Sorsfordító találkozás

20. rész

Másnap reggel lassan nyitottam ki a szemeimet. Megláttam Őt mellettem feküdni, az aprócska, törékeny teste az enyémhez volt szinte préselődve, földöntúli boldogságot éreztem.

Tegnap este eljött hozzám, és végre beszélgethettünk. Fontos volt mindez azt hiszem mindkettőnknek, hiszen észrevettem, hogy feszélyezve érezte magát Hanna jelenlétében. Nem akartam, hogy butaságokat gondoljon, s csak bízom benne, hogy meg is tudtam győzni Őt. Azonban az, hogy maradt, és velem aludt, bizakodásra ad okot.

Nem kerülte el a figyelmemet az se, ahogy Hanna nézett rá. Tisztában vagyok vele, hogy ő még mindig hiú ábrándokba ringatja magát, és elhiteti a szűk környezetével, hogy mi egyszer még ismét egymásra találunk, s boldogok leszünk újra együtt, mint régen. A nézete miszerint, mi egymásnak vagyunk teremtve, és a sors úgyis így akarja majd…

Hát én nem! Még akkor sem, ha nem találkoztam volna ezzel az angyallal, aki most a karomba fekszik. Valószínűleg tegnap sok minden feltűnt neki, különösen akkor, amikor megfogtam Ellie kis törékeny kezét, s magamhoz húztam Őt.

Amikor Mel elrabolta egy kis vásárlásra, a fiúk nem győztek áradozni róla. Gyönyörű, okos, kedves, vicces, intelligens… igen tudom, és csak bízhatok abban, hogy egyszer majd elmondhatom róla… csak az enyém.

Észlelem, ébredezni kezd mellettem, és azonnal a kezét és az arcát kezdem simogatni, hiszen oly finom, s puha a bőre. A tusfürdőjének eper illata leng még most is körbe, mint egy bűvkör, s tudtam, hogy én ebből nem akarok többet szabadulni. Apró puszikkal halmozom el az arcát, hogy legyen csodálatos az ébredése, mint amilyen nekem volt mellette.

- Jó reggelt… - suttogja még álomittas hangon, majd kinyitja szemeit, melyek ragyogva köszöntenek rám.

- Neked is. – suttogom vissza rekedten, s úgy érzem még nem is voltam ilyen boldog, mint most.

- Mióta vagy fenn? – bújik hozzám szorosan, olyan, mint egy kiscica.

- Nem rég ébredtem fel. Néztem, ahogy alszol. – vallottam színt, habár nagyon tagadni sem akartam előtte.

- Biztos jó elfoglaltság lehetett. – mormolta a nyakamba mosolygós hangon.

- Nem is akartam jobbat keresni…

***

Az egész reggeli alatt úgy éreztem, hogy nem lehet az arcomról levakarni a mosolyt. Melanienak is feltűnt mindez, azonban én hallgattam, és nem mondtam semmit, egy idő után feladta a harcot, és Fabiant kezdte nyúzni valamivel.

A reggeli romjait takarítottam el, amikor két kéz a derekam köré fonódott. Már ettől széles lett az arcomon a mosoly, hiszen tudtam, hogy ki is az.

- Mit szólna hozzá a Szép Hölgy, ha betartanám az ígéretemet, és elrabolnám egy kis kirándulásra? – suttogta a fülembe mézédes hangon.

- Akkor ez a Hölgy csak azt kérdezné, hogy mikor indulunk? – incselkedtem vele, háttal a mellkasának dőlve.

- Amikor csak akarod. – suttogta továbbra is, s a fülem mögé adott egy pille könnyű puszit.

- Mit fognak a többiek szólni ahhoz, hogy lelépünk? – érdeklődtem a karjaiban.

- Anyuék vásárolnak, Fabival meg Melanie marad. Nem fogunk hiányozni nekik hidd el. – a hangja még mindig mosolygós volt.

- Mi lenne, ha – fordultam meg a karjai között, hogy végre láthassam az arcát – készítenék egy-két szendvicset is?

- Az nagyon jó lenne, így legalább nem kell sietni sehová, ha megéheznénk. Teszek be egy pokrócot, meg tollast is. – lelkesedett.

- A kisbusszal megyünk? – próbáltam meg elővenni a legszebb nézésemet.

- Igen, hisz megígértem…

***

Mindet bepakoltunk, majd elindultuk, habár fogalmam sem volt igazából mi is az úti cél, de nem törődtem vele. A nap ragyogóan sütött, így Melanie még indulás előtt a kosarunkba rakott egy naptejet is, nehogy leégjünk. Kapkodtam a fejem a látnivalókban, s nem kellett sokat nézelődnöm, s kiszúrtam egy várat fenn a dombon. Akármennyire is itt laktam a közelben sosem jártam Heppenheimbe. Nem volt rá lehetőségem.

- Gyönyörű… - veszek el a szépségében.

- Starkenburgnak, a mainzi érsekek egykori erős várának romjait láthatod, ott fenn,
335 méter magasan. Ha gondolod holnap elmehetünk oda. – veti fel az ötletet, s tart egy kis idegenvezetést is.

- Hogy szoktál oda felmenni?

- Biciklivel, de mi nem azzal megyünk. – már nyitottam volna ki a számat, amikor közbeszólt – Nagyon meredek, nem neked való. Egy darabig tudunk kocsival menni, onnan pedig gyalog.

- Nem vagyok harmatvirágszál, mint ahogy hiszed. – rosszul esett, hogy gyengének tart.

- Kicsikém… - fogja meg a kezem, mialatt a másik a kormányon nyugodott – sokkal több mindent látunk, ha gyalog megyünk. – biztosított róla – Gondolom, nézelődni szeretnél nem erőnléti edzést tartani? – néz rám egy sunyi mosoly mellett.

- Rendben, igazad van. – egyeztem bele kedvetlenül.

- Valamelyik nap, majd elmegyünk biciklivel a tóhoz, úgy jó lesz? – próbál kedveskedni, valószínűleg látja rajtam, hogy mennyire lázba jöttem a biciklizéstől.

- Igen! – jött vissza a lelkesedésem – Azonban… - estem gondolkodóba látványosan, mert úgy döntöttem, megviccelem – attól, hogy én gyalog megyek, te még jöhetsz biciklivel, és így edzeni is tudsz.

- Héééé!!! – áll félre – Szóval, míg te nézelődsz, én edzek? – mutat magára – Ha… megjegyzem, ha szedtem is fel egy-két kilót, az mind miattad van! – mutat rám nevetve.

- Miattam? – lepődtem meg.

- Igen! – helyeselt lázasan – Istenien főzöl, fogalmam sincs, miképp fogom beadni Heikkinek, hogy nem én tehetek a felszedett kilóimról, hanem te! – vigyorgott szélesen.

- És szerinted ezt el is fogja hinni? – vigyorogtam én is – Azért ha jól emlékszem erőszakkal sosem kellett megtömni! – játszottam ismét a gondolkodót.

- Te szemtelenkedsz velem!

- Én??? – mutattam magamra, de majdnem hangosan felnevettem – Sosem tennék ilyet, egy háromszoros világbajnokkal. – incselkedtem továbbra is.

- Vigyázz Kicsikém! – fenyegetett meg azzal a jellegzetes ujjmozdulattal nevetve – Rajtad fogom tartani mindkét szememet.

- Mond csak Bajnok? – dőltem egy kicsit felé egy széles mosollyal – Ha mindkét szemedet rajtam tartod, akkor ki fogja nézni az utat?

- Úúúú! – esett le neki, hogy bizony most csőbe húztam – Te most határozottam pimaszkodsz velem! És tudd meg Kicsikém, hogy ezért bizony büntetés jár…

***

Sziasztok!

Tudom, hogy mostanában ebből a történetből hozok részeket, remélem ezért nem orroltok meg különösebben rám. Az ihlet nagy úr, de készül már a Vágyaink boldogsága, és Az otthon melege következő része is.

Azonban szeretnék kérni tőletek egy hatalmas dolgot, ami, ahogy nézzük kettő is. Van két, számomra nagyon különleges író, akit figyelmetekbe ajánlanék. Mind a ketten megérdemelnék, hogy rengetegen olvassák őket, és még többen kommentelnék a részeiket. Megtennétek nekem, hogy benéztek hozzájuk? 

Emma blogja: http://thelittleprincebyrose.blogspot.hu/

Bloodorange blogja: http://fightforusf1.blogspot.hu/

Előre is köszönöm.

Csóközön mindenkinek: szabus