55. rész

A Red Bull magángépén ülök, s Spanyolország felé tartunk, mert a hétvégén ott rendezik meg a soron következő futamot. Most itt ülök egyedül, s el kell tűrnöm, a gép elejéből hallatszó nevetést. Február 1.-ei fogadás óta 3 hónap telt el… 3 nagyon hosszú hónap…
A teszteken nem ment minden rendben, sok gond volt az autóval, de mindenki próbálta orvosolni a problémákat. Sebi és köztem úgy tűnt a még a munka sem lehet akadály. Könnyű volt, hiszen tudtunk egymáshoz alkalmazkodni, és a szabadidőnket általában megpróbáltuk összehangolni. A félelmem Carollal úgy nézett ki alaptalannak mutatkozik, hiszen ő Mark csapatába került. Mint mindenkinél itt is mindkettő pilótának külön személyzete van, és ők alig találkoznak, hiszen mindenkinek meg van a maga feladata.
Az első verseny Bahreinben… hát igen így visszatekintve mindennek jól kellett volna végződnie, mégsem így lett… Sebi negyedik lett, és a motor majdnem megadta magát… nem tudtam eldönteni, hogy ideges vagy csalódott. A fiúk, és főleg Tommi, mondták, hogy ne menjek utána, had eressze egy kicsit ki a gőzt, de én nem hallgattam rájuk… meg is lett az eredménye… jól összevesztünk… Aztán a szállodában, természetesen bocsánatot kért, de bennem akkor is valami megváltozott… sosem láttam még ezt az arcát… a lányok is ezt mondták nekem, hogy valószínűleg azért döbbentett meg ennyire a viselkedése, mert eddig a kapcsolatunknak csak a jó oldalát láttam.
Aztán jött az Ausztrál Nagydíj… erre még a szót is kár fecsérelni… az időmérő forgatókönyve ugyanaz volt, mint Bahreinben… de a futamot tekintve sokkal szörnyűbb véget ért… a kavicságyban, egy szétment első fékkel. Már nem mentem utána tanultam az előző esetből, láttam még a bukóját, sem veszi le, szerintem csak a szobájában vált meg tőle… fél óra múlva Tommit küldte utána Christian, hogy nézze meg, mi van vele… minden rendben volt attól eltekintve, hogy nem szólt hozzám… persze később ezt úgy magyarázta meg, hogy nem vett észre… ezen a hétvégén lettem figyelmes egy igen érdekes dologra… Sebi beszélget Carollal… de nemcsak beszélgetnek, hanem nevetgélnek is… mikor szóvá tettem mindezt, azt mondta, egy vállrándítás kíséretében, hogy csak társalogtak egyet…
Aztán jött Malajzia… Istenem milyen boldogok voltunk. Az időmérő nem adott nagy okot az ünneplésre, de a verseny… még el is sírtam magam, amikor átvette az első helyezettnek járó kupát… késő éjszakáig voltunk a szórakozóhelyen, s az ünneplést a hálószobánkban folytattunk. Akkor azt hittem, hogy eddig mindent csak nagyon negatívan láttam… csak bebeszéltem magamnak, hogy nem stimmel velünk valami…
Jött Kína… és egy hatodik hely. Sebi nem volt boldog, és ekkor még finoman fogalmaztam… sikerült is összevesznünk, amikor én azt mondtam neki, ugyan ne aggódjon, hiszen hosszú még a szezon… erre azt vágta a fejemhez, hogy október előtt azt se tudtam mi az a Forma 1, szóval ne akarjak neki okoskodni… de minden veszekedés után édes a békülés…
Egy dolog azonban egyre jobban foglalkoztatott… Carol nagyon sokat beszélget Sebivel… amikor ezt a csajokkal megosztottam, erre ők azt mondták, hogy mostanában volt alkalmuk társalogni Carollal, nem is olyan szörnyű nő… lehet csak az irodában volt az… ez azért furcsa…
A Kínai Nagydíj után jött három hét pihenés. Ami abból állt, hogy egy hetet voltunk Svájcban szigorúan kettesben, egy hetet Németországban a szüleinél, és az utolsó hétre be kellett mennünk a gyárba dolgozni. Fantasztikus két hetet töltöttünk együtt, mindent csak rózsaszínben láttam, úsztam a boldogságtól… de azért a félsz bennem van, mert minden csoda csak három napig tart…
De térjünk vissza a jelenbe. Szóval éppen Barcelona felé tartunk… s egyedül ülök… a lányok Sebivel és Carollal a gép elején hallhatóan nagyon jól érzik magukat… engem nem hívott senki. Kínában már volt ilyen összeülésük a büfében, s akkor csatlakoztam hozzájuk… s akkor mondhatni megfagyott a levegő, ez után megígértem magamnak, ha nem hívnak, nem megyek…
Most se tették… tudom, hogy Carol készül valamire… mindig, mikor találkozik a tekintetünk, csak egy ördögi vigyort küld felém… tervel valamit, és biztos vagyok benne, hogy ellenem… olyan magányos vagyok…