Lóerők szerelmesei

Köszönöm mindenkinek, aki írt nekem kommentet. A negatív kritika is kritika... köszönöm Zili...

9. rész

Németországba érve, úton-útfélen Vettel szurkolókba lehetett botlani. Táblák, zászlók, transzparensek… minden róla szólt. Gondolom mindezzel nyomás is kerül rá, nem kevés, most, hogy világbajnok, mindenki azt akarja majd, hogy hazai pályán nyerjen.
A szállodába már meg sem lepődtem, hogy Red Bull egyenruhás emberekkel futottam össze a hallban. Túlságosan nem foglalkoztam vele, a papírjaim elintézése utána a lift felé vettem az irányt. Már majdnem elindultam felfelé, mikor belépett a liftbe a regnáló világbajnok. Egyikőnk sem tudott megszólalni.
- Szia! – szólt érzelemmentesen.
- Szia… - suttogtam.
- Hányadikra mész? – nézett rám.
- Ööö… a hatodikra. – válaszoltam zavartan.
- Oké… - nyomta meg a hatos gombot – én a hetediken lakom… - suttogta maga elé.
- Az jó… - nem tudtam mit is kellene mondanom erre. A lift megérkezett, s én kiszálltam, segített a csomagok kipakolásában.
- Irigyellek… - nézett rám.
- Miért? – kérdeztem tőle zavartan.
- Hogy túl vagy a hazai versenyeden… - s azzal zárult a lift ajtaja és eltűnt a szemem elől.
Fogalmam sem volt róla, hogy mit is kellene gondolnom a liftes eset óta. Teljesen összezavarodtam. A paddockban összefutottunk, s a szemeiben csak fájdalmat láttam. Nem volt időm napközben, hogy ezen töprengjek, hisz volt elég elfoglaltságom nekem is, de este, amikor egyedül voltam, sokszor jutott eszembe.
A szabadedzések napjai elszálltak mellettünk. A szombati időmérőn a tizenegyedik helyet szereztem meg. Vitalijnak sikerült a Q3-ba kerülnie, így én azt már csak a boxból nézhettem végig. Ő boldog volt, én nem, s ezt az etap végén Sebastianról sem lehetett elmondani. Látszott rajta, hogy túlságosan meg akar felelni a hazai versenyén… ha kisebb lenne rajta a nyomás, ha nem mindenki őt akarná poleban látni, akkor talán sikerülne…
Egész este csak forgolódtam az ágyban, folyamatosan rá gondoltam. A vacsorám befejezése után összefutottam vele a liftnél. Ő épp jött le, én menni szerettem volna fel. Mind a ketten meglepődünk. A trénere kiszállt a liftből egy szó nélkül, majd Sebastiant kezdte szuggerálni. Ő azonban velem nézett farkas szemet.
- Seb, mennünk kell… - szólt a szőke mellettem, de ő továbbra is kitartóan nézett rám.
- Rendben van. – szólt neki egy kis idő után, s kilépett a liftből. – Szia Carla. – nézett mélyen a szemembe, majd egy hatalmas sóhajt követően távozott.
Leforrázva álltam ott, nem érettem a viselkedését. Ez is vajon valami trükk? Megint játszik csak velem? Lefekvés után is csak ezen gondolkoztam. Mi lehet vele? Miért csinálja ezeket velem? Egyszer meg akar ismerni, majd elküld melegebb éghajlatra, most meg ez… Egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni…

Ez a vasárnap és ez a Német Nagydíj nem fog szerepelni a toplistámon, ebben biztos voltam. A balesetemet követően nem akartam senkit látni, s úgy közlekedtem a paddockban, mint egy úthenger. Nem igazán mert hozzám szólni senki. Kis híján lebontottam a pihenőszobámat, annyira ideges voltam arra a svájcira. Így kilökni! Még hogy nem látott a visszapillantóban! Hát menjen szemészetre!!!
Zuhanyoztam, és kimentem a többiek közé, habár sok kedvem nem volt hozzá. Hideg is van, meg engem fognak ellepni az újságírók… Magamhoz vettem egy kávét, és direkt olyan helyre mentem a csapathoz, hogy ezek a hiénák ne tudjanak a közelembe férkőzni. Riporterek hada toporgott a bejáratnál, de nem tudtak bejönni. A mosolyomat elrejtettem a kabátom gallérjában, élveztem a helyzetet…
A verseny azonban sokkal jobban érdekelt. Nagy sóhajjal vettem tudomásul, hogy Sebastian szenved a Red Bullban. Sajnáltam, hisz hazai versenye… Mia nagy szemekkel nézett rám.
- Mi van? – néztem rá.
- Semmi… - nézte a képernyőt.
- Mondd… tudom, hogy van valami. - néztem rá gyanakodva.
- Szerelmes vagy Vettelbe? – tért azonnal a lényegre.
- MI VAN? – köpni-nyelni nem tudtam.
- Te mondtad, hogy mondjam… - rántotta meg a vállát.
- De… de… ez nem igaz! Honnan veszed ezt? – alig kaptam levegőt.
- Ne akarj hazudni, mert nem veszem be. Láttalak Valenciában, amikor készülődtél a vacsorához, és tudom, hogy a futam után szinte úgy menekültél el onnan. A brit versenyen is mindig kerested a tekintetét, és most is. Carla, nem vagyok vak… - magyarázta nekem ezt úgy, mintha egy anyuka dorgálja meg a gyermekét.
- Én… ez nem igaz! – lettem mérges.
- Hazudsz magadnak, ezt nagyon jól tudod! – mondta még mindig nyugodtan.
- Attól, hogy te bolond vagy, még nem kell nekem is annak lennem! – mérges voltam, nagyon… sokkal jobban magamra, mint rá… hisz nem tudtam teljességgel azt mondani, hogy nincs igaza…