Utolsó tánc...

Mézeskalácsillatú, ajándékbontogatós, békés, szeretetben gazdag, nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek...


Késő este van, pár perc és kész is vagyok. Izgatottság fut végig rajtam, ha arra gondolok, hogy ma mit tervezek, és kivel. Szomorúság is, ha eszembe jut, hogy holnap mindezt magam mögött fogom tudni, és irány Amerika, azon belül is New York. Az álmaim városa… csak az a baj, hogy ezek az álmok már elmúltak… már másról álmodom… és ebben az álomban már nem vagyok egyedül… nem tudom, hogy a régi álmokat fel kellene-e adnom… egy újért…

Még egy utolsó simítás a toalettemen, és kész is, lenn már csengetnek. Nem sietek, tudom, hogy a nagyim úgyis ajtót nyit. Most sem kellett tévednem, amikor leértem csak rám vártak.
- Na végre… azt hittem, hogy itt éjszakázom…
- Sziasztok – köszöntem nekik mosolyogva.
- Ne vedd magadra Liz, Melanie egész este be van sózva.
- Ugyan Steph, egy hete készül erre a bulira, szerintem jobban be van indulva, mint mi. – nevettünk egy jót barátnőmön. – Csak hárman vagyunk? – néztem körül kíváncsian, hiányérzetem volt.
- Nem, nyugi. A srácokat kinn hagytuk a kocsiban. Seb morcos is, mert Mike vezet, de mondtam neki, hogy majd ma kiengeszteled, ne hisztizzen… - néztek rám egy kaján mosoly kíséretében, én meg zavaromban a cipőmet kezdtem fixírozni.
- Akkor indulunk? – lett most nekem egyre sürgősebb.
- Nézd már, milyen zavarban van, mintha csak Sebet látnám… - nevettek ki a lányok.
- Ha-ha-ha… nevessétek csak ki a kisebbet… - morcoskodtam.
- Komolyan, ha nem fejezed be te is, Sebbel itthon maradtok. Pedig még nem is ismered Georgeot… - nevetett Melanie.
- Elhoztad az olasz „macsódat”? – kacagtam én is.
- De el ám… így legalább nem leszek olyan magányos. Stephnek úgyis ott a férje Mike. Neked ott van Seb…
- De mi nem is…
- Ne vitatkozzatok, inkább induljuk, mert a fiúk itt hagynak. – noszogatott minket Steph.

Az autóba beszállás sem tűnt egy egyszerű hadműveletnek. Miután mindenkit üdvözöltem, Sebtől kaptam egy hosszú ölelést és egy puszit a nyakamra, azon kezdtek el a fiúk vitázni, hogy ki vezessen, vagy ki hova üljön. Mivel hatan voltunk, így bizonyossá vált, hogy nehezen fogunk elférni hátul. Mike és Steph ültek előre, így mi kényszerültünk négyen hátra. Georgeo bevállalta, hogy bármelyikünk, mind Mel vagy én nyugodtan az ölébe ülhetünk, őt mindez egyáltalán nem zavarja. Sebet annál inkább. Egy határozott mozdulattal az ölébe ültetett, elrendezett mindkettőnket, s átölelt.
- Elegem van ebből az olaszból… - suttogta a fülembe.
- Seb… ne rontsuk el ezt a szép estét. – simogattam meg az arcát, ő egy puszit lehelt a tenyerembe.
- Igazad van… ma csak veled akarok foglalkozni. – nézett rám azokkal a szép szemeivel.
Az út a szórakozóhelyig nem volt hosszú, s megegyeztünk, hogy ma mindenki Stephéknél alszik, és még külön szobát is kapunk. Minden a terveim szerint alakul…

A buliban nem volt semmi különleges. Nagy tömeg, hatalmas zaj, és vágni lehetett volna a füstöt. Megérkezésünkkor célba vettük a pultot, és mindenki kért magának frissítőt. Sokan megnézték kis társaságunkat, különösen Sebet. Hisz nem mindennap jár ide egy világbajnok. Azt az egyet becsültem bennük, hogy tiszteletben tartották, hogy mi itt átlagemberek vagyunk, és szórakozni jöttünk ide, így nem rohamoztak meg minket. Láttam rajta, hogy az elején egy kicsit zavarja a dolog, megfogtam a kezét, odajött hozzám, és hátulról átölelt.
Fantasztikus volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam. Nagyon sokat táncoltam, mind a lányokkal, mind a fiúkkal, de Sebbel a legtöbbet. Teljesen mindegy volt, hogy gyors vagy lassú, mi elvesztünk a kettőnk közös kis világában. Az elhatározásom egyre jobban körvonalazódott bennem…
Mel fél három körül jött oda hozzánk, hogy lassan indulhatnánk haza, ha nekünk is jó így. Seb bólintott egyet, és odahúzott magához. Egy lassú szám első akkordjai hallatszódtak. ( http://www.youtube.com/watch?v=lQxVLqEHGUQ ) A zenét már nem is hallottam…
- Ez az utolsó táncunk… - nézett rám szomorúan.
- Attól, hogy New Yorkba költözöm, elfelejtesz? – tettem fel azt a kérdést, ami napok óta foglalkozatott.
- Nem tudnálak… képtelen lennék rá. – nézett rám csillogó szemekkel, egyre szorosabban ölelt magához.
- Nagyon reméltem… - egy apró csókot adtam neki.

Stephanieékhoz érve mindenki megkapta a szobáját, és nyugovóra tért. Seb halkan becsukta mögöttünk az ajtót, s mögém lépett, s átölelt. ( http://www.youtube.com/watch?v=j4y-RzVGrHg ) Szavak nélkül is értettük egymást. Egy-egy érintésünk sokkal többet mondott, mindenféle szónál.
Lassan megfordultam az ölelésében, és ő nagyon gyengéden megcsókolt. Mintha a testem egy pillanat alatt életre kelt volna. Átöleltem őt, és szenvedélyesen visszacsókoltam, ő, pedig felkapott, az ágyhoz sétált velem, és óvatosan lefektetett. Mellém bújt, s figyelt minden mozdulatára. Az egész éjszaka a miek volt, miért akartunk volna bármit elkapkodni?
Nagyon gyengéden csókolt, mintha egy számára becses kincs lennék. Én voltam a kezdeményező fél kettőnk közül, s engem felettébb zavart, hogy sok ruha van még rajta. Így a pólójától, természetesen a hathatós közreműködésével együtt, megvált. A lélegzetem egy pillanatra elakadt, ahogy tekintetem végigkúszott a kidolgozott mellkasán. Ő sem tétlenkedett. Előbb a felsőm, majd a melltartómtól szabadított meg. Forrón megcsókolt, s elindult a nyakamtól lefelé. Kényeztetése közben az ajkamat apró sóhajok hagyták el… fantasztikusan csinálta… Nyakam után a melleim következtek, ízlelgette, csókolgatta őket. Közben a nadrágomtól akart megszabadítani. Úgy éreztem, hogy nekem már ez sok… elvesztem a maradék józan eszem… a csókjai… a simogatásai… a becézései… mind, mind egyre jobban feltüzelt. Akartam őt… mindenestül…
Minden egyes ruhadarabom levétele után, újabb és újabb csókokat, kényeztetéseket kaptam, de képtelen voltam betelni vele. Minél többet kaptam, annál többet akartam tőle… Természetesen, ahogy én váltam meg a ruhadarabjaimtól, úgy lett a rajta lévő ruhamennyiség is egyre kevesebb.
Olyanok voltunk, mint két fél, és akik csak most lehetnek igazán egész… csak ketten tudunk igazán egyek lenni. Mámorító érzés volt magamban érezni őt, de nem kapkodtunk el semmit… minél tovább akartuk ezt a pillanatot húzni…
Mint egy fényrobbanás, köszöntött ránk a gyönyör, amikor megszűnik a Te és Én… amikor már csak Mi vagyunk… Egy pillanatra azt sem nagyon rémlett, hogy mi történt velem, csak azt tudtam, hogy soha, de soha nem voltam még ilyen boldog, és sokkal többet adtam és kaptam, mint azt valaha is gondoltam volna…

Seb hamar elaludt mellettem, de a kezeivel szorosan átkarolt. Tudtam, hogy holnap egy új nap virrad… az életemben egy döntő nap… válaszút elé érkeztem… és azt is tudtam, hogy melyiket választom magamnak…