2. évad 27. rész

Nagyon lassan a hang irányába fordultam. És kit látnak szemeim? A drága egyetlen Carol az.
- Oh Carol? Hát téged is látni itt??? Azt hittem ennyi idő után már megfutamodsz… - gonoszkodtam vele.
- Én nem vagyok olyan, mint Te… nem futok el sehová… - vetette oda flegmán, és itt most nagyon belegázolt a lelkembe.
- Én se futottam el, láthatod, itt vagyok. De neked nem kellene inkább Christian mellett lenned, ahelyett, hogy engem szórakoztatsz csodás társaságoddal?
- Oh, de felvágták valakinek a nyelvét… mit képzelsz ki vagy te? – dühöngött Carol.
- Sebastian Vettel kedvese, ha jól tudom… - hangzott mögöttünk Christian mérges válasza. – Carol már fél órája várlak az irodámban. Mégis hol a jó fenében voltál??? – mennydörögte. – Amikor Liz volt az asszisztensem ilyen nem fordult elő SOHA!!! – nagyon mérges volt. Carol be is húzta a fülét és elvonult, én, pedig kacarásztam rajta magamban. Christian gyorsan felém is fordult. – Liz… nem gondoltad meg magad, és jössz vissza mellém? – esedezett a szemeivel – Kérlek… én nem bírom elviselni ezt a nőszemélyt… De képtelen vagyok megszabadulni tőle. Maggie is már szerintem a felmondását gépeli a gyárban, minden munka rá marad… kérlek… le is térdelek előtted, ha ezen múlik a dolog…
- Christian… - kezdtem kedvesen, de félbeszakított.
- Mit szeretnél? Mindent megoldunk, csak segíts rajtam… könyörülj szegény főnöki fejemen… még a hajam is hullik tőle, pedig igazán nincs is sok a fejemen… - már majdnem felröhögtem ezen a monológon, amikor megpillantottam pár méterre tőlünk Sebit, aki szerintem mindent hallott, és várta a válaszomat, csak úgy, mint a csapatfőnök.
- Christian nagyon szépen köszönöm, de erre a lehetőségre nemet kell mondanom. Vannak az életben sokkal fontosabb dolgok, mint a karrier. – néztem mélyen Sebi szemébe, ő, pedig rám mosolygott - De várj csak! Van egy ötletem! Itt van Sarah… nagyon okos, intelligens lány. Biztos vagyok benne, hogy sokat tudna neked segíteni.
- Komolyan segítenél nekem? – nézett hatalmas szemekkel a mellettem álló megszeppent lányra.
- Iiigen. – hangzott a bátortalan válasz.
- Akkor minden el van döntve… mire vártok még??? Indulás. – adtam meg nekik a kezdőlökést, ők, pedig gyorsan elslisszoltak. Az én bajnokom, pedig odajött hozzám, és megölelt.
- Ugye tudod, hogy Tommi most…
- Ne is mond… - vágtam azonnal közbe – azt hiszem, meg kell védened a haragja elől, mert szét fog szedni teljesen. – erre kinevetett.
- Komolyan ezt hiszed?
- Igen… szerinted mit fog ahhoz szólni, hogy sokkal kevesebbet tud majd Sarahval találkozni? – tettem fel neki azt a kérdést, ami a legjobban idegesített.
- Arra nem is gondoltál drága, hogy örülni fog annak, hogy Sarah végre azt fogja csinálni, amit igazán szeretne?
- Ezt szerette volna csinálni? – lepődtem meg, hisz sose mondta nekem.
- Igen… egyszer elszólta magát Tommi, úgyhogy megnyugodhatsz… mind a ketten biztonságban vagytok – a végét már csak a fülembe suttogta.
- Szeretlek. – suttogtam én is neki a fülébe.
- Én is titeket… mi lenne, ha ennénk valamit? Éhes vagyok… - panaszolta bánatát.
- Hát, ha belegondolok, tudnék enni…
-Akkor mi tart vissza minket? – paskolta meg a popsimat, és a büfé részleg felé irányított…