Remény a boldogságra 9. fejezet

Másnap reggel boldogan ébredtem, és még boldogabb voltam, amikor a pillantásom a mellettem békésen alvó Sebre kúszott. Olyan szép volt a tegnapi nap… az uszodában történtek, és az este is…
Tegnap este már félig Álomországban jártam, amikor kopogást hallottam. Álmos képpel nyitottam ajtót, és azzal a lendülettel ’vendégemtől’ kaptam egy csókot. Seb volt az, és könyörgő szemekkel kérte, hogy had aludjon nálam, mert szerinte az épületnek itt sokkal jobb a fekvése, és aludni is pihentetőbb itt. Természetesen ezt mind komoly képpel közölte, én meg bedurciztam, hogy ha szeretné, szobát is cserélhetünk, az ő nyugodt alvásáért mindent. Majd miután észrevette, hogy megsértődtem, azonnal hozzátette, hogy főképp miattam jött… kibékített pár szenvedélyes csókkal…
Már nem csak azt hiszem, hanem tudom, hogy a fejem búbjáig beleszerettem ebbe a szőke németbe. Kedves, aranyos, nyíltszívű… és az sem hanyagolható szempont, hogy jóképű, és a teste… tegnap az uszodába, és este is nem győztem legeltetni rajta a tekintetemet… teljes olvadás…

A szemem az órára kúszott, és láttam, hogy fél nyolc van, ideje felkelni, ha reggelizni is szeretnénk még a 10 órás megbeszélés előtt. Kicsit tartottam a délelőttől. Tudtam, hogy Sebnek a Törökországban történtek kényes témának számítanak… a sajtó azóta is rajta köszörüli a nyelvét, jó pár pilóta-társával egyetemben. Legalább így derül ki, hogy melyik milyen ember valójában.
Tisztában vagyok vele, hogy fél a mai naptól. Fél, hogy azok az emberek, akiket szeret, és a barátainak tart, őt fogják a vasárnap történtekért hibáztatni… és ellene fordulnak.
És ott van Mark is… ha nem ismered, azt gondolod róla, hogy egy teljesen normális fazon… de, ha eltöltesz vele egy kis időt, akkor kiderül, hogy egy önző ember, akinek csak a saját önös érdekei számítanak. Neki az lenne az ideális, ha Seb kerülne ki ’vesztesen’, és nyugodtan sütögethetné a pecsenyéjét tovább…
- Seb… - simogattam meg az arcát – Ébresztő… - simogattam tovább.
- Neeeeeeee… Bella… aludjunk még… nem akarok felkelni… - takarta be a fejét.
- Oké, de én rendbe szedem magam, és… - de nem tudtam befejezni, mert visszahúzott maga mellé az ágyba.
- Nem mész te sehova… - húzott közel magához, s megcsókolt.

Természetesen a vége az lett, hogy majdnem elkéstünk a megbeszélésről. A csoport-terápiáról semmi jót nem tudok mondani. Mindenki a saját igazát hajtotta, vagyis inkább mindenki megpróbálta a másikat túlkiabálni. Seb meg csak ült a helyén lehajtott fejjel, és az asztallapot fixírozta. Nem értettem miért egyezik bele csendesen mindenbe. Helmut Marko volt az, aki a legjobban kiállt érte…
Egész nap nem láttam Őt. Guil szerint lenn edzett Tommival, így legalább levezeti a fölös energiáit. Én ebben valahogy nem bízok… annyira magába van fordulva…
Este lefekvéskor sem szólt sokat:
- Jó éjt Bella – bújt szorosan mellém.
- Jó éjt Seb – pusziltam meg.
- Köszönöm, hogy vagy nekem.
- Szívesen… én köszönöm…- bújtam oda hozzá.
- Ne tedd… nem szabad… nem fogod mindig ezt gondolni… - akkor még nem tudtam, miről beszél…