Sorsfordító találkozás

24. rész

Melanien kívül a családban senki sem rajongott Tylerért, de Anya egész délután a konyhában sürgölődött Ellievel együtt, hogy tökéletes legyen az este. Én is a nappaliba költöztem le, hogy bármikor figyelhessem Őt. Az sem érdekelt különösebben, ha bárkinek ez feltűnt. Boldog voltam, s tudtam, mindez csakis miatta van.

Túlságosan hamar telt így el a délután, majd jött el az este. A csengő megszólalásakor nekem már a gyomrom forgott, azonban ahogy Elliere, és az Ő csillogó szemeibe néztem mindez egyáltalán nem is tűnt fontosnak. Mel persze szinte szaladt az ajtóhoz, hogy beengedje azt a bájgúnárt. Mindenkit sorban üdvözölt, de észrevettem, ahogy felénk nézett a szeme megakadt Ellien. Azonnal átkaroltam Őt, hogy tudja ez a kis piperkőc, a mellettem lévő szépség hozzám tartozik.

- Azt hiszem, hogy mi még nem ismerjük egymást. – lépett elé egy műmosollyal, azonban nem kerülte el a figyelmemet az sem, ahogy látványosan végigmérte. Mély levegőt kellett vennem…

- Elina vagyok. – közölte színtelen hangon, még én is meglepődtem ezen, hiszen számomra mindez ismeretlen volt eddig. Ha hozzám beszélt, a hangja mindig megtelt érzelmekkel…

- Nagyon örülök Elina. – hajolt volna közelebb egy pusziért, s én közbe akartam már avatkozni, mikor Ellie a kezét nyújtotta felé, ez az idióta meg csak állt ott leforrázva, de sután elfogadta azt. Majdnem felröhögtem, Apa el is fordult, mert annyira rázta a hangtalan nevetés. – Sebastian – lépett oda hozzám egy kézfogásra, de különösebben nem üdvözöltük egymást, egyikőnk sem volt oda a másikért.

Az asztalnál senki sem érezte úgy, Melanien és Tyleren kívül, hogy szórakoztatni kellene a társaságot. Nekem az lett volna igazán felüdülés, ha kidobhattam volna ezt a ficsúrt az ajtón. Egy dolog tartott vissza, hogy Ellie nagyon mérges lenne rám, s nem akartam neki csalódást okozni.

- Sebastian – fordult felém, hiszen engem jobban lekötött a mellettem ülő csendes szépség vagy a tányérom tartalma – azért látom, közbe te is beújítasz.

- Hogy érted ezt? – néztem rá gyanakvóan.

- Tavaly még egy másik szőke ült ugyanígy melletted. – jegyezte meg egy gunyoros mosoly mellett – De látszik az ízléseden mára csiszoltak valamit Angliában.

- Azonnal vegyél vissza, míg szépen mondom. – csattant a villám az asztalon. Az adrenalin zubogni kezdett az ereimben, de egy kéz azonnal a combomra simult.

- Azt hiszem, mi most megnézzük a desszertet. – állt fel mellőlem Ellie, s a kezét felém nyújtotta. Nem voltam rest elfogadni, s a konyhába mentünk, távol a társaságtól.

- Már az elején ki kellett volna dobnom az ajtón, ahogy belépett rajta. – dühöngtem, fel, s alá járva a helyiségben.

- Nem érte volna meg, még a végén meghúzod a hátad. – ölelte át hátulról a derekamat, s teljesen hozzám simult.

- Csak miattad nem tettem meg. – fordultam meg az ölelésében – Sajnálom, hogy ilyennek kell látnod – suttogtam az ajka előtt pár milliméterrel – nem akarom, hogy félj tőlem.

Ő szüntette meg a kettőnk közti csekély távolságot, s oly szenvedéllyel kezdte falni az ajkaimat, ahogy majd beleszédültem. Nem bírtam magammal. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak rá. A formás csípőjére, mely teljesen hozzám simult, ezzel egy nyögést nyomtam el a mellkasomban. A karcsú derekára, melyen az egyik kezem nyugodott. A melleire, melyeket még nem érinthetettem meg, de most azok a mellkasomnak feszültek, s a nadrágomban lévő férfisságom lüktetni kezdett erre.

A popsija alá nyúltam, s megemeltem, mire Ő a lábait csípőm köré fonta, de egy pillanatra sem szakítottuk meg a csókunkat. Már a nyakát térképeztem fel, s a fülembe hallottam halk sóhajait, mikor a kezem a felsője alá nyúlt be. Az agyam abban a pillanatban józanodott ki, s húztam ki a kezem, majd váltam el tőle.

- Ezt… most… - dadogta kipirosodott ajkakkal – nem folytathatjuk.  – mosolygott, s a szemei csillogtak – Azt hiszem, már várják a desszertet.

- Igazad van, így legalább hamarabb véget ér ez az átkozott vacsora, és veled lehetek. – segítettem le a pultról, majd egy röpke csók után csatlakoztunk a többiekhez.

Vacsora után a nappaliba ültünk le, s a vendégünk egyáltalán nem érezte azt, hogy nem kívánatos személy. A végére azért még Fabit is megtalálta.

- S mond csak Fabian, te mivel töltöd a nyarat?

- Ugyan mivel? Tanul! – vágta rá Mel.

- Miért?

- Megbukott matekból, s most Ellie korrepetálja a jövő heti vizsgára. – magyarázta testvérem.

- Mel! – csattant a hangom – Ez nem tartozik rá!

- Végül is miért ne? – nézett rám, majd Elliere – Ha a nagyobb nem ér rá, beéred a kisebbel is, igaz? – ahogy az agyamig eljutotta a mondandója, telt be a pohár, majd a kanapéról felpattanva azonnal megfogtam a grabancát, és felrántottam onnan.

- Ezt most azonnal szívd vissza!! Ne merd még egyszer a szádra venni, világos? – egyáltalán nem érdekelt, hogy szinte az egész család rajtam csüngött, hogy eresszem el. Ahogy elengedtem az ingjét kezdte tűzpiros arccal igazgatni.

- Nem kell azonnal mellre szívni, csak vicceltem. – mosolygott zavartan.

- Tyler, azt hiszem jobb lesz, ha most elmész. – nézett rá Apa komolyan.

- Én is azt hiszem, hogy jobb lesz, amíg egyedül megy. – néztem rá, közelebb nem akartam menni, ugyanis Ellie elém állt, s a derekamat átölelve magához szorított. Ahogy az ajtó csukódott mögötte, mindenki ajkát egy sóhaj hagyta el.

- Azt ígérted, hogy viselkedsz! – lépett elém Mel könnyes szemekkel – Tudod, hogy mit jelent nekem!

- Mindent elviselek, amíg rólam van szó! – vágtam vissza – De Elliet nem hagyom senkinek, hogy bántsa, főleg nem neki!

- Egyikőtök sem állta a szavát! – nézett ránk a szépségemmel, majd kifutott a hátsó ajtón.

Vettem egy mély levegőt, majd behunytam a szemeimet. Nem akartam Elliere nézni, mert valószínűleg ugyanazt láttam volna, mint Mel szemében… a csalódást. Azonban megéreztem egy nagyon finom kezet az arcomra simulni. Nagyon is jól ismertem, ezer közül is felismertem volna.

- Seppi… nyisd ki a szemed. – kérlelt. Nem tudtam neki nemet mondani, így teljesítettem a kívánságát. Csillogó szemeiben annyi érzelem volt, mely teljesen megbabonázott.

- Nem is haragszol rám? – döbbentem meg.

- Megvédtél… soha, senki nem védett még meg. – suttogta vékony hangon.

- Kicsikém… - vettem két kezembe az arcát – nem fogom hagyni, hogy bántsanak…

Rendet tettünk, majd segítettem Ellienek elmosogatni. Szó nélkül tettük mindezt, azonban nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá, vagy ne adjak egy apró csókot a szájára. Ugyanakkor bántott is a dolog, ami Melaniet illeti. De azt hiszem, ha egy kicsit is kinézne a rózsaszín felhő mögül, akkor ráébredne, hogy ez a Tyler egyáltalán nem hozzá való. Épp ezen tépelődtem az ágyon ülve már, amikor visszatért az én szépségem a zuhanyzásból.

- Min gondolkozol? – állt meg előttem, de én azonnal az ölembe vontam Őt. Nem ellenkezett.

- A mai estén, és Melanien. – válaszoltam őszintén - Azt sajnálom, hogy nem látja meg, sokkal jobb embert érdemelne, mint ez az idióta.

- Csak remélhetjük, hogy belátja, jobb neki nélküle. – adott egy puszit a homlokomra, miközben a kezemen simított végig.

- Szerencsés vagyok, amiért vagy nekem. – néztem a szemébe – Annyi ideig vártam valakire, aztán már le is tettem arról, hogy eljöhet az a bizonyos Ő… s amikor nem számítottam rá, szinte berobbantál az életembe. Nekem sosem kellettek olyan lányok, akik egy csettintéssel a karomba hullottak. Én mindig is olyan nőt akartam, akit én hódíthatok meg… én már csak ilyen szentimentális hülye gyerek vagyok. – magyaráztam neki teljes beleéléssel.

- Nem vagy az, hidd el… egyáltalán nem. – rázta a fejét határozottan. - Én nem hittem abban, hogy valaha is boldog lehetek… hogy egyszer jönni fog valaki, akinek, csak én kellek, senki más. – nézett rám csillogó szemekkel – Titkon oly nagyon irigy voltam azokra, akinek volt valakijük, hiszen szerették őket, s viszont szerethettek. Egyszer csak találkoztam veled, s akkor ott a liftben azt hiszem, minden megváltozott. – simított végig az arcomon.

- Minden porcikám vágyott arra, hogy veled legyen. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért… meg akartalak ismerni, tudni akartam ki vagy te, aki fenekestül felforgattad az életemet. – osztottam meg vele, az akkori gondolataimat – Minél többet tudtam meg rólad, annál kíváncsibb voltam, s annál inkább veled akartam lenni. Mintha egy láthatatlan szál mindig is hozzád kötött volna, de csak akkor vettem észre a létezését.

- Seppi… - suttogta meghatottan, könnyes szemekkel – senki sem mondott nekem még ilyen szépeket.

- Gyönyörű vagy, kedves, okos, intelligens, és majd megőrülök a közeledben. – nevettem el magam – Legszívesebben ránk zárnám ezt az ajtót, és csak a nyári szünet végén engednélek ki. – nevetett már Ő is velem – Tisztában vagyok vele, hogy vannak dolgok, melyekre még várnom kell… de tudom, hogy megéri…

Már egy ideje az igazak álmát aludta a karomban. Nagyon ellenkezni akart, de láttam rajta, hogy a mai nap eseményei teljesen leszívták az energiáit. Majdnem én is álomföldjére kerültem, amikor halk kopogásra figyeltem fel. Az ajtó nyílódott, s ott állt Melanie. Nem akartam felülni az ágyba, nehogy felzavarjam a szorosan hozzám bújó, békésen alvó tündéremet.

- Seb, ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak Elliet keresem. – suttogott zavartan.

- Már alszik. Baj van Mel? – riadtam meg, hiszen a mindig vidám és szertelen testvérem nagyon megtörtnek nézett ki.

- Nincsen, csak bocsánatot akartam kérni mindkettőtöktől a mai vacsora miatt.

- Se Ő, se én… mi egyáltalán nem haragszunk rád.

- Nem akarlak elveszíteni se téged, se Elliet Tyler miatt. Sajnálom, amiket mondott nektek.

- Mel… - lassan keltem ki Ellie mellől, az arcára adtam egy óvatos puszit, majd magam után behúztam az ajtót, így a folyosón voltunk már.

- Seppi… - teltek meg könnyekkel a szemei – annyira sajnálom… - nem tudtam mást tenni, mint átöleltem őt, majd hagytam, hogy kisírja szíve fájdalmát. A szobájába kísértem, és vele maradtam, míg el nem aludt.

A fáradság már engem is elért, ahogy visszafeküdtem Ellie mellé. Próbáltam minél halkabb lenni, s úgy helyezkedni, hogy hozzá tudjak bújni. Szükségem volt rá.

- Merre kószáltál? – szólalt meg hirtelen mosolygós hangon – Ha esti nasin, nekem is hozhattál volna. – feküdt szinte rám, s a szívem hangosan dübörgött a mellkasomban.

- Melanie volt itt, hogy bocsánatot kérjen mindkettőnktől Tyler viselkedése miatt. – osztottam meg vele.

- Hogy? – nézett rám nagy szemekkkel, már amit a láttam az arcából a gyér fény miatt.

- Eléggé ki volt borulva, így vele maradtam, amíg el nem aludt.

- Szegény Mel, az a majom nem érdemel egy könnycseppet sem.

- Én is így gondolom. – vettem egy nagy levegőt – Talán kezdi végre belátni ki is ez a Tyler valójában.

- Mel túl jó ember hozzá… sokkal jobbat érdemel. – simított végig az arcomon, beleremegtem az érintésbe.

- Ha ezt csinálod, nem fogunk aludni. – közöltem vele nevetve.

- Akkor… - dermedt meg – jó éjt! – mászott hirtelen le rólam, majd fordult nekem háttal. Nem voltam rest, s azonnal odabújtam hozzá, s a fülébe suttogtam.

- Attól még nem kellett volna elmenekülni…- éreztem, ahogy végigsimítottam a kezén a bőre tiszta libabőr lett. Simogatta a lelkem, hogy ilyen hatással vagyok rá. - Egy jó éjt puszit sem kapok? – ütöttem tovább a vasat, mire éreztem, hogy megremegett a karomban – Egy egészen kicsikét? – suttogtam, mire a füle mögötti kis részre adtam egy nagyon apró puszit. Sóhaj szökött ki az ajkai közül. Próbáltam kordában tartani a vágyaimat, de nagyon nehéz volt…

Nem szólalt meg, de felém fordult. A függönyök között beszűrődött fényekben láttam csillogó szemeit, kissé elnyílott ajkait… s teljesen elborult az agyam. Akartam, kívántam Őt, mint még senkit ezen a világon. Nem értettem magam, miképp is lehet valaki ily hatással rám. Egy dolgot akartam… legyen az enyém. Érezzem… mindenhol. Had ismerjem meg a testét… szeressem, csókoljam, érintsem meg… nyögje mámortól elvakultan az én nevemet… vágyjon rám úgy, ahogy én Őrá…

Azonban mégis minden erőmet összeszedtem, s elváltam az ajkaitól. Bebújt a karjaim közé, majd nem sokkal később egyenletes lévételei tudatták velem, elaludt. Végigsimítottam a kezén, mire motyogott valamit, nem értettem tisztán, csak a nevemet… mosollyal az arcomon nyomott el engem is az álom…