Sorsfordító találkozás

18. rész

Másnap korán reggel Mel, mint egy tornádó robogott be hozzám, és húzta szét a függönyöket. Hunyorogva néztem ki a takaró alól, nem értettem semmit, s a lány, ahogy jött, úgy távozott is. Értetlenül ültem fel, s az órát kerestem, amikor meghallottam Sebastian üvöltését, majd Mel robogott be a szobámba, és elbújt az ajtó mögött. Az ágyon ülve csak pislogtam, amikor berobbant ismét az ajtó.

- HOL VAN??? – lép be Ő csurom vizesen, és dühtől izzó szemekkel. Ahogy találkozik a pillantásunk, érzem, hogy a lábam ujjáig elpirulok, hiszen rajta csak egy bokszer volt, a csurom vizes pólója a kezében.  – Khmm… - jön Ő is zavarba, de alig tudja elrejteni a vigyorát– nem láttad Melaniet?

- Én… - a lány az ajtó mögül mutogat, hogy ne áruljam el, azonban mivel engem is felkeltett, ezért nem voltam rest összefogni a pilótával – az ajtóm mögött gubbasztva várja, hogy elmenj.

Sebastian az ajtót megrántva fedte fel testvére rejtekhelyét, aki azt kiabálta közben, hogy mindezt nagyon meg fogom bánni még. Végül Mel a zuhany alatt végezte, én meg, mint aki jól végezte dolgát visszadőltem egy kicsit pihenni.

Mindez nem tartott sokáig, mert egy óvatlan pillanatban jeges vizet borított valaki a nyakamba. Az elkövető nem volt más, mint Melanie Vettel. Elégedett arccal állt az ágyam mellett, én meg tátogtam, mint egy partra vetett hal. Azonnal kipattantam az ágyból, és a folyosón folytattuk a kergetőzésünket, egészen addig, míg bele nem futott az idősebbik öccsébe, aki éppen végzett a fürdőbeli teendőivel. Ahogy rám nézett jött rá, hogy én is hasonlóképpen jártam, mint Ő, és nem volt rest azonnal Melaniet betenni a zuhany alá, immáron másodszor. Büszke voltam magamra, ugyanis én nyitottam rá a hideg vizes csapot. A pilóta azért a szobám ajtajába hozzátette nyugodtan mászkálhatok így előtte a lakásba, neki tetszik ez az új divat… olyan lehettem, mint a paradicsom, és azonnal beiszkoltam a szobámba, arcomon hatalmas mosollyal.

Egész délelőtt Fabival foglalkoztam, majd ebéd után azonban Melanie behajtotta rajtam azon ígéretemet, miszerint elkísérem a főtéri vásárba. Már előre láttam, hogy mindez nekem mekkora türelemmel fog járni, hiszen a lány nem rejtette véka alá, hogy nagyon szeret vásárolni.

- Jaj Ellie… egy kicsit legyél lelkesebb. – noszogatott – Csini vagy hidd el. – húzkodtam a számat, hiszen nem bírta ki, hogy ne ő mondja meg, hogy mi vegyek fel – Majd neked is beszerzünk egy-két dögös cuccot.

- Nekem nem kell! – szakítottam azonnal félbe – Rengeteg ruhát adtatok nekem, így sem tudom meghálálni a kedvességet, amivel fogadtatok.

- Hová mennek a hölgyek ilyen csinosan? – jelent meg Sebastian, nővére szobájának az ajtajában.

- A vásárba megyünk. – újságolta az ötletgazda – Ellie megígérte, hogy elkísér. Esetleg te is velünk tartasz?

- Végülis… miért ne? – húzta meg a vállát – Úgy sincs semmi dolgom, és lehet, szólok a srácoknak is, hiszen olyan rég láttam őket.

- Jaj de jó, így gyalogolni meg cipekedni sem kell! – Mel még tapsolt is örömében.

- Csak erre vagyok jó? – nézett a nővérére mérgesen, de közben a szája széle megrándult a visszafogott nevetéstől.

- Majd Ellie eldönti, hogy mire vagy még jó. – vágott vissza – De azért részleteket tudni akarok! – fordult felém, nekem meg olyan lett az arcom, mint a paradicsom – Vagyis, inkább csak a  fontosabb dolgokról…

Úgy éreztem magam, mint egy bohóc, akit Mel kénye-kedve szerint öltöztethet. Nem akartam megbántani, hogy én ilyen holmikat sosem vennék magamra, amely ennyire merész, de ő annyival elintézte, hogy mindez így jó, hiszen kiemeli az alakomat.

Az autóhoz odaérve én azonnal hátra ültem, hiszen nem éreztem azt, hogy jogom lenne előre ülni Sebastian mellé. Melanie nagy szemekkel nézett rám, míg Ő inkább leellenőrizte, hogy megfelelően be vagyok-e kötve, majd a napszemüvegét, és a sapkáját magához vége beült.

- Azt hiszed, hogy így nem fognak észrevenni téged? Már ezzel az autóval is elég feltűnőek vagyunk. – vágta oda a nővére csípősen.

- Akkor menjünk a kisbusszal, nekem mindegy. Ellie még úgysem látta azt. – fordult felém nagy mosollyal, én meg próbáltam nem pirulni.

- Persze, én azzal a ronccsal sehová sem megyek. Ki tudja mikor takarítottad ki!– lett egyszerre mérges a lány. – Akkor inkább gyalogolok.

- Tőlem mehetsz azzal, – szállt ki Ő, s nekem is kinyitotta az ajtót előzékenyen – de mi akkor is a kisbusszal megyünk.

- Nem teheted ezt velem Sebastian! – nézett nagy szemekkel rá a lány – Most vessem magam térdre?

- Nem kell, vidd el nyugodtan a kocsit. – adta a kezébe nevetve a kulcsot – Ott találkozunk, én addig elrabolom Elliet. – fogta meg a kezem.

- Nem is jöttök el, igaz? Helyette elmentek kettesben romantikázni… - nézett ránk nagy szemekkel, és elhúzott szájjal.

 - Megígérem, hogy ott leszek. – találtam meg a hangomat. Sebastian odahajolt hozzá, majd súgott valamit a fülébe. Mel kettőnk között ingatta a tekintetét, majd szélesen elmosolyodott, majd beült az autóba, és azonnal elhajtott.

Sebastian gyengéden megfogta a kezemet, majd húzni kezdett a garázs felé. Ahogy odaértünk a kezében lévő kis szerkezettel kinyitotta az ajtót, és a szemem elé tárult a nem éppen aprócskának mondott garázs. Az első dolog, ami megdöbbentett az egy Volkswagen kisbusz volt. Szó nélkül engedtem el a kezét, majd mentem oda hozzá.

- Erről beszéltem. Tudom, hogy nem egy luxusautó, de én imádom. – mesélte nekem.

- Ugyan ilyen volt… - fordultam felé, mire megtaláltam a hangomat a rám tóduló emlékek hatására – ugyan ilyen volt édesapámnak is, amikor gyerek voltam. Imádtam azt az autót. Beülhetek?

- Ne kérdezz butaságokat. – lépett oda mellém, majd átkarolt. Jól esett a közelsége és az érintése is. – Ha szeretnéd, akár még vezetheted is.

- Tényleg? – néztem rá meglepetten – Szabad? – az ajkam azt hiszem hatalmas mosolyra húzódhatott.

- Persze, hogy szabad. Ha akarod valamelyik nap elmehetünk vele kirándulni is. – lelkesedett be, én meg az örömtől a nyakába ugrottam…