Remélt szerelem... 8. fejezet

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Nyújtózkodni akartam, amikor tudatosult bennem, hogy valami gond van. Nem az ágyamban fekszem, vagyis nem csak abban. Valakin fekszem. Ennek a valakinek, pedig nagyon jó illata volt, és kidolgozott felsőteste, legalábbis, amit a rajta lévő póló mutatott.
Gondosan be voltam takarva. A vállamon pihent az egyik keze, a másik pedig, az enyémmel volt összekulcsolva. Pánikfogott el, de nem mertem megmozdulni… Hallottam, ahogy „hálótársam” szuszog, így tudtam, hogy még alszik.
Gyorsan visszagondoltam a tegnapi napra. Mit csináltam én tegnap este? Lefeküdtem valakivel? Nem, az nem lehet, hisz a saját pizsamám van rajtam. De akkor mi történt?
Páni félelem kezdett rajtam úrrá lenni. Bella… Bella… gondolkodj, nem borulhatsz ki. Nem szabad sírni… a könnyeimet megpróbáltam visszanyelni. Oké, vegyük szépen sorba… mi történt tegnap…

Együtt reggeliztünk… igen erre tisztán emlékszem. Aztán kimentünk együtt a pályára, de megbeszéltünk, hogy együtt ebédelünk, amiből nem lett semmi. Aztán megláttam egy lánnyal ölelkezni… még most is összefacsarodik a gyomrom, ha arra gondolok.
Aztán megpróbáltam nem venni róla tudomást, ami abba merült ki, hogy kerültem Őt, és ez mindenkinek feltűnt. Bravó még az se tudom megfelelően rejtegetni, ha valaki megbántott. Apa is már az idegeimre ment a folyamatos kérdéseivel Sebről. Még az autóban vissza a szállodáig is célozgatott. Ott azt hittem megmenekülhetek, de ahogy beértem a szobámba felhívott, hogy egy közös vacsorát akar, és hétkor legyek ott…
Aztán elkezdem pityeregni… igen és az időjárás idomult a bennem lezajló érzelmekkel. Becsapottnak, megalázottnak éreztem magam, de ehhez semmi jogom nem volt. Hisz nem vagyok a barátnője… semmi sem történt köztünk…
És jött a vihar, és a dörgések… és én egyre nagyobb pánikba estem… csak sírtam, és sírtam… Azt akartam, hogy az egésznek legyen vége… mindennek… a szorításnak a mellkasomban, még annak is…
Bebújtam a sarokba, a párnámat szorongatva… a sírást nem tudtam befejezni… hatalmasakat dörgött és én egyre jobban féltem… és jött egy hatalmas robaj… és hallottam, hogy valaki beszélni kezd hozzám, de nem jutott el a tudatomig… két kezet éreztem magam körül, akik át akartak ölelni, de képtelen voltam arra, hogy abbahagyjam a sírást…
És akkor megéreztem valakit, aki hozzámért… a hátamat simogatta, és nagyon jólesett… a keze után kaptam, ő, pedig magához húzott. Az illata… igen, az, fantasztikus volt, és egyből tudtam, hogy semmi baj nem történhet. Szorosan hozzábújtam, én nem akartam elengedni. Fejemet a nyakhajlatába fúrtam, és magamba szívtam mámorító illatát. Kezdtem megnyugodni… és repültem, vele, és az illatával…

És itt ébredtem fel. Fantasztikus… valaki megment, de nem tudom ki az. Megpróbáltam körülnézni, de a szoba nem volt ismerős. Szóval magához vitt… ÉS APÁM EZT HAGYTA??? Csak találkozzak vele… hagyta, hogy egy vadidegen elvigyen?
Kezdtem magam rendesen felhúzni, a hálótársam meg ébredezni. Karjait szorosabbra húzta körülöttem, de nem fájt, inkább gyengéd volt.
A vállamon lévő keze simogatni kezdett, lassan és gyengéden. Én mégis pánikoltam… nem tudtam, hogy kinn fekszem… de egyszer csak meg kell, hogy tudjam, nem?
Lassan, nagyon lassan felnéztem rá, és egy fantasztikus kék szempárral találtam szembe magam. Aggódás, és gyengédség egyszerre keveredett benne…
- Jó reggelt! – szólt gyengéden. A kezemet elengedte, és most az arcomat kezdte cirógatni – Remélem, jól aludtál…