Remény a boldogságra 7. fejezet

A gépen zenét hallgattam, és aludtam, fáradtnak éreztem magam. Arra ébredtem, hogy figyelnek, s igaz is volt. Seb velem szemben ült, és engem nézett. Egyáltalán nem érdekelte, hogy ki veszi mindezt észre, ő csak nézett azokkal a hihetetlenül kék szemeivel. Zavarban éreztem magam, s elpirultam, nem bírtam állni a tekintetét. Mosolyogva nyugtázta a zavaromat.
A repülőtéren buszok és autók vártak ránk, amelyek a gyárba furikáznak majd minket. A csajok Guil hathatós segítségével addig ügyeskedtek, amíg én Seb kocsijában kötöttem ki, azzal a címszóval, hogy máshol nincsen hely, így vele kell beérnem a gyárig. Sokan megnéztek bennünket, amíg pakoltunk, de az átlag mosolygott rajtunk, a „maradéktól” pedig szúrós tekinteteket kaptunk. Ez van, nem mindenkivel lehet jóban lenni… és nem mindenki örülhet a boldogságodnak… Az autóban ő szólalt meg először.
- Köszönöm, hogy ilyen vagy… - mosolygott rám.
- Miért? Milyen vagyok?
- Kedves, nyílt, őszinte, és nem utolsó sorban nagyon szép… - pirult el, én mindezt boldogan nyugtáztam. A szavaira szívem őrülten dörömbölt a mellkasomban. A telefonom közben jelzett, hogy üzenetem érkezett. Sarah írt, hogy szabad vagyok ma, csak holnap lesz megbeszélésünk, a mosolyom még szélesebb lett. – Látom jó hírt kaptál. - nézett rám kíváncsian.
- Csak Sarah írt, hogy holnapig szabad vagyok. – örömködtem. – Ha beérünk a gyárba, lehet, megkeresem az uszodát, és úszkálok egy kicsit.
- Azt én sem hagyhatom ki… - nézett mélyen a szemembe, kérdő tekintetemet látva meg is adta a választ. – Fürdőruhában leszel… arról nem maradhatok le… - nézett végig rajtam.
- Hú… azt tényleg egy élmény lesz. – forgattam a szemeimet.
- Nekem elhiheted az lesz… - jelent meg egy kaján mosoly a szája szeletében. – Mikor találkozunk az uszodában?
- Te most tényleg velem akarsz jönni? – hitetlenkedtem.
- Miért olyan hihetetlen, hogy veled akarom tölteni a szabadidőmet? – nézett rám nagy szemekkel.
- Nincs bennem semmi különleges…
- Ez nem igaz. Nálad gyönyörűbb lánnyal még nem találkoztam, és ne nézz rám ekkora szemekkel, én így gondolom és kész.
- Neked mindig igazad van?
- Igen… - mosolygott rám büszkén.
- Kivéve, amikor nincs… - kontráztam.
- Te szemtelenkedsz velem? – nézett rám nagy szemekkel, de mosolygott.
- Ha neked van igazad, én szemtelenkedhetek… - közben megérkeztünk a gyárhoz, és kipakoltuk a bőröndöket.
- Mivel nekem van igazam – húzta ki magát, ezen már csak mosolyogni tudtam – így azt mondom, hogy egy óra múlva találkozunk az uszodában. Siess, mielőbb látni akarlak. – csókolt meg, és utamra engedett… teljesen ledöbbentem… a napom egyre szebb lesz…