Remélt szerelem... 11. fejezet

Az időmérő edzés után, nem tudtam eldönteni, hogy most örülöm kellene, vagy sem a harmadik helynek. Tisztában voltam azzal, hogy Seb maximalista, neki csak a győzelem a fontos, így lehet, hogy az utóbbi lesz igaz. Ann nagyon boldog volt, érthető ez, hiszen Mark a poleból indul. Rátapadtam a képernyőre és figyeltem, ahogy begurulnak az autókkal a boksz bejáratához, és kiszállnak az autókból. Seb arca boldog volt, még integetett is a kamerába.
- Nem tudom, mit tettél vele, de ilyenkor már őrjöngeni szokott… - jelent meg mögöttem Guil.
- Én nem tettem semmit… - szabadkoztam.
- Hééé… nem is azért mondtam. – mosolygott rám.- Ez jó dolog… nagyon jó. – mosolygott továbbra is Guil rám. – Bella, szép dolog a szerelem… - nézett rám mindent tudóan.
- De mi… mi nem is… - dadogtam össze-vissza.
- Persze-persze… értem én. Egyébként az arcotokra van írva, de nyugi nem fecsegek róla senkinek sem.
- Köszönöm… - mosolyogtam rá hálásan.
- Ugyan – legyintett – nincs mit. Sőt, inkább én lehetek neked hálás. Amit ma tettél vele, azt a holnapi futam előtt is ismételjétek meg. Lehet így nyerhetünk… - lett ábrándozó a tekintete, majd egy mosolyt küldött még felém, és magamra hagyott.
Elindultam vissza a Homehoz, mert vágytam már egy kis frissítőre, és enni is tudtam volna valamit. No, és természetesen Seb is hiányzott már. A paddockban rengeteg ember sétálgatott, hisz időmérő után megnyitották az érdeklődők, és a rajongók számára. Alig tudtam eljutni a Red Bull Homehoz. Steve, Seb egyik szerelőjének a segítsége kellett a bejutáshoz. Az emberek szinte vérre mennének egy-egy aláírásért vagy képért a kedvencükről, és a sajtó is az ajtó előtt tolongott.
Odabenn sem volt jobb a helyzet. Emberek mindenütt, minden asztal foglalt volt, a büfé részleghez úgy kellett átverekednem magam. Ott kértem két hatalmas sajtos szendvicset 2 üveg ásványvizet, és bemenekültem Seb öltözőszobájába.
Megkönnyebbülten telepedtem le a kanapéra, és bekapcsoltam a televíziót, és próbáltam valami adót találni, amit meg is érthetek, tekintve, hogy azért mégis Malajziában vagyunk, de nem jártam sikerrel. Nem sokkal később nyílt az ajtó, és az én németem lépett be rajta. Mikor meglátott hatalmas lett a mosolya, én, pedig felpattantam a kanapéról, egyenesen a karjaiba. Egyáltalán nem foglalkoztam azzal a dologgal, hogy még overall volt rajta, és magán viselte a maláj meleg nyomait. Kicsit eltávolodtunk egymástól, ő, pedig megcsókolt… szenvedélyesen… mégis gyengéden…
- Gratulálok… nagyon ügyes voltál… - csókoltam meg újra.
- Ugyan, lehetett volna jobb is, de most csak ennyi volt az autóban. Különben is a pontokat a holnapi futam után osztják. Lezuhanyozom, és ehetnénk valamit, mert éhen halok… - simogatott.
- Hoztam neked is egy szendvicset, és egy ásványvizet is. – mosolyogtam rá.
- Köszönöm… egy angyal vagy. – mosolygott rám, és kaptam egy apró csókot.
Az ablakhoz léptem, és onnan figyeltem a kinn hömpölygő tömeget. Én kiláthattam, de Ők be nem. Seb közben lerángatta magáról az overallját, és a hozzá tartozó tűzálló szerelést. Szegényem, ebben a vacakban is elég melege lehet, de a kinti időjárás sem kedvez neki, tekintve, hogy kezdett egyre emelkedni a hőmérséklet. Mögém lépett, és belecsókolt a nyakamba…
- Sietek. – felé fordultam, és akkor tudatosodott bennem, hogy egy szál boxerben áll velem szembe.
- Rendben… -próbáltam ezt az egy szót lehetőleg értelmesen kinyögni. Bement a szobájához tartozó aprócska fürdőbe, én meg lerogytam a kanapéra, és légzésemet próbáltam helyrehozni. Seb látványa a kedvemre való volt… nagyon is. Hallottam, ahogy megnyitja a csapot. Becsuktam a szemem, és szinte láttam magam előtt, ahogy a vízcseppek végigfolynak a kidolgozott mellkason… és egyre lejjebb folytatják az útjukat… és akkor megfogja a tusfürdőjét, és bekeni vele a testét… mindenhol… és a vízcseppek könyörtelenül csak folynak…
A víz megszűnt folyni… ekkor riadtam fel ábrándozásomból, biztos elzárta a csapot, ergo végzett. Eldőltem a kanapén, és megpróbáltam az előbbi képeket minél előbb kiűzni a fejemből. Lehunytam a szemeim, és a megpróbáltam csak a légzésemre figyelni… de a képek könyörtelenül utat törtek az elmém egy kis zugán át. Hallottam, ahogy nyílik a fürdő ajtaja, és résnyire kinyitottam a szemeim.
- Csak nem megint elaludtál? – lépett mellém, és megsimogatja az arcomat.
- Nem – mosolyogtam rá – de nem találtam semmi nézhetőt – böktem fejemmel a tévé felé.
- Azt elhiszem… én se találtam semmit délelőtt, unatkoztam is nélküled. – mosolyogott rám, majd elindult a szekrény felé. Más nem volt rajta, mint egy fekete Calvin Klein boxer, ami a legjobb helyeken domborodott. Tökéletes volt a rálátásom a kanapén fekve, így szabadon legeltethettem rajta a szemeimet… - Bella… hahó!!!
- Mi? Mit mondtál? Bocsi, nem figyeltem… - pirultam el.
- És mi kötötte le a figyelmedet, ha szabad megkérdeznem? – mondta egy cseppnyi felháborodással.
- Calvin Klein… - adtam meg a valós választ félszegen mosolyogva.
- Hogy ki? – nézett rám értetlenül, én, pedig arra felé mutattam. Magára nézett, majd elmosolyodott. – Szóval tetszem így? – kacérkodott.
- Nagyon is… - sóhajtottam egy hatalmasat.
- Hidd el, így maradnék nagyon szívesen, hogy legeltesd rajtam azokat a gyönyörű szemeidet, de interjúra kell mennem… Így mégsem léphetek ki innen??? – mutatott magára.
- Meg ne próbáld, ha kedves az életed. Az összes női egyed rád vetné magát. – nevettem ki.
- Rám csak te vetheted magad… - s húzott is fel egy halásznadrágot, legnagyobb bánatomra. – Megkérdezem Annát, hogy mire kell kész lennem… - s tárcsázott, és pár percig beszélt a sajtósával.
- Mi újság? – kíváncsiskodtam.
- Van még fél órám. Akkor az étterembe kell mennem. – jött oda a kanapéhoz. – Addig idejövök hozzád… - telepedett le mellém, és a karjaiba vont, majd kaptam egy forró csókot…