2. évad 10. rész

- A tiéd?
- Igen, tegnap nyertem Valenciában… - mosolygott - csak eddig nem volt kivel megosztanom az örömömet… - tisztában voltam vele, hogy sokat jelent neki a munkája, de már megint emészti önmagát a történtekért.
- Tudod Kicsim, – beszéltem a hasamhoz, és közben simogattam – nem tudom miképp fogom kibírni azt a pár hónapot amíg kibújsz onnan, mert Apát jobb belátásra kell bírni, és nekem egy egyedül nem megy. Szükség lesz Rád is… majd jól fejbe kólintjuk… - ránéztem Sebire, és láttam, hogy nevet. Ez a nevetés már nagyon hiányzott.
- Remek, a családom máris összefogott ellenem… - kacagott – és még milyen kínokat kell elviselnem?- kacérkodott.
- Szerintem annak a kínnak te minden percét élvezni fogod… - szólalt meg Kimi mögöttünk egy kaján mosollyal, mi meg pirultunk. – Na, ne piruljatok, hanem inkább azt mondjátok meg, hogy lehet gratulálni?
- Igen! Szülők leszünk – bújtam kedvesemhez. Kimi és Henii gratuláltak, és sok boldogságot kívántak nekünk. Kimi persze nem bírta ki…
- Liz azt mondta, hogy lehetek a pici keresztapja…- nézett Sebire, s várta a reakcióját.
- Hogy miiii??? - csak tettette a felháborodását, én láttam a szemeiben, szerintem csak húzni akarta Kimi agyát. – Ilyet mert neked ígérni???? Hát ezt még át kell gondolnunk… - játszotta a gondolkodót, a finn meg jól felpaprikázta magát!
- Nem kell itt semmin gondolkodni!!! Liz megígérte nekem. Nálam jobb keresztapja úgysem lenne… - húzta ki magát büszkén. Heniivel mi meg kuncogtunk a háttérben.
- Ebben az egyben teljesen biztos vagyok. – veregette vállon Sebi Kimit.
- Akkor rendben? – villanyozódott fel a repülő finn – Komolyan én leszek a keresztapja?
- Drágám… - szólt rá Henii – te tényleg ennyire értetlen vagy?
- Akkor most tényleg én leszek? – komolyan, mint az oviban.
- Kimi, fárasztó vagy… - szóltam rá egy mosoly kíséretében, és odamentem Tommihoz, aki eddig a háttérben húzódott meg.
- Köszönöm Liz, hogy visszajöttél, és gratulálok a babához… nagyon régen láttam Sebet ennyire boldognak, mint most. – s megölelt.
- Köszönöm, hogy mellette voltál…
- Nem csak nekem kell ezt megköszönnöd, hanem Sarahnak is. Mindennap ide járt főzött, mosott, takarított. Nagyon bánja, hogy eltávolodtatok egymástól.
- Én is Tommi… hiányzik… - vallottam be őszintén – a tanácsai, a beszélgetéseink… De várj csak! Kitaláltam valamit! – a többiek felé fordultam – Mit szólnátok hozzá, ha ma este együtt vacsiznánk? A lányok főznek, a fiúk meg rendet raknak…
- Szerintem inkább vásároljanak be… - nézett rám Henii a hűtő tanulmányozása után.
- Oké – csaptam össze a tenyeremet – akkor a feladatok. Henii összeírja gyorsan a listát, Kimi és Tommi elmennek bevásárolni, és visszafele elhozzák Saraht is, én rendbe teszem ezt a kupit, Sebi meg felmegy, és barátságot köt a borotvájával…

Henii gyorsan összeírta a legfontosabb dolgokat, miután jól körülnézett, és útjukra engedte a két finnt. Nekem muszáj volt életem párját felkísérni az emeletre, és bemutatni a borotvájának. Nagyokat pislogtam, amikor az egyik vendégszobába ment be.
- Hát te? Hová mész? A háló itt van… - mutattam a vele szemközti ajtóra.
- Tudod képtelen voltam ott aludni. Minden kis dolog Rád emlékeztet. Az illatodat is még mindig érzem ott. Egyszerűen nem ment… Nélküled nem tudok ott aludni… Most gondolom egy érzelgős hülyegyereknek tartasz…
- Egyáltalán nem nézlek annak. – simogattam meg az arcát.
- Reménykedtem benne, hogy visszajössz, vagy, hogy megtalállak. Valahogy sejtettem, hogy Kimiéknél bujkálsz… de ők nem mondtak semmit sem… - hajtotta le bánatosan a buksiját.
- Kérlek, ne haragudj rájuk. Én kértem meg Őket, hogy ne mondjanak neked semmit Rólam. Ők csak teljesítették a kívánságomat.
- Tudom, és azt is, hogy én rontottam el, és nincs jogom ahhoz, hogy felhozzam ezt nekik.
- Na gyere, inkább nézzünk meg merre is van a borotvád, és e hadművelet után szépen visszacuccolsz a hálóba. Így jó?
- Egy feltétellel. – mondta határozottan, de gyengéden átölelt.
- És mi az?
- Ha mától itt alszol… - nézett rám szerelmesen.
- Nem is akarnék máshol aludni mától, mint a karjaidban…