Remény a boldogságra 16. fejezet

Végig böngésztem az általános híreket, de számomra egyik sem volt megnyerő, így gyorsan tovább is álltam onnan. Kezdtem komolyan unatkozni, így szokásommal ellentétben kikötöttem egy sportról szóló oldalon. Mintha az agyam tudat alatti része működne ekkor, úgy éreztem, hogy a kezem is önálló életre kelt, nem is én irányítottam.
Szokványos sporthírek voltak elsőre nem tűnt semmi különleges itt sem. Tévedtem… A szemem hirtelen megakadt egy cikken, aminek az volt a címe, hogy ’Lebuktak!’. Kíváncsian kattintottam a Tovább gombra…
Lebuktak!
Sebastian Vettel és általa annyira rejtegetett barátnője, Hanna lebuktak. A minap kapták őket lencsevégre Heppenheimben, a pilóta szülői háza előtt. Sebastian a képeken eléggé morcosnak tűnik, de a kanadai szereplését nézve ez talán érthető. Kíváncsian várjuk, hogy mikor fognak nyilvánosan is együtt mutatkozni. Egy biztos, mi szorítunk nekik…
Totálisan megfagytam a monitort nézve, és többször el kellett olvasnom, hogy igazán eljusson az agyamig mindez. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént… szóval visszament Hannához… kibékültek, s már nincs is rám szüksége.
Könnyeim már nem voltak, az elmúlt pár napban sírtam éppen eleget. Inkább a keserűség kerített hatalmába, hogy ő ennyire könnyen túllépett rajtam. Igaz, én sem adtam neki lehetőséget, hogy megmagyarázza a történteket Kanadában, de ez most már teljesen mindegy. Ő boldog, én meg… megkeresem a saját boldogságomat…

Másnap reggel, azaz hétfőn, megpróbáltam a dolgok szebb oldalát nézni. Mindez addig tartott, míg ki nem mentem a tengerpartra, és meg nem láttam a szerelmespárokat. A könnyeim itt kezdtek csak igazán folyni. Olyan szánalmasnak éreztem magam, és ezt az egész helyzetet. Úgy éreztem, hogy neki több vagyok, mint egy futó kaland… mint egy lány a sok közül… de tévedtem, és hatalmas árat fizettem érte.
Nem maradtam sokáig a tengernél, de úgy döntöttem, hogy este kijövök, és megnézem a naplementét. Az utamat az árusok hosszú során át vezetett. Rengeteg holmit árultak itt, szebbnél szebbeket, csak legyen elég pénzed, hogy kifizesd.
Délután betértem egy hangulatos kis étterembe, ahogy egy barna hajú, barna szemű, tipikusan spanyol srác mindet elkövetett, hogy felfigyeljek rá. Az elején hidegen hagyott a dolog, de egy idő után inkább már mosolyogtam rajta, ahogy leejti az evőeszközét, vagy a szalvétáját, véletlenül kiönti a vizet… Egy probléma volt azonban a dologgal, hogy nekem sosem jöttek be igazán a spanyol férfiak.
Így a spanyolomat magam mögött hagyva indultam vissza a tengerhez megnézni a naplementét. Mindig is elvarázsolt, ahogy a nap lebukik, és ezzel befesti a tengert. Már teljesen besötétedett, amikor elértem a házamat. Az épülethez érve azonban nem várt dolog fogadott…