Titkok erdeje - Befejező rész

Drága Olvasóim!

Hát eljött ez a pillanat is! Igen, páran nagyon jól gondoltátok, most eljött a vége.

Meg szeretném köszönni mindenkinek akik olvasták, és azoknak is, akik megtiszteltek azzal, hogy véleményt is írtak hozzá.

Mindenkinek szívből, nagyon köszönöm!

63. rész – Befejező rész

*4 évvel később*

Felpillantok az újságomból, s az ablakon tekintek ki, hogy lássam őket. Eszembe jut az, hogy mennyi minden történt velünk az elmúlt években. Mosolyra húzódik a szám, hiszen ennek többsége boldog pillanat. Ma már tudom, hogy mi is a fontos az életben… Nyílódik a bejárati ajtó, majd gyermekzsivaj tölti meg a házat.

- Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa… Beeeeeeennn… - mutogat lebiggyesztett szájjal Anna bátyára.

- Mi ez a nagy szomorúság? – kezdtem kihámozni a sok ruhából, de jó pont, hogy csizma már nem volt rajta.

- Én nem csináltam semmit!!! – jelent meg nagyobbik fiam mellettem.

- Halkabban, mert felébred az Öcsétek! – néztem rájuk szigorúan, de már hallottam, hogy a járókában ébredezik.

- Semmi baj… - lépett a járókához oda Sebastian – itt vagyok. Jaj, mekkora szívfájdalom, hogy a legszebb álmodból ébresztenek fel ezek a rosszcsontok, igaz? – vette azonnal a karjaiba, hogy megvigasztalja az ijedt kisfiút.

- Na halljam, mi történt? – néztem ugyanazokba a kék szemekbe, amitől régen a lábaim is elgyengültek – Ma este jön a Jézuska ti meg civakodtok! – néztem rájuk mosolyogva.

- Ha csendben jeszünk, akkor Jézuska jönni fog?- nézett rám kislányom nagy szemekkel.

- Csak akkor jön. – súgta neki oda Ben – Gyere Húgi, játszunk valamit. – fogta meg a kislány aprócska kis kezét, és azonnal a játékkupac felé mentek.

- Úgy látom, Jézuskával sakkban tudjuk őket tartani. – telepedett le mellém életem szerelme a legkisebb Vettellel.

- Szia Kicsikém. –simogattam meg az arcát, s ő rám mosolygott – Milyen jó helyed van Apánál…

- Hát így nagyon kényelmes, igaz Tom? – magyarázott a babának, aki nagy kék szemekkel minket nézett, de közben folyamatosan mosolygott, s kapálózott a kis kezeivel, és a lábaival.

- De jókedved van… – csikiztem meg a pociját, mire felkacagott.

- Ejha, milyen kacagása van valakinek. – nevetett Sebastian is, de Tom láthatóan élvezte, hogy most minden figyelem rá irányul.

- Ebéd után a nagypapák átjönnek a kicsikért. – adtam férjem tudtára.

- Akkor Jézuskának lesz ideje mindent elkészíteni… - vigyorgott rám.

- Én elmegyek teríteni, te meg – böktem meg a mellkasát vigyorogva - szedd össze a csemetéidet.

- Ezer örömmel asszonyom. – hajolt meg előttem ülve, de vigyázva karjában lévő babára – Kívánsága parancs. – adott egy forró csókot.

A tányérokat elővéve, mosolyogva gondoltam az elmúlt évekre. Eljegyzés, esküvő, Anna majd Thomas születése. Annak idején, amikor terhes voltam Bennel azt hittem, hogy nekem ez a fajta boldogság nem adatik meg. Tévedtem. Jött Adrian aztán minden megváltozott… örök életemre hálás leszek neki.

Ebédet követően a két nagypapa nagy lelkesen jöttek a kicsikért, s hallottam a téma a mai Jézuska látogatás. Norberttal és Apával megbeszéltük, hogy mire hozzák vissza őket, és arra ők is jöjjenek, mivel nálunk lesz idén a karácsony. Mosolyogva néztem őket, még az ablakból is. Két erős kar fonódott a derekam köré.

- A fa a teraszon, és a tartójában asszonyom. – kajánkodott velem – Milyen feladatok oszt még nekem mára? –fordított magával szembe.

- A kanapékat hátrébb kell tolni, és a járókát is át kell tenni, tudod, ahogy megbeszéltük. – mutogattam neki.

- Fabi mindjárt itt lesz, és akkor megcsináljuk. – nézett az órájára.

A munka nagyon gyorsan ment, a fa hamar pompázott, az égőket bekapcsolva voltam igazán elégedett a munkával. A kandallóban a tűz ropogott, az illatosítókból a narancs és a szegfűszeg illata töltötte be az érzékeket.

- Már csak az ajándékok kellenek! – lelkesedtem be.

- Akkor hozzuk le őket! – csillantak fel a szemei.

A fa alá raktuk az ajándékokat, majd az ebédlőbe a terítéshez fogtunk. Heikke és Anya is megjelent, és velük együtt a vacsora is megérkezett. Ragaszkodtak hozzá, hogy ők főzzenek, hiszen nekünk itt vannak a csöppségek.

Ahogy mindennel végeztünk a konyhába mentünk, de Seb ragaszkodott hozzá, hogy nappali ajtaját résnyire hagyjuk nyitva. Komolyan rosszabb néha, mint a két gyerek.

- Annnyaaaaaaaaaaaaaaaaaa, Apppppppppppaaaaaaaa!!! – hallottuk a hangjukat kórusban a nappali felől. Mosolyogva indultunk el.

- Mi történt? – álltunk velük szemben.

- A Jézuska… - suttogta Anna, és a résen mutogatott be.

- Megnézzük, hogy mit csinált odabenn? – guggolt le hozzájuk Seb, míg én Tomot szedtem ki a babakocsiból.

- Igen!!! – ment oda hozzá mindkét gyerkőc.

- Akkor menjünk. – nyitott be a szobába, s a két kicsi nagy szemekkel nézte a fát, és a sok ajándékot.

- Szia Kicsikém… - nézett rám nagy szemekkel a legifjabb Vettel.

- Anyaaaaaa… - futott oda a lábamhoz Anna, amikor a babával a kezemben beléptem a nappaliba.

- Mi történt? – guggoltam le hozzá óvatosan.

- Majd megköszönjük a Jézuskának a sok ajándékot? – nézett ám a megszeppent kislány.

- A Jézuskának elég, ha látja, hogy jól viselkedsz, és szót fogadsz…

Az estével együtt a vacsora is hamar eljött. Persze a gyerekek voltak azok, akik a legnehezebben bírák ki az ajándékosztásig. Voltak már páran a Vettel unokák, és Melanieval is a kapcsolatom akkor rendeződött, amikor az első babájuk megszületett.

Az ajándékok bontásakor Seb nem győzte a csomagolópapírokat összeszedni a gyerkőcök után. Tom nagy szemekkel nézett körbe a járókába a karácsonyfa mellett. Boldog mosollyal néztem rá.

- Most te jössz. – lépett elém Seb.

- Oh, drága férjuram! Mit hozott nekem a Jézuska? – incselkedtem vele.

- Emlékszem, hogy meghagytad, hogy mondjam meg a Jézuskának, hogy nem hozhat semmit. Azért ezt otthagyta nálam. – mosolygott rám, majd egy dobozt húzott elő a háta mögül. A kezembe adta, majd felnyitotta a fedelét. A nyakláncom volt benne, amit négy évvel ezelőtt kaptam tőle, és amit Anna egy hónapja szakított le a nyakamból.

- Seb… - nagyon meghatódtam.

- De ez még nem elég… - vette ki a nyakláncot, majd nyitotta ki – Bele került Anna és Thomas neve is, hogy teljes legyen a névsor.

- Szeretlek… - csókoltam meg, majd óvatosan a nyakamba akasztotta.

- Én is téged Szépségem… - mosolygott rám szerelmesen.

- De neked is hagyott ám itt valamit a Jézuska… - vigyorogtam rá, és a fa alól kivettem az utolsó ajándékot.

- Abba egyeztünk meg, hogy nem veszünk semmit a másiknak. – súgta oda zavartan.

- Nem is vettem. – suttogtam a fülébe.

Nagy szemekkel tépte szét a csomagolást és egy albumot tartotta a kezében. Kinyitotta, és közös életünk momentumait tartalmazta képekkel, szövegekkel, és a Kicsik rajzaival tarkítva.

- Lili… - suttogta, meghatotta – ez… ez gyönyörű. Szeretlek Kicsim… - ölelt magához szorosan, és csókolt meg mindenki előtt.

A kanapéra telepedve nézegettük az albumot, Tomot is a karjaiba vettem, aki nagy szemekkel nézte a világító karácsonyfát. Ekkor döbbentem rá, hogy az életem tökéletes. Igaz, nem minden nap az, de ez a pillanat azok közé tartozik. Feladtam a munkámat azért, hogy anya lehessek, de ezt egy másodpercig sem bántam meg, hiszen van, ami kitölti az életem minden percét… ők a családom…

VÉGE