Titkok erdeje

1. rész

A napjaim elég egysíkúan telnek, mégis csodálatosan. Anyának lenni a világ legszebb hivatása. Azt hittem, hogy szörnyen nehéz lesz, hogy talán meg is fogom majd bánni, mégis a szüleim mellettem álltak, pedig azt hittem ki fognak dobni, amikor elmentem hozzájuk és elmondtam a nagy hírt! Végig mellettem voltak, és fogták a kezem, támogattak. Sosem rótták fel, hogy így is vállaltam Őt. Az elején nagyon nehéz volt, mégis… életem egyik legszebb döntése.
A régi életemből senkivel sem tartom már a kapcsolatot, és nem is tudnak Róla. Én akartam így… én választottam ezt az életet, pedig csodálatos jövő előtt álltam. Mindenki ezt mondta, mégsem így lett. Mennyire igaz, hogy néhány meggondolatlan döntés kihathat az egész további életünkre… de egyet biztosan tudok, hogy nem bántam meg! Életem egyik legszebb ajándékát kaptam tőle, s ezért örökre hálás leszek neki.
Most is a játszótéren vagyunk, s figyelem az olykor még bizonytalan lépéseit. A hinta az egyik kedvence, s nagyon szereti, ha magasra és gyorsan lököm Őt. Nem tehet róla a sebesség és a száguldás a vérében van. Annyira elmerültem a nézésében, ahogy a homokozóban játszik, megugrottam, amikor a megszólalt a telefonom. Kivettem a zsebemből, és döbbenten néztem a kijelzőre. Másfél éve nem láttam, nem is hallottam Róla. Nem is beszéltem vele, mióta meghoztam a döntést. Én kértem, hogy ne keressenek, és ők mindezt tiszteletben is tartották… eddig.
A pulzusom az egekbe szökkent, és lefagyva néztem a kijelzőre. A homokozóból Ő felém fordult, és hatalmas szemekkel nézett rám, majd a zenélő kis szerkentyűre. Nagyon fontos lehetett, mert nem akarta abbahagyni a zenélést. Egyszer csak elhalkult, majd ismét újrakezdte. Rossz érzésem volt, mégis a fogadás gomb felé nyúltam… nagyon rossz.
- Hallo? – szóltam bele halkan.
- Szia Lili! – a hangja megkönnyebbült volt. – Adrian vagyok.
- Szia. – volt a hangom egy kissé kimért.
- Zavarlak? – érdeklődött.
- Nem, mondjad csak.
- Nem igazán telefontéma. Itthon vagy? – jött zavarba.
- Hogy? – ijedtem meg, hisz a játszótér szemben van a ház, amibe lakom.
- Itt állok a ház előtt, amibe laksz. – a végét már csak suttogta. – Tudom mire kértél minket anno, de szükségem lenne a segítségedre Lilien. – kérlelt.
- Adrian én döntöttem úgy, hogy nem folytatom, és kértelek titeket, hogy tartsátok mindezt tiszteletben. – magyaráztam neki türelmesen.
- Tudom Lili, tudom. Csak arra kérlek, hogy hallgass meg, de nem telefonban. Kérlek… - könyörgött.
Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Megpördültem a tengelyem körül, és ott láttam a volt főnökömet, amit körbe-körbe kémlel. És itt van Ő is. Nem láthatja meg, akkor minden kiderül. Azonnal ki kell találnom valamit, mielőtt lebukunk.
- Most nem vagyok otthon – tartottam szemmel továbbra is látogatómat.
- Akkor mond meg, mire érsz haza, és megvárlak, de kérlek… beszélnünk kell. – kérlelt továbbra is.
- Mi megbeszélnivalónk lenne nekünk egymással? – kérdeztem egy picikét ingerülten.
- Fontos lenne Lili… az egyik legjobb szakember vagy, akivel eddig találkoztam és együtt dolgozhattam. Kérlek… nem tudom, hogy mi történt a múltban, de könyörgöm, ha ez kell, hogy hallgass meg. – nem akartam találkozni vele, mert a sebeim melyeket gondosan bekötöztem és elrejtettem magamban, felszakadnak, és mindez újra fájni fog.
- De Adrian… - álltam fel a helyemről, mert a lábam már teljesen elzsibbadt, közben figyelemmel követtem Őt – én nem tudom…
- Lili… állj meg, ahol vagy… látlak, odamegyek… - lett izgatott.
- Ne!!! Kérlek Adrian ne!!! – de nem hallottam már mást csak a telefonom sípoló hangját. Most követtem el az első hibát. Ijedten néztem körbe menekülési utat keresve, de tudtam, hogy már mindegy. Visszazuhantam az előbbi helyemre, s teljesen összetörtem. Tudtam, hogy most minden ki fog derülni, és mindez az én hibám. Nem tudtam még fél percig egy helyben maradni, csak magamat okolhatom. Felnéztem, s Adrian már ott állt előttem. – Szia! – mosolygott lelkesen.
- Szia. – lettem én egyre letörtebb. Rá pillantottam, de Ő még mindig a homokozóban játszott, és nem vette észre a dolgok megváltozását.
- Annyira örülök, hogy látlak Lilien, nagyon régen volt… - kezdte kedvesen.
- Igen, nagyon régen volt. – álltam fel hozzá és üdvözöltük egymást két puszival. A tenyerem izzadt, hogy ne bukjunk most le… csak most ne!
- Lilien tudom, hogy nincs semmilyen jogom ehhez, de a segítségedre lenne szükségem. – nézett rám komolyan.
- Adrian én már…
- Tudom… - szakított félbe – Nem tudom, hogy mi történt, és miért léptél le, de megbeszélhettük volna, segítettem volna neked. Azt hittem, hogy…
- Én már nem az a lány vagyok, akit te megismertél. – szakítottam félbe volt főnökömet.
- De az vagy! – nézett rám komolyan. – Rád nézek, és ugyanaz a tűz ég még most is a szemedben, mint akkor, szóval ne mondj nekem ilyeneket!
- Adrian a dolgok változnak, ahogy te is és én is.
- Lili… - kezdte de nem tudta befejezni.
- Ajaaaaaaaaaa… Ajaaaaaaaaaaa!!!! – kiabált nekem Ő, s én abban a pillanatban megmerevedtem. Adrian szemei kikerekedtek, s mint egy lassított felvétel fordult meg. Ő hatalmas szemeivel rám nézett, s a kis lapátját nyújtogatta felém. – Ajaaaaaaaaaaaaa!!!
- Anya????? – szökött magasba a szemöldöke.
- Semmi baj, Kicsim mindjárt hazamegyünk. – léptem hozzá és vettem a karomba.
- Ő… a te… - dadogott.
- Fiam, igen. Adrian bemutatom neked Benjamint, a kisfiamat. – tudtam, hogy lebuktam, így nem tehettem mást.
- Örülök, hogy megismerhettelek… - fogta meg a kis kezét, és Ben ránézett, Adrian akkor döbbent meg teljesen. – Ő… ő… az Apja…
- Ne mond ki, kérlek… - néztem rá könyörögve.
- Tudja? – jött a logikus kérdés.
- Adrian… én…
- Szóval nem. – adta meg ő saját kérdésére a választ. – Nem gondolod, hogy közölnöd kéne vele?
- Nem! – néztem rá határozottan – És szeretném, ha te sem tennéd meg.
- Egy feltétellel, ha elmesélsz mindent. – nézett rám komolyan.
- Akkor induljunk, mert ez kissé hosszú lesz…