Remény a boldogságra 12. fejezet

Kanadában jártunk, és én minden idegszálammal megpróbáltam elkerülni Őt. A kötelező értekezletre sem mentem el, Sarah nagy könyörgések árán elengedett. Majd valamit kitalál… Sebet nem láttam, vagyis tettem róla, hogy nem tudjuk találkozni. Mindig arra iktattam be programot magamnak, amikor ő feltehetően a büfében tartózkodott. Guil mondta, hogy érdeklődik felőlem, de én megeskettem mind őt, mind Saraht, hogy nem mondanak neki semmit rólam… legyek ugyanolyan láthatatlan neki, amilyen azelőtt voltam.
Szerencsére a lányok sem érdeklődnek, hogy mi történt, sőt inkább figyelembe veszik, hogy nem akarom látni, és falaznak nekem… gazdagodtam jó pár igazi barátsággal, azt hiszem.
Időmérő előtt történt az, amire a legmerészebb álmomban sem gondoltam. Egy festett szőke hajú csaj, hatalmas csípőrázások kíséretében berobogott a büfébe. A pultot veszi egyenesen célba, s ezzel engem.
- Bocsika… - affektál a drága, amitől kiráz a hideg – de nem tudom, hogy jó helyen járok-e. Ez a Red Bull Boxa, ugye? – egy hatalmas levegőt vettem, hogy elnyomjam a kitörni készülő nevetésemet.
- Igen, ez a Red Bull, de nem a Box, hanem a Home, büfé-részlege. Egyébként miben segíthetek? – állt mellém már Sarah is, szerintem ő is kíváncsi volt, hogy ki is ez a csaj.
- Én keresek valakit… - nézett körül látványosan.
- Esetleg tudnánk segíteni, ha megmondja, hogy kit keres? – vette át a szót Sarah.
- Hát Fetikémet keresem… - nézett ránk mindent tudóan, mi csak nagyokat pislogtunk.
- Hogy kit? – értetlenkedtünk mind a ketten.
- Hát Fetikémet… - nézett ránk, mintha nekünk ebből ki kellene találni, hogy ki is ő. Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Seb és Guil. Seb nagy szemekkel nézett rám, és látványosan le akarta rázni a mérnökét, s elindult felém, én nem bírtam mozdulni, egyszerűen nem ment.
- Bella… - szólított meg. A csaj megfordult és ránézett Sebre.
- FETIKÉM!!!! – ugrott a nyakába. A büfében még nem tartózkodtak sokan, és azok is csapattagok voltak, de a levegő magfagyott a helyiségben. Én is, mint egy sóbálvány álltam a pult mögött, és nem értettem az előttem zajló eseményeket.
- Hanna? Te mit keresel itt? – nézett rá mérgesen Seb.
- Jaj, Fetikém – igazgatta a ruháját, meg a haját – hát eljöttem, hogy megnézzem hol is dolgozol. Meg úgy gondoltam, hogy megleplek, nem szeretem, amikor veszekszünk, és ez egy jó ötletnek tűnt, hogy idejövök, és kibékülünk. Hát nem fantasztikus??? – nézett rá csillogó szemekkel, Seb pedig hatalmas bűnbánó szemekkel rám. A tekintete azt sugározta, hogy ő ezt nem akarja… legalábbis nem ezzel a nővel…
Seb megragadta a kezét és elhúzta a szobája felé. Csak álltam ott a pult mögött, még mindig az előző események hatása alatt voltam. A lányok csak néztek rám, de én nem akartam senkinek sem a szánakozó tekintetét látni, így berohantam a raktárba, s lerogytam az első dobozra és sírtam. Egy csődtömeg vagyok… hát nem fantasztikus?