56. rész

A spanyol futamon, ha lehet ezt mondani még kevesebbet, láttam Sebit, mint eddig. Valahogy kezdünk elhidegülni egymástól… nem tudom, mi történik kettőnkkel. Néha azt érzem ez nem is ugyanaz a srác, akit megismertem. Lehet én is hibás vagyok… sőt biztos. Rengeteg dolgom van Christian asszisztenseként, és sokszor nem tudok mellette lenni, amikor neki szüksége van rám… lehet, mégsem kellett volna elfogadnom ezt az állást…
Szombaton az időmérő után sétáltam vissza a Motorhomeba a Boxból egy csomó papírral, amikor valaki nekem jött és feldöntött.
- Ne haragudj… nem vettelek észre…
- Semmi baj… én is figyelhettem volna jobban… - próbáltam minél hamarabb összeszedni a cuccomat.
- Még be se mutatkoztam… Lewis Hamilton vagyok. – nyújtott kezet nekem egy színes bőrű srác.
- Liz Hoya… nagyon örvendek… - nyújtottam neki én is a jobbomat.
- Tessék azt hiszem ez az utolsó. – nyújtotta felém az utolsó dossziét.
- Köszönöm, hogy segítettél. Egyedül egy kicsit sokáig tartott volna.
- Ugyan én köszönöm a társaságodat. Ma te vagy az első csaj, aki nem kap sikítófrászt, ha találkozik velem.- mosolygott rám.
- Hát igen, nem lehet nektek könnyű… Szebbnél szebb lányok rohangálnak utánatok, és vallanak szerelmet, s omlanak a karjaitokba… tényleg nehéz lehet ezt elviselni… - én meg látványosan sajnáltam szegénykét. Ezen jót nevetett.
- Igen… nem könnyű a mi életünk… - nevetett. – És te mit csinálsz… vagyis mit dolgozol a Red Bullnak? – úgy látszott tényleg érdekli.
- Christian Horner asszisztense vagyok…
- Ó… - micsoda frappáns válasz. – Akkor a te életed sem lehet könnyű…
- Hát fogalmazzunk úgy, éltem meg szebb időket is, mint most… - örültem neki, hogy végre tudtam valakivel egy kicsit beszélgetni. Nagyon szimpatikusnak tűnik, és nagyon kedves is. Nem igazak rá azok a szavak, amivel a háta mögött sokan illetik.
- Hát igen… a száguldó cirkuszban élőknek nem könnyű… sokan mindenüket odaadnák, hogy itt dolgozzanak… mi pedig a fél karunkat egy szabad hétvégéért…
- Azt hiszem, tudom, miről beszélsz…
- Most mennem kell… de nagyon örülök, hogy megismerhettelek Liz… és remélem, még találkozunk… - mosolygott kedvesen.
- Én is remélem Lewis… - s mindenki ment a maga dolgára. Nem is sejtettem, hogy valaki messze tőlünk figyelemmel kíséri a beszélgetésünket, s előre dörzsöli a tenyerét…