Megtalálni Őt... (2/4)

A részt Bibinek és Timcsynek ajánlom...köszönöm nektek...

2. rész

A vasárnap reggel hamar rám köszöntött. Szerencse, hogy a szálloda, ahol laktunk nem fekszik messze a pályától. Apummal idén közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy nem hódolunk a hagyományoknak, miszerint lakókocsival megyünk, és abban alszunk. Az egészet ő vetette fel, hogy pihennem kell, és most a verseny az első.
A boxba érve láttam Őt, ahogy egyeztet a szerelőkkel, és más mérnökökkel a csapatból. Rám mosolygott, és intett nekem, én vissza. Épp indultam volna felé, mikor Guil mellém ért, hogy beszéljük át még egyszer a versenystratégiát. Már megint Guil. De nem volt idő a bosszankodásra, hisz pár óra múlva rajt.
Mielőtt kigördültem volna a rajtrácsra, még a boxban láttam. Én már a kocsiban ültem beszíjazva, menetre készen, csak a jelzésre vártam. A visszapillantó tükörbe észrevettem, ahogy engem néz. A tekintetünk ekkor összekapcsolódott, s mutatta, hogy szorít nekem. Megkaptam a jelzést, így indultam a pályára, plusztöltéssel, hogy Ő szorít nekem…
A versenyen sok minden történt. Egy valami azonban még egyszer megismétlődött, akárcsak tegnap. Újból mentő volt a pályán, ezúttal Petrov nem tudta elkerülni a falat. Nekem is nagy szerencsém volt, hisz minden mindegy alapon átszáguldottam a törmeléken. Tudtam, hogy ez jelentheti akár a versenyem végét is, de kockáztatni kellett, mert Alonso és Button a nyomomban voltak. Piros zászlót kapunk, és én új kerekeket. Az újraindítást követően pár kör maradt a végéből, az élen nem történt változás. Én, Alonso, Button lett az első három sorrendje. Bevettük Monacót is…

Interjúadások, és különböző kötelező körök megtétele után indultam el a csapatomhoz a szokásos közös fényképezkedésre, és fürdőzésre. Nálunk ez már hagyománynak számít Monacóban. Tavaly is megfürdettük a csapat nagy részét, de akkor én még csak másodikként. Ahogy odaértem a medencéhez már hatalmas üdvrivalgásba kezdtek, és a nevemet skandálták jó néhányan a csapatnál. A végén szép kis vízi csata alakult ki, mindenki mindenkit megfürdetett. Így került Eddie Jordan és David Coulthard is a medencébe. A cipőm cuppogott a rengeteg víztől, az overálom már teljesen átázott, mikor a medencétől kicsit távolabb megláttam Őt. Nem volt kérdés számomra, hogy odamegyek-e hozzá, egyből felé vettem az irányt. Ő rám nézett, ahogy előtte álltam, és csak mosolygott.
- Szia, te ázott ürge! – nevetett rajtam.
- Én inkább Monaco győztesének mondanám magam! – húztam ki magam, és vigyorogtam.
- Kis egoista! – csapott a mellkasomra, de ő is vizes lett az overáltól. Míg ezen bosszankodott, a karjaim közé kaptam, s megindultam vele a medence irányába. Egy pillanatig még megszólalni is elfelejtett. – Ne, Seb… kérlek ne. – nézett rám könyörgően, ahogy rájött mire is készülök.
- De-de. Senkinek sincs menekvés. – nevettem. Jót mulattam rajta, ahogy a karjaival szorosan kapaszkodott belém, mikor odaértünk a medence széléhez. Azt hitte beledobom… tévedett. Beleugrottam vele, a többiek meg hangos nevetésbe kezdtek. A víz felszínére érve még mindig szorosan kapaszkodott belém, s ez egyáltalán nem volt ellenemre. Ahogy felfogta mit is tettem, a pillanat tört része alatt kitört belőle a nevetés, és én vele együtt nevettem…
Már az autóban ültem az estéjre tartva, amikor még mindig megmosolyogtam a délután történteket. Úgy kellett kihúznom a medencéből, de nem bosszankodott, hanem egyfolytában nevetett saját magán, ahogy a vizes cipőben és ruhában csúszkál. A szomszéd szobában öltözött át… nagyon nagy volt a kísértés, hogy ne menjek utána és segítsek neki megszabadulni a vizes göncöktől… túl nagy.
A számomra adott partira, amit a herceg szervezett, csak lazán, egy farmerban és zakó, ing, nyakkendőben mentem. A csomagtartóban volt egy póló, és egy kabát, ha ennek vége, akkor indulok a többiek után. Megpróbáltam minden gondolatomat kiűzni a fejemből róla. Nem helyes ezeket érezni, hisz nekem ott van Hanna. Nem hagyhatom cserben, hisz öt éve vagyunk együtt. Sok mindent elnézett nekem… túl sokat. Mindent és mindenkit a versenyzésnek vetek és vetettem eddig alá. Ő sosem panaszkodott, sosem veszekedett velem ezekért a dolgokért, sokszor túlságosan is megértő. Mind a ketten hagyunk a másik karrierjének és életének elég helyet. Ő volt eddig az, aki mindig meg tudott nyugtatni bármi bajom volt. Tisztában vagyok azzal is, hogy az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk egymástól. Már nincsenek a sűrű és hosszú telefonbeszélgetéseink. Már se én, se ő nem repkedünk annyit, hogy pár órácskát együttöltsünk. Azt hiszem lettek fontosabb dolgaink is, mint a kapcsolatunk. De én megfogadtam, hogy történjék bármi, hűséges maradok, és leszek hozzá. A szavamat eddig nem szegtem meg… és nem is fogom.