Lóerők szerelmesei

13. rész

A szállodába érve nehezen tudtam megválni Sebastiantól, a liftben is csak egy futó kis érintést váltottunk. Féltünk a következményektől, mert még nagyon korai volt mindez. A legnagyobb döbbenetem akkor volt, mikor a liftből kilépve Vitalijt láttam a szobám előtt ácsorogni. Sebastian is látta, s morcos lett, de a liftajtó becsukódott. Vettem egy mély levegőt, s elindultam a folyosón… egyből kiszúrt az orosz.
- Carla… - nézett rám megkönnyebbülten – már úgy aggódtam, nem vetted fel a telefont.
- Szia. Kerestél? – néztem a telefonomra rá, mintha nem tudnám – Le vagyok halkítva, bocsi. – próbáltam meg közömbös lenni, pedig legszívesebben felpofoztam volna.
- Mia már visszajött, hogy tudtál idejutni? – kíváncsiskodott tovább.
- Taxival… - hazudtam csuklóból, nem izgatott fájt, hogy ezt csinálta velem.
- Én meg egész úton Vettel lámpáit nézhettem a visszapillantóban… - morgott, én meg majdnem felnevettem – Sőt! Majdnem elütött a szálloda garázsában, amikor kihajtott. Azt hiszi, hogy neki mindent lehet?!- hisztizett.
- Biztos dolga volt. – húztam meg a vállam.
- Ja… biztos. – méregetett.
- Engem nem izgat, hogy mit csinál, kivel és mikor. – persze, hogy nem izgat, hisz velem csinálja! - Nekem most Buemi svájci pajtásra fáj a fogam. Még számolok vele a kilökésért! – néztem rá elszántan.
- Nyugi, majd Őt én elintézem.
- Nem kell ez az én dolgom. Soha nem pátyolgatott senki! – vágtam azonnal vissza.
- Nem úgy gondoltam… - mentegetőzött azonnal.
- Ne haragudj, de fáradt vagyok. Szeretnék pihenni…- szabadulni akartam tőle.
- Oh, nem akarlak feltartani. Nincs kedved velem vacsorázni? – lépett közelebb hozzám, és megfogta a kezem is.
- Aludni szeretnék Vita, csak aludni. – zavarodtam meg.
- Együtt is tehetjük ezt… - suttogta a fülembe, de kihúztam a kezem az övéből, és hátra léptem egyet.
- Carla megjöttél? – szólalt meg mögöttem Mia.
- Igen, sikerült visszajutnom. – néztem az edzőmre megkönnyebbülten.
- Én akkor nem is akarok zavarni. Visszajössz a gyárba? – fordult hozzám.
- Igen, mert berendeltek. – húztam el a számat.
- Akkor majd ott találkozunk. Jó éjt! – adott egy puszit az arcomra és elment.
Döbbentem álltam ott az ajtóban, nem értettem mit akar tőlem. Mia nyitotta ki az ajtót, és tuszkolt be rajta. Álltam a nappali közepén, mint egy szobor. Teljesen ledöbbentem.
- Tommi hívott, hogy jöjjek, mert Seb látta a szobád előtt. – magyarázta.
- Tommi? – tértem magamhoz.
- Seb edzője, egészen normális srác. – jött zavarba.
- Neked honnan van meg a száma?
- A vacsorakor még Valenciában, valahogy falaznunk kellett nektek. – nézett rám mindentudóan.
- Akkor Sebastian gondolom felhúzta magát. – sóhajtottam nagyot.
- Tommi szerint tombol odafenn. – vigyorgott – Engem küldött, hogy nézzem meg, mit akar az orosz, különben Seb robog le, és veri be a képét.
- Azt mondta, hogy aludjunk együtt. – néztem döbbenten edzőmre.
- Seb? – vigyorgott kitartóan.
- Nem… Petrov.
- Azta… ezt lehet jobb, ha nem osztod meg a németeddel, különben az orosznak kaputt! – heherészett.
- Ja te tök egyszerűen fogod ezt fel. – morogtam.
- Carla… - ültetett le – mi van közted és Seb között? És ne mond, hogy semmi, különben nem tombolna odafenn, te meg nem küldted volna el Petrovot.
- Sebastiannal megbeszéltünk mindent. – osztottam meg vele – Vitalij osztotta le, hogy jobb lesz, ha távol marad tőlem.
- Ezt most értenem kéne? – nézett rám zavartan.
- Valenciában ő akadályozta meg, hogy találkozzunk este. Bement hozzá, hogy tartsa távol magát tőlem különben a csapat feljelenti zaklatásért, és bemártják majd a FIA-nál is… - magyaráztam.
- Az igen! Van egy olyan érzésem, hogy az orosz szerelmes… - nézett rám.
- Mi van? – akadtam ki.
- Petrov szerelmes beléd…

Zuhanyozást követően nyugodtan feküdtem az ágyamban, próbáltam a csapattársamat kizárni a gondolataim közül. Éreztem, hogy a szemeim a fáradtságtól elnehezednek, és lassan lecsukódnak. Ekkor hangos kopogásra lettem figyelmes. Fáradtan szálltam ki az ágyból, s eldöntöttem, hogy ha Vitalij jött vissza, akkor el fogom küldeni az biztos! Hatalmas nagy sóhajjal nyúltam a kilincs felé, s nyitottam ki az ajtót. Másodperc törtrésze alatt jutott el a tudatomig, hogy nem az orosz áll előttem, hanem egy szőkeség. A szívem hatalmasat dobbant, és a pólóját megragadva húztam be a szobába.
- Megőrültél???? Mi van, ha meglátott valaki? – estem neki egyszerre.
- Carla… - ölelt át.
- Sebastian…
- Imádom az akcentusod. – nevetett fel.
- Nincs is akcentusom! – kértem ki azonnal, s ütöttem egyet a mellkasára, de ő továbbra is csak nevetett. – Utállak!! – vigyorogtam én is rá.
- Tudom, hogy esélytelen ez. Nem utálsz. – vigyorgott, és az ajka szinte súrolta az enyémet.
- Honnan tudod?- vigyorogtam.
- Mert akkor nem hagynád, hogy ezt csináljam… - s megcsókolt.