta a testemet. Próbáltam nem belepirulni, és egy csábító mosolyt is villantottam.

- Hűha – jöttek oda hozzánk, és szólalt meg Stu – az este két leggyönyörűbbje van itt.

- Látom bókolni meg tanultál. – szúrta oda a mellettem álló lány, de én csak Sebet néztem, Ő pedig engem.

- Gyönyörű vagy – lépett oda elém, de folyamatosa végig pásztázott a szemeivel.

- Csak nem tetszik, amit látsz? – hajoltam közelebb, s a fülébe suttogtam.

- Nagyon is. – ölelt magához – Elrabolhatlak?

- Hová viszel?- simítottam végig a mellkasán.

- Egyelőre, a tánctérre… - súgta a fülembe.

- Aztán?

- Meglátjuk…

***

Sziasztok!

Örültem neki, hogy elnyerte a tetszéseteket a Kilépni a fényre című történet, de az csak akkor kerül majd fel, ha egyet befejezek. Így annak a folytatására még várni kell. Ma ebből a történetből hoztam folytatást, és bízom abban, hogy épp annyira várjátok ennek a folytatását, mint ahogy én azt, hogy írhassam.

Szép hetet mindenkinek!

Csóközön: szabus