Titkok erdeje

2. rész

Csüggedten ültem az apró kis konyhám egyik székén előttem egy pohár tea, velem szemben, a volt főnököm. Nem tudtam mit kellene neki mondanom, hisz már mindenre rájött.
- Miért nem akarod elmondani neki? – kezdte Ő.
- Nem lenne értelme. Ha te most nem jössz ide, sosem derül ki…
- Nem tudhatod ennyire biztosan. Mi van, ha egyszer szembe megy az utcán az Apjával??? – akadt ki. – Hisz szinte indigóval készült!!! Nézz rá, tiszta Apja, csak a vak nem látja meg a hasonlóságot kettejük között!! – hergelte fel magát.
- Kérlek, ne kiabálj, mert ezzel nálam nem érsz el semmit sem. – mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak.
- Bocsáss meg, nem kellett volna ennyire kiakadnom. Lili… értelmes, okos nőnek gondollak, ne tedd ezt magaddal, legalább gondolj a fiadra! – kérlelt.
- Nem hiszem, hogy azért jöttél, hogy az ÉN magánéletemről beszélgessünk. Mond, mit szeretnél, mert rengeteg dolgom van még. – keménykedett meg a hangom.
- Igazából a segítségedet szeretném kérni. A legjobb vagy, akivel eddig dolgoztam, és a helyettesedet sem tudtam megtalálni a mai napig, így keresni kezdtelek. Nem tudom, hogy mennyire követed a versenyeket… - fürkészte a tekintetemet.
- Csak hírekből hallom a világbajnoki állást… nem figyelem. – most hazudtam megint egyet. Újabb titok!
- Szóval akkor tömören összefoglalom. Év eleje nagyon nekünk kedvezett. A tavalyi autóra, vagyis a 2009-es autóra, amelyet együtt terveztünk építettünk idén is. Év elején megfoghatatlanok voltunk, aztán történt valami… fogalmam sincs, hogy mi, mert az utolsó három versenyen, feljöttek ránk a többiek, de most már azt mondom, hogy gyorsabbak, mint mi. Folyamatosan a hibát keresem, de nem jutok előre vele. Mindenki az autón dolgozik, és arra gondoltam, hogy ki tudna nekem a legtöbbet segíteni, mint akivel az alapokat együtt raktam le… veled. – magyarázott gondterhelten.
- Most van nyári szünet? – kérdeztem kíváncsian, úgy, mintha nem tudnám.
- Igen, és ezért gondoltam, hogy most kereslek meg.
- Ilyenkor nem úgy van, hogy be kell zárni a gyárakat?
- De igazából igen. Múlt héten építettünk új hátsó szárnyakat, mert azt hittük, hogy a hibát abban meg tudjuk találni, de majd csak Belgiumban derül ki. Akkor lennék igazán nyugodt, ha te is megnéznéd az adatokat. Visszatérve a kérdésedre, elméletileg be kell zárni, a fejlesztő részleget. Mi az irodában dolgozhatunk, mert erre nem hat ki a szabályzat. – magyarázta türelmesen.
- Nem akarom elhinni, hogy nincs megfelelő személyzet nálatok, és pont rám lenne szükséged. És szerintem érthető, ha azt mondom, hogy nem megyek, mert nem akarok találkozni Vele. – vallottam be neki őszintén.
- Lili… én nem mondom azt, hogy megértelek, de tiszteletben tartom. De hidd el, hogy a titkolózás nem vezet semmi jóra. Ennek a törpének szüksége lesz az Apjára, és azt az űrt, amit a hiánya ad, nem tudod pótolni. – nézett rám.
- Nem megyek…
- Lili Ő nem lesz ott, ha ez az egy akadálya. – próbált győzködni. – Épp most indul nyaralni.
- Gondolom nem egyedül… - hajtottam le a fejem. – Különben is Bent nem tudom senkire sem rábízni, mert a szüleim elutaztak. – kerestem az újabb kiutat, de a szívem mégis vágyott a munka után, hiányzott a pörgés.
- Megoldjuk… elhozhatod.
- Meg különben is nekem már ő az életem, a munka nem hiányzik, és…
- Na ez az egy, amivel nem győzöl meg! – csapott az asztalra. – Tudom, hogy imádtad a munkád, sokszor éjjeleket virrasztottál át. Ezért is nem értettem miért léptél le, annyira váratlanul. Most azonban másfél év után választ kaptam erre a kérdésre. – nézett be a nappaliba, ahol Ben játszott a szőnyegen.
- Minden erőmmel azon voltam, hogy tovább tudjak lépni, hogy a múltamat magam mögött hagyjam. És te most arra kérsz, hogy menjek vissza. Menjek vissza arra a helyre, ahol annyi fájdalmat éltem át. – gyűltek meg a szemeim könnyel.
- Lili én megértem…- fogta meg a kezem – vagyis a francokat értem meg! – lett egyszerre dühös. – Itt vagy teljesen egyedül, neveled a fiad. Holott ott van Ő is, segíteni tudna neked.
- Nem fogom felborítani az életét, csak azért mert te így gondolod! – mutattam rá – Neki is és nekem is megvan a saját életünk.
- Nem Ő volt az, aki nem kért belőletek, te döntöttél így hármatok helyett! Mit fog mondani a fiad majd később? Nem adod meg nekik a lehetőséget, hogy megismerhessék egymást! – győzködött töretlenül.
- Ha csak ezért jöttél, hogy a fejemhez vágd, mennyire pocsék éltem van, és milyen pocsék Anya vagyok, akkor mehetsz is! – emeltem fel a hangom, de közbe potyogtak a könnyeim.
- Bocsáss meg, ha megbántottalak. – nézett rám – Csak annyira bedühödtem, hogy nem mondod el neki. Én mind a kettőtöket szeretem, és egyszerűen nem tudom elnézni, hogy szenvedsz.
- Akkor ne nézz rám! – vágtam vissza, és mély levegőket vettem, a sírásom kitörése miatt.
- Lili, figyelj, megígérem, hogy nem hozom fel többet, csak kérlek… könyörgök, ha ez kell, gyere el a gyárba, és segíts nekem. – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Garantálod, hogy nem lesz ott! – néztem rá komolyan.
- Ugyanolyan belépési joga van, mint nekem. – mentegetőzött azonnal.
- Így nem áll az alku, nem megyek. Ha nem tudod garantálni, hogy nem futunk össze vele Bennel, akkor nem megyünk. – néztem rá elszántan.
- Jó… rendben, le fogom ellenőrizni mielőtt beléptek, így jó lesz? – teszi fel védekezésképp a kezeit mosolyogva.
- Így már rendben van… - keltem fel a székről, és a nappaliba mentem Benhez – Hallod Kicsim? Megyünk Anyuci régi munkahelyére… - vigyorog rám kisfiam, pont úgy, mint Ő – Dolgozni Adrian bácsival… egy forma 1-es kocsin…