Vágyaink boldogsága

4. rész

Az a négy nap melyet velem töltött, oly gyorsan illant el, mint egy lepke szárnyának libbenése a tavaszi napsütésben. Axel a lábaim előtt ült, s én arcomon egy boldog mosollyal integettem neki, ahogy egy rövid ideig is, de elhagyott bennünket. Rengeteg megválaszolatlan kérdés cikázott a fejemben. Emberek, helyszínek, történések. Gondolataim, mint egy örvény kavarogtak, s tudtam, hogy sem a hely, sem az idő nem megfelelő a megválaszolásukra.

Másnap munkába indultam… Ő tesztre. Próbáltam tenni a dolgomat, úgy ahogy eddig. A hosszú pihenőmet a legmegfelelőbb időben kaptam, hisz sikerült teljesen feltöltődnöm. A rengeteg energiámnak, valószínűleg köze van egy szőke némethez, s hogy végre tisztázni tudtunk minden sérelmet és félreértést.

Minden olyan, volt, mint régen. Annyi különbséggel, hogy nem utaztam. Lett egy otthonom, ahová minden nap hazatértem egy-egy fárasztó nap után. S azon a gyönyörű helyen várt rám valaki… ha nem is egy boldog család, most még, de valaki… Axel. Nekem ezek a dolgok már most rengeteget jelentettek.

A hétvége rekord sebességgel érkezett meg. Péntek délután tettem-vettem a kis fészkemben, esti sziesztám közepette megszólalt a csengő. Nem vártam senkit, azonban, ahogy az ajtóhoz értem vettem észre, ahogy Axel már ott toporog és csóválja a farkát. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy ki lehet a látogatónk. Nagy mosollyal nyitottam ajtót, s Ő is ugyanekkorával, ha nem nagyobbal fogadott.

- Sziasztok! – csak ennyit tudott mondani, mert Axel máris letámadta – Hé Nagyfiú, hát ennyire hiányoztam?

- Nem is gondolnád, hogy mennyire. – fűztem hozzá kissé szégyenlősen.

 - Annie… - lépett azonnal hozzám, és a karjaiba zárt.

Nem érdekelt, hogy miért jött, csak egy dolog, hogy velem van. Furcsa volt még számomra az, hogy én már nem utaztam. Az a sok év, melyet így töltöttem még egy nagyon picikét hiányzott. De az űrt, mely ez okozott megpróbáltam mással kitölteni.

Az estét együtt töltöttük. Főzőcskéztünk, bolondoztunk, beszélgettünk. Elmesélte, hogy Heikki az edzője itt van a gyárban, és szeretné, hogy hétfőn megismerjem. Ő annyira nem örül az itt létének, hiszen ez egyet fog jelenteni a heti rengeteg edzéssel. Azonban ismertem már, hogy tisztában legyek vele, hogy Sebastian annyira imádja a munkáját, és amennyire munkamániás egyáltalán nincsen ellenére a rengeteg edzés.

Szombat reggel hamar kivetett az ágy. Halkan közlekedtem a szobában, s még Axelnek is mutattam, hogy csendesen járkáljon, hagyjuk aludni a Bajnokot. A konyhába érve a kertre nyíló ajtót kinyitottam a kutyusnak, s ő egy ugrással már kinn is volt. Adtam neki enni, és inni, majd a reggelinkre összpontosítottam.

Tettem egy tálba gyümölcsöket, a pirítós már a sült, míg a palacsintát kevertem ki. Míg az is készült a serpenyőben, megterítettem az asztalt. Épp csak készen lettem, mikor egy nagyon kócos, és még álmos képű német egy szál boxerben nem jelent a konyhában. Mivel nőből vagyok, a szívem egy pillanatra kihagyott a látottakra. A poharakhoz fordultam, hogy minél jobban elrejtsem a zavarom előle.

- Remélem, tudod, hogy egy Angyal vagy. – ölelt át hátulról, majd a fülembe duruzsolt.

- Most már igen – fordultam meg az ölelésében mosolyogva – és ez az Angyal most azt szeretné, hogy ezeket a poharakat az asztalra tedd. – nyomtam a kezébe.

- Azonnal Hölgyem. – nyomott egy szőrős puszit az arcomra, s már is pakolta ki a poharakat.

- Ugye ma megborotválkozol? – szépen néztem rá, miközben reggeliztünk.

- Nekem tetszik. – simogatta a borostáját.

- Nekem tetszik a sima pofid, meg a borostád, de már lassan olyan leszel, mint egy ősember. – csipkelődtem vele, miközben ettünk.

- Na jó, egye fene, de csakis miattad, mert ilyen szépen kéred. – kacsintott rám, és küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt.

- Köszi… igazán nagy lelkű vagy… - dadogtam zavartan. Éreztem, ahogy elpirulok, de gyorsan lehajtottam a fejem, hogy valamelyest leplezni tudjam mindezt előtte, s a pizsamám felsőjét húzkodtam.

- Tetszik a pizsid. – vigyorgott kitartóan, mint aki tisztában van azzal, hogy a zavarom még nagyobb lesz ez által.

- Nekem is tetszik. Ha szeretnéd, néha napján majd kölcsönadom. – nyújtottam rá ki a nyelvemet.

- Nem hiszem, hogy Mackó Úr és barátai rajtam is ilyen szexin állna, mint rajtad. – incselkedett velem.

- Úgy látom, hogy ma reggel azt tűzted ki, hogy minél jobban zavarba hozzál. – próbáltam meg az arcszínemet takarni előle, ahogy felállt az asztaltól, hogy töltsön magának még gyümölcslevet.

- Imádom a pírt az arcodon, különösen, ha én okozom. – suttogta a fülembe, amitől végigfutott a hideg a hátamon. S mint aki jól végezte dolgát egy nagy mosollyal az arcán helyet foglalt ismét az asztalnál, hogy folytassuk az étkezést.

Mosogatás alatt próbáltam rendbe szedni magam, s magabiztosan indultam fel az emeletre. A hálóban nem találtam, így ruhákat vettem elő magamnak, hogy valami normális öltözetet öltsek magamra. Mégsem maradhatok Mackó Úr és barátaiban egész nap? A felsőmet vettem épp le, mikor nyílt a fürdő ajtaja. Csak annyi időm volt, hogy a mellem elé kapjam…

- Hoppá… - szólalt meg ő egy törölközővel a derekán. A haja még vizes volt, az arca azonban szőrmentes. – Ha tudtam volna, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem, már előbb megborotválkozok. – nézett végig rajtam úgy, ha nem érzem a kezeim között az anyagot, azt kellene hinnem, hogy meztelen vagyok.

- Azt hittem, hogy… - köszörültem meg a torkomat – hogy nem vagy itt. – fogalmam sem volt róla, hogy mi történik velem a közelében. Eddig ilyen még nem fordult elő… vagyis de… egyszer…

- Pedig itt vagyok. – vigyorgott kitartóan, és egyre csak közelebb jött.

- Maradj ott, ahol vagy! – szóltam rá azonnal, s közben az ajtó felé araszoltam úgy, hogy nem akartam ránézni. Persze az arcom, már olyan volt, mint egy paradicsom.

 - Annie Wagner zavarban van… - fogta meg a derekamat, és szorosan magához húzott. Biztos voltam benne, hogy mindez legyezgeti a hiúságát.

- Seb… én… - dadogtam összevissza, majd a szemébe néztem, amik sötétkékek voltak a visszafojtott vágytól.

- Annie… - halkult el a hangja, s még szorosabban tartott a karjaiban. Az orrunk már összeért, s az egyik keze a csupasz hátamon elindult felfele.

- Seb ne… megint… megint minden összekuszálódik… - suttogtam, tudtam, hogy nagyon vékony cérnán táncolunk. Lehunyta a szemeit, s vett egy mély levegőt. Ahogy újra kinyitotta, s rám nézett, ugyanazt a vágyat láttam benne, mint az előbb.

- De csak azért, mert olyan szépen kéred. És most nyomás – engedett el és csapott a fenekemre – mielőtt meggondolom magam…

Azonnal kiiszkoltam a szobából. Az ajtót becsuktam magam mögött, és a mellkasomra még jobban szorítottam a felsőmet, mint eddig. De most azért is, nehogy a szívem véletlenül kiugorjon onnan… vagy esetleg meggondolja magát…

***

Sziasztok!

Szeretném mindenkinek megköszönni az előző részhez a kommenteket! S megköszönni külön Bloodorange-nek a bátorító szavakat. Mindenben igazad volt. Itt az újabb rész, s lehet, hogy most egy kissé meglepődtök, de higgyétek el, minden okkal történik. A következő részben már egy-két dologra választ fogtok kapni... vagy nem. :)

Jó hétvégét mindenkinek, és GO SEB! 

Pusz: szabus