Remény a boldogságra 13. fejezet

Egész hétvégén Hanna nem tágított Seb mellől, így esély sem volt rá, hogy mi beszélni tudjunk. Sokszor láttam őket, de megpróbáltam nem tudomást venni róluk. Habár Seb próbálkozott, de ezeket nem akartam figyelembe venni. Ő már foglalt… tiltott gyümölcs számomra… már valakihez tartozik… A futamon a negyedik helyet szerezte meg, és ezt követően együtt távoztak Hannával a verseny színhelyéről.

Én Angliába repültem, a Milton Keynes-i gyárba, egyedül. A csajok is hazautaztak a családjukhoz. Magányos voltam, és elkeseredett. A szívem darabokra tört, és nem tudtam összeszedni őket, mert az út alatt elhagytam pár részletet… Akire a legnagyobb szükségem lett volna, az volt éppen mással… máshol.
A percek óráknak, az órák napoknak tűntek ebben az önsanyargató helyzetben. Átkoztam magamat, Sebet, a csapatot, mindenkit ezért az állapotomért. Rengeteg Ha-val kezdődő mondat eszembe jutott, de nem éreztem magam jobban tőlük. Egész nap feküdtem az ágyban, és néztem ki a fejemből. Így telt el négy nap…

Csütörtök reggel az étteremben Guilel találkoztam, és olyan érzésem volt, mintha rám várna.
- Szia Bella… - kezdte félszegen.
- Szia.
- Örülök, hogy látlak. – mosolyodott el halványan.
- Legalább valaki örül nekem. – válaszoltam halkan.
- Ne mondd ezt… - nézett rám együtt érzőn.
- Ne nézz így, kérlek. – hajtottam le a fejem.
- Miért hogy nézek? – lepődött meg.
- Mint aki sajnál. Nem kell sajnálni! Egészséges vagyok, és túl fogom magam tenni rajta… Nem kell sajnálni!
- Bella! Figyelj rám…
- Nem Guil! Nem érdekel már… - fordítottam el a fejem, és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet.
- De most igenis rám fogsz figyelni! Nem hiszem el, hogy nem érdekel már, hisz látszik rajtatok, hogy majd megvesztek egymásért! – láttam rajta, hogy komolyan gondolja azt, amit mondd. – Nem fogom ölbetett kézzel végignézni, hogy tönkreteszitek magatokat, és egymást! Tudod, milyen régen láttam Sebet végre őszintén mosolyogni és nevetni? Őszintén? Fogalmam sincs róla… de látszott, hogy veled végre újra a régi önmaga lehet, és az is volt. Nem tudom, hogy mit követett el ellened az a lökött Kölyök, de jobb, ha előre tudod, hogy mindent el fogok követni azért, hogy végre meg tudjátok beszélni ezt a helyzetet, ha kell, én magam cipellek el hozzá a két kezemmel… - a végére egészen felhergelte magát.
- De…
- Nincs ebben semmi de… a helyzet nagyon egyszerű. Szereted őt? Igen vagy nem? – nézett rám kíváncsian. – Bella. Szereted Sebet?
- Igen… - hangzott a halk válaszom.
- Akkor, pedig bízz bennem. Segíteni fogunk nektek helyrehozni ezt az egészet. – nézett rám lágyan.
- Fogunk? – lepődtem meg.
- A lányok és én, természetesen. – húzta ki magát büszkén. – Keresztbe lenyelnek engem, ha kihagyom őket ebből. – nevetett.
- De Guil, neki barátnője van… - adtam meg a legnagyobb aggodalmamra a választ.
- Barátnője? – lepődött meg teljesen. – Kicsoda?
- Hát Hanna…
- Azt a nőt nem kell komolyan venni. Bízz bennem, és meglátod, hogy igazam lesz…