2. évad 28. rész

Ebéd után boldogan sétálgattam a Homeba, kedvesem pályabejáráson volt, Sarah barátnőm, pedig az „új” főnökével tartott megbeszélést. Tommi csak boldogan rám mosolygott, és kaptam az arcomra egy puszit. Megnyugodtam, hogy ő is örül… A boldog merengésem addig tartott, míg valaki meg nem állított ebben…
- Azt hiszed, hogy nyertél??? Mert akkor felvilágosítalak, hogy hatalmas tévedésben vagy…
- Nem hiszek én semmit… - sóhajtottam hatalmasat. Nem igaz, hogy mindig megtalál…
- Oh, persze. Te vagy a megtestesült ártatlanság, mi??? Azt hiszed, hogy a barátnőcskéddel majd ki fogsz túrni a helyemről, mert akkor jobb lesz, ha tudod, nem fog menni…
- Várj! Te most fenyegetsz engem?
- Vedd, aminek akarod. De tudd, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy tönkretegyelek… mindent és mindenkit meg fogok ebben mozgósítani… - nézett rám eltökélten.
- Te teljesen őrült vagy… - néztem hitetlenkedve.
- Nem, nem drága kicsi Liz. Ennél jobban már nem is jött volna meg az eszem. Annyira jó volt, amikor nem voltál itt, kár, hogy visszajöttél. Már nem kellett volna sok, hogy Seb és… - de nem fejezte be, de tudtam a választ.
- Persze, hogy Tracy kezei közé lökd, majd tönkre tedd, mert nem téged választott??? – kezdtem haragra gerjedni.
- Oh, úgy látom sokkal okosabb vagy, mint hittelek… - lepődött meg.
- Sosem szabad alábecsülni az ellenfelet. Nem tanultad ezt meg Carol? – kezdtem haragra gerjedni.
- Most nagyon is. Tudod az ember holtig tanul… - adta a bölcset.
- Persze okos ember más hibájából, a hülye a sajátján tanul… Egyébként csak sajnálni tudom szerencsétlen Tracyt. Úgy táncol, ahogy te fütyülsz…
- Oh, nem is tudod milyen jó érzés mindez… - kacagott. – A nagy barátok széthullottak, és mindez egy férfiért. – kacarászott tovább.
- Egy aljas szemét vagy…
- Igen, úgy bizony kicsi Liz… az vagyok, és nem is tagadom…
- Mond csak, miért jó neked mindez? – nem akartam ideges lenni, nem akartam magam felhúzni a kicsikénk miatt, mégis jó úton jártam. Tudtam, hogy minél előbb le kell zárnom ezt a beszélgetést…
- Tudod te azt nagyon jól. Mindent el fogok követni, hogy ez a rózsaszín máz ne tartson sokáig közted és a lovagod között… - fölényeskedett.
- Miért nem keresel végre magadnak valaki mást, és hagysz minket végre békén???
- Az nem lenne az igazi. És tudod miért? Mert az nem élvezném annyira, mint ezt… - fogta magát és elrobogott, otthagyva engem a folyosón teljesen összetörve.
Megkerestem párom szobáját, és letelepedtem a kanapéra és gondolkodtam. Sok minden jutott eszembe, mégis mindig az lett a vége, hogy az előbbi beszélgetésre kanyarodtam vissza. Tisztában voltam vele, hogy Carollal szemben páncélba kell, hogy öltözzek, hogy meg tudjam magunkat védeni. Végre a sarkamra kell, hogy álljak… de mégis hogyan? Ő túlságosan nagy hátszéllel rendelkezik itt, nem lehet tőle csak úgy megszabadulni… Ez egy kicsit elkeserített… a délelőtti boldogságom elillant. Úgy éreztem, egyedül maradtam, de azzal is tisztában voltam, hogy ezt a harcot csak én játszhatom le, és nyerhetem meg. Szembe kell végre néznem vele, és helyre kell tennem. Ha én nem teszem meg, senki sem fogja… nem lehet mindig valaki azért mellettem, hogy Carol ne bántson… Valamit ki kellene találnom… valami jó ötlet kellene. Azt hiszem, egy picikét ledőlök, úgy sokkal kényelmesebb, és lehet a szemeimet is becsukom, olyan nehéznek tűnnek… egy kicsit pihenek… csak egy kicsikét…