Sorsfordító találkozás

19. rész

Halkan kopogtam az ajtón, hiszen nem voltam abban sem biztos, hogy egyáltalán fenn van-e még. Azonban egy határozott ’Gyere be’ bebocsátást nyertem.

- Én csak… - álldogáltam az ajtóban, mialatt Ő az ágyon feküdt pólóban, bokszerben és valószínűleg tévézett – meg szeretném köszönni ezt a napot. Nagyon jól éreztem magam. – húzogattam zavaromban a pizsamámat.

- Gyere ide – nyújtotta felém a kezét, én szó nélkül csuktam be magam mögött az ajtót, és odamentem az ágyhoz.

- Örülök neki, hogy jól érezted magad. – simított végig a kezemen, mire nekem libabőrös lett mindenem ettől az aprócska mozdulattól.

- Nagyon jó fejek a barátaid. – mosolyogtam az emlékeken, s valahogy próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

- Azt hiszem a személyükben kész rajongótáborra leltél. – nevetett Ő is – A végén még félnem kell, hátha valamelyik elrabol tőlem. – éreztem, hogy e mondatára az arcom lángolni kezd.

- Az a lány… - kezdtem félve, hiszen sokáig rágtam magam, hogy egyáltalán felmerjem e hozni – aki odajött hozzánk…

- Hanna, a volt barátnőm. – ad választ a fel nem tett kérdésemre, s bennem egy világ dőlt erre össze. Hiszen ő olyan szép, dekoratív, csinos, divatosan öltözködik, én meg… ó jó ég egy ligában sem játszunk.

- Értem. – úgy éreztem, hogy valami választ adnom kell, de a fejemet lehajtottam, mert nem akartam, hogy lássa a csalódott ábrázatomat.

- Mi a baj? – nyúl azonnal az állam alá, ezzel kényszerítve, hogy ránézzek.

- Semmi… - suttogom – nagyon széplány. – nyögök ki valamit.

- Ja… az ártatlanság megtestesítője. – válaszol merő cinizmussal, én meg továbbra is zavartan pislogok mellette, Ő meg simogatja a kezemet. – Hanna volt az első szerelmem, és egyben az első nő az életemben.

- Nem kell… - kezdem, de a számra teszi az ujját, ezzel belém fojtva a továbbiakat.

- De, kell. Én akarom. – néz rám határozottan, majd arrébb csúszik az ágyon, és megpaskolja a mellette lévő helyet. Szó nélkül ülök fel az ágyra vele szembe, törökülésbe. – Mesélni akarok… róla és rólam.

- Én, nem akarlak faggatni… - folytatom az elsőbb elkezdett mondandómat, azonban megint félbeszakít.

- Nem faggatsz, már nem fáj az, ami akkor történt. – mosolyog rám – Öt évig volt Hanna az életem egyik legmeghatározóbb pontja. Azt hittem, hogy azok az idők sosem érnek véget, azonban a sors néha kegyetlen tud lenni…

Fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne mondanom neki, hiszen nem tudhattam, hogy mi történhetett közöttük, amiért meghozták azt a döntést, hogy külön folytatják az életüket. Az agyam egy rejtett zuga azt szajkózta, hogy még mindig érez iránta valamit.

- Azt hittem, hogy minden tökéletes, neki azonban mindig valami nem volt megfelelő. Mindig valamiért vagy éppen valakiért veszekedni kellett.  – észrevettem, hogy a szemei megváltoztak, gondterhelt lett.

- Valakiért? – lepődök meg, és én magam is alig hiszem el, hogy ez a szó kicsúszott a számon.

- Hanna őrülten féltékeny típus. – vallja be egy nagy sóhaj után. – Igazából ez volt az, amely megmérgezte a kapcsolatukat teljesen. Volt olyan időszak, amikor állandóan ellenőrizgetett. Brittát, Guillt, Heikkit vagy korábban Tommit hívogatta, hogy én tényleg ott vagyok, ahogy azt mondtam neki, nem éppen mással fetrengek valahol. Persze a vége az lett, őket is meggyanúsította, hogy minden bizonnyal falaznak nekem.

 Ahogy egyre többet mesélt fogalmazódott meg bennem az, hogy mennyit is szenvedhetett akkor, ezektől a gyanúsításoktól. Képtelen voltam felfogni miképp is tudhatott annyira koncentrálni, és olyan jól teljesíteni a munkájában, miközben a magánélete romokban hevert.

- Helmut akkoriban meg is jegyezte, mennyire mások vagyunk Lewissal. Ő is akkor egy hatalmas magánéleti válság kellős közepén volt. Őt megviselte a pályán is meglátszott, miközben én egyszerűen koncentrált maradtam. – mesélte tovább.

Nem akartam félbeszakítani, inkább csak hallgatni Őt, és emészteni, amit megoszt velem. Igazából most nyert értelmet bennem az a felismerés, hogy mennyire ostoba voltam, amiért rejtőzködtem előle. Ha már akkor ismertük volna egymást…

- Hosszabb-rövidebb szünetek tarkították a kapcsolatunkat, de nálam telt be egyszer és mindenkorra a pohár. Azt vágta a fejemhez, hogy Brittával minden bizonnyal azért megyek mindenhová, mert évek óta viszonyom van. – sóhajtott nagyot – Sajnáltam Brittát, hiszen neki vőlegénye van. Hanna még képes volt őt is felkeresni, amikor mi éppen versenyhétvégén voltunk, és előadta neki ezt a teóriát. Gondolhatod mi lett a vége – nézett rám egy fél mosollyal az arcán – még a vezetőségnek is magyarázkodnom kellett. Brittát majdnem áthelyezték.  – temette két kezébe az arcát.

- És mi lett a vége? – érintettem meg a kezét, mire Ő rám kapta a tekintetét, és megfogta azt.

- Elegem lett, s szakítottam vele… véglegesen. Persze könyörgött, siránkozott, hogy megváltozik, de nem hittem neki. Nekem nincs szükségem egy olyan nőre, aki nem bízik meg bennem teljesen. – vallotta be – Sosem csaltam meg, még csak eszembe sem jutott úgy nő, míg velem volt.

- Bánod, hogy vége lett?

- Nem, és nem is szeretem már őt. – mintha a fel nem tett kérdésemet ezzel válaszolná meg – Csak… akkor úgy éreztem, mintha egy kissé elveszett lettem volna a nagy világba, ez azonban mára már megváltozott. – néz rám úgy, mintha nekem tudnom kellene, hogy valójában miről is beszél.

- Kérdezhetek valamit? – nézek rá félve.

- Kérdezz bátran. – bíztatott mosolyogva.

- Miért néztél engem annyira a liftben? – a szemei kikerekedtek és tisztában voltam azzal, hogy tudja mire is gondolok pontosan.

- Ki fogsz nevetni… hiszen, oly abszurd, én is ezt tenném.

- Nem értelek, de hidd el sosem nevetnélek ki.

- Én sem értem magam. Így visszanézve oly sorsszerű volt az egész, mintha nekünk találkoznunk kellett volna. – magyarázza teljes beleéléssel, én meg egyre jobban összezavarodok – Veled álmodtam előtte este…

- Velem? – kerekedtek hatalmasra a szemeim.

- Igen… a házamban voltam, otthon Svájcban. A hálószobámba tartottam fel, s mikor beléptem ott ültél az ágyamon, és egy kisbabát tartottál a kezedben…

- Hogy micsodát tartottam a kezemben? – lett a döbbenetem egyre nagyobb.

- Egy babát… egy kisbabát. S mikor megláttál, rám néztél, s elmosolyodtál. Én odaültem melléd, és…

- És? – vártam, hogy folytassa, minden porcikám tudni akarta.

- Ellie… - ült fel az ágyon, s láttam rajta, hogy nagyon tépelődik.

- Sebastian… - kerestem a tekintetét – mond el. Nem fogok elfutni. – bíztattam.

- Biztos? – néz rám nagy kérlelő szemekkel, én csak bólintottam egyet, majd én fogtam meg a kezét. – Megcsókoltalak téged. – a szívem őrült tam-tamba kezdett a gyomromba furcsa bizsergést éreztem ennek a két szónak a hallatán, de vártam, hogy folytassa - A babát befektetted az ágyába, ami ott volt a szobában. Én az ágyra feküdtem, s te egy széles mosollyal bebújtál a karjaim közé…

- Szeretnéd, hogy az álmod valóság legyen? – szerintem ugyanolyan döbbenten nézhettem rá, ahogy Ő énrám. Egyszerűen nem érthettem miképp is csúszhatott ki a számon mindez.

- Mindennél jobban… - suttogja, s nagyon kellett figyelnem, hogy tényleg meg is halljam.

Megérintettem a kezét, mire Ő összefűzte az ujjainkat, és közelebb húzódott hozzám. A másik kezemet a mellkasára fektettem, és az alatt éreztem szívének ütemes dobogását. Egy pillanat műve volt az egész, és máris a karjai között voltam. Kérés és bármiféle kényszer nélkül fontam a karjaimat a nyaka köré, majd a fülemnél hallottam, hogy egy nagyot sóhajt. A szívem majd kiugrott a mellkasomból, az érintése nyomán a bőröm szinte lángra kapott. Ismertetlen érzések kezdtek életre kelni bennem általa… de nem ijedtem meg… bíztam benne.

- Velem maradsz? – suttogja a fülembe, és én nem tudtam mást, mint bólogatni. Képtelen lettem volna megszólalni, hiszen érzések, és érzelmek milliói kezdtek bennem életre és szárnyra kelni.

Lassan dőlt el velem az ágyon, és engem a mellkasára vont, majd átkarolt, és egy nagyon óvatos és finom puszit kaptam a homlokomra. Úgy nézhettem rá, mint aki megerősítést vár, hogy mindent jól csinál-e. Hiszen nekem még minden nagyon új volt. Az érzések, az érintések, a pillantások… és ez a fantasztikus férfi is mellettem…

***

Sziasztok!

Holnap terveztem hozni ezt a részt, azonban ma egy nagyon fontos hírt lett bejelentve a négyszeres világbajnokunk életében.

SEBASTIAN ÉS HANNA KISBABÁT VÁRNAK Y