Eljöttél... (novella)

3. rész

Ahogy kijutottam azonnal Őt kerestem. Észrevettem a barátnőit, s Őt kerestem közöttük a tekintetemmel. Láttam, ahogy egy kis utcába kanyarodik be, azonnal utána futottam. Egy gyéren kivilágított utcába mentem be. Nem láttam sehol. Megijedtem, hogy elveszítem Őt… Az utca közepéig mentem, mikor hangokat hallottam, s láttam páran velem jönnek szembe. A fal mellé húzódtam bízva abban, hogy nem vesznek észre. Azonban valaki rántott egyet a kabátomon, s odahúzott magához. Egy kis sikátor volt… a sötét ellenére is láttam csillogó szemeit. Az ujját a számra tette.

- Meg akartalak a sikítozó lányok hadától menteni… - súgta oda.

- Hálával és köszönettel tartozom mindezért… - suttogtam én is az arcától nem messze.

A nyakamhoz kapott, és a sajátjához húzta. Ha valaki kívülről lát minket azt hiszi, hogy csókolózunk.

- A lányok… - súgta. Éreztem a forró leheletét az arcomnál.

- Ha rám találnak… - de nem fejeztem be, tudta Ő is.

- Azt nem hagyom… - súgta vissza, s én magamhoz öleltem Őt.

Hallottam, ahogy elmentek, de én mégse engedtem el. Annyira jó volt magamhoz ölelni, érezni a testének a melegét. Az arcom nagyon közel volt az övéhez… az orrunk már összeért…

- Ha valaki most lát minket azt mondja, hogy csókolózunk… - kuncogott halkan.

- Gyönyörű vagy… - csúszott ki a számon az őszinte gondolat…

***

- Mi az Bajnok? Min gondolkodsz ennyire? – ült az ölembe, és én azonnal magamhoz húztam.

- Csak kettőnkről gondolkodtam, és ahogy megismerkedtünk. – adtam meg az őszinte választ.

- Nekem nagyon szép emlék…- búgta a fülembe, és a keze a mellkasomon indult el.

- Életem legszebb napja volt az, amikor megláttalak. – simogattam a hátát, s a kezem betévedt a pólója alá.

- Szeretlek… - búgta ismét olyan hangon, amitől tudja, hogy elvesztem a fejem.

- Én is téged Linda… - suttogtam ajkai közé, majd végigdöntöttem a kanapén, hogy újra boldoggá tehessem Őt.

***

A napok nagyon gyorsan peregtek, és mi minden nap találkoztunk. Volt olyan, hogy majdnem órákat készültem ezekre a találkákra, s bízhattam csak abban, mindez inkább már randi. Virágot vittem neki, édességet. Próbáltam a kedvében járni, de mindig letolt, hogy miért költekezek miatta. Neki a mezőről is elég lenne, egy virág, de honnan szerezzek ilyet december közepén?

Ha beültünk valahova mindig az olcsóbb helyeket részesítette előnyben, és moziba is csak a régibe jártunk, ahol régi filmeket adtak. Megesett, hogy csak ketten voltunk, és természetesen megvádolt azzal, hogy ezt én intéztem így. Amikor bosszús, vagyis csak annak látszik, kimondottan jókat szórakozom rajta. Persze a kiengesztelés nem maradt el a részemről…

Már december 15-én azon gondolkodtam, hogy mi vegyek neki karácsonyra. A boltokat jártam, s nem jutottam semmire. Aznap vacsorára voltam hozzá hivatalos, de már háromszor öltöztem át. Nem akartam nagyon laza se lenni, de túlöltözni sem akartam az estéhez. A virág és a bonbon, no meg a bor, már az ágyamon hevert. Habár azt mondta ne vigyek semmit. Csak el kéne döntenem, hogy mit is vegyek fel.

A taxiban fogalmam sincs, hogy miért, de izgultam. A lelkemre kötötte, hogy nem megyek kocsival, mert akkor még egy pohárral sem ihatok. Simogatta a szívemet, hogy ennyire figyelmes velem.

Kifizettem a fuvart, és a házhoz mentem. Nem először járok itt, mégis ideges vagyok. Csengettem, és beengedett.

- Szia! – köszöntött mosolyogva az ajtóban.

- Szia szép lány! – mosolyogtam én is, s végignéztem rajta. Két nagyon finom puszit kaptam.

A látvány nagyon is nekem kedvezett, szoknyában olt. Látni engedte szép lábait. A kabátomat levettem, s láttam Ő is végignéz rajtam.

- Nagyon fess az úr! – nézett rám egy kacér mosollyal.

- A hölgy meg kifejezetten szexi ebben a szoknyában. – mentem bele a játékba vigyorogva – Ez a tiéd, és ez is. – adtam át a virágot, és a bonbont.

- Nem kellett volna miattam költekezned. Nem azért hívtalak meg. – dorgált meg – Gyönyörűek a virágok… köszönöm. – ölelt meg, és én is magamhoz húztam. Talán tovább is tartott, mint illő lett volna, de úgy láttam Őt sem zavarta.

A vacsora isteni volt. Habár a főzési tudományát nem először mutatja be nekem. El se mertem képzelni, hogy Tommi mit fog mindehhez szólni. A tányérokat levette az asztalról, és a konyhába ment. A kanapéról néztem mindezt végig. Tudtam, hogy nagyon sokat készült erre az estére. A komódon lévő hifihez mentem, és bekapcsoltam. Azt hittem valami mostani kor zenéje csendül fel, természetesen most is tévedtem. Louis Armstrong szólalt meg. Egy kéz a hátamhoz simult, és én azonnal megfordultam és a karomba zártam. Lassan kezdtünk mozogni a zenére, habár nem tartom magam valami nagy táncosnak.

Ekkor éreztem azt, hogy tényleg milyen csodás ez a világ. Az illata körbevett, becsuktam a szemem, hogy minél jobban el tudjam magamba tárolni ezt a szép emléket. Elengedte a kezem, és a derekamat átölelve bújt hozzám. A homlokunk összeért… kinyitottam a szemeim, s Ő engem nézett. Bátorságot gyűjtöttem, és az arcomat közelítettem az övéhez. Vártam a pillanatot, hogy mikor húzódik el, de nem tette meg. Nagyon óvatosan értettem a számat, az ajkához. Egy apró csókot nyomtam rá. Azonnal felém mozdult, és újra csókban forrtunk össze. Az ajkait résnyire nyitotta, s én a nyelvemmel az övét kerestem. A szívem szinte szét akart robbanni az örömtől, amikor vad táncba kezdtek.

A szám véget ért, s csak néztük egymást. Az ajka ki volt pirosodva, a szemei csillogtak a boldogságtól. Elhúzódott tőlem, és a kanapéhoz húzott. A desszert még csak most következett…