Lóerők szerelmesei

10. rész

A futam után úgy éreztem, mintha több tonna nyomná a vállaimat. Eléggé el voltam keseredve, főképp miután megtudtam, hogy Buemi engem titulált hibásnak a balesetért. Nem volt nekem elég Alonso önelégült feje a dobogón, majd a paddockban a lenéző, felsőbbrendű tekintete, ugyan se baj! Még egyet belém kellett rúgni!
Akin viszont meglepődtem az Felipe volt. A cuccaimat indultam összeszedni a pihenőmben, mikor összefutottam vele.
- Szia – mosolygott rám kedvesen – Jól vagy?
- Szia. Köszi, megvagyok. Gratulálok az ötödik helyhez. – eresztettem meg egy mosolyt felé.
- Ugyan – legyintett – nem akkora siker az, ha mindig a csapattársad az ász, te meg csak a második helyre vagy jó.
- Sajnálom… - megesett rajta tényleg a szívem.
- És ma még Seb is megelőzött a végén a boxban. Gondolom most ezen, jókat derül a többiekkel együtt…
- Nem tudod elvenni tőlem azt, hogy én legyek az első számú célpontja, már bocsi. – nevettünk össze.
- Sajnálom, hogy eddig nem tudtunk beszélgetni. Igaza volt Vitának, jó fej vagy. – mosolygott rám.
- Köszönöm. – pirultam egy picit el.
- Én most megyek… a Hungaroringen találkozunk.
- Akkor pár nap múlva. – intettem neki én is vissza, majd eltűnt a szemem elől.

A parkolóba érve esett le, hogy a kocsimat Mia elkérte, mert sürgős elintéznivalója akadt. Hogy én mekkora egy marha vagyok! Most keríthetek valakit, aki majd visszavisz. Ledobtam a vállamról a nehéz táskámat, és épp azon gondolkodtam mit is kéne tennem, amikor a sötétségben arra lettem figyelmes, hogy valaki közeledik felém. Egy pillanat alatt átfutottak az agyamon a lehetőségeim, ha megtámad engem. Ahogy közeledett felém, már tudtam, hogy férfi az illető. A hideg végigfutott a testemen… nem vagyok parázós, de jobb félni, mint megijedni, ezt az elvet követem. Egy pillanatra még a levegő is a tüdőmben rekedt, amikor a lámpa alá ért, és megismertem Sebastiant. Észrevett, és megállt. Mind a ketten csak néztük a másikat. Fogalmam sem volt mit kéne neki mondanom.
Nyelt egy nagyot, és lassan, komótosan elindult felém. Úgy tűnt, mintha félne tőlem. Nem értettem miért, hisz én tudtommal nem bántottam meg semmivel… ellenben Ő.
- Szia. – köszönt félve.
- Szia! – válaszoltam megszeppenve.
- Baj van? Nem indul a kocsid? – nézett rám kíváncsian.
- Mia elvitte, és elfelejtettem. – vágtam fancsali képet, mire egy röpke mosolyt eresztett meg felém. Odament a mellettem parkoló kocsihoz, s kinyitotta, majd bepakolt.
- Gyere velem, elviszlek. – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Nem akarlak terhelni. – védekeztem azonnal.
- Nem teher, hidd el. – nyitotta ki az ajtót nekem udvariasan. Nem tudtam mást tenni, mint elfogadni az ajánlatot.
- Köszönöm…- suttogtam neki, mielőtt beszálltam volna.
Becsukta az ajtót, majd átjött a vezetői oldalra. Közben én bekötöttem magam. Beszállt, elintézte a kötelezőket, majd indított. Szótlanul ültünk egymás mellett. Az ellenőrző kapunál sem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy mi ketten ülünk az autóban. Egy röpke másodpercig eszembe jutott a sajtó, hogy nekik ez a kép lenne a mennyország, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elillant.
A rádióban egy halk zene szólt, a nap már lebukott a horizonton, így szürkeség, és a sötétség vette át tőle a szerepet. Fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne neki mondanom. Bambán néztem ki a fejemből, és bámultam a sötétségbe. Úgy vettem észre ő sem szorgalmazza, hogy beszéljünk, így én is túlléptem ezen.
Vele kapcsoltban teljesen úgy érzem, hogy olyan vagyunk, mint a mágnes két pólusa. Vonzzuk egymást, és ezzel a bajt is. Rápillantottam, el volt merülve a gondolataiba. Ekkor, mint egy villámcsapás jutott eszembe Mia, és az „észrevétele”. Hogy én szerelmes lennék? Hogy én? Pont Sebastianba? De ha még valós lenne, akkor sem szabad! Ő már foglalt! Ekkor egy szúrást éreztem a szívem környékén. Vajon tényleg ennyire kiismerhető lennék? Más is látja rajtam? A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben, a pillantásomat is elkaptam róla. Ki kell zárnom magamból ezt az érzést! Pár hete ismerem, ugyan nem lehetek szerelmes?! Ha ezt Eric megtudja, megöl, majd leszerződtet mást a helyemre, akivel nincs ennyi baj. Neki sincs szüksége, hogy a sajtó még jobban rászálljon a csapatra.
Mélylevegőket vettem, hogy egy kicsit lenyugodhassak, s valamivel jobb is lett. A következő másodpercben pedig azt vettem észre, hogy egy éles jobb kanyarral, lemegyünk az autópályáról.
- Mit csinálsz? – lett egy kis pánik is a hangomba. Ő azonban nem válaszolt. – Sebastian! Kérdeztem valamit! Hová megyünk? – pánikoltam egyre jobban, mert egy földútra kanyarodott be, majd leállította a kocsit.
- Beszélnünk kell…