Remélt szerelem... 2. fejezet

Az egész ismerős volt, mégis ismeretlen. Volt egy-pár csapat, akiknek neveik újként hangzottak számomra. Például a Virgin vagy a Hispania… Nem volt kedvem túl nagy felfedezést tenni most, tekintve, hogy zuhogott az eső. Kiskorom óta félek a viharoktól, szinte pánik fog el, ha hallom a dörgést, de szerencsére, most még addig nem fajultak a dolgok. Így gyorsan megkerestem a Red Bull Homeját, és beléptem.
Nem voltak sokan, mégis úgy éreztem, hogy minden tekintet felém fordul. Nagyon zavaró volt. Az esernyőt bele tettem az ajtó mellett álló esernyőtartóba, és úgy döntöttem, hogy megkeresem az Apámat. Nem jutottam sokáig, mert a folyosón szembetalálkoztam Adrian Neweyval.
- BELLA!!! – kiáltotta boldogan, én, pedig futottam a karjaiba. Olyan nekem Ő, mintha a második Apám lenne, nagyon szeretem.
- Adrian, de jó, hogy látlak… - köszöntöttem mosolyogva.
- Azt csiripelték a madarak, hogy ma érkezel…
- Micsoda pletykaéhes madarak vannak errefelé. – tettem a sértődöttet, de közben mosolyogtam. – Nagyon jó téged látni. Régen jártatok nálunk Marinával, már hiányoltunk benneteket Viccel.
- Tudod nagyon sok a dolgom, mióta elkezdődött a szezon, így Marinára marad minden, a háztartás, meg a gyerekek… de ígérem, egyeztetünk, és meglátogatunk benneteket.
- Vigyázz, mert szavadon fog… - lépett ki az irodából Apa.
- Akkor jó lesz vigyázni, hogy miket mondok… - ment bele Adrian is a játékba.
- Gyere Bella, pont jókor jöttél… most lett vége a megbeszélésnek. Van itt még jó pár ember, akiket nem ismersz.- ahogy beléptünk a tárgyalóba, először csak az ismerős arcokat vettem észre.
- Bella?
- Guil!!! – köszöntem neki mosolyogva, két puszi kíséretében.
- Nagyon régen láttalak. Mi járatban errefelé? – érdeklődött kedvesen.
- Tudod a főiskolával voltam elfoglalva, és most, hogy végeztem úgy döntöttem, hogy meglátogatlak benneteket.
- És milyen jól tetted… - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül.
- Mark!!! – örültem neki is. A két puszi és az ölelés itt sem maradt el.
- Gyönyörű vagy Bella… megértem, hogy miért rejtegetett téged Christian… - bókolt nekem.
- El a kezekkel a lányomtól… - viccelődött az ausztrállal, és játékosan belebokszolt a vállába.
- Azért nézni szabad?- kekeckedett tovább Apával.
- Ha a szemeid a helyén maradnak, akkor igen.
- Majd Ann felügyeli, hogy a helyén maradjanak… - kontráztam most én. A többiek meg kuncogtak.
- Na gyere, van itt még valaki, akit nem ismersz… - kísért oda egy szőke sráchoz.
- Bella, Ő Sebastian Vettel a másik pilótánk.
- Seb, Ő Annabella Horner, a lányom…
- Hello Bella. – nyújtotta a jobbját, amit én elfogadtam.
- Szia Seb… - köszöntem Őt mosolyogva, s adtam neki is két puszit. Az illata fantasztikus volt.
Az első, ami feltűnt, hogy varázslatosan gyönyörű kék szemei vannak. S, mintha hipnotizálnának, fogva tartottak. A mosolya, csak fokozta ezt az összhatást. Ilyen még nem volt velem, a bőröm égetett, ahol hozzámért, a szívem meglódult… de képtelen voltam a tekintetemet levenni róla, s mintha Ő is így lett volna vele.
- Ha kigyönyörködtétek magatokat a másikban, akkor haladni kellene, ugyanis Sebnek pályabejárása lesz… - közölte velünk mosolyogva Apa. Mi pedig, a pillanat tört része alatt szétrebbentünk… nem is tűnt fel, hogy még mindig fogja a kezem. Mind a ketten elpirultunk, s próbáltunk nem a másikra nézni.
- Bizony Germán haladjál, mert utánad én megyek… - terelgette a vállánál fogva poénkodva Mark Sebet.
- Jól van, megyek már te Kenguru… - csapkodta meg játékosan Markot azzal a pár papírral, amit a kezében szorongatott.
- Nem ér, hogy ma mindenki engem bánt… - toporzékolt az ausztrál az ajtóban.
- Néha úgy érzem, hogy az óvodában vagyok… - sóhajtott hatalmasat Apa.
- Lehet, hogy nem is tévedsz olyan sokat, Óvóbácsi… – nevettem.

A délelőtt csak úgy repült. Összefutottam Annel, Mark barátnőjével is, és nagyon örültem, hogy végre van valaki, akivel másról is lehet beszélgetni, mint az autókról, és a versenyzésről. Nagyon jól szórakoztunk a fiúkon, mert úgy néztek ki, mint az ázott ürgék az esőben. Nekünk hála Istennek, nem volt kinn dolgunk, így nem is nagyon akartunk kimenni. Egy süti és egy forrócsoki mellett beszélgettünk. Epres túrótortára esett a választásom, isteni finom volt. De nem sokáig lehettünk ketten, mert a fiúk visszatértek.
- Kérek… - könyörgött a legszebb nézésével Mark barátnőjének egy kis csokitortáért.
- Tudod, hogy nem szabad… - dorgálta kedvesen Markot. Sebi egy szót sem szólt csak könyörögve nézett Rám, majd a sütire.
- Kérsz? – kérdeztem tőle kedvesen, ő csak mosolyogva bólogatott. – Az edződ nincs itt?
- Nincs – húzódott a székkel közelebb mosolyogva.
A villámra böktem egy darabot a sütiből, és a szájához tettem. Ő áhítattal az arcán kapta be a sütifalatot, és egy hálás mosolyt küldött felém.
- Ezt nem hiszem el!!! – csattant fel az ausztrál.
- Mi a baj Mark? – kérdeztem tőle.
- Én itt könyörgök Annek egy kis falat sütiért, Seb meg csak simán kap… - morgolódott.
- Ugyan, Seb a legkönnyebb pilóta a mezőnyben… - közölte a tényállást vele a Kedvese.
- Akkor sem igazságos… - durizott tovább.
Nagyon sokat nevettünk Markon, aki a végén csak elérte, hogy kaphasson a csokitortából. Sebbel nagyon sokat szemeztünk. Néha már nem bírtam állni a pillantását, mert szinte perzselt, Ő ezt egy mosollyal nyugtázta. A távolból, pedig figyelt minket valaki, mosolyogva…