Titkok erdeje

55. rész

Éjjel felriadtam. Nem értettem, hogy mire… majd ahogy felé akartam volna fordulni vettem észre, hogy üres mellettem az ágy. Felültem, s nagy szemekkel néztem körbe, de nem láttam Őt. Lerúgtam magamról a takarót, s elindultam a keresésére. Benhez is benéztem, de békésen aludt. Megsimogattam a kisfejét, s halkan becsuktam magam mögött az ajtót.

A lépcsőn is halkan közlekedtem, mintha attól kellene félnem, hogy lebukok valaki előtt. Az utolsó lépcsőfokra lépve láttam, hogy ott ül a kanapén, s az ablakon néz kifelé. Nem tudtam, hogy most meg kéne-e zavarni vagy sem. Tanácstalan voltam…

- Gyere ide… - néztem rá, s Ő a kezét nyújtotta felém. Az arcát nem láttam a sötétség miatt.

- Miért vagy fenn? – kérdeztem meg már akkor, mikor odaléptem hozzá. A kezét megfogtam, de nem ültem le. A szemeiben láttam valamit, de nem jöttem rá, hogy mégis mit.

- Nem tudok aludni… - sóhajtott egy hatalmasat.

- Bánt valami? – azonosítottam be a szemében látott érzelmet.

- Igen… - engedte el a kezem, s újra az ablak felé nézett.

- Velünk kapcsolatos? – ültem le mellé, de tartottam egy kis távolságot.

- Igen…

- Mond el… - kérleltem Őt.

- Lili… én… én nem voltam veled teljesen őszinte. – nézett rám, s kezdett bele, én úgy éreztem, mintha gyomorszájon rúgtak volna.

- Micsoda? – lett a hangom érzelemmentes.

- Hannáról van szó. Nem mondtam el neked mindent. – hallgattam Őt, de csak egy szó jutott el az agyamig ’Hanna’.

- Jézusom… - úgy éreztem én ezt a beszélgetést nem akarom végighallgatni, hogy itt csak én sérülhetek.

- Nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy neked ez mennyire fájdalmas. – magyarázta tovább – De értsd meg, nem tudok úgy veled egy kapcsolatban élni, hogy nem vagyok teljesen őszinte. Napok óta keresem az alkalmat, hogy elmondjam, de azt hiszem, túlságosan gyáva vagyok ahhoz, hogy ezt a szemedbe mondjam.

- Nem szeretsz…- nem kérdeztem, hanem kimondtam helyette.

- Nem erről van szó…

- De pontosan erről! – csattant a hangom élesen, miközben felálltam a kanapéról – Hogy lehettem, én ennyire ostoba? – nem tőle kérdeztem inkább csak magamtól – Naiv voltam, mert elhittem, hogy szeretsz! De ez is csak egy hazugság volt, ugye? Vagy vegyem ezt is hibának, mint az első éjszakát? – éreztem, ahogy a szemeimből a könnyek kezdenek szabad utat törni, de hiába próbáltam megakadályozni egyáltalán nem sikerült.

- Ez nem igaz! – vágott azonnal vissza – Én, igenis szeretlek! Nagyon… túlságosan, hogy mindezt elhallgassam előled! – állt fel Ő is a kanapéról, s most farkasszemet néztünk egymással.

- Mit hallgattál el? – vált a hangom színtelenné.

- Hanna volt… Ő volt az… majdnem elütött téged…

Ahogy a mondandója eljutott az agyamig, azonnal visszazuhantam a kanapéra. Ő volt… meg akart ölni… engem. De ha Ben van ott… Ő megy elől, akkor már nem élne. Megölte volna a Kisfiamat is, hogy megszerezze Sebastiant.

- Istenem… - tettem a kezemet a szám elé, hogy valamelyest a sírásomat visszafogjam.

- Sajnálom… - ült le mellém, és a karjába zárt – egyszerűen nem tudtam tovább magamban tartani. Emlékszel, amikor Japánban odacsaptam a kocsit?

- Igen… - néztem rá, Ő meg törölgette az arcomon lévő könnyeket.

- Előtte este jött oda, és összevesztünk. Akkor vágta a képembe… persze azzal a célzattal, hogy veszélyesek az utcák egy kisgyerekkel.

- Hogy lehet ennyire szívtelen? – kapaszkodtam a pólójába.

- Nem tudom. Lili… Ő engem nem szeret, talán sosem szeretett. Ő egy képet lát bennem, hogy egy világbajnok kedvese lehet. Emlékszel, amikor volt a parádé, és Melanie azt mondta beszéltünk?

- Igen…

- Akkor is szinte rám törte az ajtót. Már hozzátok igyekeztem haza, mert minden kötelező körön túl voltam. – az ölébe ültem, hogy minél közelebb lehessek hozzá – Akkor azt mondta, hogy csak akkor hagy titeket békén, ha elveszem feleségül…

- MICSODA? – néztem rá nagy szemekkel, alig hittem el, amit mondott.

- Igen… hogy vegyem el. Én persze elküldtem, de akkor megfenyegetett, hogy tönkretesz engem. Lili… tudja a sebezhetőségemet. Ti vagytok Bennel. Ha valami veletek történik… én…

- Ezért könyörögtél annyira, hogy menjünk veled Indiába, ugye? – világosodtam meg.

- Igen… és most rettegek, hogy mi lesz. Én elmegyek Abu Dhabiba, és titeket magatokra hagylak. Szépségem, ha valami történik veletek, én azt nem tudom magamnak soha megbocsátani… - ölelt magához szorosan.

- Nem lesz semmi baj. – tettem kezem az arcára – Mesélsz nekem Hannával való kapcsolatodról? – néztem rá félve.

- Igazából így visszagondolva, nem is volt az. – nézett rám nagy szemekkel – Habár, akkor annak, hittem… nem tudtam milyen őszintén és feltétel nélkül szeretni valakit.

- Szeretlek… - súgtam, mire magához szorított, és adott egy forró csókot.

- Még a középiskolában kezdődött az egész… ő volt a menő csaj, én meg csak egy egyszerű srác. Nem is értettem, hogy miért állt velem szóba. Aztán összejöttünk… bár így visszagondolva már akkor sejtem kellett volna…

- Mit? – néztem rá értetlenül.

- Tudod, nem hiába mondom azt, hogy a mi kapcsolatunk nem volt szokványos. Elvoltunk egymás mellett… a testiség nagyon sokáig tabu volt…

- Hogyan?

- Majdnem egy év telt el, mire először lefeküdtünk egymással. Ő azt mondta akkor, hogy neki így is jó, és ez a dolog nem hiányzik… s ezt követően sem erőltette a dolgot. A kedvemért egy hónapban egyszer lefeküdt velem…

- A kedvedért? – kérdeztem színtelen hangon. Már biztos voltam benne, hogy Hanna nem normális.

- Igen… aztán amikor az életembe csöppentél, amiért örökké hálás leszek a sorsnak, akkor kezdődött, hogy egyik este szinte letámadt engem. Alig tudtam kikerülni… szabályosan menekülnöm kellett előle. – egyszerűen muszáj volt kuncognom – Min nevetsz? – simogatta az arcomat lágyan.

- Ezt most elképzeltem… - és az Ő szája is mosolyra húzódott - Előlem is menekülni fogsz? – kérdeztem kacéran, miközben a kezem betért a pólója alá.

- Előled? Soha… ahhoz túlságosan kívánatos vagy… - kezdett simogatni, miközben a kanapé támlájának dőlt, én meg szinte feküdtem rajta.

- És utána mi történt? – kíváncsiskodtam.

- Sikerült elhárítanom a közeledését, de akkor meg rád fogta, hogy biztos miattad van, amiért nem akarom őt. S akkor rájöttem, hogy igaza van! Már nem kívántam… sokat gondoltam rád… túl sokat, mint amit akkor szabad lett volna. – döntötte az arcát az enyémnek.

- Én is sokat gondoltam rád. Majd megmagyaráztam magamnak, hogy ez Ben miatt van, és nem szabad ilyet, mert neked ott van Hanna…

- Rengetegszer hoztad fel, és én úgy éreztem, hogy pont ő az, aki kettőnk közé áll… Pont ezért féltelek titeket annyira. – vallotta be suttogva.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Kimiék is ott vannak mellettünk, de…

- De?

- Mond meg Anyudnak és Fabinak, hogy nagyon szívesen látjuk őket. – mosolyogtam rá.

- Remélem, tudod, hogy nagyon szeretlek… - suttogta ajkaim közé.

- Bizonyítsd be… Bajnok… - néztem rá kacéran.

- Ezer örömmel Szépségem… - döntött végig a kanapén, s vette birtokba testemet…